Összes blogok

Megjöttem Bécsből.

Gyerek nélkül, totális szabadságból, remek volt. Még az idő is megemberelte magát. Az, hogy a testem nagyjából úgy néz ki, mintha egy nagyon durva szado-mazo szeánszon jártam volna, az igazán nem számít. :DD Mindenesetre képes voltam a nyávogással (nyilván) a vendéglátómnak szerezni néhány feledhetetlen percet. :)

Ha most így visszagondolok ... hogy mi is fogott meg leginkább... Az olyan dolgok, ahová egyedül soha az életben el nem jutottam volna, eszem ágában sem lett volna felkeresni valószínűleg, legfeljebb csak az útikönyvek apró betűs megjegyzéseire alapozván. Először is, amit imádtam az a piac. Nemcsak azt, hogy telis-tele olyan gyümölcsökkel, amiket még életemben nem láttam, nemhogy kóstoltam volna, hanem az egésznek a pazar hangulata. Hogy élő, eleven, nyüzsgő és csodaszép. Nem az a nálunk szokásos, kicsit koszos, kicsit mállott, kicsit nem is tudom milyen. Hanem csodálatos szépen adjusztált temékek. És ott komoly és teljesen normális programnak tűnik, hogy a tüchtig bécsi háziasszony (mit háziasszony, úrinő!) megbeszéli a randit a barátnéjával a piacon, beülnek az ottani ... kávézóba(?), kocsmába(?) presszóba(?) nem tudom pontosan meg se határozni, és fényes szép délelőtt falatoznak hófehér tányérról villával és késsel és üvegpohárból pezsgőt isznak hozzá. Nem, nem azok az alkoholisták isznak itt, akik már nem bírnák ki hazáig a féldecijük nélkül és az otthoni is elfogyott és nem lángost esznek, zsírtól csöpögőt, hanem szépen kiöltözve kultúráltan élvezik az életet. Isteni. És megyünk végig a sorok közt és a mindenfélékkel töltött savanyúságok, a töltött tököcske halmok és ravioli halmok és elképesztő édességhalmok és pazar zöldségek és gyümölcsök között és fűszerek közt és én meg, ha nem fájna annyira mindenem és nem számítanék arra, hogy hülyének néznek, akkor csak ugrándoznék, mint egy 4 éves a játékboltban. És persze meg is vennék mindent, megkóstolnék mindent, akkor is, ha speciel az olajbogyót nem szeretem. :))

A másik legélmény az a gyönyörű cukrászda és a gyönyörű Meinl bolt volt. Tapinthatóan, érezhetően ott a levegőben a "boldog békeidők", ahol kinn lehet millió bevándorló, lehetnek törökök, feketék, lehet mindenféle náció a szociális és mindenféle problémájukkal, de itt megáll az idő, itt béke van, még a légy is elfelejt zümmögni, mert meghatódik ő is a látványtól. Itt csúnya szó nem hallatszik, talán vissza is pattanna a falburkolatról, kiegyenesedik a derék, hangos szóval senki nem kér semmit és még a pohárhoz sem koccan a kanál. És mellesleg a kávé pont olyan, amilyennek lennie kell, nem beszélve az almás rétesről, amiben az alma pont olyan savanyú és az öntet pont olyan édes, hogy ne kelljen gondolkodni azon, hogy milyenek is lennének a tökéletes arányok. Mert ilyenek.

A Meinl bolt szintén ez a kategória, ahol annyi csokoládé, hogy egy csoki-fetisiszta sírva fakad a gyönyörűségtől, mert ennyi félét életében nem látott, ahol annyi sajt, mint Párizsban és ahol úgy érzed, hogy nem tudsz olyat kitalálni, a föld bármely részéről származó terméket, amit itt ne találnál meg és vehetnél le a polcról. Isteni.

A legmegrázóbb élmény pedig egy tábla, üveglap alatt, névvel ellátott kulcsok. És pontosan tudod, hogy ezek a (amúgy jelképes) kulcsok soha nem kerültek már a lakástulajdonosok kezébe, és a lakásukat is széthordták mindet, a holmijuk szabad préda volt, ahogyan az életük is. Hmm...

De csuda élmény volt az a török étterem is, ahová soha be nem tettem volna a lábam magamtól, mert az utcáról csak egy kocsmának néz ki, ahol nőnemű élőlényt látni sem lehet benn.

Pár nap csak, de nagyon-nagyon sok és klassz élmény, aminek nagy része még csak most fog leülepedni, megrágódni, elraktározódni.

Szóval megint csak örök hálám a sorsnak és hát igen, a fórumnak ismét, hogy összehozott ezzel a nagyszerű emberrel és ... na, mindjárt kapok a fejemre, hogy ilyesmit mondok róla, de szóval remek volt, jó volt, legközelebb viszont csak kitaposott cipőben fogok menni és esküszöm, hogy még véletlenül sem fogom összetörni magam. :) Báááár, nagy a kísértés, hogy rokikocsival is bejárhatnám akár Bécset, ha már nem lehetett bicajozni... :DD

Most épp elég konkrétan felmerült, hogy haza vissza kéne költözni Pestre. Rohadtul nem tudom, de azért alakul a válasz.

Van ugye egyik oldalról Bécs.
Jó hely, mert nyugat. Igen, az: olyan kényelmes. Nem merül fel, hogy lejárt a tej (de, felmerül, de a lejárt tej sem savanyú az első egy-két napban), nem merül fel, hogy átvernek a kocsmában és ha mégis rosszul számolnak, akkor elhiszem, hogy komolyan gondolják az elnézéskérést. Tök jó cuccokat lehet kapni a boltokban (ruha, miegyéb), Magyarországra csak az eggyel rosszabb minőséget viszik. Ráadásul itt olcsóbb is (vö.: H&M-ben az euruós és forintos árak). Szinte mindenhol lehet kártyával fizetni és a fizetésemet a számlámra utalják (tisztán), én meg innen utalom tovább az albi árát. Mindezt természetesen ingyen. (Na jó, ez se igaz már: pár napja hívott a banki tanácsadom, hogy nem lesz ez így jó, kapom a fizetésemet, rendes számla lesz, havi 6 ajróért. Még egy hónapot kibekkelek talán...). A bankban adnak hitelkártyát, szó nélkül, hatalmas hitelkerettel, hogy akkor majd jól elköltöm és majd fizetem a 15%-os kamatot. Nekik jó, mert sokan ezt teszik, nekem jó, mert kényelmes. És a hitelkártya tényleges hitelt jelent átlag másfél hónapra, már csak a gesztus miatt.
Nem néznek se hősnek, se hülyének, hogy bicajjal közlekedek. (A kollégáim egy picit, de a fiatalabbak nem.) Lehet járni hobbi-egyetemre mindenféle hülye kérdések nélkül, csak be kell íratkozni, 380 euró/félév. Doktori dettó, akarni kell és mehet.
Lehet lakni álmaim lakásában: 3,80-as belmagasság, 50 nm-es szoba. Nem szar. Hatalmas közös helységek, jófej és szórakoztató lakótársak.
Fizetnek. Nem rengeteget az itteni átlaghoz képest, a menő infós állásban kb. ugyanannyit mint bármilyen más diplomás állásért. Idővel emelkedik, viszonylag dinamikusan. Fizetnek egy évben 14-szer (nyár és karácsony előtt), persze ennek megfelelően havonta kevesebbet, de olyan jól esik a plusz fizu. Adnak napidíjat külföldön, bár ez egyelőre üres ígérgetésnek tűnik, de még lehet is belőle valami. Vagyis a pénz jó, tényleg jó, nem elképzelhetetlenül sok, de ki lehet belőle jönni viszonylag lazán és még marad is. Minden fiatal álma asszem.


Na még talán lesz update. Meg megírom hogy miért jó Pest, és hogy miért rossz. Hamarosan, tényleg.
Tessék kommentelni.

Megkérdeztük az egyik bécsi lakótársat, hogy mondjon olyan helyet a városban, ami érdekes, de nem a turistacélpontok egyike, mert az a könyökünkön jön ki. Mondta, hogy van egy temető, ahova azokat temették, akik úsztak lefelé a Dunán. Mármint nem ez volt a büntetésük az úszásért, hanem valahol föntebb "beleestek" a vízbe, majd tipikusan iratok nélkül találták meg őket Bécs magasságában — ezért úgy hívják a helyet, hogy Névtelenek temetője (Friedhof der Namenlosen). Gondoltuk, hogy ez elég vidámnak hangzik szombat délutáni programnak, úgyhogy szereztem én is egy biciklit, és nekivágtunk a belvárosból az egy köpésre, valahol Bécserzsébet külvárosában lévő helynek. Odafelé megnéztük a Práter legvégén azt, ahol a Duna összefolyik a Dunával, egy ilyen világvégi helyen, ahol a Duna-gát csatornázva van (kis csatornafedelekkel és azokból áradó csatornaszaggal), és fekvőrendőrök vannak rajta, már csak praktikussági okokból is.



Bécs fejlődő város, ami azt jelenti, hogy állandóan építkeznek, emiatt pedig az út számos helyen nem deriválható (vagy ötször hallottam olyat, hogy "Jé, itt a múltkor még út volt!"), így a temetőbe sikerült jóval sötétedés után megérkezni.



Egyébként elég sok névtelennek van neve a sírokon — akikét a nyomozás kiderítette, vagy megtalálták a pénztárcáját a folyóban.

Odafelé — Bécs külvárosa, senkiföldje, ugye — el kellett haladnunk egy raktárkomplexum előtt, aminek az épületein az látszott, hogy az elsődleges cél a dolgok tárolásán kívül a megfélemlítés volt. 15 emelet magasságban magasodó ablaktalan falak, embervastag csövek, meg ami kell.

Visszafelé még festőibb tájakat is láttunk, pl. egy helyen ki volt téve a szokásos "vigyázat, lakóövezet, gyerekek fociznak az utcán" KRESZ-tábla, és az utcában főleg a következők voltak:
a) olajfinomító,
b) állatkrematórium.

Aztán másnap voltunk fürödni hajón. Ez egy zseniális találmány, csak értelmes hőmérsékletű lenne a víz:
(A zöld a háttérben a Duna.)



Ez a bácsi kicsit rosszul állította be a távcsöveit:


Valamint egy kirakatban kiderült, hova tűnnek el az ember elveszett tollai:


Ez pedig egy kutyaszar-ellenes-keringős reklám:


Bécsben egyébként olyan érzése van az embernek, hogy az osztrákok 40-50 évvel ezelőtt elvesztették az ízlésüket, és azóta képtelenek olyan épületeket építeni, amitől az embernek nem lesz hányingere. A lenti mondjuk kivétel, bár ez sem kifejezetten meggyőző.


Viszont ilyen volt, amikor még tudtak építkezni (bementünk egy random lakóházba):

Voltam korábban is néhányszor Bécsben, és a hely úgy maradt meg bennem, hogy Bécs a mintaváros, ahol van pénz és  igényesség, hogy a várost lelkesen karbantartsák, és csillog-villog minden – ilyen lehetne Budapest, ha kissé nyugatabbra lenne.

Nem tudom, miért ez maradt meg, mert Bécs nem ilyen. Szó se róla, valóban előrébb járnak, mint mi, de nyoma nincs az aprólékos odafigyelésnek – sok a felújítatlan ház, a szanaszét tört járda, a graffiti, a nyomasztó aluljáró, az utcakép egyáltalán nem egységes (sok a jellegtelen kockaház a százéves épületek között), az utcákon alig van fa stb.

A ház, ahol Nessie-ék laknak, kívülről egy szép pesti bérház, a kapun belépve egy gyönyörű szecessziós folyosóra jut az ember, a lakásban hatalmas a tér*, a lépcsőházak csigalépcsőszerűen kanyarognak fölfelé (lásd tegnapi képek), régi faajtós lift van – de a szecessziós folyosóról kilépve egy betonfalú és betonpadlójú szürke udvarra jut az ember, és a legtöbb ablakból kinézve is beton kockaházba, ill. beton tűzfalba (ennél nincs szebb) ütközik a szem. Mindezt 500m-re a belvárostól.

*: Nessie szobája akkora, mint a mi kétszemélyes albink együtt. Van még egy előszoba/nappali, ami ugyanekkora, valamint ezen kívül még öt szoba.

Valahogy elmúlt a varázsa a helynek. Korábban azt mondtam, hogy bárcsak Pest is olyan állapotban lenne, mint Bécs, de most már nem vágyom erre.