Összes blogok
2009/12/07
2009/11/26
Megint szakadt
Fáj a torkom, a fejem, és most már csak egyetlen egy dologhoz van kedvem: aludni.
2009/11/25
Bot
2009/11/05
Szakadt
Nagyokat szórakoztam, mikor láttam a hatalmas autósorokat mindenhol, és én mint a nyíl, suhantam el mellettük. Ezek is csak addig kemény fiúk, míg fiatalok, gondoltam: csak az egyetemista negyedben sűrűsödtek meg a bicajok és ritkultak meg az autók. Pedig nem is volt olyan szörnyű: egyszerűen csak szakadt az eső, de csak éppen egészen normálisan, fentről lefele - nem úgy, mint máskor, mikor úgy fúj szemből vagy oldalról (érdekes módon sohasem hátulról...) a szél, hogy az ember semmit sem lát és semmit sem halad...
Na meg a másik oldala a dolognak: tényleg nagyon hiányzik nekem a tájfutás. Nem kell röhögni, de nagyon hiányzik a vele járó sár is, a bármilyen-időben-kimegyek-futni-hozzáállás, a csapzott haj, az arcomról csöpögő víz... hát ezért (is) esett ez ma olyan jól.
2009/10/06
Ázott ürge a napsütésben
Egy három órás túrát terveztem, alig akad ház az útvonalon, a hangulat hatalmas, a lelkesedés ugyancsak. Nekilódulok. Nemsokára csak meg kell állnom, ezt nem lehet kihagyni! A háttérben sötét, komor felhő, az előtérben napsütötte, sárguló levelű, bőségesen termő berkenyefa, ez aztán a fotó... A gépet nem is érdemes eltenni, egyik fotó követi a másikat, szebbnél szebbek, hangulatosabbnál hangulatosabbak a képek.
Csak éppen egy bökkenő van a dologban... az a szuper kontrasztos háttér, az a nagy sötét felhő egyre közelebb kerül, és egyre sötétebb. Lassan cseperegni kezd az eső. Előkapom a térképet, merre is lehetne ezt kikerülni, de nincs kiút, pont ott, ahol már látom, hogy istenesen zuhog, pont arra vezet az utam. Na persze az esőholmit el se hoztam, minek ebben a szép napsütésben... Tehát nincs más megoldás, behúzom a nyakamat és húsz percig őrült tempóban tekerem, és közben - nem igazán a magam akaratából - alaposan lezuhanyozom. Egy nagy félkört írok így le, kiérek megint a felhő alól, vissza a napsütésbe.
A szembejövők mind szárazak, vidáman csevegnek, és nagyra kerekedett szemmel csodálkoznak rám, akiről csöpög a víz. Nem értik. Néhánynak odakiáltom, hogy igen, ott arra esik az eső, amerre ők mennek, de aztán lemondok a felvilágosítási akcióról és csak nagyokat röhögök, mikor csodálkozó pofák bámulnak utánam. De süt a nap, és fúj a szél, fél órán belül teljesen megszáradok.
És élvezem tovább az őszi napsütést, a végtelen(nek tűnő) erdőket, a hangát, a szabadságomat.
2009/07/06
Reggeli találkozás
Munkába menet elbicikliztem (elsuhantam) egy útépítő munkás mellett. Megpihent a padon, a hársfák alatt, és éppen a reggeli kiflijét fogyasztotta. Látszott rajta, hogy ő is "keleti". Ránéztem, akartam mondani neki valamit. De valahogy nem találtam meg a szavakat. Bólintottam egyet. Ebben bólintásban benne volt minden: a "jó reggelt", a "jó étvágyat", az "ugye jó megpihenni egy kicsit", a "bizony hosszú még ez a nap"...
Visszanézett. És visszabólintott. Megértettük egymást.
2009/06/29
Virágerdő
Tegnap biciklizni voltam. Megkerülöm a tavat, bekanyarodok a
lápos felé. Igen, ott hátul van egy kis öböl-szerűség, meg kéne azt
is nézni, már rég nem jártam arra... Az ösvényt benőtte a fű, a
csalán. Nehezen haladok előre a biciklit tolva. Másfél méteres a
csalán - inkább itt hagyom a biciklimet. Óvatosan lépkedek tovább,
a lábam tapogatja, keresi az ösvényt, látni már nem is látom a sok
gaztól.
És hirtelen mintha elvarázsoltak volna: égig erő virágok közé
értem! Vagy talán én zsugorodtam össze, mint Alice
Meseországban...? Az ernyőjüket a csalán fölé emelve, diadalmasan
köszöntik a napot. Kétszer akkorák mint én. Virágerdő. A
legszívesebben fölmásznék egy ilyen ernyőre hogy lássam, hogy néz
ki onnan a világ...