Szarógalamb, ánuszban nyíló esernyő és a 25-ös busz
Ehhez az egészhez hozzátartozik, hogy a mozgáskoordinációm épp nem a legfinomabb az utóbbi napokban és bizony nehézséget okoz mondjuk 2 megállónyi távot emberi sebességgel legyalogolni. Meg úgy egyáltalában is. Dehát ezért van, volna a tömegközlekedés. Erről fog szólni ez a mese.
Van a 25/225-ös busznak és a 74A trolinak egy közös megállója a BVSC sporttelep mellett közvetlenül. Kb 60 méterre az M3-on pedig van a 74-esnek és rakás távolsági busznak a megállója. Nem mozgó izmokkal is elég gyorsan meg lehet tenni a két pont közötti távolságot, ennyit még futásból is kiprésel magából szinte mindenki. Történt ez így tegnapis, mikor az aktuális 225-ös busz egy kövér gázzal hagyta ki a megállót, amint a hátsó ajtaja mellett próbáltam futni. Akkor átvánszorogtam a Mexikóira gyalog. Ma már csak a rövid futásnak látszó breakmozdulatokra tellett, de erősítésem érkezett két hatvanon felüli hölgy társaságában. Mindhárman a 74-es troliról startoltunk át. Az egyik hölgy előttem próbált futni, a másik mögöttem, én az úttesten próbálkoztam. Az előttem levő beért a megálló végébe, a busz kikerült, odaért, nem is lassított, úgy hagyott ott minket, mint eb a szaharát.
Kiborultam. Egyrész a kiszolgáltatottság miatt, hogy ilyesmire szorulok, másrészt az ismétlődő határtalan bunkóság miatt. De ez még csak a kezdet volt. A hölgyekkel bevártuk a következő buszt, ami egy 225 volt és a menetrend szerint várható 12 perc helyet 4 alatt ott volt. A végállomáson az egyik hölgy úgy döntött a sofőrt megkérdezi hova fordulhatunk panasszal a helyszínen, csatlakoztam. A harmadik hölgy lelépett.
Odamentünk hát a fülkéhez és a nő előadta mi történt velünk. A vezető - szintén erősen ősz, korosabb ember - előre mutat az előtte álló buszra: ez volt az? Mondjuk igen, a rendszámot megjegyeztem ugyanis. Erre a reggeli óra ellenére indulatosan kifakad: sajnálom, ez Nógrádos, ezzel nincs mit csinálni. Velünk is olyanok, hogy az nem igaz. Totyorognak az új buszaikkal, mint a szarógalamb, aztán nekünk pofáznak, fel vannak háborodva, ha megelőzzük őket. Alvállalkozók, esetleg az Akácfa utcában lehet rájuk panaszt tenni, az itteni diszpécsert le se szarják. De ha van idejük várják meg...kérdezzék meg miért csinálta. Nem lehet tenni ellenük semmit, maximum fogni egy baseballütőt, jól meglegyinteni, aztán fel az esernyőt a valagába, kinyitni és gyorsan kihúzni utána. Nem tudok segíteni, csókolom, ne haragudjanak, nekünk is sok bajunk van velük. Megköszöntük, elköszöntünk. Mivel még ernyőnk talán, de baseball-ütőnk kevésbé, tanakodtunk mégis megcélozzuk-e a diszpécsert. Mivel már istenesen el voltunk késve mindketten, úgy döntöttünk teszünk valamit a globális hülyének nézés ellen és jogorvoslat után néztünk. Eredmény nélkül, ahogy várható volt. Viszont megláttuk a fickót beállni a busszal és elindultunk, hogy megkérdezzük. Íme a javítatlan párbeszéd:
Néni: Maga volt az, aki 5 perce jött a BVSC-nél?
Buszvezetőpöts: igen, én voltam.
Néni: Észrevette, hogy otthagyott minket?
Buszvezetőpöts: Igen, nem volt senki a megállóban. Ott futottak mellettem. Miért kellett volna megálljak?
Néni: Mégis mire gondolt miért futok a megálló végében? Tegnap is megcsinálta egyik kollegája ugyanezt ezzel a hölggyel. Mit képzelnek magukról?
Buszvezetőpöts: Honnan kellene nekem az tudnom, bármi lehet, honnan tudjam miért görcsölnek ott, lehet sportolnak. Nem álltak a megállóban, nem volt okom megállni.
Mira: sportolni, mit képzel, hogy két 60 év fölötti nő és egy fiatalabb, fejenkét két táskával, utcai, irodai ruházatban kocog az úttesten egy megálló felé a sztráda mellett. Hogy lehet ennyire hülyének nézni valakit?
Néni: panaszt teszünk!
Buszvezetőpöts: nekem akkor se kell tudni, hogy maguk miért futkároznak és felőlem tehetnek panaszt, elmehetnek az atyaúristenig is.
és ráindított úgy, hogy a néni még az ajtóban állt. Most azon gondolkozom mi a helyesebb megoldás, ha az Index Homárnak írok, a BKV Akácfának egy e-mailt vagy egyenesen a Nógrád volánnak. Ezt már azt hiszem nem kellene annyiban hagyni. Szegény néni annyira kért, hogy csináljak valamit, fiatal vagyok, az én szavam még számít, az öregeket csak megtűrik ebben az országban...