H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2007/02/09

Felsőpárt

Felsőpárton esik a dara/ Ne menj, arra Gubera Vera/Sáros lesz a csipkés rokolyád/ Megver érte az édesanyád.
Gubera Verát nem ismertem, így azt sem tudtam megkérdezni tőle, sáros lett-e a rokolyája, s elpáholta-e miatta az anyja. Azt viszont tudom, hogy amikor vagy száz, táborozó szentesi úttörő ordította ezt a népdalt Eger, Miskolc, Veszprém, Szombathely, Kőszeg, meg még ki tudja hány város utcáin, nagyon jól szólt.
A dalban megénekelt Felsőpárt viszont életem meghatározó helyszíne volt. Falu a városban. Nyílegyenes, hosszú, többségében földes utcákkal. Csak néhányra jutott kő, még kevesebbre aszfalt burkolat. Járda viszont mindenütt volt, s nemcsak az utca egyik oldalán. Parasztházak sorjáztak, hosszú, félig zárt, oszlopos ganggal. A magas fakerítések mögött csinos virágos és zöldséges kertekkel, jószágudvarokkal. Csak néhol állta útját téglakerítés a kíváncsi szemnek. Volt itt iskola, óvoda, posta, pékség, piros klinker téglával díszített templom a reformátusoknak, fehér falú a katolikusoknak. Úgy tartotta a családi legenda, hogy Hajducsák nagyapám részt vett a templomépítésben. Orvosi rendelőből kettő, kocsmából, boltból több is kellett a nagy távolságok miatt. A nagyobb állami boltok mellett néhány utcánként maszek szatócsboltok küszködtek az államosítással.
Felsőpárti volt az egész családom. Itt éltek anyai nagyszüleim, Hajducsák Sándor és Grecsó Bözsike. Anyám nővére, aki keresztanyám is volt, férjével, és unokatestvéreimmel néhány utcával arrébb rendezte be az életét. Nagybátyám, anyám öccse, is ezen a tájon vett saját házat, amibe ugyan jószerével csak aludni járt haza, de ez egy másik történet. Nem tudom, hivatalosan Felsőpárthoz tartozott-e a ház, amibe Gáspár nagyapámék végül is a Lapistói tanyáról beköltöztek, de olyan közel volt hozzánk, hogy én arra voksolok.
Nem véletlen, hogy szüleim első saját otthona is a Felsőpárton volt. A ház, amit anyámék megvettek két utca sarkán állt. Télen igazi átok volt. Akkoriban még nagyon gonosz telek jártak. Amikorra a járdákat letakarítottuk a Mamával, jártányi erőnk sem maradt. Érdekes, gyerekkoromban sosem hívtam Mamának. Anyunak, de legtöbbször Anyának. Attól kezdve, hogy a fiam először Mamának nevezte, az egész családnak Mama lett végérvényesen. Most már nagyon régóta csak gondolatban szólíthatom így, s nagyon hiányzik. Tudod, milyen szaga van egy olyan háznak, aminek leégett a teteje? Ha nem, akkor szerencsés vagy. A mi kis házunk, ahogy állítólag boldogan emlegettem, amikor még csak terveztük a költözést, éppen ilyen volt. Ezért aztán, igen olcsón adták. Szüleim megörültek neki, a pénzük elég volt rá, otthagyhatták végre az albérletet. Kikérték Hajducsák nagyapám véleményét, és ő rábólintott a vásárlásra. Nehogy véletlenül valaki elorozza a gyerekek elől ezt a jó vételt, nagyapám ráígért még egy jókora összeget a vételárra. Néha, apám-anyám nem épp hízelgő szavakkal emlegette, hogy végül nekik kellett ezt a pénzt is kifizetni.
Nagyon izgalmasnak találtam, hogy egy leégett tetejű ház lesz az otthonom. Vályogfalú parasztház volt ez is. Három egymásba nyíló helyiséggel. Szoba, konyha, s eredetileg talán kamra volt a harmadik. Anyámék átalakították a házat. A jókora konyhát hosszában, egy üvegablakos fallal elválasztották, így lett konyha és előszoba is. A kamrát, ahova két kis lépcsőn kellett lemenni, szobává alakították. Az én saját szobámmá. A végén kimeszelték az egész házat, de friss mészillat helyett csípős, zsíros, kormos szag tolakodott az orrunkba mindenütt. Apám kétszer egymásután lekaparta és újra vakolta a falakat, meszelt, majd dobkályhákban tüzelve siettette a száradást. Kevésbé intenzíven, de továbbra is érezni lehetett a kellemetlen szagot. Nem tudom, tényleg úgy volt-e, vagy csak megszoktuk, de amikor évek múlva elköltöztünk, még mindig éreztük a füstöt.
Ennél a háznál kedvesebb hely kevés volt az életemben. Mindkét utcán volt bejárata, kiskapu és nagykapu is. A városhoz közelebbi bejárat igazából a gazdasági udvarhoz vezetett, de praktikus okokból ezt használtuk. Nem kellett megkerülni az egész házat, hogy bemehessen végre az ember. A félig zárt gang előtt kis virágos kertet alakítottunk ki. Néhány négyzetméter fű volt a játszóhelyem. Elméletben. Gyakorlatban viszont a ház előtt az árokban játszottam az utcabeli gyerekekkel, amikor éppen nem a veteményeskertben segítettem anyámnak, vagy az állatoknál.
Apám dolgozott, mi nők gazdálkodtunk. Azt hamar eldöntöttük, amilyen gyorsan csak lehet, új házat veszünk. Anyám, női szabó lévén varrásból akart pénzt keresni. Csodálatosan dolgozott. Életre kelt az anyag a kezei között, hogy blúzzá, szoknyává, kosztümmé nemesüljön. Az 50-es években, a lódenkabát korszakban a varrásból alig tudtunk félretenni. A szép varrólány, aki még divatbemutatókon is fellépett, egy nagy sóhajjal úgy döntött, disznókat hizlalunk, mert jó árat fizettek értük. Apám berendezte az ólakat, a terménytárolót, a női szakasz megvette a szükséges kellékeket, gumicsizma, mackónadrág, kendő, jó meleg kabát. És egy szép napon megérkezett eljövendő életünk záloga: Zsuzska. Egy tekintélyes méretű koca. Van egy kép, ahol mellette állok. Csak egy egészen kicsit magasabb nálam.