És,
hogy már most emelkedő tendenciát mutasson a kedélyszintem
elmesélek egy vicces kis sztorit a hétvégéről. Vizsgastressz ide
vagy oda, piálás ide vagy oda, nekem egyik sem kell ahhoz, hogy
előbújjon belőlem a kisördög.
Többnyire
X-szel, a legjobb barátommal szoktunk nagy ramazurikat csapni,
amely abból áll, hogy fél liter vízzel, némi csokival és a
jókedvünkkel felszerelkezve nekivágunk éjjel az erdőnek, illetve a
közeli faluba vezető bicikliútnak. Most, hogy kijött a nyár itt az
ideje már szerepjátékozni is, de egyelőre csak beszélgetünk és
csodáljuk a csillagokat, éjszakai állatokat. Szombaton ismételten
ilyenre készültünk, mivel én le voltam taglózva és már gondolataim
is szétrepesztették fejemet.
No igen ám,
de most nem mentünk be annyira a susnyásba, csak a bicikli út
kezdetén található játszótérig értünk el. Előzőleg a szokásos
találkozási pontunknál megleptem X-et egy világítós ördögszarvval,
így világítós szarvakkal tértünk be a játszótérre, ahol hintázni és
beszélgetni kezdtünk. Többnyire vicces dolgokról beszéltünk, így
elhangzott egy-két röhögés is, de talán a legdurvább mégiscsak az
én számból Pottyant ki. Nevezetesen az alábbi mondat: "Édesanyám
basznak a macskák". Ennek a mondatnak evolúciója van, igazából nem
számít az eredete csak a durvasága egy nyaralóövezet kellős
közepén. Meg is hallottak minket a közeli panzióból és csakhamar
egy ezüstmetál suzuki fénye törte meg az éjszaka csendjét. (Ohh
azta, szinesztézia :O Na bocs.) Egy morcos 40-50 év körüli, de
mindenesetre középkorú és nem középkori (bár a fene tudja) szikár
férfi szállt ki a kocsiból, csapta be az ajtót és csörtetett felénk
(éppen mikor már énekeltem volna). Természetesen ilyen
helyzetben minden normális, épelméjű embernek az jut elsőre az
eszébe, hogy a fickó lepaktált az ufókkal és most elrabol minket,
hogy főzeléket főzzön belőlük. Ilyen körülmények között pedig még a
jó rétorok sem tudják megvédeni a saját igazukat. Aztán az ipse
elkezdett dübörgő hangon (igazából cérna vékony volt, de az
űrlények tuti elváltoztatták) elküldeni minket, mert hát mi egész
éjszaka (3/4 órát) a hintán visongtunk, nem bírtunk magunkkal és
nyílván drogosok meg alkeszok vagyunk vagy beszívtunk, de
mindenesetre ördögi tervet szövünk a közelben nyaraló német
turisták ellen. (Igazából könyvekről beszéltünk.) Hát ezek után mi
csak elfúló hangon beleegyeztünk, hogy elmegyünk vagy csendben
maradunk - főleg a rendőrség emlegetése után. Jó éjszakát kívántunk
az ufóügynöknek és néztük ahogy tovahajt az ezüst ördögi szekérrel.
Mindeközben arra gondoltunk, vajon mit gondolhatott, hogy X
fején még ott díszelgett az ördögszarv?
Ezek után
megpróbáltunk csendben maradni, de az nem ment, így bementünk a
városközpontba, ahol dübörgött teljes erővel a "Kör közepén állok"
valami hejehuja kukorcaszökevény rablóbandi együttes előadásában.
Ez jelezte, hogy lakodalom van a mi utcánkban, sőt nem is egy,
hanem mindjárt kettő is. Így mi sem volt természetesebb, mint
világító ördögszarvakkal és széttárt melegítő felsővel csapkodni és
vonulgatni a násznép szeme láttára. Igazából ilyen hajnali órákban
(mivel időközben fél 3 lett) már senki sem lepődött meg ezen,
sőt azon sem, hogy a közeli üzletekhez emelkedő lépcső korlátjánál
előadtuk a város szívében a Rómeó és Júliát finomított
feldolgozásban. Ugyanis mindketten csak négy sort tudtunk belőle:
mindketten ugyanazt a négy sort. Csak kár, hogy én voltam Rómeó és
ezt mondtam Júliámnak: Rómeó, rómeó! Ezek után helyrepofoztuk egy
kicsit a szöveget és végül Júlia szép leány kimondta: gyere
mérgezzük meg egymást aztán jóság van. Ezek után egy
térfigyelőkamerának játszottuk el, hogy mi vagyunk az ördögök, vagy
egyenest maga a Sátán. Így szépen a zebrán vonulásztunk
krampuszmódra. Aztán hazakotródtunk. Ennyi volt, nem egy eseménydús
este, de hát most csak ennyire futotta az energiából.
Legközelebb
tényleg nem szeretném ilyesfajta történetekkel untatni a
társaságot, mivel ez mégiscsak az unalmas hétköznapok egy
szeletkéje, vagy akár "pizzaszelete", így úgy döntöttem
mostantól többnyire novellákat gyártok ide. Azért
néha napján lelkizek is kicsit és mesélek unalmas
életemből fejezeteket, de most fő célom az elbeszélés vagy novella,
esetleg vers. Majd meglátjuk. Igyekszek valami epikus művel
előrukkolázni és nem váratni az esetleges (bár bevallom, nem
hiszem, hogy vannak) olvasóbrigádot! Ha pedig mégis lírai
alkotás tárul a képernyők elé akkor ezer bocs és száz anyamedve.
Ennyi volt mára, eloson az ördöggárda.
