V. rész
Szombat. Az utolsó nap. Ez valószínűleg mindenkinek
eszébe jutott, de hangosan senki nem mondta ki. Minden a szokásos
módon zajlott- mi keltünk a legkorábban, felráztuk a többieket,
kérnek –e valamit a boltból, majd mire visszaértünk, ugyanúgy
belülről nézték a szemhéjukat, mint mikor elindultunk. Lassan azért
magukhoz tértek- ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy ismét
korán ki kellett érniük.
Most azonban mindenki együtt kerekedett fel, nem
mindennap lát az ember világrekord-kísérletet… úgy készültünk, hogy
ha úgy alakul az idő és a kedv, ne kelljen fordulnunk még egyet a
szállásig, akár estig kint tudjunk maradni. Fél kettő körül értünk
oda, több ismerőssel futottunk össze, és csábítottuk mindnyájukat
három órára a Jäger sátorhoz. Épp ekkor lett vége a honi labdarúgás
helyzetéről folyó interaktív vitának, ahol az illetékesektől a
közönség is kérdezhetett. És akkor jött a paradicsomos fiú. A
vakító napsütés és kora délutáni óra ellenére elképesztően részeg
és legalább ennyire idegesítő fesztiválozó kezében két barack és
négy doboz paradicsom volt, indoklása szerint azért, mert a
rockszínpadon fitness órát tartó Béres Alexandra azt mondta,
egészséges. Egy ideig vicces, aztán kellemetlen, idegesítő, majd
határozottan dühítő volt, mikor az amúgy is ideges
rekorder-jelöltet kezdte ki. A szervezőkkel sikerült arrébb
tessékeltetni, mielőtt valaki komolyabb kárt okozott volna benne…
Közben az ifjaknak volt egy kisebb fellépésük, kedvcsinálónak a
rekordhoz. Közben megérkeztek a Nagy Fogyás című műsor szereplői
Béres Alexandrával, aztán nem éppen lassan a három óra is.
A rekord építőeleme az volt, hogy két dekázás között
meg kellett kerülni a labdát. Ebből minél többet kellett
kiviteleznie a fiatal freestylernek egy perc alatt. A csúcs 83
volt, amit egy angol fiatalember tartott. Így álltunk neki az első
kísérletnek.
77. Elguruló labda, összeszedetlen a srác, fejben még
nincs ott, izomzatilag még nem az igazi. Öt perc múlva a második
kísérlet. 75. Ezután már keményen kezelésbe veszi a csapat, fizikai
és pszichológiai kezelésnek, tanácsoknak vetjük alá. De valahogy
hitehagyottnak néz ki…
Harmadik kísérlet, a kamera beizzítva, számoló szemek,
görcsösen drukkoló emberek. Fél perc alatt 51, lepattan a labda,
még tíz másodperc, 78, 79, vége az időnek, kezek a magasban,
ujjongás, világrekord! (utólag videóról visszanézve 85 az új
csúcs)
Mind a magunkénak éreztük picit, ölelgettük egymást és
őt, kimondatlan gondolatokat hadartunk el, a feszültség odalett.
Megérdemelt ebéd a délutánra étkezdévé varázsolt diszkóban, aztán a
többiek haza, mi ketten úgy döntöttünk, maradunk. Barátnőmnél, aki
a kempingben sátrazott, raktuk le az estére tartogatott
pulóvereket. Mivel a szervezői kemping épp a rock-színpad
(hivatalosan „Dunaújváros és Vendégei színpad”) mellett volt,
belehallgattunk az épp tartó koncertbe. A hang ismerős volt, de
–bár a négy nap alatt legalább százszor végignéztem a
programfüzetet- nem emlékeztem ismerős előadóra, hiszen akkor
biztosan beterveztük volna. Barátom, aki kint várt, míg pakoltunk,
mondta el, hogy a kiírt együttes betegség miatt nem tudott eljönni,
így ők ugrottak be a helyükre. A Zselenszky zenekar volt, egyik
személyes kedvencem, az Eleven Hold énekesének új csapata. Este
kilenctől a hajón tartottak koncertet, s bár a felétől végignéztük
délután, eldöntöttük, hogy ott a helyünk.
Addig viszont még hátravolt egy egész délután.
Ismerősökkel beszélgetés, dinnyeevés, aztán a már három napja
tervezett függés…
A sziget legtávolabbi sarkában különböző fajtájú és
méretű függőágyak voltak felfüggesztve. Közel fél óra várakozás
után szabadult fel az egyik, amibe rögtön bele is vetettük magunkat
egy halálordítással egybekötött tigrisugrással, nehogy elhappolják
előlünk. Barátomnak nagy sikere volt, hogy két szőke nővel
himbilimbizik egy függőágyban… nemsokára már csak ketten
romantikáztunk benne, le is maradtunk a betervezett Fürgerókalábak
koncertről, annyira kényelmes volt. Beszélgettünk az eladóval is,
érdeklődtünk kulisszatitkokról - ha nagy házam (de legalább egy
nagy szobám) lesz, tuti beszereltetek egy ilyet is.
Aztán mégis meghallgattunk egy agysejtromboló
Fürgerókalábak számot, majd sikerült végre odaérnünk a 30Y
koncertre. Közben ettünk egy vacsi- sültkrumplit, és élveztem, hogy
ismerem a hangulatokat, a szöveget, a zenekart (még a
gólyabálomról). Aztán irány a hajó, hogy az elejétől végigélvezzük
az egyórás Eleven Hold- attitűdöt. Az énekes egészen elképesztő
műsort kerekített annak a 60-70 embernek, akik befértek a hajó
orrában levő aprócska térbe. A behangolást egy létező dallamra
énekelte el, de a szöveg csak számolás volt. Ha jól emlékszem 46-
ig jutott el. Ez már csak egy ilyen számolós nap.
Volt még egy ilyen akciója, mikor a nem egészen
kielégítő körülmények miatt (mégiscsak egy hajón voltunk…) a lábdob
elkezdett távolodni a dobostól. Mindezt rímbe faragva közölte a
közönséggel, akik ovációval ünnepelték, majd a következő számot
együtt énekelték el. Az egész hét legjobb koncertje volt.
Nem sokkal ezután értek vissza a többiek, az este
beszélgetős- evős- és (most először) ivós fesztiválozásba fordult
át. Éjszakai fényben is felfedeztük a diszkót, majd kicsit
sétáltunk kettesben a párommal, kihasználtuk az alkalmat, hogy
végre nincs körülöttünk senki. Ébren kellett maradnunk, hiszen úgy
terveztük, hogy az első vonattal megyünk vissza Pestre, hátha akkor
még nincs akkora tömeg, mint az kora délelőtt várható volt (erre
különösképp azért lehetett számítani, mert a kempingeket és a
kollégiumi szállásokat is 10 óráig kellett elhagyni, és párezer
ember egyszerre rohamozhatta meg a tömegközlekedési eszközöket…). A
vonat 4:10- kor indult, taxival mentünk odáig. Az egész kocsi a
miénk volt, egészen 4:07-ig, amikor az állomásnál megállt egy
fesztiválbusz, és az azon utazókkal meg is telt a vagon. A
kényelmetlen üléseken kuporogtunk, álmosan, fázva, és elátkoztunk
mindent és mindenkit, aki miatt idejöttünk.
Aztán kipihenten, a meleg szobában már más volt
helyzet. Szabadság, nevetés, gondtalanság édes- keserű emléke
keveredett a megszokott környezet nyújtotta békével. Talán elég
volt, de inkább visszamennénk- még egy napra, egy órára, egy
koncertre, vagy akár csak egy dinnyére. Egy új élmény, egy teljesen
más világ. A fesztiválnak semmi máshoz nem hasonlítható
atmoszférája még egy teljes napig ott lebegett körülöttünk,
újraéltük, - gondoltuk az arcokat, hangokat, hangulatokat. Ha
tehetném, újra megtenném, de sajnálva az időt a buszozásra, a
sátrazást választanám. Lesz még alkalom erre is. Jövőre, valahol
máshol (valószínűleg Győrben), valamikor máskor (2009. július 14-
19.), de ugyanilyen várakozással, és ugyanilyen jókedvvel vethetjük
bele magunkat megint az EFOTT nyújtotta sokszínű örömökbe.