Mikor a zenének vége
Mikor a zenének vége volt,
és szomorúan ültem ott,
utolsóként egy pohár borral,
emlékekkel, elszalasztott esélyekkel...
egy lány az ajtóban,
haja vörös,
szívem lüktet, mellkasom zakatol -
bársony felső, jóságos tekintet,
a végzetem már akkor elkönyveltetett.
Ülve maradok, várok
az esélyre, egy lehetetlenre,
hogy mellém ül,
szerelem gyötör, mar, élve felfal ...,
de a pillanat heve elmúlik, akár a vers utolsó sorához érve,
vagy mikor a zenének vége,
a levegő lüktetése abbamarad, de agyad kattogása nem lankad.
A szavak beleégnek tudatodba,
nem hagynak nyugtot:
Vesztes vagyok!
Vesztes vagyok!
Hajnali három.
A lány szomorú szemeit rám emeli.
Egy mozdulat, több nem kell! Nem megy.
Elmegy.
Az élet. Az évek.
Nem marad semmi, nem marad senki,
csak kopogás a hajópadlón.
Takarítók.
Megint egy nap