Összes blogok

Nana

 

 

„Egy havas téli estén két fiatal lány utazik a Tokióba tartó vonaton. Mindketten húszévesek. Mindketten most hagyják maguk mögött a gyerekkoruk utolsó fejezetét, és indulnak álmaik után a nyüzsgő fővárosba, hogy megtalálják a szerelmet, boldogságot, és önmagukat. Mindkettőjük neve Nana.”

 

(Tovább...)

Ezt nézem éppen. Ilyen Slice of Life - Drama - Romance típusú dolog.

A különleges benne az, hogy még a végén tényleg lesz benne valami érdekes. Igazából már az első 3 rész után befejeztem volna, de ezek képesek 24 részen át húzni a dolgot, ami lássuk be, annyira nem is áll néha messze a valóságtól.

Valóság hiányában csak az tűnik fel, hogy egyre másra jönnek elő kis érzés-morzsák belőlem, és emlékeztetnem rá, hogy miken mentem keresztül...

 

Íme néhány cáfolat:

 

- ha túl sokáig vágyódsz, utána nem fogsz tudni mit kezdeni a helyzettel. ilyenkor van az, hogy hosszú szenvedés után végre összejön egy pár, és kiderül, hogy nincs közös témájuk.

 

- (szerintem) nincs olyan erős szerelem, ami kellő mennyiségű megaláztatás után (a szeretett ember részérő) még boldogsághoz tudna vezetni. A megaláztatás megöl belül. és ha nem vagy belül oké, nem fogsz tudni szeretni se. Ugyanez igaz a gyűlöletre is.

 

- nehezen tudom elképzelni, hogy ilyen nyílt szülői kerítősködés következtében ne keltődjenek az emberben ellenséges érzelmek.

 

-  nincs olyan szerelem, ami ilyen sokáig fenntartható.

Megjelent (online) egy anime ismertetőm :-) hehehe :-)

Tegnap rtam egy másikat is :-) Szerintem ez utóbbi még jobb is lett. 

Ez is egy nagyon-nagyon jó anime elvarázsoló világgal.

 

Láttam már néhány próbálkozást arra, hogy animében mutassák be, hogy milyen animefüggőnek lenni, de egyik se volt jó. A Dennou Coilban nem animefüggésről van szó, viszont, ezerszer jobban átadja a függés érzését az egyik epizódban. A világa annyira közel áll ahhoz, amit elképzelünk magunknak a jövőre nézve, hogy ha az ember kicsit abbahagyja a sorozat nézést, hiányolja a benne használt eszközöket. 

 

Ejj... de szeretem én az utópiatörténeteket :-) Erre már rég rájöttem :-) De a Darker Than Black és a Dennou Coil is nagyon jó választás annak, aki szereti a cyberutópiás történeteket. Különösen a Dennou Coil van hihetetlenül jól és pontosan kivitelezve. Minden elismerésem az alkotóknak! 

még egy nagyon jó anime:

Darker than Black. Nagyon-nagyon tetszik az a világ amiben játszódik, szépen kidolgozott történet, nem fárasztanak már az elején az egyes karakterek egyéni történetével, hanem nagyon jól beleépül az egészbe. Az elején lévő pár részes epizódok után elkezd összefüggni a történet, beépítve az elején levőket is. Ezt is csak a végén vettem észre, de a zenéje Yoko Kanno keze nyomán készült, ami rögtön garantálja is, hogy nagyon jó. :-) 

Ez egy sz.....

Igaz hogy a grafikája hasonlít a Mind Game-hez, de azt se érdemli meg, hogy egy lapon említsék vele.

Pedig ha a történetet nézem, tényleg lehetne egy horror, mert van benne egy ilyen űbergonosz szereplő, aki szörnnyé változtatja az egész várost... De lehet, hogy csak most a Claymore után volt ez kicsit sok. Tegyük fel, hogy ha nem láncba nézem ezeket, akkor még akár tetszhetett is volna...

 

Amúgy az AnimeAddicts tök jó oldal. Egyszerűen be lehet jelölgetni, hogy mit láttál, és lehet értékelni is, igaz nem különböző szempontok alapján... 

100% élvezhető anime. Semmit nem tekertem át benne, és végig lekötötte a figyelmemet.

Hű. Hát ez egy igazi hollywoodi anime. Az első, amiben a 3D-t sikerült úgy és olyan mértékben ötvözni a rajzzal, hogy teljesen passzoljanak. Zseniális a kivitelezés. Amúgy meg össz 3 óra, és végig végig akció, csatajelenetek, meg persze ott van a misztikus szál a háttérben, ami ugye előbb utóbb felfedésre kerül. A világ amiben játszódik pedig szintén fantasztikus. Nagyon megszerettem. Van egy pontja az 5. részben, ami olyan mint az X sorozat. Na én azt nem szerettem. A vége az elég tipikus, de legalább nem a sablon. Az is teljesen élvezhető.

 

Nah. Ha valaki egy igazi hollywoodi akciófilmet szeretne látni anime formájában, nézze meg ezt. Magával ragad. 

A vége olyan, majdnem elérte azt a hatást, amire anyum azt mondaná, hogy "bájos". Egyébként meg tényleg olyan, mintha sok animéből lenne összegyúrva.

Van benne egy kis génlaboros szuperembercsinálós (pl blood+), van benne emberekszörnnyéátváltozós (pl claymore, ha már azt néztem, vagy blood+), van benne fotótós világban rohangószós (pl blood+), van benne egy adag City Hunter, meg van benne még sok minden, de azokat már elfelejtettem.

Nah, lényegre térve. Olyan az egész, hogy az elején lesz egy szuperhősünk, aki különböző ellenfeleket epizódszerűen leküzd (ez kicsit uncsi), aztán közben elkezd menekülni a lánnyal, akkor menekülnek jó sokáig, sőt, onnantól az  egész sorozaton át (aha, ez a Monsterre emlékeztetett), közben megerősödik a "gonoszokat" bemutató szál, és mindenki eldöntheti magának hogy ki is a gonosz, közben van olyan is, hogy derítsük ki a titkát a szupererőnek, de ezt a szálat nem jól egyensúlyozzák, az elején túl kevés van, a közepén elég az információ, és az utolsó előtti 2. részben megkapjuk az összeset, utána viszont nem kezdenek vele már semmit. Lehet, hogy érdekesebb lenne egy olyan anime, amiben a közepén hozzájutnak minden infóhoz, és elkezdenek belőle építkezni. Kicsit uncsik már ezek a "A végére összerakjuk neked" típusú animék. Ettől függetlenül egész jó. Igényes grafikával, és sok jó animére emlékeztető történetegységgel. Tényleg nagyon keveset pörgettem át benne. A legtöbbet megnéztem belőle. Mit mondjak. Hát ez van.

Egész jó. A Trinity Bloodhoz tudnám hasonlítani, de annál azért rosszabb.

Recept: végy két kiló vért, egy kiló szörnyet, egy e.k. kegyetlenséget, egy kávéskanál szeretetet és barátságot vegyesen, egy mokkáskanál bosszút, meg egy evőkanál gyermekded éretlenségből fakadó butaságot, rázd össze, és kész a Claymore.

A fogyasztásáról annyit kell tudni, hogy amíg a felét megiszod, addig jó, ízlik, finom, a második fele már kissé nehézkesen megy le, már nem annyira jó, kissé megunja az ember.

 

 

Ellenben a Portrait le Petite Cossette vagy micsoda az egy nagy kalap ****.