H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2008/07/04

Apámról

Az apámat nemrég szerettem meg, erre most meg cukorbeteg lett itt nekem. Hiper a glykémiája, ami ekvivalens a magas cukorral. Tolatják neki az inzulint, de csak nem akar beállni. A cukra, mármint, mert az öreg néha nagyon be van állva, épp a cukorfoktól. Édes-apám, do you copy?


Kettő probléma van egyébként ezzel kapcsolatosan, méghozzá


1 - "az én apámnál nincs jobb ember, nincs sehol" mondta József Attila, de mire ennek értelmére rájöttem, már aggódhatok is miatta. Nem volt egy rövid kis szakasz se az életemben, amikor felhőtlenül örülhettem volna az apám létezésének. Korábban nem tudtam, hogy milyen ember is, mire közel kerültünk addigra meg beteg lett.


2. - "az én apám reggeltől estig, izzadva lót-fut, robotol" mondta szintén József Attila, de az én örökmozgó lótó-futó apám ezzel a kis-odafigyeléssel-korrigálható és jól-megélhető cukorbajjal nem tud mihez kezdeni mentálisan. Azt hiszi, hogy mostantól akkor ő tulajdonképpen BETEG, csupa nagybetűvel. Mintha legalábbis béna lenne. Vagy teleszarná mindig az ágyat reggelre. Szégyelli magát önmaga előtt az én apám, és senkinek se beszél róla. Fojtja, ahogy fojtotta az érzéseit egész életében, bújik a viccek mögé az én apám, mert hiábavalóságnak érzi a saját lelkével való foglalkozást. Inkább kényszeresen nevetgél, miközben fogy, egy-öt-hét-kilenc kilót fogy három bugyuta vicc között,  néz a poénok utáni nevetésnél lopva a pocakjára: most mennyit apadt, most akkor észrevették-e a többiek, most tehát tényleg BETEG vagyok - tudatosodik titokban az én apámban a nomen est omen, a BETEG EMBER képe, mert nem meri kérni a foglalkozást, amit bőven megérdemel az én apám. Remélem ez változik, és a vele élők odafigyelnek jobban és rákérdeznek, hogy Pisti, most nevetsz, vagy csak úgy csinálsz, mint aki nevet, hogy mi is nevessünk, hogy nehogy eltűnjön az illúzió arról, amit a betegség előtti gondtalan öregedésnek hívtunk mosolyogva.


Ejnye Pisti - mondhatná már végre valaki az én apámnak egy alkalmas pillanatban - ejnye, hiszen te sírsz.


És mondhatná végre az apám, az én apám, hogy sírok. És kisírná öt perc alatt, tudom, kisírná, hogy most ő BETEG, és kisírná ezzel a nagybetűket, és maradna csak beteg, cukros, cukrosbácsi. És nevethetne akkor megint. Mert az az én apám.


És azért az apámért aggódom, azért a nevetősért.


Hogy elveszítem mire megtaláltam volna éppen.