Összes blogok

Márti barátnőmnek megszületett a kislánya 23-án hajnalban. A várandóssága első percétől kezdve közösen készültünk a szülésre és a családban beálló változásokra is, és néhányszor még az apával is sikerült váltanom pár szót. 

Nehéz szavakba foglalni az élményt... Azt hiszem, kórházi körülmények között a lehető legjobban alakultak a dolgok. Viszonylag háborítatlan vajúdás után jött világra Eszter, ami Mártinak nagy élmény volt az előző szülése után. Nekem pedig csodálatos volt látni, hogy milyen jól bele tudott ereszkedni a folyamatba, hogy milyen jó összhangban voltak Bencével, és hogy milyen klasszul tud működni az anyai test és lélek, ha hagyják.

Mindezeken túl nekem személyesen is nagy élmény volt ez a szülés. Nagyon jó volt egy olyan mamát kísérni, akivel közel 20 éve ismerjük egymást, és nagyon szeretem. És nagyon jó volt úgy kísérni, hogy mögöttem van már egy nagyon alapos képzés. Ha most visszagondolok arra, ahogyan 3 éve Gyöngyi és Gábor mellett voltam Kata születésekor, mikor még csak a saját szüléseim élménye állt a rendelkezésemre, össze sem tudom hasonlítani az akkori énemet és támogatásomat a mostanival. És nem azért, mert most volt nálam pl. aromaterápiás borogatás... Hanem mert volt bennem szakmai tudás, empátia, alázat, figyelem, tapintat. 

Még még sok ilyet :) 

Holnap teszünk pontot egy közel másfél éves (150 órás) képzés végére. Ezentúl "hivatalosan" is Békés dúla leszek.

Nagyon várom a holnapi napot, közben fáj a szívem, hogy vége a képzésnek.  Mert nem egyszerűen oktatás volt ez, hanem egy nagyon tanulságos önismereti utazás is egyben, ami nélkül ma nem az lennék, aki vagyok. Bár rengeteg ismerettel gazdagodtunk, azt hiszem, a lényeg mégis az a szemlélet volt, amit minden szülés körüli segítőnek el kell(ene) sajátítania. A másik feltétel nélküli elfogadása, tisztelete, a minősítgetés teljes félretétele. Hogy az ember oda tudjon állni egy kismama mellé, és abban támogassa, amiben van. Hogy ne osztogassunk tanácsokat, amikkel teli a padlás, de adjunk információt, és segítsünk mindenkinek megtalálni a maga útját. Hogy ha vannak is emberek és helyzetek, amik elsőre kiverik a biztosítékot, vegyünk egy nagy levegőt, és kérdezzük meg, hogy ki is ez az ember, vajon miért olyan, amilyen, és mégis miért vagyok én úgy kiakadva ezen vagy azon a dolgán?

Ennek az útnak soha nincs vége. Nem mondhatom, hogy "kész dúla" vagyok, ahogyan "kész ember" sem vagyok, amíg élek. Ez is egy folyamatos fejlődést igénylő dolog. De lassan úgy érzem, ha "kész" nem is vagyok, de készen állok arra, hogy várandósokat kísérjek.

Gondoljatok rám holnap.