Összes blogok

(A bejegyzés képeit újra be kell raknom; megteszem, amint jut rá idő, addig is legalább fapadosan legyen elérhető...)

Ha már átsiklottunk a fantasy területére, nézzük meg, mit kezdenek a zsánerrel egyszerű, kézből kártyákat kijátszós formában a legismertebb európai társasjáték-tervezők! Sárkány-, kincs- és trollvadászat a Drachenherzben, szörnyek és lovagi kalandok a King Arthurban, és helyezkedés a kerekasztal körül az Artúr-mitológiával enyhén fűszerezett Artusban.

Két igen könnyed, nem is ma megjelent kártyajáték (egy kaméleongyűjtős és egy sárkányviadalos) két nagy német tervezőtől, Rüdiger Dorntól és Michael Schachttól.

Háromféle játékot játszottunk (két új, tengeres témájút - az egyikben kagylót gyűjtünk és tornyokat építünk, a másikkal a birodalmunk épül tovább),  mindegyikből több menetet, mert ismétlés a tudás anyja, no meg mert tetszettek is (az elsőből pedig azért, mert több menetből áll egy játszma).

Kifejezetten német típusú, többé-kevésbé kártyajátékos alapokra építkező játékaival Rüdiger Dorn hamar lopta be magát a szívembe tavaly, úgyhogy mi sem természetesebb, mint hogy lelkesedéssel próbálom ki újabb és újabb játékait.

Jók azok az esték, amikor az ember előre tudja, hogy milyen játékokkal fog megismerkedni, előre elolvassa a szabályokat, felkészül rájuk és tényleg ezekkel játszik, nem éri csalódás. Szomorkodom bár egy kicsit a többiekre várván, amikor azt látom, hogy egy asztalnál tichuzni kezdenek (ez az a csaknem teljesen hagyományos kártyajáték, amit másfél éve megvettem, és azóta sem tudtam otthon játszani, magyarázom royfoxnak), de aztán befutnak a többiek, gyorsan lefoglaltunk még egy asztalt, mert a Goa táblája nagyobb az általam elképzeltnél, és jöhetett némi szabálymagyarázat, aminek révén legalább helyre is tehettem az addig olvastakat.

Az ember fia nemcsak újdonságokkal találkozik Essenben. És nem is csak azért, mert olcsón vehet régiségeket (így került képbe a Terra Nova, amit többen megvettek hat euróért), de azért is, mert a vásár előtti estén is kell valamit játszani, hát nem? Így játszottunk Kac kac kukacot, no meg egy számomra is új családi játékot.

Egyetlen újdonságot próbáltam a legutóbbi társasklubon, de ennek kapcsán most lehet, hogy megint mindenféle butaságokat fogok csacsogni (ellenben megint kénytelen vagyok kölcsönözni a képeket, mert okosan otthon felejtettem a gépemet).

Metropolysszal kezdünk, mert az még mindig jó, bár ma kissé különösen lassú a felfogásom, úgyhogy rögtön az első két épületemet rossz helyre pakolom, nem emlékezvén minden szabályra (az a jó, hogy én magyarázom a szabályokat előtte, és sorra javítgatják a tévedéseimet); sebaj, a következő játékban még nagyobb malőröket fogok ejteni és még lassabban fogom felfogni az eseményeket: mintha nem itt lennék, hanem ki tudja, merre.