H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2010/07/19

heti számvetés 20.

E  F  O  T  T  :

 

Klimbi koncert: 1 drb.

félreréts: 1 drb.

Ámokfutók koncert: 1 drb.

Kozmix koncert: 1 drb.

időzés a mentőssátorban: 2 drb.

kezelésre szoruló vágott seb: 1 drb.

felfújhatós emlék-gumidarabka: 2 drb. (név szerint: Ricsárdka és Ricsike)

felfújhatós emlék-gumidarabka aki haver volt: 1 drb. (Jolánka)

Szlogenek száma: 3 drb.

Ákos koncert: 1 drb.

végigbőgött Ákos dalok száma: 3-4 drb.

AB/CD koncert: 1 drb.

végigsikoltozott AB/CD hangolás: 1 drb.

Junkies koncert: 1 drb.

Kováts András Péter stand up: 1 drb.

átizzadt egyórás ájulós Kiss Ádám stand up: 1 drb.

handzsákos éjszakák: 4 drb.

átlag napi fürdés: 5 drb.

napi elfogysztott kakaók száma Erika néniék jóvoltából: 1 drb.

afterparty, azaz plusszegynap Szhelyen: 1 drb.

Zsófi az egész táborban akire rátaláltunk: 1 drb.

felejthetetlen élménycsomag: megszámlálhatatlan

elfogyasztott alkoholmennyiség: ismeretlen

 

 

szabadon :)

Kulcsszavak: efott

2008/07/28

EFOTT

Mivel Adam beillesztette a linket hsz-be, gondoltam megosztom a közzel látványosabb formában is (vagyis ki a fene nézi az utolsó méteres bejegyzés hsz-eit? :D)

 

Tehát itt van TG, amint atw világrekordot dönt.

 

Lehet számolgatni, egy perc alatt ki mennyit lát. 

Kulcsszavak: efott

2008/07/24

EFOTT- bevezetés

Mostantól összefoglalót fogok írni EFOTTról, mert ott voltam. Sajtójeggyel meg minden. Pikáns részletek kimaradnak, mert ezek azok a cikkek, amik újságban fognak megjelenni. Aki azokra kíváncsi, majd kérdez.

Mivel roppant logikus vagyok, ezért szombattól szerdáig illesztem be őket, így felülről olvasva sorban lesznek, hihi:)

Kulcsszavak: efott

Szerda

Az első fesztiválom- I. rész

Reggel hét óra. Ekkor verte ki az álmot a szememből a telefon csörgése. Kedden este (pontosabban szerdán hajnalban) már minden becsomagolva, kitakarítva állt, készen az indulásra. A programokat félóránként néztük át, egymáson átbeszélve ecseteltük terveinket, és a lehetetlen (nevezetesen több helyen lenni egy időben) megvalósítására szövögettünk kivitelezhetetlen terveket. A várakozás (engem legalábbis) már jó előre izgalommal töltött el.

EFOTT. Az első fesztiválom. Ahova azonban már tapasztalt „hetijegyesekkel” érkeztem meg. Hat sráccal készültünk neki a hétnek, ők fellépőkként jöttek a Szalki- szigetre. Az ország legtávolabbi csücskeiből összeválogatott társaság találkozójának megbeszélt helyszíne a Népliget volt, ahonnan háromnegyed tízkor mentünk volna tovább Dunaújvárosba. Volna, hiszen a kiírt időpontban a busznak se híre, se hamva nem volt. Tíz perc késéssel döcögött be az távolra utazók rémálma, a szétesőfélben levő magyar tömegközlekedés hasonló állapotú képviselője, a leselejtezésre váró Ikarus. A kedvünk erre már kezdett alakulni- nemhiába, társaságban az erő. Egy ideális világban a sofőrök segítő-és naprakészek, figyelnek az utasokra. De ez nem egy ideális világ. Mikor udvariasan megkérdeztük, hogy a hét (!) darab, teletömött, ormótlan utazótáskának ki tudná –e  nyitni a csomagtartót, egy meglehetősen „furcsa” hangvételű „nem” volt a válasz. Tehát jó gyerekekként beálltunk a sorba, interneten váltott elővételi jegyünkkel. Ez hibának bizonyult. Mármint hogy egyetemistaként meggondolatlanul használjuk az internet adta lehetőségeket. Sofőrünk ugyanis nem akarta elhinni, hogy ilyen van, létezik, használják és hivatalos. Habár mi el nem tudtuk képzelni, hogy bárki, aki buszon utazik, ne hallott volna erről az opcióról, egy ott dolgozó rácáfolt erre…Kálváriánk azonban még nem ért véget. Mintegy húsz perccel a 70 km-es és 100 perces (!) út vége előtt kisebb szóváltásba is keveredtünk a vezetővel, mikor fennhangon ócsárolni kezdett bennünket, hogy a táskáinkat ne a székek mellé, hanem alá tegyük, mert akadályozzuk a szabad közlekedést…ez eléggé lehetetlen küldetésnek tűnt, ha figyelembe vesszük, hogy két ülésre minimum két utazótáska és egy hátizsák jutott.

Ettől eltekintve minden ideális volt. Megérkezvén a teljesen ismeretlen városba, rögtön egy információs pontba botlottunk. Szervezőknek piros pont. Az óránkénti fesztiválbusz-járat pedig azonnal a helyszínre döcögött velünk, ahol a cuccok alapos megsétáltatása és némi információs karambol (elbeszélés egymás mellett, helyett, mögött) után mindenki beszerezte a maga karszalagját- ki a fellépőknek, ki a sajtómunkatársaknak járót- mindezt piros színben. A kedvünk erre már egészen jó volt- nemhiába, társaságban az erő (meg az sem utolsó dolog, ha néhány bárányfelhőtől eltekintve csak a Nap van az égen).

A hivatalos procedúrák alatt szerencsére volt időm ismerkedni a környezettel is, felmérni, hogy kik között fogom eltölteni ezt a reményeim szerint élménygazdag hetet. Bakancsos hosszúhajúak, délután-egykor-spiccesek, nagyon-fiatal-tizenévesek, anyukák-apukák, sátoros-hálózsákosok, tip-top-diszkócicák és magunkfajta egyszerű egyetemisták fura kavalkádja hömpölygött mindenütt. Fura, mert mindenki mosolyog, nevet, viccelődik, énekel, várakozik, reménykedik, izgul. Mert segítőkészek, jól érzik magukat, és egy hétig semmi nem érdekli őket. Itt az vibrál a levegőben, hogy „fiatal vagyok, és bárki bármit is mond, szeretek élni. Szeretek itt lenni, veletek lenni, megosztom, amim van, mert itt mindannyian hasonlítunk, és ha majd egy hónap múlva távol innen meglátom a kezeden a karszalagot, összekacsintunk, hogy igen, mindketten ott voltunk.”

Eközben már újra a fesztiváljáraton izzadtuk le magunkról az amúgy is elég lenge ruhát, a kínokat a bohókás fesztiválozók egy izgága csoportja a hering módon utazók vízipisztolyozásával próbálta enyhíteni. A vasútállomásnál újabb „felmentő sereg” érkezett egy SIÓ-s hostess személyében, aki a promóciós üdítőket és szórólapokat tömegével adogatta be a nyitott ablakon. A következő megálló pedig már a szállásunk volt.

Egy kollégium hatodik emeletén vertük fel a virtuális sátrunkat, és bár ez a luxus nem tartozik egy fesztivál alapfelszereltségei közé, nem lett lelkiismeret- furdalásunk egy jó zuhany és pizza után. Egy rövid, ámde szenvedélyes vitaest után a srácok gyakorlással vezették le a nap fáradalmait, én pedig ezt a cikket szerkesztgettem. Most már lassan indulunk is vissza, hogy azt csináljuk, amit minden épeszű fesztiválozó- egyszerűen csak érezzük jól magunkat.

II. rész

Rövidujjúban indultunk neki az első éjszakának. Mint később kiderült, ez annyira nem volt jó ötlet, hiszen vízparton hamarabb és jobban hűl le a levegő.

A már jól ismert buszról leszállva elszakadtunk a tömegtől, hiszen mi egy másik bejáraton át mehettünk be a szigetre. Rögtön előttünk horgonyzott a hajó, és az egész fesztivál területén felállított pihenőszigetekből itt is találtunk egyet. A színpadok felé haladva függőágyakat helyeztek ki a szervezők, kisebb árusító bódékat és egyre tömöttebb kempinget láttunk. Az összhatás azonban nem volt elsöprő. Ennek egyetlen oka van.

Konszolidált. A résztvevők túlnyomó többsége csendben, félénken, a saját kis társaságán belül élvezi a rendezvényt. De nem állnak végig egy-egy koncertet, a tömeg hömpölyög, áramlik, változik, folyamatosan mozog. A busz, amivel este lejöttünk, olyan csendes (és tömött) volt, mint bármelyik fővárosi helyijárat. Bármire is számítottam (éneklés, ordibálás, ittasan tévelygő fiatalok) ez nem az volt. Ez egy kulturált, kissé prűd közeg, mindenféle meggondolatlan eszem-iszom-ereszdelahajamat nélkül.

Persze nem éreztük magunkat rosszul emiatt, de az egész napos megpróbáltatások azért lemerítették bennünk az elemet. Először szomjunkat csillapítandó beruháztunk egy-egy nagy szelet dinnyére, ami nemhogy a piaci áron, de inkább alatta talált ránk. A legtöbb fesztiválhoz képest meglepően nem drága ez a mostani (azért olcsónak nem olcsó). Sétálgatás közben a Jäger színpadon épp belefutottunk egy standup comedy végébe, utána pedig meglátogattuk a cseh faluban tomboló karaoke-őrületet. A nagyszínpadon a Bikini koncertjéből hallgattunk meg néhány félig ismert számot; itt laikus szemmel nézve elég sokan voltak- de gyakorlott fesztiválozók felvilágosítottak, hogy ez azért még nem az igazi. A tömegben a 40-es anyukák, 20-as fiatalok és 10 éves körüli kislányok apuka nyakában egyaránt tomboltak a csapat slágereire. Minket igazából a Café színpad érdekelt volna- de itt teltházat jelzett a kivetítő, így ismét belehallgattunk a csehül próbálkozó, énekelni nem igazán tudó bátrak karaokezásába.

Nem sokkal később aztán felszabadult a fedett Café is; ez az a hely, ahol a cigaretta- promóció miatt csak 18 év felett lehet bemenni. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy 19 felé és eleddig koromnál érettebbnek mondott kinézetem most nem lesz elég, szórakozóhelyre-járós karrierem során először elkérték a személyimet. A hely maga a füstöt leszámítva ízléses, babzsákokkal, elfekvőkkel és a kissé jazzes zenével igazi klubhangulatú. A Zagar első néhány száma után pedig már a fáradtság és a hideg jobb belátásra térített minket, elköszöntünk a társaság még aktív tagjaitól, és eljöttünk a kollégiumba.

Az első nap…élményteli. Hömpölygős, gyorsan eltelős, ismerkedős nap volt. Ismerkedés a fesztivállal, a hellyel, a hangulattal, az érzéssel, hogy itt vagyok. Már alig várom a mai napot- hogy kihasználjam az egészet, és ne csak azt a pár, sötétben, a teliholddal megvilágított göröngyös talajon botorkálós órát.

Kulcsszavak: efott szerda

Csütörtök

III. rész

Kicsit nosztalgiáztunk reggel- a nyaraláskor aludtam utoljára fél tízig. Mivel a többieket még szerelemben tartotta az ágy, mi vállaltuk a reggeli bevásárlást. Rögtön a kollégium előtt megmentettünk egy szarvasbogár- lányt, aztán a reggeli készülődés és beszélgetés után végül kettő körül szálltunk fel a buszra. Találtunk olyan dolgokat, amiket előző nap nem fedeztünk fel- a rockszínpad  és a disco mellett rekeszmászást, bungee jumpingot, kalózlétrát, kilövőt is láttunk. A kalózlétra egy a föld és a kosárpalánk közé kifeszített függőhíd, melynek két széle a végén össze van fűzve. Ha valaki felér a palánkhoz úgy, hogy nem esik le vagy fordul át, akkor a kifüggesztett ajándékok közül bármelyiket választhatja. Én próbáltam rávenni a barátomat, hogy küzdjön értem- tegnap nem sikerült elérnem, de nem adom fel…

A srácok freestyle-ozni mentek, elvégre azért voltak itt. Én mint csomagmegőrző kerestem magamnak egyéb elfoglaltságot, a dumaszínház érdekelt. Badár Sándor fellépése természetesen vicces volt, bár kissé közönséges és alpári. Kár volt érte, nem szeretem a trágár stílust, nem értem, miért gondolják, hogy egyetemistáknak csak folyamatos „kötőszavazzással” lehet bármit is eladni. Utána ebéd, aztán szállás, átöltözés, és irány vissza.

Először Jamie Winchester & Hrutka Róbert koncerten voltunk a hajón. Nagyon jó volt, különleges hangulata van a zenéjüknek. Közben érkezett meg a barátnőm, nálam volt a karszalagja, míg ő lepakolt a sátrában, mi megnéztük a koncert végét- hatásos befejezésként elment az áram…

Elindultunk a sziget közepe felé, a P.A.S.O. koncert végét hallgattuk meg. Én még nem hallottam őket, de tetszett a stílusuk, sokat járnak fellépni az egyetemünkre, szerintem legközelebb is megnézem őket. Ezután beruháztunk egy a nem túl távoli gyerekkorunkat idéző pattogós cukorra. Az eladó mondta, hogy vihar lesz. Mivel addigra már eléggé fújt a szél, bár nem érdekelt bennünket túlságosan a Magna Cum Laude koncert, a Café volt az egyetlen fedett hely, így oda „menekültünk” a megázás elől. Tíz perccel később semmi nem volt, fél óra múlva csöpögött az eső. Gondoltuk, kis ébresztő nekünk sem árthat, rendelünk valamit. Egy 4 cl-es vodkát, egy 8cl-es martinit és egy Gatorade narancsot néztünk ki az itallapról. Gatorade nincs. Rendben, hozz sima narancsot. Martini helyett bacardit kaptam, szóltam, kicserélték. 900 ft-ot számoltunk. 1050-et kértek, 2 cl vodka és 2 cl martiniért… Kötözködni nem volt kedvünk, de többet ott nem rendelünk…

Utána régi ismerősökkel üvöltöztünk egy fél órát- a hangerő miatt máshogy nehéz lett volna kommunikálni. A fülledt levegőn már nem lehetett megmaradni, és amúgy is közeledett a barátom által várva-várt Kispál és a Borz koncert. Még bekukkantottunk a cseh faluba karaoke-ra. Egy lány a Cranberries-től a Zombie-t énekelte- fantasztikus volt. Aztán jött néhány srác, akik énekelni nem tudtak, de élvezni nagyon élvezték. Legalább annyira szórakoztató volt.

A Kispál koncert közepén aztán elkezdett cseperegni az eső, mi elindultunk hazafele. A buszon pedig mellettünk két igazi egyetemista állt…a vizsgaidőszakról beszélgettek. A következőről. Mi ezt elég szegényesnek éreztük, főleg amikor a fesztiválon történt szabályszegésről kezdtek vitatkozni. Már alig vártuk, hogy leszállhassunk- ha valahol, hát itt nem akartunk egyetemről, szabályokról hallani. Mert ez nem arról szól, itt csak szabadon…

Kulcsszavak: csütörtök efott

Péntek

IV. rész

Ez a nap is a már jól bejáratott módon indult- hajnalban fekvés, késő délelőtt kelés, bolt. Boltból jövet megleptük magunkat egy jégkrémmel, mintegy megünneplendő, hogy az estétől eltérően nem csepergett az eső. Hasonlóan terveztük a programot, mint az előző alkalmakkal, vagyis délután látogatás a szigeten, én dumaszínház, srácok freestyle. Aztán jött a mindent romba döntő, de legalábbis felborító telefon- nem háromtól, hanem már egytől szükség van három labdazsonglőrre. Nekem nem volt kedvem olyan korán kimenni, inkább riasztottam az este érkezett barátnőmet, hogy negyed négykor találkozzunk a Café előtt.

Míg otthon vártam, hogy eljöjjön az idő, mire indulhatok, a barátom új „kicsikéjén”, vagyis MSI Wind nootebookján megnéztem két rész Helyszínelőket- mert a technika vívmányai még egy fesztivál holtidejét is feldobják. Az egyik társaságbéli fiatalember az estét kicsit több alkohollal próbálta élvezni, mint kellett volna; ennek az ő részéről másnaposság, az otthon maradottakéról pedig határtalan káröröm lett az eredménye. Erre már megint borús volt az idő, mikor pedig negyed négy után pár perccel megérkeztem a Café elé, még pulcsiban is éreztem a hideget.

Odabent Kiss Ádám lépett fel- az egész sátor annyira telt meg, mint egy épkézláb esti koncert első 15 métere. Nem véletlenül, a srác egészen elképesztő egy órát produkált. Nem vagyok egy mások előtt hangosan röhögős típus, de fél óra múlva már fájt a hasam. Aki látta, hallotta valaha, az tudja, milyen, amikor igazán jó formában van, aki meg nem, annak csak annyit tanácsolhatok a többiek nevében is, hogy járjon utána.

Utána futottam (csak átvitt értelemben, valójában tömegközlekedtem) egy kört a sziget- koli- sziget útvonalon, ahonnan ketten indultunk neki az éjszakának. Először Kowalsky meg a Vega koncertet néztünk ki magunknak kora estétől. Őket már láttam élőben a gólyabálomon, otthon pedig az egy hónapos albumukat is rongyosra hallgattuk már. Nekem nem is okoztak csalódást, a fesztivál addigi legjobb másfél órája volt. A korai időponthoz képest sokan voltak. Általában elmondható, hogy látszott, vége van a hétnek- ugrásszerűen megnőtt a tömeg sűrűsége a fesztivál egész területén. Az érdekes arcok is megjelentek. A Prosectura és a Depresszió idevonzotta a taréjos, sokativós, feketébe öltözött figurákat. Mi a homloklebeny- szaggató dübörgés helyett elfogyasztottuk a szokásos dinnyeadagunkat, a barátom kipróbálta a kalózlétrát- sikertelenül, megcsodáltuk a Kiscsillag koncertre várakozók alkotta hihetetlen hosszúságú sort, aztán a cseh faluban csináltattunk magunknak névjegykártyát- mégpadig a saját nevünkből számítógép generálta cseh névvel. Amit ő húsz méter alatt sikeresen el is hagyott… Sajnos nem úsztam meg a Depresszió koncert utolsó félóráját, mivel vacsorára relatíve normális kaját szándékoztunk enni (hasábburgonya rulez), azt meg csak a Nagyszínpaddal szemben lehet megejteni. Nekem személy szerint a zene fogalmába ez már nem fér bele, a fejtágító dübörgést inkább a zaj kategóriába sorolom. Bármennyire is bizonygatta a barátom, hogy ha a szövegekre figyelek, mély és értelmes mondanivalót találok, nekem már az küzdelmet okozott, hogy a minden szót kísérő üvöltő hörgéstől megpróbáljam megszabadítani a dobhártyámat (természetesen nem jártam sikerrel).

Ezután azonban az estém fénypontja következett- sikeresen berángattam a páromat a Korda György & Balázs Klári koncertre. Szerettem volna látni, hogy egy olyan korösszetételű közönség, amelyik mindenben és mindenkiben megtalálja a kibeszélhető apróságot, hogyan fogadja őket. Nem tudom, miért (talán mert amit csinálnak, az annyira ciki, hogy már jó), de minden várakozást felülmúlt az eredmény. Akkora tombolást, éljenzést, füttyögést, visszakövetelést én se addig, se azóta nem tapasztaltam, pedig a végighallgatott rockkoncertjeim száma is rohamosan megugrott ezalatt a pár nap alatt…

Sajnos az utolsó két számnál értünk oda, de amúgy is kezdődött a Quimby másfél órás tombolása a Pepsi színpadon, amire tulajdonképpen vártunk. A banda hazai pályán hozta a kötelezőt, és az is biztos, hogy a párezres tömeg, ami tombolt a zenéjükre, nem állhatott csak ismerősökből. A csillagok ragyogtak az égen- sehol egy felhő. Ezt azért tudom ilyen biztosan, mert sokszor elkalandozott a figyelmem a koncertről, talán a fáradtság, talán az okozta, hogy nem ismertem őket előtte, és valahogy nem fogott meg az előadás. Ennek ellenére végigvártuk a bulit, csak ezután indultunk vissza a kollégiumba.

A megállóban szokásunkká vált, hogy az út túloldalán pihenünk a szalagkorlátnál, míg elmegy előttünk a busz (úgy volt megoldva az útvonal, hogy a város felől érkező jármű elment egy fordulóig az állomáson túl, így tudhattuk, mikor érkezik vissza). Ugyancsak szokásunkká vált, hogy az úton átkelve a tömeg előtt állunk meg, és minden nap sikerült kiszúrunk azt a helyet, ahol a leghátsó ajtó kinyílt. Bármilyen tömött volt a járat, mi mindig ugyanazon a két ülésen zötyögtünk huszonöt percet…

Aznap este úgy zuhantunk az ágyba, hogy tudtuk, a másnap (vagyis aznap) lesz a legrövidebb nap. Egyrészt kis csapatunk egyik tagja Guiness- rekord kísérletre készült, másrészt az utolsó fesztiválnap következett. De azt még nem tudtuk előre, hogy mindez miként fog alakulni…

Kulcsszavak: efott péntek

Szombat

V. rész

Szombat. Az utolsó nap. Ez valószínűleg mindenkinek eszébe jutott, de hangosan senki nem mondta ki. Minden a szokásos módon zajlott- mi keltünk a legkorábban, felráztuk a többieket, kérnek –e valamit a boltból, majd mire visszaértünk, ugyanúgy belülről nézték a szemhéjukat, mint mikor elindultunk. Lassan azért magukhoz tértek- ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy ismét korán ki kellett érniük.

Most azonban mindenki együtt kerekedett fel, nem mindennap lát az ember világrekord-kísérletet… úgy készültünk, hogy ha úgy alakul az idő és a kedv, ne kelljen fordulnunk még egyet a szállásig, akár estig kint tudjunk maradni. Fél kettő körül értünk oda, több ismerőssel futottunk össze, és csábítottuk mindnyájukat három órára a Jäger sátorhoz. Épp ekkor lett vége a honi labdarúgás helyzetéről folyó interaktív vitának, ahol az illetékesektől a közönség is kérdezhetett. És akkor jött a paradicsomos fiú. A vakító napsütés és kora délutáni óra ellenére elképesztően részeg és legalább ennyire idegesítő fesztiválozó kezében két barack és négy doboz paradicsom volt, indoklása szerint azért, mert a rockszínpadon fitness órát tartó Béres Alexandra azt mondta, egészséges. Egy ideig vicces, aztán kellemetlen, idegesítő, majd határozottan dühítő volt, mikor az amúgy is ideges rekorder-jelöltet kezdte ki. A szervezőkkel sikerült arrébb tessékeltetni, mielőtt valaki komolyabb kárt okozott volna benne… Közben az ifjaknak volt egy kisebb fellépésük, kedvcsinálónak a rekordhoz. Közben megérkeztek a Nagy Fogyás című műsor szereplői Béres Alexandrával, aztán nem éppen lassan a három óra is.

A rekord építőeleme az volt, hogy két dekázás között meg kellett kerülni a labdát. Ebből minél többet kellett kiviteleznie a fiatal freestylernek egy perc alatt. A csúcs 83 volt, amit egy angol fiatalember tartott. Így álltunk neki az első kísérletnek.

77. Elguruló labda, összeszedetlen a srác, fejben még nincs ott, izomzatilag még nem az igazi. Öt perc múlva a második kísérlet. 75. Ezután már keményen kezelésbe veszi a csapat, fizikai és pszichológiai kezelésnek, tanácsoknak vetjük alá. De valahogy hitehagyottnak néz ki…

Harmadik kísérlet, a kamera beizzítva, számoló szemek, görcsösen drukkoló emberek. Fél perc alatt 51, lepattan a labda, még tíz másodperc, 78, 79, vége az időnek, kezek a magasban, ujjongás, világrekord! (utólag videóról visszanézve 85 az új csúcs)

Mind a magunkénak éreztük picit, ölelgettük egymást és őt, kimondatlan gondolatokat hadartunk el, a feszültség odalett. Megérdemelt ebéd a délutánra étkezdévé varázsolt diszkóban, aztán a többiek haza, mi ketten úgy döntöttünk, maradunk. Barátnőmnél, aki a kempingben sátrazott, raktuk le az estére tartogatott pulóvereket. Mivel a szervezői kemping épp a rock-színpad (hivatalosan „Dunaújváros és Vendégei színpad”) mellett volt, belehallgattunk az épp tartó koncertbe. A hang ismerős volt, de –bár a négy nap alatt legalább százszor végignéztem a programfüzetet- nem emlékeztem ismerős előadóra, hiszen akkor biztosan beterveztük volna. Barátom, aki kint várt, míg pakoltunk, mondta el, hogy a kiírt együttes betegség miatt nem tudott eljönni, így ők ugrottak be a helyükre. A Zselenszky zenekar volt, egyik személyes kedvencem, az Eleven Hold énekesének új csapata. Este kilenctől a hajón tartottak koncertet, s bár a felétől végignéztük délután, eldöntöttük, hogy ott a helyünk.

Addig viszont még hátravolt egy egész délután. Ismerősökkel beszélgetés, dinnyeevés, aztán a már három napja tervezett függés…

A sziget legtávolabbi sarkában különböző fajtájú és méretű függőágyak voltak felfüggesztve. Közel fél óra várakozás után szabadult fel az egyik, amibe rögtön bele is vetettük magunkat egy halálordítással egybekötött tigrisugrással, nehogy elhappolják előlünk. Barátomnak nagy sikere volt, hogy két szőke nővel himbilimbizik egy függőágyban… nemsokára már csak ketten romantikáztunk benne, le is maradtunk a betervezett Fürgerókalábak koncertről, annyira kényelmes volt. Beszélgettünk az eladóval is, érdeklődtünk kulisszatitkokról - ha nagy házam (de legalább egy nagy szobám) lesz, tuti beszereltetek egy ilyet is.

Aztán mégis meghallgattunk egy agysejtromboló Fürgerókalábak számot, majd sikerült végre odaérnünk a 30Y koncertre. Közben ettünk egy vacsi- sültkrumplit, és élveztem, hogy ismerem a hangulatokat, a szöveget, a zenekart (még a gólyabálomról). Aztán irány a hajó, hogy az elejétől végigélvezzük az egyórás Eleven Hold- attitűdöt. Az énekes egészen elképesztő műsort kerekített annak a 60-70 embernek, akik befértek a hajó orrában levő aprócska térbe. A behangolást egy létező dallamra énekelte el, de a szöveg csak számolás volt. Ha jól emlékszem 46- ig jutott el. Ez már csak egy ilyen számolós nap.

Volt még egy ilyen akciója, mikor a nem egészen kielégítő körülmények miatt (mégiscsak egy hajón voltunk…) a lábdob elkezdett távolodni a dobostól. Mindezt rímbe faragva közölte a közönséggel, akik ovációval ünnepelték, majd a következő számot együtt énekelték el. Az egész hét legjobb koncertje volt.

Nem sokkal ezután értek vissza a többiek, az este beszélgetős- evős- és (most először) ivós fesztiválozásba fordult át. Éjszakai fényben is felfedeztük a diszkót, majd kicsit sétáltunk kettesben a párommal, kihasználtuk az alkalmat, hogy végre nincs körülöttünk senki. Ébren kellett maradnunk, hiszen úgy terveztük, hogy az első vonattal megyünk vissza Pestre, hátha akkor még nincs akkora tömeg, mint az kora délelőtt várható volt (erre különösképp azért lehetett számítani, mert a kempingeket és a kollégiumi szállásokat is 10 óráig kellett elhagyni, és párezer ember egyszerre rohamozhatta meg a tömegközlekedési eszközöket…). A vonat 4:10- kor indult, taxival mentünk odáig. Az egész kocsi a miénk volt, egészen 4:07-ig, amikor az állomásnál megállt egy fesztiválbusz, és az azon utazókkal meg is telt a vagon. A kényelmetlen üléseken kuporogtunk, álmosan, fázva, és elátkoztunk mindent és mindenkit, aki miatt idejöttünk.

Aztán kipihenten, a meleg szobában már más volt helyzet. Szabadság, nevetés, gondtalanság édes- keserű emléke keveredett a megszokott környezet nyújtotta békével. Talán elég volt, de inkább visszamennénk- még egy napra, egy órára, egy koncertre, vagy akár csak egy dinnyére. Egy új élmény, egy teljesen más világ. A fesztiválnak semmi máshoz nem hasonlítható atmoszférája még egy teljes napig ott lebegett körülöttünk, újraéltük, - gondoltuk az arcokat, hangokat, hangulatokat. Ha tehetném, újra megtenném, de sajnálva az időt a buszozásra, a sátrazást választanám. Lesz még alkalom erre is. Jövőre, valahol máshol (valószínűleg Győrben), valamikor máskor (2009. július 14- 19.), de ugyanilyen várakozással, és ugyanilyen jókedvvel vethetjük bele magunkat megint az EFOTT nyújtotta sokszínű örömökbe.

Kulcsszavak: efott szombat

2008/07/20

Efott

Béna voooolt! :) De Zselenszky jó, meg Csapda is jó, bár a Fiúk ölébe a lányok nem volt, pedig de vártam.. :( :)

Belga és L27 meg most igy jártak.. :) Utána meg gyász volt. Tesco disco, meg Tévényi Dibi bácsi... Ez ám a sok választási lehetőség. Inkább 2kor el is aludtam. gyász.

 

Ma meg grillarty Tatánál. Az jó volt.. :)

Volt ugye szó róla, hogy ugrom Lócival. Lóci nem volt, úgyhogy helyette szandálban pogoztam tankcsapdán. Viszont Balatone-on ugranom kell, különben hang vagyok...

Kulcsszavak: bungee efott fesztivál

2008/07/17

EFOTT

Ugye lptr emléxik rá, hogy:

1. megyünk

2. ugrunk

3. profit

Kulcsszavak: bungee efott fesztivál

2007/09/04

Érdekes dolgok

Egyre viccesebb dolgokra jövök rá. Ráadásul magamtól, senki nem segített...
Kulcsszavak: EFOTT