H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2012/10/19

Az autoimmun kalandpark

...egy egész különleges létesítmény. Az egész egy hullámvasút-labirintusra épült, aminek a pályája mentén haladhat a látogató a helyszínek között. Nem túl nagy, de minden részlete fejlett technikával készült. Már maga a hullámvasút is, ugye. Egyszer fent, egyszer lent - nem számít nap vagy akár óra és perc. A több órás/hetes lefelé zúgás után akár 30 perc peak is. Nahát. Kihívások vására. Itt van például az elvarázsolt kastély vagy a szellemváros. Utóbbi trükkös ura a jól álcázott fájdalom. Bárhonnan, bármilyen formában előkerülhet, de leginkább onnan, ahonnan a látogató nem számít rá. Tölts el 3 órát egy alap légkondis autóban és nem tudod kinyitni a szád 2 hónapig szinte. Menj el fogorvoshoz egy sima kontrollra és utána 2 hétig a kenyér belét se tudod kettéharapni. Very funny. Ájuláskörnyék ágyból kilépve hajnalban, fájdalomtól - extrapont.

Elvarázsolt kastély: igen, minden MINDEN le képes esni. Próbálj megtartani 1,3 l-es teáskannát megtöltve úgy, hogy érezd is mikor, hol tartod meg. Laptoptáska első zsebéből gyaloglás közben iratokat kivenni. Egyáltalán 1 órás közlekedésben egykézzel megtartani a táskát, hahaha. Műanyag dobozt ebéd után úgy és olyan sebességgel elmosni, hogy ne a hátad mögött röhögjön és anyázzon az egész kollektíva. Gyakorlott látogatóknak ennek kiterjesztése mindenféle mosogatásra, teregetésre. Nem megyünk veled/veletek utazni, mert mi van, ha épp nem bírsz járni/ülni/kapaszkodni/zsömlétenni szabadonválasztott. Egyáltalán "így" nem lehet menni sehova (WTF???), max sétálni a városban (mer' az nem mind1 ám, hogy hol)

Flexibilis környezet a versenyző természete alapján. A legszélesebb ismert paletta, a sajnálattól kezdve, a szimulánsozáson át a hisztis pitsa/f*sz opcióig. A tárház kimeríthetetlen. A pályák nehézsége random változtatható.

Kiemelt vendégek számára külön kínzókamra, itt külső segítők hol valós, hol teljesen valótlan instukciókkal látják el a látogatókat a következő feladatok megoldásával kapcsolatban. Extrapálya: milyen gyógyszereket lehet bevenni pl egy sima megfázásra (leginkább semmilyet). A győztes mindent visz.

Egyszeri látogatás után az életreszóló függőség garantált. Legendák szólnak arról a néhány versenyzőről, akik sikerrel oldották meg az összes helyszín kínálta kihívásokat. Erre természetesen mindenki képes. Naná.

Ötcsillagos, luxus-pihenőhelyek a helyszínek között, a hullámvasútból biztonságos kiszállás garantált. De pihenés helyett a látogató itt leginkább már csak ordítana bele a világba, hogy a kib_____ttqrvamindenségétmárennekazegésznek!!! 

Tessék csak beljebb, minél többen, fogyasszanak, vásároljanak, minden nap új kihívás!

 * * * * * * * * * * *

Pratchett biztos egy egész bolygót írna belőle és már a fél világ röhögne rajta... Elolvasnám. Röhögnék is rajta szívesen inkább.

[Bréking: Ma megtanultam a kollegáktól, hogy a műsz*rtrágya az mezőgazdasági akcelerátor és hogy néha elszáll felettünk az idő vasfoga]

2012/03/04

gondolatok a konyhában

mert könyvtáram az nincs és költő sem vagyok. Ez a hétvége emberismeretileg ismét tanulságos volt. Nyilván az időjárás teszi. a megjátszás/mesterkéltség célpontjának lenni pont annyira fájdalmas, gyötrelmes és szomorú, mint az alanyának. Senki nem lehet biztos a tökéletes alakításban. Köszi nem kérek a felszínes, mosolygó, koloncnak-néző pokolbakívánásokból. Nem értem az embereket - újra és továbbra sem. Semmi sem kötelező, azt hiszem. Télapó-telezsák (lehet többet kellett volna aludni 4 óránál és kevesebbet inni)

Mindenkit szeretettel üdvözöl

Mira, az antiszociális,

köszönöm, hogy meghallgattak

2011/09/20

csak erős idegzetűeknek

Erre itt nincsenek szavak. Ennek ellenére kötelezővé tenném. Bár lehetne jobbat is gyártani. Persze pofázni könnyű

2011/09/08

madár, ventillátor, csûtörtök

A beszállító jóvoltából, oldalán madár által lesz@rva szállított desktop újraértelmezte a "beleszarni a ventillátorba" fogalmát.

 

Antiszoc Agyhugykő rovatunkat látták, hallották

 

*********** 

 

 

///mér' a tökért nem lehet telóról a message body-ba írni? csak cím és címke//// 

Kulcsszavak: agyhugykő antiszoc

2011/07/26

text of the Day

"...az a baj veled Öcsém, hogy rossz lukon jöttél ki, ha hátrébb jössz kicsit szar lett volna belőled..."

2011/05/20

A pokol bugyrai - lélek ablakzsiráf

A gyerekek/kamaszok még megérzik egymáson, ha valakinek otthon pokol van család helyett. Simán. Első látásra. Legfőképp azok, akik szintén pokolból jönnek. Apa tartós kiküldetésben van. Jahh, papa szolgálati útra ment (Kusturica). Anya éjszaka dolgozik, sokat. Nincs kedvem hazamenni. Hol dolgozik apád? Nem tudom.... Van tesód? Van, de alig látom. El sem kell mondani. Hova lesz ez belőlünk felnőttkorunkra?
 
 
 
Párom ugrásra készen az ablakban mikor kell lecsapni az imbolygó alkeszt, aki az autóra támaszkodva, dülöngélve próbál kommunikálni velem az ablak előtt. Próbál. Hogyan magyarázom meg, hogy én ezzel a közlekedő hullajelölttel nőttem fel és esze ágában nincs veszélyt jelenteni rám? Hogy bizonyítom be, hogy nem fog belesodorni semmibe attól, hogy beszélek vele, mert mindig vigyázni akart rám? Sose hagytam... 
 
 
 
K, legyen K az a mértani közép a két valódi betűtől. Kérlek, vigyázz jobban magadra! Pedig idősebb és magasabb is vagy nálam – perpill mégis én vagyok a felnőtt. Sűrűn látlak mostanában és egyre szomorúbb a kép. Megismersz. Még. Beszélgetni szeretnél. Én is. Veled – nem azzal az anyaggal, ami épp átvette az irányítást benned. Nem szeretnék mentőt látni a ház előtt, se most, se máskor – akármilyen lövésről is szóljon a dolog. Kiégetik a maradék lelkemet a szomszédaim…

 

Kezdjük az elején, mondtad és én emlékszem arra az istenverte rántott húsra egy nyári délután, négyen álltatok a konyhánkban tökrészegen, a nagynéném, BigB, tesód és Te. Elvileg nekem csináltatok kaját, 11 éves voltam, a panírt feleresztettétek a maradék fehérborral. Megettük, megmaradtunk. Nem tudom hogyan nem törlődött a memóriádból, az enyémben már nem sok maradt. Azért, mikor emlegetted eszembejutott rakás minden. Szakácsnak készültetek mindketten. Röhögtünk is, hogy a konyhát úgy hívják majd, hogy Bob és Bobek, mert akkor még nem tudtuk kik Beavis és Butthead, akik kifejezetten jobban passzoltak volna.
 
 
 
Hogyan lesz éles eszű, keményvagány gyerekből egysejtű, jéghideg ragadozó? Hogy lehet jókiállású sportolóból lepukkant, határeset hajléktalan, felismerhetetlen emberi roncs? Mit művelt ez a húsz év Veled? A magyar eleterelés csodája: a drogost, fiatal garázdát a vallás/gyülekezetek felé.... a sittről/gyülekezetből szabadulót a függőség felé. Abszurdisztán in action. Rendszerfüggetlenül.
 
 
 
Nem emlékszem hogyan kerültél a suliba, sehogysem, talán évismétléssel, mert nagyon cikiztek szamárnak, ennyi megvan. Engem meg gyepáltak a többiek. Feszt. Csakúgy. Sose szálltál be, ahogy én sem a Te szekálásodba. Kulccsal a nyakadban jártál be. Kulccsal a nyakamban jártam be. Az egyik szünetben megkérdezted, hogy mi bajuk velem. Nem tudtam. Arra kértél lökjelek meg, megtettem - kicsavartad a kezem. Ez a rendőrfogás, így kell csinálni. De előtte még pofán is vághatod. Hazafele a főkolompos lánynak valahogy felrepedt a szája. Könnyen tanultam. Arra a büszke vigyorra viszont még emlékszem másnap. Cserébe megcsináltam a leckédet, már amit tudtam. Meg nem szóltam, amikor épp láttam a pokol nyomait. Menjünk világgá. Menjünk. Jönnél velem? Jönnék. Ugróvárat a szülők ágyából. Hú, de örültek! A háztetőn a vadiúj ágyneműben szellemeset. Fecskendővel a konnektor ellen - nna az durva volt. De azt a bátyád művelte volna, asszem. Időben le lett állítva. Tökfőzelékben rallizni a matchboxxal - úgy finomabb. Azért kell megenni, hogy ne ragadjon meg a kocsi a sárban. Versenytfutni a zivatarral. 
 
 
 
Aztán a saját poklom miatt mennem kellett az iskolából, teltek az évek és elsodródtunk messzire. Rivális társaság, a tieid  a legrosszabb passzomban úgy döntöttek megtámadnak a telepen. Te voltál az első aki elkapott és lefogott teljesen "bírd ki, próbálj szabadulni, nem engedlek, nem hagylak bántani". A mieink persze rögvest téged találtak meg az "eset" után. Bringával álltam a totál begőzölt, szekrény nagyságú haverom elé mielőtt rádzárják a szemetes fedelét, a rohadtéletbe, hát pont őt ne! Nem értették, nem magyaráztam. De akkor már féltem tőled is. Nem értetted. Az első saját Ladával a vonatsíneken baromkodni és elvinni engem utasnak. Nem is féltem - tényleg. Fel se fogtam. Ide most lefekszünk vagy hatan, a mosógépdobozról meg el tudsz ugratni, aztán meglátjuk... miért ne engednénk ide egy lányt is? A bringa, az bringa. Nem jössz autózni? Kié? Elkötöttük apámét, a kocsmában van úgyis. Tudok ám én is vezetni.... menjünk. Nem félsz? Nem, van rosszabb is.
Amikor összetörtem magam az szemed láttára, nem engedtelek segíteni. Amíg tudtam. Aztán mikor már alig voltam magamnál hazavittél. Vigyázz magadra, szeretlek, majd találkozunk. Ne hülyéskedj. Nem hülyéskedek. Nem mertél átjönni többet. Nem értettem. A viharban a nagy ház kapujában: figyuzz tényleg apád hazajött már? Röhög: soha nem fog, nem is ismerem... és a tied? Még 4 év..... de néha látogatjuk. Örökkévalóságnak tűnt. Most meg húsz év telt el, b*zmeg, húsz!!!
 
 
18 évesen megházasodtál, két gyöngyörű gyerek. Meg egy gyülekezet. Elvágva a külvilágtól, családtól, barátoktól. Évekig. Dehát ha így boldog.... legyen! Majd észheztérnek. Talán... Aztán az ébredés és a menekülés. Az ultratoleráns társadalom és a család, aki diszkréten kihátrál - mert hát egyszer megtagadott bennünket, akkor mutassuk meg milyen az amikor a legnagyobb szarban van. Bravó, pont akkor - amikor segíteni kellett volna. De a kemény lecke, az kemény lecke. Meg kell mutatni mit szenvedtek akkor... Hogyne...
 
 
 
Nem tudom mibe keveredtél utána - OKs a pletykákat hallottam. Nem hiszem. Nem értem mi vezetett a mosolygóba és meddig. Miért semmiztek ki, hogy nem lett lakásod/munkád, hogy pukkantál le ennyire és költöztél össze egy pasival. Utóbbi mindegy, csak szeressétek egymást. Álltál a ház előtt elveszetten, itt lakom igen. Megint. Meg sem ismertelek. Pedig emlékszem rád jól, meg a rántotthúsos sztorira. Meghalt az apám. Tudom, sajnálom. Nem tudom - nem beszéltem vele évekig. Örököltem egy valag pénzt, azt mind elcsapjuk és aztán vége. Ez a terv. Elfújtunk ketten nyócgét négy nap alatt. Röhög. Nem vicces. Könnyes a szeme, nyála taknya összefolyik. Beszél. Gesztikulál. Menekül. Undok. Nagyon kedves. Siet, bújkál, mosolyog. Nincs magánál, nincs magánál.... de emlékei még vannak. Szemüveges vagy? Pedig egy nappal nem vagy idősebb nálam.... haha, nem - nem azon múlik. Továbbra sem vicces. Már öreg vagyok. Dehogyis. Mennem kell, jönnek értem - ne lássanak meg. Légyszi. Nem akarom. Jobb, ha nem látlak. Értem. Nem jó érzés.
 
 
De azt még el akartam mondani, hogy nagyon szeretlek, hogy tudd. Erre mit válaszoljak, hogy ne vedd túl komolyan? Hát kint vagyok ezzel a vízből. Csak a szívem szakad meg.
 
 
BigB a haverod itt fog meghalni a szemem láttára és nem tehetek semmit. A haverom, félek, itt fog meghalni a szemem láttára vagy egyszercsak eltűnik és nem tehetek semmit. Naponta fogom végignézni, ahogy leépül ahogy eddig is. Napról napra. Hiába mondjátok, hogy csináljak valamit - nem megy. Annyira messze vagyunk már, hogy nem is tudom mit mondhatnék.
 
 
 
Ez a sztori igazából három emberé és minden szava igaz - így ahogy le van írva. Csak a felismerhetetlenségig eltorzítva, a kiváló "jóakarók" ellen. A valósággal való közvetlen ütközés tényleg a véletlen műve. Aki tudja úgyis érti. Aki nem tudja az is. Csak máshogy.
 
 
 
Állítólag mindenki visszavágyik oda, ahol felnőtt. Visszajöttem én is, de arra nem számítottam, hogy az emlékekkel és a valósággal kiégetik a lelkem a szomszédaim. Hol van az a vagány mosoly és rettenet duma és lesz-e még valaha? (az nem számít, hogy látom/hallom-e)
 
 
 
 
 

2011/03/25

Álmaimban "Amerika"...

Az utóbbi napokban visszaálmodom magam '92-93-ba. Nem az időbe, nem is a helyekre, az most van - csak az emberek közé. Azok közé az emberek közé. Nem tudom mit akar a tudatom, lezárni ott valamit vagy visszamenekülni. Pedig mostanság szóba sem kerültek, nem volt (idő) nosztalgiázás. Nem is lényeg.

A régi arcok az már más, a távolba vesztek. Van akiről tudok, van akiről nem. Nagyon szétfújt minket a világ szele. Mikor felébredek fájóan tudnak hiányozni. Nem, légyszi senki ne mondja, hogy keressem meg őket - mert ez már nem működik. Néhányszor próbáltam, de nyugodtan el lehet hinni, nem megy.  Annyira messzire kerültünk, hogy hiába érzem feszt, hogy mi barátok vagyunk - ez nem az igazi. Mintha ezt csak én gondoltam volna így bármikor is. A "normális" emberek vajon hogyan csinálják, hogy feloldják ezeket a kötelékeket? Hogy nem érzik szükségét ezeknek a kapcsolatoknak? Néha úgy érzem, hogy igazából rajtam kívül senkinek se fontos. A többi ember hogy tud meglenni anélkül, hogy adott dolgot kivesézzen valakivel, aki nem a szűk családja, de mégis közeli ember? Miért van az, hogy akiket örökre szeretnénk a környezetünkben tudni azok kopnak ki először és végérvényesen? Hogy van ez? Miért jönnek tényleg árnyak a múltból, hogy eszembe jussanak és fájjon a hiányuk? Miért nem tudok felszínes és magányos lenni? Mit csinálok rosszul?

 

A világ épp veszíteni tanít engem - azt hiszem. Amit csak nehezen tudok. Ragaszkodom egy rakás mindenhez, mindenkihez. Tudat alatt is. Nem tudok belenyugodni, hogy valaki (senki?) soha többet nem lesz a közelemben, hogy átpofázzunk mondjuk egy estét vagy éjszakát. Más miért nőheti ki ez az igényt és én miért nem?

 

Az álmok nem hazudnak....(?)

2011/02/17

Szellem a toronyház...ak között hétköznap a lakótelepen - kisregény

Adott egy zsúfolt, lakótelepi parkoló. Igencsak pocsékul sikerült nap végén az üvöltő Leningrad kíséretében gubbasztok a sötét kocsiban erőt gyűjtve a kiszálláshoz. Még tolatáskor láttam a tükörben, hogy a kivilágított lépcsőházat épp elhagyja egy Vazulnénis alakzat, vállán szuronypuskaként egy seprűnyél. Gondoltam biztos belázasodom. Sötét, Leningrad, erőtgyűjt. Magnó kikapcs. Cuccokat összekapar. A művelet közepén hallom, hogy egy idős női hang a rendszámomat rikácsolja. Hátranézek: rózsaszín kabát, fehér gatya, mályva kötött fülvédő, a nadrághoz passzoló műanyag seprűnyél (nna jó, felmosófa, de akkoris) és egy mobilba sipítja, hogy "igen, fehér". Autóból hátizsákostul, karácsonyfadíszként kirobban.  Elképedt fej "jájj, ez nem az, ebben ült valaki!!!". Hadonászik a közlekedési eszközével. Olvassa sorban a szomszéd rendszámokat és autótípusokat. Kezdek bepöccenni, halad velem a kapu felé, továbbra is ordít a telefonba a hátam mögött.

 

Háklis vagyok az ilyesmire mióta 1996 márciusában egyik hajnalban munkábamenet átsétáltam a frissen felfúrt/felújított Ladánk hűlt helyén. Ugyanitt. 

 

Nem bírom tovább, megfordulok: "Hölgyem, ugye semmi baj nincs az autókkal, mert a frászt hozza az emberre? Inkább elállok innen...". Mire a Jelenés zaklatott hangon közli velem - a telefon továbbra is a fülén -, hogy nincs az autóval semmi, de "jajj a Fiam beteg, nagyon lázas, nem veszi fel a telefont, nem nyit ajtót... és hirtelen nem voltam biztos a autójában, de most már megvan" és eddigre beérünk a kapuhoz, ahol Szörnyella zuglói reinkarnációja a közlekedési eszközét célszerszámként manőverezve a rácsok között elkezdi püfölni Négyeske ablakát (ő az egyik szomszédunk a szinten), mikor nyitom a kaput épp ezt üvölti a telefonba és az esti sötétségbe: "...várj, várj már valaki mozog bent, Négyeske, Négyeske, nyisd ki az ablakot gyorsan, Négyeske, hívd fel anyádat de azonnal, mert a frász kitöri..."

 

Széles vigyorral a fejemen nyugtáztam, hogy nem csak az én őseim jöttek a Marsról, másnak is akadnak hasonlóan vidám családtagjai.

 

********

 

Azon a lakáson egyébként évtizedek óta gyakorolja a Természetfelelős a legvadabb abszurd humorát:

  • a múlt rendszerben hosszú ideig két konzumnő lakta, akik a gyerekeknek azt mondták, hogy éjszakai műszakban dolgoznak a varrodában. Zsákszám hozták nekünk a nyugati csokikat, a menő hajcsattokat és copftartókat. Imádtuk őket. A szüleink nem annyira. 
  • Utána egy kisebbségi ember bérelte, akire éjszaka féltéglával tört rá a sittről épp szabadult lánya és a volt felesége. Az volt a szerencséje, hogy nem volt otthon, mert a téglák lerombolták az egész lakást, megölték volna. 
  • Az utolsó emlékezetes sztori pedig egy kb 160 cm magas, 120 kg-os hivatalnok volt, aki egy csendes éjszakán becsöngetett hozzánk feldúltan, anyám épp kint volt Jugóban, úgyhogy 80 felé ballagó nagynéném nyitott ajtót egy szál átlátszó hálóingben, kibontott hajjal, protkó ohne, a fószer meg elkezdte rajta követelni üvöltve a kapukulcsot (akkor kezdték zárni a kaput az új időknek új szeleivel), "mer' ez szokott lenni a házmesterlakás és én egy hete járok hajnalonta munkába az ablakon kereszül mert nincs kulcsunk a kapuhoz" Kellő fantiáziával megáldva, a a valagon szétrepedő szürke VOR öltöny víziójával ennél a mondatrésznél ugrottunk be bátyámmal a nagyszoba ajtajából és szűntünk meg hallani a továbbiakat. Fetrengtünk a röhögőgörcstől.
  • A porszívón brékelő kétbites kollega csak halovány próbálkozás volt már.

 

A Lakótelepi Rém tegnapi célpontja egyébként egy velemkorú srác. A múlt ködében úgy rémlik, hogy nemcsak a telepi galeriből ismerem, hanem mintha osztálytársak is lettünk volna. Egyszólvást nem kisgyerek, gőzöm nincs, hogy családdal él itt vagy sem. Ha igen, akkor még szebb a sztori. Mindenestre mielőbbi jobbulást és fejlett humorérzéket kívánunk neki!! :)

 

Csupán egyetlen kínzó kérdésem maradt: honnan és pékfarkáért megy valaki beteglátogatóba XL méretű partvisnyéllel??

 

2011/01/03

Grrrr

Újabb prominens read-only! Hurrá-hurrá. Még egy topic barátosban. Lassan már csak magamnak meg barátosba fogok írogatni. Csessze meg a facebook is! Kiváncsi vagyok mikor fog regelni a nagy unalomba.

Kulcsszavak: antiszoc familija in-laws

2010/11/26

Ezennel kivonulok a civilizációból

Vasárnap estig, a szó minden lehetséges értelmében :S :( :)

 

szabadon választott. Hiányozni sehonnan nem fogok, onnan se.