Összes blogok

Tegnap strandolni voltunk a két - egyelőre még csak potenciálisan bárányhimlős - gyerekkel. Este meg elmentem egy kiülős helyre a barátnőimmel, megittam két fröccsöt, aztán pedig biciklivel száguldottam haza a kihalt utakon. Isteni érzés volt. Először arra gondoltam, hogy ez egészen olyan, mint fiatal koromban volt. Aztán rájöttem, hogy hát hiszen MOST van a fiatal korom! Még csak 34 éves vagyok!

Jól is jött a kis töltekezés, mert ami most vár rám hetekig, az nem más, mint vér, veríték és könnyek. Teljes szobafogság három gyerekkel, amiből egy-kettő aktuálisan bárányhimlős kiütésektől szenved, közben pedig egymást gyepálják. Ráadásul Gábornál éppen nagyon húzós időszak van a munkahelyén, úgyhogy tőle sem sok segítségre számíthatok.

Azon agyalok, hogy mi lesz az a trükk, amivel ezt túlélhetem. Az már most látszik, hogy tévézésből és gépezésből az egyébként irányadó napi 20 percnél több lesz, de inkább rongálom őket ezzel, mint azzal, hogy három nap után erős felindulásból gyermekbántalmazó leszek. Meg arra gondoltam, hogy inkább fölkelek hajnalban, és elmegyek futni egy kicsit, mert futás nélkül ez nem fog menni nekem, az tuti :)

Na ilyenünk még nem volt, most már van. Egyelőre csak Ádámnak vannak kiütései, de szerintem ez csak időleges állapot.

Ma este rituálisan kitöröltem minden programunkat a következő két hétre :(

Rosszban a jó: a gyerekek oda vannak az örömtől, hogy már jövő héten sem kell oviba menniük. Itt a VAKÁCIÓ! Igaz, nem pont így képzeltem, de hát ezt dobta a gép :) Az első, amit az ember tanuljon meg, ha gyereke lesz, az a rugalmas újratervezés, mert anélkül igazán nehéz boldogulni :)

Léna sajnos tegnap este belázasodott, így megint ugrott az egész hétvégi programunk. Szegénykém csalódott volt, mert a keresztszüleivel ment volna ma játszóházba (névnapi ajándék), de így nem mehetett. A fiúk elmentek itthonról, mi itt maradtunk kettesben. Próbálom lelkesíteni, hogy nem is lesz rossz ez a nap, itthon maradunk kettesben csajok, elültetjük a virágát, főzünk egy gyors ebédet, ebéd után pedig bekuckózunk a kanapéra és nézünk valami filmet vagy mesét, amit szeretne.

 Én: - Szerintem ez tiszta bareszság lesz, Léni! (A szakkifejezés a Kung fu pandából van, amit imád az egész család.)

Léna: - Nem is! Ez zsír lesz!

Neki legyen igaza! Tőlem lehet zsír is :) 

Az idei Karácsonyunk megtévesztésig hasonló volt a tavalyihoz, annyi különbséggel, hogy eggyel többen álltuk körül a fát. Illetve végülis nem, mert tavaly itt volt anyósom, idén nem, viszont megszületett Levente, úgyhogy a létszám azonos volt :) Ami nagyon fáj, hogy egy darab fotó sem készült, mivel Gábor előzőleg kiszedte az elemet a fényképezőből, és áttette egy gyerekjátékba, de erről engem elfelejtett értesíteni, másikat meg persze nem vett :(

Szenteste itton voltunk, utána ugyanúgy beutaztuk a fél országot, mint tavaly, csak most nem Ádám, hanem Léna lett beteg. Ennek ellenére még elvittem Lajoskomáromba a nagyimhoz is, mert tavaly is betegség miatt nem tudtunk hozzá elmenni, és nem akartam idén ugyanezt megcsinálni vele. Nagyon boldog volt, hogy mentünk, Lénának meg, azt hiszem, már nem sokat rontott az állapotán a kitérő. Egyébként ismét hörghurutja van szegénynek, gyógyszer hegyek, láz, ronda köhögés, de most, hogy szedi az antibiotikumot, kezd jobban lenni. Viszont emiatt karanténban vagyunk, ami nem teszi túl izgalmassá az itthon töltött napokat. Ráadásul engem is elkapott valami kellemetlen kórság, azt hiszem, a nagy karácsonyi készülődésben lemerültem kicsit, és a már korábban is próbálkozó vírusok most legyűrtek. Azért most már én is javulok.

Ádám Kisbéren nagymamázik, úgyhogy legalább a két gyerek veszekedésével nem kell megküzdenünk, ami nem jelenti azt, hogy nekem nem hiányzik a fiam. De tény, hogy most jobb ott neki, mint itthon punnyadni. Ráadásul valami gond van az áramszolgáltatással, így időnként néhány órára áram (és persze fűtés) nélkül maradunk.

Egyelőre nem úgy alakul az év vége, mint terveztem :(

Úgy volt, hogy a Húsvétot anyósomnál töltjük vidéken. Sajnos azonban egyrészt Léna is beteg, másrészt anyósom is, úgyhogy úgy döntöttünk, inkább maradunk. Ádám is csak vasárnap érkezik, hátha addigra Léna kicsit jobban lesz, és így legalább Ádám megússza. Egyébként már nagyon hiányzik a kis vacak, de szerencsére jól érzi magát, ő kevésbé hiányol minket, mint mi őt :) Bár van egy olyan érzésem, hogy ez csak a látszat, de mindegy, most azért örülök, hogy szívesen marad még.

Viszont mindennek folyományaként itthon leszünk Húsvétkor, így utolsó pillanatban kellett kitalálnom, hogy mit sütök-főzök, és a bevásárlás is az utolsó pillanatra maradt. Hamar vettem barkát, nárciszt, jácintot is, hogy egy kicsit a lakást is ráhangoljam a Húsvétra, és majd rendezek egy kis expressz takarítást is. Igazából annyira nem is bánom, hogy nem megyünk, anyósomnak nem nagyon erőssége az ünnepek megülése, egy hosszú hétvégénél többet nemigen lát a Húsvétban sem. Mikor arról beszéltünk, hogy megyünk, azt mondja nekem, hogy ugye nem baj, hogy ő nem szokott tojást festeni... Most erre mit mondjon az ember? Végülis csak két unokáját visszük hozzá Húsvétra, minek is a tojásfestés... Mondtam neki, akkor majd én festek aztán viszek. Na mindegy, a lényeg, hogy maradunk. És így még templomba is eljutok vasárnap.

Kicsit én is náthás vagyok, de szerencsére nem vészes, és talán Lénán is látszik már a javulás. Mondjuk ma délelőtt el akartam intézni vele a vásárlást, de csak töredékét sikerült, mert szegény teljesen elfáradt, és kiborult, úgyhogy nem erőltettem a dolgot. Majd délután újra próbálkozom, talán Férjet rá lehet beszélni, hogy időben hazajöjjön, és akkor nem kell szegény Lénuszt magammal cipelnem.

Azért örülök ennek az ünnepnek. És így talán ünnepebb is lesz, mintha elutaztunk volna.

...voltam ma védődőnél.

Bevallom, kicsit feleslegesenek érzem ezeket a látogatásokat, egyik papírról átírja a dolgokat a másikra, megméri a vérnyomásomat (mindig alacsony), hallgat magzati szívhangot (mindig jó), felírja, hány kiló vagyok (mindig sok, bár ilyenkor legalább kénytelen vagyok ráállni a mérlegre, és ez nem olyan nagy baj...), aztán kész, jöhetek haza. Neki is nyűg, nekem is, ebben az időben foglalkozhatna inkább olyan családokkal, ahol jobban elkel a segítség, mert az a baj, hogy a sok ilyen adminisztrációs hülyeség miatt pont ez érdemi munkájára nem jut elég idő szerintem. Na mindegy, azért járok becsületesen.

Illetve csak járnék. Léna egy csomót fenn volt éjszaka, köhög és be is lázasodott. Gábor meg előzékenyen kikapcsolta az ébresztést a telefonomon, hogy hadd aludjuk ki magunkat :) Ez mondjuk jól jött, de 8.30-ra mentem volna a védőnőhöz, és 8.20-kor ébredtem. Mindegy, nem katasztrófa, megyek jövő héten, és az alvás meg tényleg ránk fért. Még betegség nélkül is általában az van, hogy az éjszaka első fele nagyon mozgalmas, én egyfolytában pisilni járok, a gyerekek nyüglődnek, hajnalban és reggel meg jönne egy hosszabb nyugodt időszak mindennyiunknak, de akkor meg már kelni kell. Most legalább nem kellett kelni, Ádám épp Kisbéren családozik egészen péntekig, úgyhogy őt sem kellett reggel oviba vinni.

Mostanában egyébként a kisbabával is minden rendben van, a legutóbbi UH és minden más paraméter alapján is. Úgy döntöttem, hogy ezalkalommal nem kockáztatok, ami a szülést illeti, és fogadott orvossal és szülésznővel szeretnék szülni. Az első kettőn úgyis százezreket spóroltunk e téren, mert rendelőintézetbe jártam gondozásra, és ügyeletesnél szültem. De mostanában sajnos túl sok rossz történetet hallottam, és az volt az érzésem, hogy szeretnék biztosra menni, még ha ez pénzbe is kerül. De olyan emberekkel szeretnék szülni, akikben megbízom, és akik egészen biztosan csak indokolt esetben fognak beavatkozni a szülésembe. Szerencsére nemcsak hogy megtaláltam ezeke az embereket, de még el is vállaltak így "az utolsó pillanatban", mert hogy ez sajna egyáltalán nem egyértelmű, általában már mindenkinek be vannak telve ilyenkor az időpontjai. És még mondja valaki, hogy kevés gyerek születeik :) Persze az isteni gondviselés most sem hagyott el, és mindenféle szerencsék(?) folytán végülis most azokkal szülhetek majd, akikkel szeretnék. Tegnap megnéztük a szülőszobákat, mert most nem a Szent Imrében, hanem a Szent Istvánban fogok szülni, ahol még nem jártam. Megnyugtató a tudat, hogy ami a kórházon és az embereken múlik, azért megtettem mindent, innentől kezdve már csak nekem meg Bébikének kell hozzátennünk a magunkét, és megint egy olyan jó kis szülés lesz ez, mint az előző kettő volt.

Persze addig még van egy csomó dolgom, elő kell keresnem az újszülött ruhákat, át kell néznem a listát, hogy mi minden is kellett egy babának, mert bizony már nagyon régen volt, amikor Léna született :) Meg kórházi csomagot kell összeállítanom (ezt valamiért nagyon utálom csinálni), meg kell vennünk egy új szekrényt, hogy eggyel több gyerek cuccai elférjenek a gyerekszobában. És nem ártana egy nagytakarítás sem, de már érzem, hogy ehhez segítséget fogok kérni, mert valahogy nem vagyok elég fitt hozzá... Az állandó derékfájás nagyon megkeseríti a napjaimat, és azt hiszem, egy nagytakarítás nem sokat javítana a helyzeten.

Hát így vagyunk mostanában, készülődve testileg, lelkileg az új családtag fogadására. Próbálom elképzelni, milyenek lesznek a napjaink, ha itt lesz, de persze nem nagyon lehet, mert ez jórészt azon is múlik, hogy ő milyen fajta gyerek lesz. Lehet, hogy vért fogok izzadni, lehet, hogy könnyebb lesz, mint ahogy most gondolom. Úgyhogy tervezni csak nagy vonalakban próbálok, a többit meg majd meglátjuk, ahhoz alkalmazkodunk, ami lesz :)

Ez egy igazán szar hétfő reggel.

Léna 4.45-kor fölébredt, hogy pisilnie kell. Lehámoztam róla a pizsit és a pelenkát, üldögélt kicsit a bilin, nézegetett egy hangyát, majd kijelentette, hogy "Nem jött." és visszasétált az ágyába. Pelenka, pizsi vissza, de eléggé náthás, és nagyon köhög, nem tudott aludni. Kiszívtam az orrát, amivel jól fölébresztettük a férfi szekciót is, de továbbra sem akart aludni. Én akartam, ez őt nem zavarta... Még egy pisilés, most kb. 2 csöppet ki is préselt magából, szerintem érezte, hogy ha most sem pisil, akkor itt emberhalál lesz, vagy ő, vagy én, de valakinek mennie kell :)

Végül elérkezett a 6 óra, fölkeltem. Az egész reggel azzal telt, hogy vagy veszekedtek Ádámmal, vagy Léna csak úgy magában hisztizgetett. Eleve késve indultunk el otthonról, aztán még dugó is lett, faszán elkéstem. Közben meg bűntudat gyötör, mert szerintem orvoshoz kéne  vinni a gyereket ezzel a nagyon rosszul hangzó köhögéssel, de délután pont nekem is orvoshoz kell mennem, és nem tudom hova tenni. Ha meg hurcolom magammal a fél városon keresztül, akkor ugyanott vagyok, mintha bölcsiben lenne, vagy még rosszabb. Ha ma sem lesz jobb, holnap elviszem dokihoz. Igaz, hogy nem lázas, de lassan azon a határon van, amikor ennek ellenére inkább otthon tartanám pár napig. Bár már tök jól betanulta, hogy a kezét a szája elé kell tenni, ha köhög :)

Remélem, majd ma éjjel többet sikerül aludnunk, és akkor holnapra sokkal fittebb leszek :)

Tegnap úgy terveztem, hogy mára jobban leszek, ehelyett inkább csak rosszabbul. Nem véletlenül mondják, hogy ember tervez, Isten végez.

Az esti lázcsillapító ellenére hajnalra megint belázasodtam, és most, hogy a hajnalinak is kezd kimenni a hatása, megint érzem, hogy jön a láz. Ráadásul elképesztően sok helyen fáj a testem, a csontokon és izmokon túl most már a fejem is, sőt, ne röhögjetek, de a szemgolyóm! Ilyet még nem értem, micsoda hülyeség már :)

A legaggasztóbb tünet viszont, hogy félálomban Sebestyén Balázzsal beszélgettem a balatonalmádi Wesselényi strandon, miközben a fia, Benett, és Léna együtt tapicskolták a sarat. Lehet, hogy kezdek megkattanni? :)

Szerintem holnap megesik az, ami már évek óta nem fordult elő velem: elmegyek a háziorvoshoz. Bár nem tudom, az elmebajt tudja-e kezelni, legfeljebb majd ad valami beutalót a pszichiátriára :)

Hát bulímiás egész biztosan nem leszek. A hányásnál undorítóbb a világon nincs. Na jó, talán a fosással holtversenyben...

Most már jobban vagyok, de nagyon legyengített ez az egy nap. Tesóm segítsége életmentő. Holnap már igyekszem összevakarni magam, és visszaengedem lovagjához.

Nyűgös vagyok, kár lenne tagadni... Csak a kistestűek ne kapják el, mert az durva lenne. Rota ellen mondjuk be vannak oltva, de lehet ez akármi más is. Szóval remélem, ők megússzák.

Lénuszka mostanában nagyon belehúzott a beszédfejlődés terén, már egy csomó szót használ rendszeresen, és még több van, amit egyszer-kétszer egész jól kimond, de aztán elfelejti, és nem használja többé. Mindenesetre látszik, hogy nagyon örül az új szuperképességének, és ezzel szokta szórakoztatni magát, valamint szűkebb és tágabb családját. Múlt héten a nuna (mint nuni, női nemi szerv értelemben) és a gyeeetyi (mint gyertya) volt a sláger, ez utóbbin nagyon jól elkuncog magában. A hétvégén pedig már három szótagosakat is mondott, úgy mint monyonyó (mogyoró) és manana (mandarin). Jó, tudom, még nem tökéletes, de már tökéletesen aranyos :)

Ádám meg már egész szórakoztató szóvicceket alkot, pl. az X-Faktoros kedvencét átnevezte Király L. Kolbinak. Mondjuk az ízlésén még van mit formálni, de mentségére szóljon, hogy azt a srácot nála idősebbek is komálják valamiért, szerencse, hogy Ádámnak még nincs mobilja, és nem tud szavazni :)

Egyébként az egész család nyakig taknyos, a felnőttek csak átvitt értelemben, a kistestűek sajnos néha a szó szoros értelmében is... Pedig naphosszat papírzsebkendőkkel loholok a nyomukban, valahogy mégis undorítóbbnál undorítóbb jelenetek zajlanak a lakásunk falai között, melyeket most inkább nem részleteznék gyermektelen olvasóim kímélete érdekében, már amennyiben akad még egyáltalán ilyen köztetek :) Mert szerintem ezt a blogot más már nem bírja elviselni, csak aki maga is hasonló cipőben jár :)

Van ebben azért valami jó is, hogy ti. Karácsonyra talán mindenki pont egészséges lesz. Legalábbis én ebben bízom...