H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2010/12/15

A gordiuszi csomó átvágva

Ez a bejegyzés közvetitett. Az eredeti cime: http://bastya.blog.hu/2010/12/15/a_gordiuszi_csomo_atvagva

 

Magam sem gondoltam volna, hogy egyszer azt fogom mondani, hogy a kormány maradéktalanul betartotta azt, amit ígért. Pedig most ezt történt, még akkor is, ha egy kis Jobbikos segítség kellett hozzá.
 
 
Júniusban már egy kicsit árnyaltabban fogalmazott, mert a közbiztonság érzésének kialakulása ugyan időbe telik, de azért már csak elindult valami, hiszen már olyan helyeken is vannak rendőrök, ahol eddig nem voltak és ott csökkent a bűncselekmények száma.
 
Szóval látható, hogy javulás kezdődött. Augusztusban már a Jobbik is beszállt az ötletelésbe, és ő táborok felállításával csökkentette volna a (cigány)bűnözést. Aztán a dolog meg is rekedt az ötletek szintjén.
 
Azonban hála Novák Elődnak és Pörzse Sándornak, a Tisztelt Ház végre át tudta vágni a gordiuszi csomót, és így mostantól radikálisan sikerül csökkenteni a bűnözést. Nem is kell hozzá többezer új rendőr, meg csendőrség, meg tábor, sőt, még a Magyar Gárda sem. Csak egy, a médiatörvény tervezetéhez érkezett jobbikos módosító indítvány.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren! sarok.org