A tegnapi napom igen kellemesen kezdődött. 10-re kellett
Szegedről Budapestre érnem, ami laza tempóban egy másfél-két óra
(az inárcsi kávézást is beleszámítva), ugye ehhez nem nehéz
kiszámolni a 8 órás ajánlott indulást. Nos az előző esti
kiállításmegnyitót követő állófogadásnak, az oda ajándékba
vitt és szolidan önként elfogyasztott 2 pohár Frittmann
rosénak, valamint az éjféli hazaérkezésnek köszönhetően az erre
kalibrált 7 órás kelés nem jött össze. Annyira nem, hogy
háromnegyed 9-kor tudtam csak elindulni (mondjuk ekkor már az
M5-ön voltam). Nem szeretem nyomni neki pályán, főleg a mult
heti baleset láttán (Avensis kombi kontra román kielőző
kamion), de most kicsit oda kellett lépnem. Mindenesetre a gyér
forgalomnak, és a nagy szerencsémnek köszönhetően 10 órakor már
a Hungária körúton telefonáltam vendéglátóimnak hogy kések,
mondták nem baj, még senki sincs ott. :) Ami meg külön sikerélmény
volt, hogy egy utcát sem tévedtem, pedig gőzöm nem volt, merre kell
mennem, de egyből odaértem a Köztársaság térre. Úgyhogy
sikerült felérni, odaérni, időben, és barátokkal eltölthettem
egy délelőttöt.
Úgy látszik a sors erre a napomra két pólust indukált, amiből
délelőttre csúszott a pozitív fél (tekintve a fent leírtakat:
előrebocsátom: HÁLA ISTENNEK!). Délután visszaérve Szegedre
leparkoltam a lakásunk előtt, a szembe szomszéd kerítése elé, félig
a járdára, félig az útra, nem gátolva sem kapubeállót, sem
gyalogosforgalmat. Felmentem a lakásba, rendbe szedtem magam, kis
kajálás, tusi, emailek, gyors TV, épphíradó, naakkor aztis. 7-kor
indultam volna ki anyáékhoz Deszkre, amikor is a kocsiba beülve, s'
a járdáról leállva éreztem hogy valami nem stimmel. Lapos volt a
jobb első gumim. Ohh, -mondtam- 'ácsudavigyeel, de hát megesik az
ilyen, biztosan csak egy szög, vagy valami éles... Gyorsan
visszaparkoltam vele, és a másik autóval mentem ki Deszkre. Ott
szépen összepakoltam az emelőt, majd visszajöttem Szegedre, hogy
lecseréljem a pótkerékre. Ekkor vettem észre (mármint amikor
elkezdtem a szerelést), hogy a gumi oldalán egy pukli látható, amit
közelebbről szemügyre véve leesett a tantusz: EGY SZURKÁLÓS
IDEGEN VETTE KEZELÉSBE A KEREKEMET. Először arra gondoltam, hogy a
szembeszomszéd bosszújának gumi által megerőszakolt áldozata
vagyok, de rájöttem, hogy máskor is áltam már oda, sőt mások
is állnak oda, sőt még ismerik is az autót, úgyhogy nem hinném,
hogy egy figyelmeztető cetlivel ne tudnák ilyenkor megoldani a
problémát, ezért elvetettem ezt az ötletet.
A gyors fejszámolás után (akciós gumi, hol, kb mennyi,
kitől) a bosszankodás remegtető érzése már kezdett
csillapodni bennem, amikor is felfedeztem titkos idegenem művészi
ambíciójának gépjárművemen való kifejezésének barokkos
megjelenését: egy szabadosan elcsalt sinus görbét, amelyet
feltehetően a gumiba mint vajba belemártott eszközzel (gy.k.:
késsel) varázsolt rá egy lenge hussintással, gondosan ügyelve arra,
hogy mélységének azonnali látványa megelőzze olyan bolond kis
gondolataim felröppenését, hogy mindez polirpasztával
orvosolható. Aztán -gondolom- lelke nyugodtával tovaillant a
Béke utca romantikus fényárában úszva, azzal a
gondolattal, hogy megint tett valamit valamilyen ügy érdekében,
megint gondolkozásba merített egy hülyét, aki kinnt hagyta az
utcán a lehetőséget, megint megnyert egy kis csatát a
globalizált, vadkapitalista világ egyik vélt nyertesének
kapitalista úton szerzett vagyonának
megrongálásával, okozva ezzel saját magának kapitalista
földön túli élményt, meleg borzongást, édes
megelégedettséget.
Bár reménytelen, hogy üzenetem eljut művészetének birodalmába,
én mégis kikiáltom a világba (szöcsövem a blogom), hogy az ügy -bár
még a hatása alatt állok- részemről le van (s)zárva, a gumit
kicserélem, a karcolást kijavíttatom, mert van munkám, és abbol
kifizetem.
