H250209162330
K260310172431
Sz270411182501
Cs280512192602
P290613202703
Sz300714212804
V010815222905

Összes blogok

2009/04/21

Mátrai Károly

A Fekete Özvegy 

 

I. Búsan kondul tízkor a nagy harang,

Gyülekeznek azok, akikben nincs harag.

Nemrég nászra, most temetni jöttek össze, 

Búcsúzni attól, aki elment örökre. 

 

II. Nincs jajveszékelés, nincs sírás-rívás,

Az lenne igazán a csendháborítás.

Elment, hát elment. Nyugodjék békében!

Senkinek sem fog hiányozni ebben az életben.

 

III.  A tömeg csak állt nagy, néma csendben,

Mindenki emlékszik egy kedves kis történetre.

Egymás közt ezt gyorsan meg is osztják,

Közben a pap elmormol egy imát.

 

IV. S miután az egyperces néma csend letelik,

A Fekete Özvegy is megérkezik.

Kezében csupán egy szál fekete rózsa.

Félti, takarja, még a széltől is óvja.

 

V. A fekete fátylat a szél megrengeti,

Rideg arcát, így látni engedi.

Tovatűnt az igéző, édes mosolya,

Csillogó kék szeme, vidám kacaja.

 

VI. Csak állt a sír szélén, életét félti,

Üres tekintettel a koporsót nézi.

Visszagondol élete minden vidám percére,

Arra, mit csak megjátszott férje kedvére.

 

VII. Hazugság volt minden, mit valaha adott?

Hazudott akkor is, mikor igazat mondott!

Azt hitte, ez az egyetlen megoldás,

Pedig nem volt más, csak kegyetlen leszámolás.

 

VIII. Tönkretenni egy igaz életet,

Összetörni egy meggyötört kis szivet. 

Porba tiporni kedvese szerelmét,

Az egész élet egy merő színjáték! 

Kulcsszavak: FeketeÖzvegy