Igazából azt se tudom, melyikkel büszkélkedjek legjobban, mert mindhárom annyira klassz gyerek. És közben meg ez az egész szülői büszkélkedés egy nagyon béna dolog, mert hát nem az én érdemem az, hogy ők ilyen klasszak, hanem a sajátjuk, de valahogy szülőként nem lehet azt kibírni, hogy az ember ne érezze valamennyire magáénak a gyerekei sikereit (és kudarcait...).
Szóval most Leventével fogok büszkélkedni egy kicsit. Először is azért, hogy szobatiszta lett. Nyáron még rá se hederített a dologra, persze amíg csak a rövidnadrágot vagy az alsót kellett volna kimosni, na mindegy :) Ősszel viszont már mutatott hajlandóságot, és pár hét alatt viszonylag stabilizálódott is a dolog. Ami viszont engem is meglepett, hogy a délutáni alváshoz már egyáltalán nem kell rá pelenka, és reggel is gyakran szárazon veszem le róla. Múlt éjjel fölkelt, hogy kimenjen vécére! Más kérdés, hogy jobban örültem volna, ha inkább a pelenkába pisil, mert az nem igényli az én közreműködésemet, de azért félálomban is nagyon megdicsérgettem érte :)
A másik, amin időnként meglepődöm, hogy milyen bő már az aktív szókincse. Tegnap, mikor az oviba mentünk Lénáért, vittük magunkkal az esernyőt. Kérdezi az autóban:
- Vihetem én az esernyőt?
- Most nem visszük az esernyőt, mert nem esik olyan nagyon az eső.
- Csak egy kicsit szemerkél?
- Igen, csak szemerkél :)
Szerintem két és fél évesen a szemerkélés azért nem alapértelmezett egy gyereknél :) És nem titkolom, azért erre kicsit én is büszke lehetek, mert ő azért elsősorban még tőlem tanul beszélni :)
Tegnap Ádám is okozott egy kis meglepetést. Lefektettem a kicsiket aludni, és mikor kijöttem, Ádám ezzel a kérdéssel fogadott:
- Anya, 4x5 az húsz?
- Igen, annyi. De ez most hogy jutott eszedbe?
- Úgyhogy sorba raktam a kocsikat, és megszámoltam őket, hogy az pont húsz.
És valóban ott álltak a szőnyegen az autók egy 4x5-ös alakzatban. Amiben engem az lepett meg, hogy Ádám magától "feltalálta" a szorzás műveletét. Nem tudom, honnan van benne ez az olthatatlan érdeklődés a számok világa iránt, valószínűleg ezt nem tőlem örökölte :)
Lénuszkám pedig emberi nagyságával tud engem folyamatosan levenni a lábamról. Az az empátia, elfogadás és türelem, amit elsősorban Ádám irányában gyakorol, számomra is példaértékű :) Sokszor már engem idegesít, amit Ádám művel vele, ő meg olyan szinten elnéző, hogy arra nincsenek szavak. Pedig most már azért képes képviselni az érdekeit, de egyszerűen annyira szereti Ádámot, hogy nagyvonalúan átlendül Ádám gyakran kicsinyes bosszantási kísérletein. És hát ő meg mindenféle téren nagyon egyenletesen jól teljesít, de erről majd legközelebb írok, mert ma délután megyek ovis fogadó órára, ami rendszerint az év fénypontja szokott lenni számomra, mert mindig agyondicsérik a gyerekemet :)
Na ez volt a büszkélkedés, legközelebb majd panaszkodni is fogok :)