Összes blogok

Bár ezen a nyáron nem jön ösze egy egész hetes nyaralás, legalább néhányszor igyekszünk egy-egy hosszú hétvégére elutazni. Múlt héten csütörtöktől vasárnapig Veszprémben voltunk, és viszonylag még az időjárással is szerencsénk volt. Ugyan csütörtökön egész nap esett, de akkor elmentünk fürdőbe, utána meg szerencsére vagy nem esett, vagy pont nem akkor, amikor az bennünket zavart volna. Így eljutottunk az állatkertbe, kalandparkba, és két nagyon szuper játszótérre is. Pénteken és szombaton este pedig kilátogattunk a Rozé, Rizling, Jazz elnevezésű borfesztiválra is, ami szintén nagyon jól esett, bár oda is vittük a gyerekeket :)

 

Ismét meg kellett állapítanom, hogy a nyaralás gyerekekkel nem a szülők igényeiről szól, és végképp nem a pihenésről, de ezzel együtt is nagyon felemelő élmény volt ez a négy nap. A kalandparkban pl. Ádámot követve Léna is végigment a drótkötélpályán, bár a kapszkodókat még nem nagyon érte el, úgyhogy inkább a kezemet használta erre a célra. Ádám viszont nagyon ügyesen, a tőle megszokott óvatossággal ugyan, de nagyon jól vette az akadályokat.

 

A mindennapjaink egyébként nagyjából egyformán zajlanak: reggel Gáborral együtt megyünk, elvisz kocsival a munkahelyemig, én délután 2 körül végzek, BKV-val haza, a gyerekek kb. akkor ébrednek, mikor megérkezem. Uzsonna, közös játék estig, esti szeánsz, és én beájulok az ágyba. Egyelőre nagyon kimerít a munkahely látogatása, holott csak részmunkaidőben vagyok, másrészt ez még mindig csak a tanulási fázis, mondjuk lehet, hogy pont ettől ilyen fárasztó. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy élvezem. Két jó mindenképpen van benne: az egyik, hogy lehet huzamosabb ideig szellemi tevékenységet végezni anélkül, hogy a gyerekek 5 percenként félbe szakítanak. A másik, hogy a gyerekeim is és én is megtanultuk jobban értékelni az együtt töltött időt.

 

Mindazonáltal érzem, hogy nagyságrandekkel kevesebb időm és energiám  jut a barátokkal és ismerősökkel való kapcsolattartásra, így a blogolásra is. Remélem, hogy ha hosszabb távon majd kialakul valami rutin a munkahelyen és a családi életben is, akkor egy kicsit könnyebb dolgom lesz, és a figyelmemből és energiámból kicsit több jut majd "kifelé".

 

Van még egy nagyon rossz a dolgozásban, ez pedig az, hogy egész nap ülnöm kell. Ezt nagyon nehezen viselem, annyira elszoktam tőle, és nagyon hiányzik a mozgás. Próbálom kitalálni, hogy hova lehetne egy kicsit több mozgást beépíteni, mert egyelőre az agyamra megy az ülő életmód. A gyerekek mellett a fizikai aktivitásom többszöröse volt annak, mint ami most jut. Persze régebben néha úgy éreztem, hogy de jó lenne csak negyed órára leülni, de most már látom, hogy még mindig sokkalta jobb volt, mint így. Egyelőre a heti egy jógaóra maradt, meg a 10 perc sétálás hazafelé a buszmegállóból, na és persze a délutáni játékba is igyekszem balavetni magam. Ádám szerintem nem is érti, hogy miért szeretek mostanában ennyire futóversenyt játszani vele, mindenesetre örül neki :) A futóverseny egyébként az esélyek kiegyenlítése jegyében általában úgy zajlik, hogy ő biciklivel megy én meg futok :)

 

Végezetül pedig a lelkes olvasóknak, akik idáig hajlandóak voltak elolvasni az irományomat, egy tegnap esti gyöngyszem Ádámtól:

 

Ülünk a fürdőkádban, és a gejzírekről meg a vulkánokról beszélgetünk.

 - Anya, Magyarországon vannak fulkánok?

 - Régen voltak, de ma már nem működnek. Ezek a vulkánok már kialudtak.

 - És hogyha reggel lesz?

Ez leszek július 1-től, most már biztosan. Voltam ma benn a cégnél, mindent megbeszéltünk.

 

Ahogy közeledik, egyre kevésbé riasztó az egész. Kezdem úgy látni, hogy nem a világ vége jön el, hanem egy új életforma kezdete. Az azért jó lesz nekem és a gyerekeknek is, hogy két lépésben fog zajlani az egész: én júliustól már dolgozom, de ők nyáron még itthon lesznek Anyával. Így nekem is jó lesz, hogy az elején még nem kell őket vinnem-hoznom, nem leszek annyira időhöz kötve, nekik meg lesz egy kis idejük megszokni, hogy nem velem vannak egész nap, és csak második lépésben kell beszokniuk egy idegen közegbe.

 

Tegnap egyébkén beírattam Ádámot az idegen közegbe :) Nem vették fel abba az oviba, ahová elvileg tartozunk, viszont lett helye egy másikban, ami pont Lénusz bölcsije mellett van. Így legalább egy helyre hordom őket, ami tömegközlekedve azért nem mindegy. A vezető óvónő nagyon szimpatikus volt, remélem, hogy Ádám óvónője is valami hasonló lesz. Igaz, hogy ez az ovi nincs olyan szép környezetben, mint a másik, de ha tényleg olyan az oviban a szemlélet, mint amit a beszélgetésünk során éreztem, akkor a fiamnak jó helye lesz itt, és ez mindennél fontosabb.

 

Közben napról napra jobban várom Zigi születését. Elvileg holnap lenne a napja, na de a magzatok nem túl gyakran olvasgatják a terheskiskönyvet, ahová a céldátum fel van jegyezve, úgyhogy nem biztos, hogy tartani fogja magát az előirányzathoz :) Habár lehet, hogy pont azt az 5%-ot fogja erősíteni az én unokahugim, akik a kiírt napon jönnek a világra, ki tudja ezt előre... Majd jön, ha jönni akar. De fura volt tegnap úgy elválni Gyöngyitől, hogy legközelebb valószínűleg a kórházban találkozunk vele és a Zigiből Katává - valamint magzatból újszülötté - avanzsáló kisasszonnyal :)