H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2006/12/25

ez volt életem legrosszabb karácsonya.nektek jobbat kívánok.ennél rosszabb úgysem lehet...:)
Kulcsszavak: depresszál

2006/12/08

Nemsokára 18 éves leszek. Mint mindentől, ettől is sokkal többet várok el, mint ami. Sokkal többet, egy sokkal rosszabb alaphelyzetből kiindulva, mint amire számítottam. Véget ért egy kapcsolatom, amibe sokkal többet fektettem be, mint kellett volna, és amibe sokkal többet rontottam el, mint amennyire valaha is gondoltam, hogy képes vagyok. Sokkal jobb ember lehetnék, sokkal határozottabban léphetnék fel, elsősorban önmagammal szemben. Sokkal jobban kéne ismernem önmagam, és az embereket. Sokkal inkább önmagamnak kéne megfelelnem, mint az embereknek. De ki képes erre? Sokkal jobban sajnálom önmagam, mint amennyire lehetne. Sokkal jobban szerethetnének, sokkal többen jöhetnének a bulimra, sokkal többen elismerhetnének, sokkal, sokkal, sokkal… Ennyire kevés lenne minden? Miért látom én ilyen élesen a kontrasztot? Sokkal jobban fáj a valóság – amiben nem merek hinni. Hiszek a magam életében, a magam érzéseiben és gondolataiban, és remélem egyszer egy ember ugyanúgy fog hinni bennem, mint ahogy hiszek magamban, és hinni fogok benne, mert hisz magában, hisz bennem, és mert hisz bennünk. És sokkal több víznek kell még lefolynia a Dunán, hogy mindaz, amire vágyom, bekövetkezhessen. És ez sajnos nem 1 óra múlva fog eljönni. Sokkal, sokkal később…

Kulcsszavak: depresszál

2006/12/02

Annyira jó az,amikor olvasol egy verset,meghallgatsz egy számot,és nem ismerve az igazi hátteret,vagy jelentést,magadra ismersz benne.Mert bele tudod képzelni magad. Szerintem a művészeteknek nem az a lényege,hogy a művészek lélekállapotát boncolgassuk,egy szinten tök felesleges.Azt vettem észre,hogy magyarórákon aki mondd valamit,mindig csak akkor és olyat mond,ami belőle jön,ami benne van,ami egy kicsit ő.Szóval mindenki asszociál,és mivel emberek vagyunk,nagyon gyakran önmagunkra.Vagy pedig megpróbáljuk beleélni magunkat az adott helyzetbe,mi lenne ha...Ha boldog a story,mi lenne ha én is ilyen boldog lehetnék,de nem vagyok.A szomorú a story,istenem,én is milyen szomorú vagyok.Az egész művészet számomra csak asszociáció,és illúzió.Teret ad,hogy olyan lehessek,amilyen vagyok,vagy olyan,amilyen szeretnék lenni. Kata barátnőm és köztem ilyen téren elég nagy különbség.Kata imádja az új dolgokat,nem zárkózik el semmitől,szívja magába a kultúrát.Én pedig...makacsan ragaszkodom azokhoz a dolgokhoz,amikben én vagyok.Amik adnak nekem egy kis pluszt,amihez nem kell ész,meg verselés,meg g-dúr,amihez nem kell semmi,csak én.És néha olyan jó olvasni ezeket,pedig teljesen másról szólnak,mint ami a te kis világodban kialakult.És ugyanaz a vers,festmény,zene máshogy szól mindenkihez-ám valakik nem veszik észre,nem akarják,vagy nem tudják észrevenni.Viszont nagyon szeretünk skatulyázni,precízen bemagolni a Tetemre hívás elemzését,mert így sokkal egyszerűbb talán,mint saját véleménnyel lenni,érzéseket táplálni valami iránt.Nem az a lényeg,hogy tudd a verset-hanem hogy érezd.És ez az érzés-dolog,ez kezd kiveszni az emberekből.

(ismét sikerült nem azt leírnom,amit eredetileg gondoltam,node így is jó..)

Kulcsszavak: depresszál elmélkedik

2006/11/27

Mindig is utáltam,ha valaki azt mondja:lekeverni a zenét.Lekeverni egy pofont,még oké.Nade zenét?Miért kell a zenét kevergetni?Miért nem lehet azt mondani,hogy lehalkítja?Vagy kikapcsolja?Olyan,mintha kényszeresen el kéne folytani valamit,egy dallamot,pedig az még csendben búg...csak már nem hallja senki,nem akarja hallani senki. Annyira vicces...az emberek félnek drasztikusak lenni.Drasztikusan megszakítani a zenét...Ahelyett inkább elnyújtják,remélve,hogy tovább hallgathatják,hogy szépen lesz vége...Hogy könnyebben hozzászokhassunk a véghez.Aztán felcsendül egy következő dallam,de még mindig ott cseng a fülünkben az előző,amely távolról hallatszik,és akaratlanul is dúdoljuk tovább a régi,elveszett dallamot.Pedig az új már ott van,halljuk,de tudomást sem veszünk róla.Mint ahogy arról sem veszünk tudomást,hogy a réginek vége.Csak görcsösen ragaszkodunk a megszokotthoz,nem akarunk elszakadni a múlttól.És félni belekezdeni egy újba.Félünk,hogy nem fog tetszeni dallam.És esélyt sem adunk a zenének. Mint ahogy magunknak sem.
Kulcsszavak: depresszál