H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2011/10/05

Angol riviéra

Egy nyári hétvége októberben Southendben és Leigh-on-Sea-ben, a Temze torkolatánál (Londontól 50 perc vonattal).







Piros:


Piros 2:


Teakert:


Bicikliút a tengerpart mentén:


Madarak rajzanak a Temze torkolatában:


Nők:


Gentleman:


Kikötői élet:


Leigh-on-Sea kikötőjében máig halásznak:


Ezekkel asszem rákot fognak:


Tengeri kaja az egyik halásztársaság bódéjából: darált rákhús-golyók, panírozott és főtt garnéla, szardella és lazac:




Okosan néz:


Southendben található még többek között a világ egyik leghosszabb, 2km-es mólója, amin vonat jár, ebben a bejegyzésben írtam róla korábban.

2011/06/01

Kételyek, üresség, miegymás... vagyis egy furcsa érzés

Életunt hangulatban vagyok, efelől nincs kétségem. Pedig ma jó hírek is jutottak hozzám. De, mivel mégis olyan üresnek érzem magam, úgy döntöttem írok ide. Az írás szokott némileg segíteni, de most még csak egy fikarcnyi értékes mondanivalót vagy érzést sem tudok kipréselni magamból, így maradt a blog...

Ürességem mibenlétét illetőleg, annyit említenék meg, hogy efelől már vannak kételyeim. Mitől lehetek ilyen üres?... hmm egyszer azt írtam egy versben, hogy "Nélküled nem vagyok más, csak vizet töltő,/ lélektelen, üres költő" (A vers címe: Szomjazom)  Ez még a klasszikus korszakomból származó idézet, de a lényeg ugyanaz. Az üresség vajon hiány lenne? Egyáltalán a hiány ürességet jelent? Nem tudom... azt viszont könnyű belátni, hogy ezt rajtam kívül most kevesen érthetik, sőt még magam sem értem. Nem is tudom, hogy érthető -e egyáltalán. Tétova vagyok és esetlen, valamint üres. Délelőtt még a boldogságban úsztam, aztán pár órával ezelőtt már a szomorúság fellegei táncoltak a fejem felett, de legalább éreztem, hogy valami marcangolja a szívemet és ebből kifolyólag érezhettem azt is, hogy még a helyén van a szívem....vagy legalábbis ami megmaradt belőle... Most viszont amit érzek, és amit csinálok a totális semmi, a teljes vegetálás szintjén, mikor már csak létezik az ember, de éppen hogy csak nem felejt el lélegezni. Beállt a totális zombi állapot. Na ebből próbálom most magam kirángatni. Nem kellene unatkoznom, hiszen akadna dolgom bőven, ez most más. Már a tömegesen hallgatott guns n roses számok sem segítenek, sőt nem is kívánja őket a fülem. És a lelkem sem. És a legrosszabb: nem tudom mitől van ez az állapot, csak sejtem...

 

Akkor mit is sejtek valójában? Azt sejtem és azt hiszem, hogy mindenkinek kell egy kicsit üresnek lennie, ahhoz, hogy aztán valaki más által majd feltöltődjön. Nem akarok én itt a szerelemről papolni, mert értelmetlen lenne és elcsépelt. Sokkal inkább az emberekről és az emberségről ejtenék pár szót.

 

Meg kell találnunk az ellenfelünket és a társunkat is az életünkben, hogy majd segítsenek minket utunkon. Az ellenfél is lehet hasznos, ha tudjuk a hasznunkra fordítani, a társ pedig segít a küzdelemben. Tehát kell egy erő és egy ellenerő mindenki életében. Ám mi van, ha mindezeket egyetlen egy személyben találja meg. Benne van az ellenfél és az ellenség, mely gyűlöletet vált ki belőlünk, viszont ott lángol valami a szemében, amelyből tudjuk, hogy hű bajtársunk lehet az úton és szeretjük. Ha ilyet találunk, bizonyára szerencsések vagyunk. De, mi van akkor, ha az érzés nem kölcsönös? Lehetséges egyáltalán ilyen, ha ekkora erőkről van szó? Vagy mi van akkor, ha az illető nem képes kifejezni az érzelmeit vagy csak egyszerűen fél tőlük és inkább homokba dugja a fejét?

 

Nos ez a helyzet az én életemben is azt hiszem. Van egy személy (nevezzük mostantól Y-nak), aki annyira végletes és kettős érzelmeket vált ki belőlem, hogy úgy érzem minden pillantásától meghalok miközben én is szívesen megölném őt. Ez valamiféle öngyilkos merénylet-érzés. Eléggé nehéz ezt szavakba önteni, kivéve ha versről van szó. Nem sok olyan emberről hallottam, aki mesélt volna ilyen érzésekről, de tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Sokan félnek kimondani, hogy beleszerettek az ellenségükbe és mégtöbben titkon babusgatják magukban az érzést és a megfelelő pillanatra várnak. Megint mások megpróbálják elfelejteni vagy levegőnek nézni az illetőt. De mit is mondott erre John Lennon? "Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni."

 

 Én meg arra jöttem rá, hogy én egyáltalán nem voltam ilyen ember annak előtte. Korábban ki tudtam mutatni az érzelmeimet és igen végletes ember voltam. Nyíltan, őszintén tudtam beszélni az érzésekről. Ez kb. 8 éves koromig volt így... Aztán elrontottak a "felnőttek" és rájöttem, hogy nem szabad kiadnom magamból semmit, mert akkor sebezhetővé válok. Mostanában viszont egyre gyakrabban fejezem ki érzéseimet szavakban. Amik eddig csak verseket és egyéb alkotásokat szültek, azok most már prózában is megfogalmazódnak. Akinek meg tudok nyílni, őszintén el tudom mondani azt, hogy milyen folyamatok játszódnak le bennem. És többnyire érzem mások érzelmeit, problémáit is, még ha el sem mondják mi bántja őket. Nagyon nehéz egy hazug világban igaz(ság)nak lenni és kilógni a sorból, de felszabadító érzés. Miért nem beszél mindenki nyíltan a problémáiról? Miért kell álarcot öltenünk magunkra és jó pofát vágni a dolgokhoz vagy éppen rosszat, mikor mit követelnek meg a társadalmi elvárások? Én nem akarok ilyen lenni és úgy gondolom nem is vagyok. Azonban van egy személy, akinek nem látom előre a lépéseit, nem tudom kitalálni mire is gondol. Teljesen összezavar és felkavar körülöttem minden állóvizet. Magával ragad és elsodor, mint egy nyári vihar és ugyanúgy le is tör, akárcsak a szél a törékeny ágakat... Ez a személy pedig nem más, mint Y.

 

 

Azt hiszem ez a bejegyzés most itt véget is ér. Később még talán írok arról, hogy miért nem tudom elszánni magam egy sorsdöntő lépésre, de most erre nem vagyok képes.

 

Köszönöm mindenkinek aki elolvassa és elgondolkodik rajta némileg. Hiszen máshogy is lehetne élni. A trágyadombon is lehet dúskálni: lásd: A kiskakas gyémánt félkrajcárja. Ja, és a török császárt is ki lehet játszani ;)

 

2011/05/11

Párizs utcaképek

Olvas:


Gesztenyék:


Biciklibérlő:


Mars-mező:


Kopár Eiffel:




Eldobva:


Beszélgetős:


Lefelé:


Divat(?) (a franciák főleg abban öltözködnek másképp az angoloknál, hogy melegben is sálat hordanak):


Utcai csocsó:


Reggeli vaníliás csigával:


Vízköpők:


Flanciák:


Foci:


Space invaders:


Csak a gyerekek tudnak repülni:


Csók:


A vesztes:




Bolhapiacon:


Biciklivel Párizs nagyon jó:


Mályva(?):


Tükörben:


Jégmotor, a háttérben valami Schönherz QPA-szerű eseménnyel:




Párizsiak:


Rollerparkolás:


Utcai modell:


Sütik:


Vica, piramisokkal:


Eső, csigára várva:


Piros:


Tetők:


Park:


Jön:


Motor:


Roller:


Ember:


Egyedül:


Könyves:


Streetball:


Iszonyatos ruhafogas a bolhapiacon:


Park:


Ő mintha nem lenne annyira meggyőzve az apaságról:


Fura alvilág a kávézók alatt:


Múlt:


Kutya:


Kulcsszavak: emberek párizs utazás

2009/12/11

Kerdes

Ha valaki antiszocialisan viselkedik a nap nagy reszeben akkor az ot nem zavarja?

Mar a sajat antiszocialis viselkedese?

Mert pl. bennem rossz erzest kelt, ha valakinek nemet kell mondanom, vagy valakihez ugy szolok,ahogy nem kellene (undokabbul, turelmetlenebbul, nem eleg udvariasan). Ha ezt eszreveszem, ugy ketszer annyi kedvesseggel igyekszem ellensulyozni...

Igyekszem megerteni az ilyen stilusu embereket.

Mi a megfelelo startegia...?

Komolyan szeretnem megerteni.

Termeszetesen meg mindig az undok csak a tema. Persze megerteni se nagyon tudom, mert motyog.

Folyton motyog, es a szavak eleje/vege eltunik nala.

Kulcsszavak: emberek London

2009/09/22

New York - beszámoló

"Liberty, fuck yeah!
Band-aids, fuck yeah!
Immigrants, fuck yeah!
Popeye, fuck yeah!"
(Team America: World Police)










Utcakép

New York pontosan olyan, mint a filmekben — talán Párizs mellett a másik olyan város, amiről egészen pontos képem volt anélkül, hogy valaha jártam volna ott (igaz, azért van jópár meglepetés is) — nem véletlenül hirdették pár éve úgy az országot, hogy "You've seen the film — now visit the set". Persze a valóságban jóval kevesebb az autós üldözés és a fánkevő rendőr, vagy legalábbis most már bemennek az irodáikba a fánkokkal előtte.






Emberek

New York City lakossága 8 millió, amíg ez az agglomerációval együtt 18 millió (majdnem két Magyarország egy városban) — a szomszédos Connecticut állam tengerpartján kb. 150km hosszúságban húzódnak az egybenőtt városok. New York híres a világ minden tájáról ideérkező bevándorlókról (zsidó, olasz, ír, karibi, latin-amerikai stb.), és jelenleg a következő a demográfiai összetétele (itt lehet erről részletesebben olvasni):
44% fehér
27% latin-amerikai
25% fekete
0.4% indián
Furcsa, hogy pl. Londonhoz képest, ahol állandóan keverednek az emberek a különböző környékeken, mennyivel homogénebb tud lenni egy-egy hely — Harlemben pl. simán tudtam úgy sétálni akár negyed órát is, hogy nem láttam kettőnél több fehér arcot.





Itt lent balra látható az 1892-től 1954-ig működő Ellis Island határátkelőhely, ahol ma ingyenes múzeum van, ami bemutatja azt a procedúrát, amin a jobb élet reményében többhetes hajóút után megérkezők átéltek. Percek, sőt, sokszor másodpercek alatt kellett a bevándorlási tiszteknek és az orvosoknak megállapítani, hogy az illető beengedhető-e, vagy további vizsgálatoknak kell alávetni — mindezt úgy, hogy sok bevándorlóval nem volt közösen beszélt nyelvük, és azok sokszor teljesen különböző családi és kulturális háttérből jöttek. Az orvosok által a gyengeelméjűség felfedezésére kidolgozott egyik "kultúrákon áthidaló" teszt pl. az volt, hogy — a gyerekjátékhoz nagyon hasonlóan — különböző formájú elemeket kellett különböző formájú lyukakba belenyomnia az érkezőnek.


Bevándorlók az Ellis Island múzeumában, ahol a feliratok szerint több mint 100 millió mai amerikai (az ország lakosságának egyharmada) ősei jöttek be az országba:


Nem túl barátságos orvosi eszközök, amiket az újonnan érkezők ellen bevetettek:


Tér

Bár ennél jobban is szét akartam nézni, az idő nagy részét végül Manhattanben sikerült tölteni (némi Brooklynnal és környező szigetekkel), így az alábbiak Manhattanre vonatkoznak főleg. Egész New York népsűrűsége kb. 10.000/km², míg a másfél milliós Manhattané 25.000/km² (előbbi Budapest népsűrűségének háromszorosa, utóbbi nyolcszorosa(!)). Ehhez jön hozzá, hogy a szigeten nagyon kevés a szabad tér — a Central Park hatalmas (3,5 Margitsziget), de ezen kívül nagyon kevés a park és az emberek által használható szabad tér, cserébe nagyon sok az ember. Érdekes, hogy bár rengeteg a tengerpart (az ötből négy kerület szigeteken fekszik), ezzel nem nagyon tudtak mit kezdeni ("Úristen, part! Most mi legyen?"), főleg soksávos utakat raktak rájuk.

A Manhattanben elérhető terek többségét némileg kompenzálják a tetőkertek (rengeteg ilyet látni, de persze nem a szegényebb környékeken) és az ilyen betonplaccok, ahol kívülről érkezettként lehet nézni a helyieket (akik nem nagyon vesznek észre, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha nem lógnál ki nagyon közülük):


A Central Park:




Munka után:


A Bryant Park a belvárosban található kevés park egyike, ahova ebédidőben lesereglenek a környékbeli irodaházakból a dolgozók enni és napozni.


A nemrég megnyílt High Line park egy korábbi, egy emelet magasságban futó vasútvonal helyének megmentésével és parkká alakításával történt (vicces, hogy úgy néz ki, mintha gazzal lenne benőve az egész, de közelebbről megnézve látszik, hogy minden egyes gaz és fűcsomó tudatosan lett elültetve):




A Times Square-en annyi ember van, amennyi a valóságban nincs is. A Wikipedia szerint ez a legtöbb turista által látogatott hely a világon (fene tudja, hogy mérik).


Az NYPD Times Square-i neonja inkább egy sanghaji bordélyházat idéz:


Ten Sesame Street Wannabes:


Rend

Míg a város a hetvenes-nyolcvanas évekre az amerikai bűnözés egyik központja lett (ebben a bűnszövetkezetek által terjesztett kábítószereknek nagy szerepe volt), az elmúlt 15 évben Rudolph Giuliani és Michael Bloomberg polgármesterek alatt a bűnözés mértéke nagyon leesett, és mára az egyik (ha nem a) legbiztonságosabb amerikai nagyváros. A rendőrség jól láthatóan jelen van az utcákon, járműveik a biciklitől az ilyen kis interceptorokon át:

... a hatalmas Mobile Command Centerekig terjednek:

(Az vajon véletlen, hogy a rendőrség mottójául választott Courtesy, Professionalism, Respect nagy betűkkel kiemelt kezdőbetűi a CPR — újraélesztés — kifejezést adják ki?)

Önkormányzati kampányfogás lehet, de itt éppen a városi tűzoltóság beszélget és fotózkodik az emberekkel:


Az amerikai hadsereg toborzóirodája a Times Square közepén (very subtle, ahogy az angol mondaná):


Az pénzügyi negyed



Wall Street, a New York-i tőzsde otthona, és a pénzügyi világ jelképe:


Lázadás — a Wall Street Bull (óriási bikaszobor, amivel az pénzügyi világ "erejét" szokták jellképezni) tökeit nyalva:


Bedeszkázott ablakú irodaház (több ilyen is volt rajta elszórva):


Közlekedés

New York Amerika egyetlen városa, ahol az emberek többsége tömegközlekedést használ a munkábajutáshoz — ehhez nagymértékben hozzájárul, hogy van tömegközlekedés (bár a dolog eléggé tyúk vagy a tojás-jellegű — ha máshol nincs igény tömegközlekedésre, nem fognak építeni, ha meg nem építenek, az emberek nem kezdik el használni).

Metróval

New York-é a világ egyik leghíresebb és lenagyobb metróhálózata — a 370km-nyi sínt és 468 állomást 26 vonal szolgálja ki. A rendszer elképesztően lepukkant, valószínűleg csak a csoda tartja össze — azért nagyjából működik, és naponta milliók használják.




Bár ritkán van, hogy egy tömegközlekedési rendszer kifog rajtam (annyira nem nehéz egy vonatot használni), a New York-i metrónak sikerült párszor. A nehézséget számos dolog okozza: Sok vonalon többféle metró közlekedik (pl. a piros 1-es, 2-es és 3-as), amik aztán valahol elágaznak, és az egyik expresszjárat, egy másik meg általában expresszjárat, kivéve késő este. Emellett még könnyíti a dolgokat az, hogy több ugyanolyan nevű megálló van (pl. 96th Street-ből van három), amik általában 15-20 perc sétára vannak egymástól). Vonalak néha többször is keresztezik egymást anélkül, hogy át lehetne szállni a másikra — néha meg 9 vonal találkozik, pl. a Times Square-en (1, 2, 3, 7, N, Q, R, S, W). Ha az ember elbaszta, nincs mit tenni, arcvesztés nélkül át kell szállni a visszafelé menő vonatra, és úgy tenni, mintha magad is így akartad volna — pl. amikor Harlem közepén arra lettem figyelmes, hogy még szinte mindenki fehér, bulizni menő fiatal, mivel a rossz vonalra szálltam, ami a sziget szélén lévő egyetemi városrészen át megy.

Biciklivel:

Manhattan meglepően jól biciklizhető hely: széles sávok (az autó nincs egy szűk helyre beszorítva a biciklissel), sokszor széles bicikliutak, viszonylag lassan menő autók és a rácsos utcaszerkezet mind segít. Ennek ellenére alig látni biciklist az utcákon (Londonba visszajőve 10 perc alatt több bringást láttam, mint ott fél nap alatt) — ennek oka a Manhattannel szembeni előítélet ("száguldó autók, óriási utak, úristen") lehet. Vicának sem lett semmi baja, pedig előtte főleg Kiskunhalas-méretű városokban biciklizett, ami azért nem teljesen ugyanaz.

A bicikliút-infrastruktúra teljesen jónak tűnt, több sugárútból is leválasztottak egy egész sávot, hogy annak felét bicikliúttá, a másik felét meg biztonsági sávvá alakítsák:




A Manhattant körbevevő 50km-es Manhattan Greenway:


Meglehetősen feelinges este suhanni a kihalt sugárutakon, vagy úgy akárhol (a kisebb utcákon pl. teljesen olyan volt, mint a Pesti éjszakában biciklizni).


Libegővel

A Manhattan mellett elterülő, jóval kisebb Roosevel Islandra vezető tramway (ez ragadt be pár éve vagy másfél órára a magasban az utasokkal):


Színház

A Broadway (illetve az "off-Broadway" kisebb színházai) az amerikai színházi élet központja (úgy kell elképzelni, hogy van egy út, és lépten-nyomon színházak vannak a róla nyíló utcákban). Itt sikerült megnézni az In The Heights című, egészen zseniális gettódarabot, ami a város Washington Heights nevű, latin-amerikai negyedében lévő életről szól. Ali G szavaival élve Restecp.

Fura

Az egyik meglepő látvány a gyakran előforduló "psychic"-ek irodái, ahol pár dollárért mondanak jövendőt, olvasnak aurát és adnak tanácsokat az életre nézve:


Meglepő kép így 2009-ben:


A New York-i és környékbeli hidak nagyok. Nem úgy van, hogy az ember a rakpartról csak úgy ráhajt, hanem párszáz méterrel a szárazföld belsejéből indul el a hosszú felhajtó — a Brooklyn Bridge-re pl. 10 percet kóvályogtunk, mire megtaláltuk a biciklis felhajtót. Az alábbi képen (Queensboro Bridge) érdemes megnézni, hogy milyen magas a híd pillérje az alatta áthaladó buszhoz képest.




Pénzek

A következő fémpénzek léteznek:
  • Egycentes: gyakran pennynek hívják (holott cent).
  • Ötcentes
  • Tízcentes: a legkisebb érme. Se betűvel, se számmal nincs ráírva, hogy "tíz", csak az, hogy "one dime" ("egy krajcár").
  • Húszcentes: ilyen nincs.
  • Huszonötcentes: van! A híres negyeddolláros.
  • Egydolláros: lassan váltja le a fémváltozat a papír egydollárost, amiről jelenleg az enyhén szektás beütésű Mindentlátó szem ("all-seeing eye" vagy "Eye of Providence") nézi az embert.

Az elején nehéz megszokni, hogy a "43 cent" az nem "két húszcentes és három egycentes", hanem "egy negyeddolláros, egy dime, egy ötcentes és három egycentes" — ennek megfelelően a pénztáraknál való elbizonytalanodásom eredményeképpen az első pár napban egész zsák fémpénzem összegyűlt, de aztán kemény munkával ledolgoztam a hátrányt, és a végére összesen másfél dollárral sikerült elhagyni az országot.

USS Intrepid

A USS ("United States Ship") Intrepid egy, a második világháborúban és a vietnami háborúban szolgált anyahajó, ami most Manhattan partjánál van kikötve, és múzeumként szolgál, bemutatva a többezerfős személyzet életét és a hajó bevetéseit.


Az anyahajó fedélzetén rengeteg repülő és helikopter van kiállítva (nem pont olyanok, amik fel is szálltak róla anno), valamint egy enyhén klausztrofób tengeralattjáró is:

Okosan néz:


MiG:


Életképek

Az Onion ("America's Finest News Source") aktuális száma grafikonnal ábrázolja, hogy az emberek munkaerőpiaci kilátásai hány sör után mennyivel javulnak:


Jó cikk még a közelmúltból a "Many Rappers May Suffer From Unrealistically High Self-Images", amiben a pszichológusszövetség tagjai rap-szövegek (pl. "got bitches cleaning my house, cleaning my gold, doing my shoelaces,") alapján olyan tanácsokat adnak, hogy "For a relationship to thrive, there needs to be a sense of shared responsibility and mutual respect. When one partner is cleaning the other's house and gold, the partner who is doing the cleaning is likely to experience feelings of resentment over the imbalance. Inevitably, this will drive a wedge between the pair."

Zöldhullám, Harlem:


Kötelező turistás:


Drogmentes iskolai övezet:

(Valójában azt jelenti, hogy ez méginkább drogmentes, mint a többi.)

A neon egy rossz képzavarral élve itt továbbra is a reneszánszát éli:


Emeletes parkolószekrény, amibe liftek emelik az autókat (lopás ellen elég jó). Jobbra fönt pedig egy "Are you STUPID or what?" szövegű reklám.


Egy, a hitelválságot 10 évvel megelőző szoborcsoport a pénz és az ingatlan házasságáról:



Streetball:


Ruhafogas-bolt:


A főnök:


Azért szeretik az amerikaiak annyira a baseballt, mert már kiskorukban erre a hülyeségre tanítják őket:


Kígyó:


Kutyasétáltató biznisz:


9/11-es emlékpad:


A csábító nevű Hell's Kitchen környék:


A korábbi kikötő South Street Seaport bárrá és boltokká átalakított épületének teraszán este 10-kor:


Este:




Tippek

  • Valószínűleg a koraősz és a késő tavasz a legjobb időszakok: télen iszonyú hideg van, a nyár meg forró és párás (kb. Madriddal van egy szélességi fokon).
  • Az árakra általában még ráraknak nagyjából 13%-nyi helyi adót, ami a kiírt/meghirdetett árakban nincs benne — erre érdemes figyelni. Ez alól kivételek a nonprofit dolgok, pl. a YMCA hostel-lánc.
  • Ha az embernek új (bordó) útlevele van, turistaként nem kell vízum, de utazás előtt legkésőbb pár nappal (de jobb egy-két hónappal) ki kell tölteni az ESTA nevű online űrlapot, és csak akkor mehet az ember vízummentesen, ha a form kitöltése után a weboldal engedélyezi az utazást. Ha a weboldal azt állítja, hogy valamilyen ok miatt az ember nem mehet vízum nélkül, vagy régi útlevele van, akkor továbbra is turistavízumot kell kérni a követségen.

Nézni/olvasnivaló

1 in 8 million (egy-egy New York-i mesél magáról, és emellé baromi jó fotók vannak.)
The Onion
Foliage Report (hivatalos oldal, ami mutatja, hogy New York állam melyik részében épp mennyire vannak már őszi színek az erdőkben)

2009/06/16

 

        12 Most Extremely Modified People

Kulcsszavak: emberek

2009/05/13

Párizs

Montmartre:


A Canal Saint-Martin csatorna mentén:




Dombtető:


Vacsora (az egész városban nem lehetett egy nyomorult csigát találni):


Pont de Bir-Hakeim (Szajna-híd vaslábakon a magasban haladó metróval és alatta járdával/bicikliúttal):


Bois de Boulogne:




Goutte d'Or fekete/arab negyed:


Apácazárda (tényleg) udvarán:


Kötelező space invader:


Vélib, a párizsi bérbicikli-hálózat (párszáz méterenként van egy stand, ahonnan pl. a párizsi elektronikus BKV- bérlettel fel lehet kapni egy bringát):


Az Arab Világ Intézet blende-ablakai, amik a nap fényerejének függvényében tartják egyenletesen a belső világítást:


Bagettek egy pékség előtt, ahova a helyiek vasárnap reggel hosszú sorban álltak, majd mindegyikük egy-nyolc bagettel a kezében távozott (a kép egyébként akár a Körúton is készülhetett volna, mint ahogy Párizs tele van Andrássy-utakkal is):


2008/10/12

Elmentem ma anyával a kávéházhoz, utána meg ma is elmentem fénykép túrára. Visszafelé találkoztam két osztálytársammal, egy kicsit hülyének nézhettek. A korlátnak támaszkodva térdeltem, mikor megszólítottak. Elbeszélgettünk, hogy akkor holnap hányra kell menni és hova, mert túrázni megy az egész iskola.
A kávéházban segítettem anyának, meg Martinnak. Mosogattam, behordtam a tányérokat, meg ilyenek. Szerintem azért elég bunkók ezek a norvégok, mivel sosem viszik vissza a tányérukat, eszük be sem jut (és ez nem olyan "hivatalos" étterem, hanem önkiszolgáló). De ma az egyik néni segített nekem, olyan hálásan nézhette rá, mert visszamosolygott.
A kávézó olyan, mint volt, tele éhes emberrel, evőeszközök zajával, de néha olyan jól el tud csöndesedni, olyankor idilli a hangulat. Ahogy segítettem, engem is alkalmazottnak hittek, egy nő meg is kérdezte, hogy nincs-e bárány, mondtam neki, hogy nem tudom. Itt imádják a bárányhúst, pedig olyan büdös, bár kóstolni még nem kóstoltam, lehet finom. El is fogyott hamar.
El is felejtettem mondani, hogy a futós nénivel is találkoztam, de meg se ismertem először, mert nem futott, csak sétált. A lényeg az, hogy meggyógyulhatott, mert már régen láttam, de most épnek és egészségesnek tűnt. 
Kulcsszavak: emberek

2008/10/05

Október 5.

Ma bementem anyával Svolvaerbe, ő dolgozni ment, én meg fényképezni. Nem a legjobb időt választottam, de fölvettem két pulóvert, két pólót, sál, vastag zokni és kabát.
Bejártam a fél várost, gondoltam megfigyelem az embereket, adok egy esélyt ennek a Norvégiának, de vasárnap révén (na meg ugye 8 fok) minden zárva volt, az utcán azért találkoztam egy pár emberrel. Ők pulóverben voltak... 
Az utcán jött velem szemben egy helyes srác, olyan húszon valahány éves, és rám mosolygott. Tök jó volt. Utána még fél órát vigyorogtam. :)
Aztán láttam biciklizős ázsiai gyerekeket, meg jól megtermett menyecskét babakocsit tologatni, meg két öregurat is, akik ráérősen sétálgattak a városban. Egy Szörnyella De Frászhoz is volt szerencsém, még a kikötőben, mert oda is elsétáltam.
A város főteréhez közel felfedeztem egy indiai fűszerest is, ahol egy indiai ember volt a pultnál, és azt is láttam (pont az ablak alatt volt a pultja), hogy valami indiai műsort néz. Megmosolyogtatott.
Találkoztam még egy fekete öregúrral is, aki legalább úgy fel volt öltözve, mint én, ha nem jobban. Egy fiatal nő sétált mellette.
Mire visszaértem a kávézóhoz (mert anya ugye minden vasárnap dolgozik), nem volt szabad hely ahova leüljek, de szerencsémre a nevelőapám akkor jött meg. Fölvett, majd elmentem vele futni. Na én azért nem futottam. Egy nem úgy voltam öltözve, kettő nem szeretek futni. Szóval elmentem vele, és fényképezgettem. Majd mikor befejezte hazamentünk, de útközben még lekaptam egy lovat is. Itt nem olyanok a lovak, mint otthon. Sokkal robosztusabbak, és a szőrük is hosszabb, meg alacsonyabbak.
Összességében  jó kis napom volt, megint megbámultam az embereket :) meg fényképeztem (most már tuti megfáztam). A gondom csak az, hogy két napja úgy ennék egy kis pogácsát. De az itt nincs. Egy csomó kaját nem ismernek, pl nem tudják, hogy lehet elkészíteni a csirkeszárnyat meg hasonlók.
 
 
Arra jutottam (a sok bámulás után:), hogy itt is csak emberek élnek, és jó lenne egy kicsit nyitottabbnak lenni a többiek iránt. Otthon sem voltam egy kezdeményezős típus, nem is volt sok barátom. Az általános iskolában meg kifejezetten "baráttalan" voltam sokáig, csak alig volt pár barátom. Mondjuk ehhez hozzájárult az is, hogy jobban szerettem otthon ülni és olvasni. De ezen változtatni fogok! Barátságosabb leszek az emberekkel, vagy legalábbis nyitottabb. És ha már a norvég embereket megszeretném ismerni, arra is jutottam, hogy a kultúrájukkal, az országukkal is tisztában kéne lennem. Kutatómunkát indítok. :)
Kulcsszavak: emberek norvégia

2008/10/03

Mötte volt.
Kulcsszavak: emberek