H2905121926
K3006132027
Sz3107142128
Cs0108152229
P0209162330
Sz0310172431
V0411182501

Összes blogok

2019/01/05

Zseppéndz.

Ez a zseppéndz dolog ez azóta foglalkoztat, mióta az Emese elmesélte hét évesen, hogy neki van zseppénze, kap.

Ez az osztálytársaknál eleinte úgy ment, hogy volt egy heti apanázs, mondjuk két forint (egy forint volt a fagyi). Lehetett összespórolni.

Később a gyerekek kaptak pénzt, ha segítettek, nem tudom, miért a tüzifa-vágás jut az eszembe, biztos inkább ilyenek voltak, hogy mosogatás. Itt is ez megy. "Ha akarja azt a kurva ipadat, mosogathat egy hónapig, aztán azt elköltheti, én meg nem veszem neki mán!"

Nekem se, Nietonak se volt zseppéndzünk, amikor gyerekek voltunk. Lehetett a szülők elé járulni tervvel, előre kidolgozott érvelésekkel, és akkor vagy megvették, vagy nem. Gyakran nem, illetve már gondoltak rá és majd nem tudom mikor, megkapom. Vagy gondolkozzak rajta még egy évet, és majd akkor esetleg. Nem is merek magamnak venni semmit, ha nem gondolkodtam rajta két hónapot, legalább. Pedig, ahogy Kati barátnőm mondaná, "Karalábé, a pénz el lesz cseszve!", függetlenül attól, mennyit rugózunk rajta előre, jó lesz-e, amit majd veszünk.

Hát, mondanom sem kell, nekem egyik verzió sem tetszik, de próbáltam nem rágondolni sokáig. Fél évvel ezelőtt viszont a kis Bir odaállt elém, hogy anyu, kaphatnék-e zseppéndzt.

Jáj, Karalábé!

Azt mondtam Birnek, hogy zseppéndzt nem adok, ami az enyém, az az övé is, amit tudok megveszek neki, ami hülyeség, arra nem költök szívesen így sem, úgy sem. Ha szeretne olyan pénzt, ami csak az övé, meg kell keresnie. Én nem fogok neki fizetni, mert a ház körüli dolgokat meg kell csinálni a mindennapi élethez, engem sem fizet senki ezért, ezt a saját javunkra csináljuk.

De, ha akar, készíthet dolgokat, és megpróbálhatja őket eladni, az a pénz az övé lesz, tőlem azt vesz rajta, amit akar, néhány egyértelmű kivétellel persze. Ebben mindig szívesen segítek, amit csak tudok. Mondta, hogy jó.

Ez fél év alatt a Zseppiac koncepciójává nőtt, amit a három járniképes gyerek közös vállalkozása.

Vettünk nekik játékra szánt, de ténylegesen használható, gyerek méretű szép kis piaci standot. A fél év alatt csináltak ékszereket, képeslapokat, könyvjelzőt, zsebtükröt, gyertyát, falidíszeket és táblákat, virághajót, szájzsírt, fürdősót, kitűzőt, befőttet, Iki ültetett uborkapalántát, készítettünk Hatchimals-szerű játékot, kiszínezett bevásárlószatyrot. Üc, ha kedve van, süt tortát (mikrós), Bir sajtos pogácsát, Iki frissen facsart limonádét ajánl. Szigorú kitétel, hogy csak saját készítésű áru lehet a piacon, tehát megúnt játék péndául nem. Ezzel, mikor kedvük van, kiülnek a ház elé, váltják egymást, ha valaki megunja, aki árul, olvas, üldögél, nézelődik, a többi az udvaron biciklizik. Tegnap hat órai munkával tizenhárom dollárt kerestek, de egy jó napon kétszer ennyi is összejön. Nemcsak a környékbeli gyerekek vetődnek oda, hanem a tengerpartra sétáló párocskák, munkások vesznek ezt-azt.

Minden alkalommal rácsodálkozunk Nietoval a tényre, hogy itt biztonságosan ki lehet a gyerekeket tenni a ház elé, hogy áruljál. Aki nem szereti a gyerekeket, simán átmegy az utca másik oldalára, aki szereti, még az autóval is megáll, beszél hozzájuk, biztatja őket, érdeklődik, megismerjük a kedvesebb szomszédokat is.

Megtanulják a gyerekek egymástól azt is, hogy magabiztosan kiálljanak azért, ami az ő kezük munkája, sőt, ami a testvérük keze munkája, világosan elmondják, mit hogyan lehet használni, érthetően és udvariasan beszéljenek idegenekkel, észrevegyék, jó- vagy rosszándékú az illető, kifejezzék a tetszésüket vagy nem-tetszésüket, azaz a kommunikációs képességük javul, ami ebben a teknológiával elöntött világban nem semmi eredmény.

Meg dolgoznak, tervezni kell a termékeket, számolni kell, mit mennyiért lehet eladni, mennyi munka, mennyit kell rá költeni, és ügyesednek is, készítés közben. 

Üc rendszerint arra költi a pénzét ("Anya, kaptam egy pénzt!",- mondja, akár tjz centest kap, akár öt dollárost), hogy megveszi Birtől, amire vágyik a Zseppiacról, Iki csak elrakja, de Bir már komolyan gyűjteni kezdett, azon gondolkodik, mire. Amit nem tesz be a befőttesüvegbe (apja 20%-al megtoldja neki mindig), azt olyan játékokra költi, amit nem nagyon vennénk meg neki, de kedvesen kölcsön ajánlja, a testvéreinek is vesz ezt-azt. Nem szólunk bele, de öröm látni.

Annak is örülök, hogy ahelyett, hogy én lennék a szülő, aki nem ad elég pénzt, ahelyett én vagyok a szülő, aki segít: segít kitalálni, hogy kell csinálni ezt-azt, segít megrajzolni a táblát, segít kivinni a standot, segít megvenni a hozzávalókat.

A gyerekek meg büszkék lehetnek, hogy a munkájuk ér valamit, de tanulják is, hogy a pénz nem a fáról hullik vagy anya zsebében nő, és ha azt mondom, hatszáz dollár egy i-pad, akkor van fogalmuk, legalábbis Birnek, az mennyi munka is pontosan.

Aztán ha nincs, nincs, ha elfogyott, akkor el kell kezdeni rajta gondolkodni, mit készítünk legközelebb, mikor lehet kiülni árulni megint.

Arról nem is beszélve, hogy a standot lehet látni az ablakból, tehát amíg kint árulnak, addig anya főz, rendet rak, szoptat, micsoda luxus!

"- Anya tegnap jött egy néni, olyan aranyos volt! Nagyon szeretett volna csokitortát, de nem szerette a csokit, nagyon szeretett volna limonádét, de nem szerette a limonádét, de tudod, mi volt a kedvenc ennivalója? A cheese scone!

- Sajtos pogácsa.

- A sajtos pogácsa! Vett mindjárt kettőt! Nagyon aranyos volt!"

Kulcsszavak: én anyalábé Üc Bir Iki

2019/01/02

Mai ötletem az olyan hordozható eszköz, amelyet a hűtőhöz kötve a termelődött hőt leadja az úszómedence vizének, így csökkentve az áramszámlát.

Illetve, hát lehetne olyan hőszivattyút, amely az úszómedence vizét melegítve, a kint sütögetéshez felszolgált italoknak, salátáknak hűtött teret biztosítva segítené elő a hőcserét.

 

Kulcsszavak: ötletlábé én

2019/01/01

Mai ötletem az überhelp, ahol emberek megosztják a képességeiket, hajlandóságukat, árukat és ki-be kapcsolják az elérhetőségüket. Szintén értékelve vannak. Ha kell valaki, aki felállítsa a sátrat, vigyázzon a gyerekre vagy főzzön, akkor csak felmész az appra, hogy ki lenne elérhető a közelben és milyen ajánlásai vannak.
Kulcsszavak: ötletlábé én

2018/12/31

A mai ötlet egyszerű: fémkarikás almaszeletelő. A műanyagkarikások középen elrepednek, a nyél között félúton.
Kulcsszavak: ötletlábé én

2018/12/28

Huszonkilenc évesen menedzser voltam egy patikában, olyan országban, ahol senkit sem ismertünk. Kislányom ovodában, én reggelente ötkor edzőterembe jártam, aztán szépen kisminkelve menedzselni a gyógyszertárat. Feladatom volt, hogy építsem a szakmai kapcsolatot a keserű szomszéd orvosi rendelővel, de magabiztos és erős nőként az agresszív drogosokat is kezelnem kellett, gondoskodva vigyázni a szegény idős betegekre, együttdolgozni az angolul alig beszélő, de istenien hatékony kínai kollégámmal. A dolgozói szoba egyben könyvelői szoba is volt, a patikalánc három tulajdonosa rendszeresen ott dolgozott, figyelték az én teljesítményemet is. Semmi kivetnivalót nem találhattak. Munkakezdés előtt negyed órával már nyitottam, mindent pontosan adtunk ki, a betegekkel, munkatársakkal jó hangulat alakult ki hamarosan azután, hogy én átvettem a gyógyszertárat. Havonta mi, a lánc menedzserei hivatalos vacsorán számoltunk be a tapasztalatainkról, és az eredményeket megosztották velünk a tulajdonosok. Az enyém volt a leggyorsabban fejlődő patika, de számokban nem mutatkozó eredményeket is áttoltam, kevesebbet szemeteltünk, tisztaságot teremtettem, a munka barátságos, feszültség mentes légkörben, gyakran mosolyogva és áramvonalasan, hatékonyan folyt.

Egy nap, mikor három főnökből kettő is tárgyalást folytatott a dolgozói szobában, vagyis az irodában, épp befejeztem a gyógyszeradagoló tálcák ellenőrzését és nem volt beteg. Még nem mondtam senkinek, de hat hetes terhes voltam, és rettentően kellett pisilnem. Hátrasétáltam, feltűnésmentesen, mert a drogkiadó és az adagolótálca-készítő is a fürdőszoba közelében volt, az ember csak egy lépéssel tovább, a konyhán keresztül, egy fehér tolóajtót a falba csúsztatva került a kis vécéhelyiségbe. Megkönnyebbülten, bár kicsit feszülten ültem a vécére, mert mégiscsak két idegen férfi tárgyalt egy szobával arréb, és azon gondolkodtam, hogyan fogom megmondani néhány hét múlva, hogy babát várok. Gyorsan végeztem, megtisztálkodtam, lesimítottam a fehér köpenyemet, belepillantottam a tükörbe, és készen álltam rá, hogy megint visszatérjek a kiadóba, a kínai asszisztensen kívül senki sem vehet ennyit észre, hacsak nem jön be egy beteg, de igazán még akkor sem. Mondjuk ha három beteg jönne be egyszerre, akkor igen. De azt már hallanám. 

Indulok is el befelé, de... az ajtó az első három centiméter után beakad. Tolnám visszafele, nem sikerül, megint ki, az sem. Emelem, tolom, húzom, semmi. 

Issstenem.

Felnézek a plafonra.

Senki sem küldött a plafonra üzenetet, most mi a teendő.

Végül dörömbölni kezdek, először csak az asszisztens, majd a két főnök is megjelenik a vécéajtó másik oldalán, kérdezgetik, jól vagyok-e.

Jól.

Épp hugyoztam, és beragadt az ajtó.

Na mindegy, erre sosem kell válaszolni érdemben, nem is mondtam semmit.

Mint kiderült, a földrengés óta már ragadgatott az ajtó, csak sosem jutottak el odáig, hogy megjavítsák.

A lepcses-szájú főnök még egyet ránt az ajtón, egy centiméterrel sikerül arrébb húznia, és végérvényesen beragad. Nem is moccan.

Kezd a feszültség magasabbra hágni, már nem olyan viccesen küldi el az anyjába a nagyzoló főnök a lepcsesszájút.

Közben megérkezik a harmadik főnök is, aki állandóan külföldön van és még sosem találkoztam vele. Annak is mindent el kell mondani, tárgyaltunk, gyógyszerésznő beragadt a vécébe, végül azt is, hogy a lepcsesszájú feltette a pontot az i-re egy emberkedő, de meggondolatlan mozdulattal, az ajtó mozdíthatatlan.

Erre a lepcsesszájú mégjobban felidegesíti magát, elhagyja a műveleti területet, majd visszajön, nekiugrik a falnak (aka gipszkarton, mint itt minden fal), és betöri.

Voálá.

Lehet menni dolgozni.

Kulcsszavak: én

2018/12/27

Küldjetek nekem szar magyar könyveket! - ezt akaratam mondani Facebookon, csak Facebookon nem mondok semmit.
Kulcsszavak: én

2018/12/24

Minket teljes szívéből, ürügy és tolakodás nélkül szerető 80 éves bácsika szívinfarktust kapott, újra, tíz nappal ezelőtt, most írt nekem emailt. Úgy ismertük meg, hogy a freecycle (számodra szemetet ingyen felajánló, mások által kérő és elvivő honlap) egyik hirdetésével kapcsolatban (asszem tükröt kértem) megismerkedtünk, és azóta is rendszeresen felhív, hogy van neki ilyen játék, olyan hinta, jönne, hozná a gyerekeknek. Kis kirakósok, amiknek a hiányzó darabjait rétegelt lemezből kifarigcsálja, régi írásoktató könyveket hoz, mert tudja, hogy folyóírást tanulunk, hobbija a vintage autók felturbózása, egyik nap beugrott a tükörfényesre suvickolt keréktárcsás kocsijával, csodáltuk.

Visszaírtam neki.

 

Dear Owen,

we read your email with alarm, though it is good to hear that you are hopeful you can visit. We have plenty of food - have you got anybody cooking for you? I'd be happy to save that effort for you if I can make anything that you like to eat!

Have they started you on new medication? Afterall, many side effects would be worth to avoid the next one. I am happy to help with information or management as a private person, or, if you want, you can request a funded overview and I can do that for you as well. I'll be back to work soon enough.

I could only think of so much I can specifically offer apart from numberless cups of teas and the company of impertinent but kind-hearted children. Do not hesitate to ask though! If we can do anything for you, we would be happy to: delivering prescriptions from the pharmacies, doing groceries, my hubby would be happy to help lifting stuff or do gardening if you need your lawn mowed. I know you are capable and strong but I also know that if we can spare your heart we should. We are only on the other end of "the Internets".

Thank you for letting us know so we can think of you every day.

We are busy, I'd love to say cooking and cleaning, but really, all we are doing is trying to minimise the lengtj of time when baby cries. At the moment it's more than five people can cope with! I think it must be his teeth. I don't want to stuff him to his ears with medication. We planned to have a celebratory dinner tonight but I only got the desserts ready and the house would be a good proof that a tzunami hit this town yesterday as warned! Regardless, everyone is happy, and baby hasn't cried as much as he could have today.

Also, there is a hungarian traditional dessert, a rolled-up pastry filled with heavy walnut or poppy filling, and, I am telling you Owen, it is impossible to make it so it can carry its own weight. Nine times out of ten it breaks in the oven. I said to my parents this morning, I am planning to bake it so it will end up broken to start with, because there's no point aiming for the impossible. Now I have four excellent rolls all in one piece! Ten years' of practice as a mother and I achieved this. I am immensely proud, only a bit confused, because I had three times five minutes in between crying fits all day to prepare this dish. Maybe the pudding's recipe should call for tears to start with (and as amazing a pun as this is I only realised afterwards it works:)

I hope that your holidays will bring you comfort and you'll feel stronger every day. Please let me know in the morning when you can come over so I can make sure we're home.

Best wishes and hoping to see you soon,

Kohlrabi
Kulcsszavak: én anyalábé

2018/12/19

Hívtak melóból. Megyek vissza GYES-ről 15-én.

Ez a negyedik baba, és ilyen se volt még.

Először nem dolgoztam. Mondjuk ez nem igaz, dobot tanítottam egy iskolában és nem folytattam.

Aztán kirúgtak, mikor a baba 2 hetes volt. 

Úgyhogy a harmadik előtt helyettesítenem kellett, mert nem volt állandó munka egy terhes kisbabás nő számára, még a barátok, régi munkahelyek, senki nem volt hajlandó felvenni, pedig volt, ahol a 9 hónapon át minden héten dolgoztam. De nem bazmeg. Úgyhogy megint nem volt hova menni.

Ezen a helyen a munkaviszony második hetében jöttem rá, hogy terhes vagyok. És megyek vissza.

Úú. Izgi!

Kulcsszavak: én anyalábé

A kényszeres viselkedésmintázatot az ismétlődő cselekvések jellemzik, például újra és újra leellenőrzi a beteg, kikapcsolta-e a sütőt, kihúzta-e a hajszárítót. Még mikor elhagyja otthonát, akkor sem tud másra gondolni, és súlyosabb esetekben, nem is képesek kimozdulni a betegek.

 

Ez az első karácsony, hogy komolyan készülünk, Bir megkért, csomagoljak be minden ajándékot, mert eddig környezetvédelmi okok miatt erre nem voltam hajlandó. De jó, hát örüljön a kis szive, persze, hogy becsomagolom. Én nem tudtam, hogy ez ilyen sokáig tart és ennyi minden kell hozzá! Ma három órát csomagoltam, az eredmény is hármas alá alá alá kérdőjel felkiáltójel (ezt kaptam egyszer egy matekdolgozatra is), és a fele csomagon még nincs zsinór és el kellett menjek masnit venni, meg ki kell cserélni a matricát mert nem jutott eszembe hogy másnak a gyereke még hisz a Télapóban Mikulásban Santában. Ja, meg a kreatívan spréfestékkel beezüstözött kerti kötözőmadzag mindent összefogott és még az egy dolog, hogy ezt a sok egyenként becsomagolt izét feltuszkoltam a szekrény tetejére, de hogy fogom levenni?!

 

Azonban kiderült rólam valami vészteljes.

 

Karácsonyi kényszerbeteg vagyok. Újra és újra leellenőrizném, hogy a becsomagolt ajándékok valójában a feliraton szereplő személynek szántak-e és hogy rajtuk maradt-e az ármatrica.

 

 

Kulcsszavak: én anyalábé

2018/12/16

Ücke olyan cuki, hogy az emberek nem bírnak gondolkodni körülötte. Van egy idős, süket, gyakran morcos, nagyon angol, szigorú pesztránk (képzeljétek el Mary Poppinst, de a könyv alapján, ne a film alapján), és el-elkapom, hogy mikor megérkezik, és Üc először szól hozzá, akkor elmormogja az orra alatt, hogy "Ennek meg olyan az arca, mint egy kisangyalnak, mi?"

Jött a magyar Télapó Mikulásünnepségre egy magyar srác látogatóba, fiatal is, agglegény is, szerintem buzi is (bár nem kifinomult a buzi detektorom, lehet, hogy csak pozsonyi), hát a családi élet meg a gyerekek nagyon távol állnak tőle. De az Ückére ránézett, és attól fogva azt hallgattam, hogy a gyereknek melyik tévéműsorban kell szerepelnie és hogy milyen cuki.

Ráadásul Ücke imádja a nyulakat, két copfot visel a füle felett (nyuszifül), nagy barna szeme van, és édes, jó illata, csinosan szeret öltözködni, szoknyába, tehát minden adott.

Azért, hogy értsétek, kész nagyanyja, tehát itthon mindenkit igazgat, óriási hisztik vannak, művésznő a csaj.

Az óvodai Télapó Mikulás Santaünnepség elég feszült volt, az igazgató egy nyájas csaj, de egyébként egy lelketlen ribanc, és ült a Télapó Mikulás Santa mellett, szólította a gyerekeket és többször majdnem elfelejtette a Télapó Mikulás Santa kezébe nyomni az ajándékot. Tehát beszélgetés a Télapóval Mikulással Santával, köszönet, fénykép ki volt zárva, a Télapó Mikulás Santa ki is lett hajtva a teremből, amint elfogytak az egyenzacskók.

Persze én nem szeretem, hogy csak kapni, én szeretem, ha mindenkit embernek látunk, úgyhogy a gyerekek tudják, hogy meg kell köszönni, hiába nem köszönik a többi gyerekek. Ücke majdnem elfelejtette, de visszafordult, és ránézett a Télapóra Mikulásra Santára, és mondta, hogy "Thank you!"

Erre a Télapó Mikulás Santa nem is akart hinni a fülének, ránézett Ückére, menetrend szerint elolvadt, elmosolyodott, feltartotta a hüvelykujját, és azt mondta:

- Cheers, mate!

Kulcsszavak: én anyalábé Üc