H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2009/02/10

My favourite things

Ismét egy nagyon fontos, húsbavágó dologról szeretnék írni. Nevezetesen az új gmail-felületekről.

 

Szóval, nekem a "tree" van beállítva. Ennél van egy szép fa az oldal alján (sziluett), a többi pedig az ég. Az időjárás naponta változik, ma esett az eső, és ilyenkor a "Beérkezett üzenetek" doboz tetején látszik, ahogy az esőcseppek kopognak, a fát pedig fújja a szél, és hullatja a leveleit.:) Hóesésnél kis hókupacok ülnek a dobozok tetején, a fa pedig szürke. Az én kedvencem természetesen, ha süt a nap, ilyenkor a bal felső sarokban egy szép sárga napkorong van, a fa élénkzöld színű, az ég pedig tiszta kék.:)

 

Akárhányszor megnézem itthon a leveleimet (a munkahelyemen természetesen ez a funkció nem elérhető a csodás Internet Ekszplorer alatt), jó kedvem lesz. Szeretem a gmailt.:)

Kulcsszavak: életem hepinesz

2007/02/09

Felsőpárt

Felsőpárton esik a dara/ Ne menj, arra Gubera Vera/Sáros lesz a csipkés rokolyád/ Megver érte az édesanyád.
Gubera Verát nem ismertem, így azt sem tudtam megkérdezni tőle, sáros lett-e a rokolyája, s elpáholta-e miatta az anyja. Azt viszont tudom, hogy amikor vagy száz, táborozó szentesi úttörő ordította ezt a népdalt Eger, Miskolc, Veszprém, Szombathely, Kőszeg, meg még ki tudja hány város utcáin, nagyon jól szólt.
A dalban megénekelt Felsőpárt viszont életem meghatározó helyszíne volt. Falu a városban. Nyílegyenes, hosszú, többségében földes utcákkal. Csak néhányra jutott kő, még kevesebbre aszfalt burkolat. Járda viszont mindenütt volt, s nemcsak az utca egyik oldalán. Parasztházak sorjáztak, hosszú, félig zárt, oszlopos ganggal. A magas fakerítések mögött csinos virágos és zöldséges kertekkel, jószágudvarokkal. Csak néhol állta útját téglakerítés a kíváncsi szemnek. Volt itt iskola, óvoda, posta, pékség, piros klinker téglával díszített templom a reformátusoknak, fehér falú a katolikusoknak. Úgy tartotta a családi legenda, hogy Hajducsák nagyapám részt vett a templomépítésben. Orvosi rendelőből kettő, kocsmából, boltból több is kellett a nagy távolságok miatt. A nagyobb állami boltok mellett néhány utcánként maszek szatócsboltok küszködtek az államosítással.
Felsőpárti volt az egész családom. Itt éltek anyai nagyszüleim, Hajducsák Sándor és Grecsó Bözsike. Anyám nővére, aki keresztanyám is volt, férjével, és unokatestvéreimmel néhány utcával arrébb rendezte be az életét. Nagybátyám, anyám öccse, is ezen a tájon vett saját házat, amibe ugyan jószerével csak aludni járt haza, de ez egy másik történet. Nem tudom, hivatalosan Felsőpárthoz tartozott-e a ház, amibe Gáspár nagyapámék végül is a Lapistói tanyáról beköltöztek, de olyan közel volt hozzánk, hogy én arra voksolok.
Nem véletlen, hogy szüleim első saját otthona is a Felsőpárton volt. A ház, amit anyámék megvettek két utca sarkán állt. Télen igazi átok volt. Akkoriban még nagyon gonosz telek jártak. Amikorra a járdákat letakarítottuk a Mamával, jártányi erőnk sem maradt. Érdekes, gyerekkoromban sosem hívtam Mamának. Anyunak, de legtöbbször Anyának. Attól kezdve, hogy a fiam először Mamának nevezte, az egész családnak Mama lett végérvényesen. Most már nagyon régóta csak gondolatban szólíthatom így, s nagyon hiányzik. Tudod, milyen szaga van egy olyan háznak, aminek leégett a teteje? Ha nem, akkor szerencsés vagy. A mi kis házunk, ahogy állítólag boldogan emlegettem, amikor még csak terveztük a költözést, éppen ilyen volt. Ezért aztán, igen olcsón adták. Szüleim megörültek neki, a pénzük elég volt rá, otthagyhatták végre az albérletet. Kikérték Hajducsák nagyapám véleményét, és ő rábólintott a vásárlásra. Nehogy véletlenül valaki elorozza a gyerekek elől ezt a jó vételt, nagyapám ráígért még egy jókora összeget a vételárra. Néha, apám-anyám nem épp hízelgő szavakkal emlegette, hogy végül nekik kellett ezt a pénzt is kifizetni.
Nagyon izgalmasnak találtam, hogy egy leégett tetejű ház lesz az otthonom. Vályogfalú parasztház volt ez is. Három egymásba nyíló helyiséggel. Szoba, konyha, s eredetileg talán kamra volt a harmadik. Anyámék átalakították a házat. A jókora konyhát hosszában, egy üvegablakos fallal elválasztották, így lett konyha és előszoba is. A kamrát, ahova két kis lépcsőn kellett lemenni, szobává alakították. Az én saját szobámmá. A végén kimeszelték az egész házat, de friss mészillat helyett csípős, zsíros, kormos szag tolakodott az orrunkba mindenütt. Apám kétszer egymásután lekaparta és újra vakolta a falakat, meszelt, majd dobkályhákban tüzelve siettette a száradást. Kevésbé intenzíven, de továbbra is érezni lehetett a kellemetlen szagot. Nem tudom, tényleg úgy volt-e, vagy csak megszoktuk, de amikor évek múlva elköltöztünk, még mindig éreztük a füstöt.
Ennél a háznál kedvesebb hely kevés volt az életemben. Mindkét utcán volt bejárata, kiskapu és nagykapu is. A városhoz közelebbi bejárat igazából a gazdasági udvarhoz vezetett, de praktikus okokból ezt használtuk. Nem kellett megkerülni az egész házat, hogy bemehessen végre az ember. A félig zárt gang előtt kis virágos kertet alakítottunk ki. Néhány négyzetméter fű volt a játszóhelyem. Elméletben. Gyakorlatban viszont a ház előtt az árokban játszottam az utcabeli gyerekekkel, amikor éppen nem a veteményeskertben segítettem anyámnak, vagy az állatoknál.
Apám dolgozott, mi nők gazdálkodtunk. Azt hamar eldöntöttük, amilyen gyorsan csak lehet, új házat veszünk. Anyám, női szabó lévén varrásból akart pénzt keresni. Csodálatosan dolgozott. Életre kelt az anyag a kezei között, hogy blúzzá, szoknyává, kosztümmé nemesüljön. Az 50-es években, a lódenkabát korszakban a varrásból alig tudtunk félretenni. A szép varrólány, aki még divatbemutatókon is fellépett, egy nagy sóhajjal úgy döntött, disznókat hizlalunk, mert jó árat fizettek értük. Apám berendezte az ólakat, a terménytárolót, a női szakasz megvette a szükséges kellékeket, gumicsizma, mackónadrág, kendő, jó meleg kabát. És egy szép napon megérkezett eljövendő életünk záloga: Zsuzska. Egy tekintélyes méretű koca. Van egy kép, ahol mellette állok. Csak egy egészen kicsit magasabb nálam.

2006/12/27

Az a fránya élet.. (avagy végülis jó ez..)

Nem tom ki hogy van vele, de asszem elegem van. De csak egy kicsit. Mert amugy jól vok, nincs semmi bajom, egészséges vagyok (ha az agyi elváltozásokat kicsit félre tesszük - de tegyük most félre). Miért kell az embertől ennyi mindent elvárni.. Tegnap itt voltak nővéremék, jöttek kajolni. Közben beszélgettünk erről-arról. Feljött unokatesóm, a Gergő. Állítólag mást se csinál, csak hazamegy a suliból, felmegy a szobájába, magára csukja az ajtót, és egész nap fekszik. Hm... Jó is az. Amugy a Gergő 15 éves. Én meg 16. Kínzó középiskolai éveim majdnem felénél járok, azaz másodikos vok. Már.. pedig valahogy meg se látszik ez a dolog. Meg a 16 év.. Inkább olyan 13-14. Néha olyan érzésem van, mintha egy robot lennék. Mintha be lennék programozva, hogy oda kell nekem most járnom. Nézzük egy átlagos reggelem:

reggel 5kor már ébreszt a telóm. Persze nem kelek fel, hanem kinyomom. 10 perc múlva megint szól.. megint kinyomom. Így megy ez egészen negyed 7ig kb, amikor anyám megunja a telóm állandó pittyegését, és inkább felhív. Ha szerencséje van, az 5. hívásra észreveszem hogy ez már nem az ébresztő, és nem nyomom ki. Erre persze ő beleordít a telefonba, hogy toljam már le a seggem, mert lekésem a buszt.. Jó, felkelek. Naná hogy a fürdő sose szabad ilyenkor. Aztán nagy nehezen sikerül bevergődnöm magam oda, kezdek vmit a kómás fejemmel, berakom a szemem (kontaktlencsém), és már veszem is a kabátot, hogy elérjem a 40-es buszt. Tehát kaja az nuku reggel, 2 korty kakaó az amit sose hagyok ki, és ennyi. Még szerencse, hogy a buszmegálló alig 10 percnyire van a házunktól. Általában egyedül megyek oda ki, mivel R már régóta a későbbivel jár. Aszongya nincs kedve csupán 10 perccel korábban felkelni. Biztos.. Ha mégse egyedül megyek, az azért van, mert M.mel néha együtt érünk ki a kapun, és mivel szomszédom, meg elég jóban is vagyunk, köcsögség lenne, ha 5 méterrel előtte szó nélkül cammognék mint egy fasz. Így megvárom, még ő behozza azzal a 28-as méretű lábával azt az 5 méter, és elkezdek vele jópofizni. Persze nekem ehhez nincs sokszor kedvem, még szerencse hogy az mp3 ilyenkor már mindig a fülemben van.. Pár perc alatt ki is érünk a megállóba, persze ez idő alatt már kívülről fújom hogy mi történt vele a hétvégén, hányszor látta zámbó árpit, meg hogy mijen büdös a laci szája.. Mint mindig, mire odaérünk pont jön is a busz - talán 1-2 perc szokott lenni még. Mi ott megállunk a temető kerítésénél (mivel a buszmegálló a temető mellett van), a sok öreg nyanya már a buszmegállós táblára is felmászott, csak hogy ők szálhassanak fel elsőnek.(persze hiába, mert ülőhely már senkinek se jut, mire ideér a busz). Mellettünk általában mindig ott állnak V-ék, akik minusz 10 fokban is harisnyában és szoknyában ácsorognak, egy szál hosszú újjú valamiben, és szívják a cigit, mert ők most a menők. Aztán odaér a busz, fel is mászok, sokszor épp hogy csak felférek.. A helyem mindig állandó - vagyis nekipaszírozódva az ajtónak. Másfél éve mióta busszal járok suliba, egyszer sem volt még rá példa, hogy amikor felszállok, legyen ülőhelyem. Aztán a busz megáll a határban is, ahol persze nem kell mondjam, hogy a világ legnagyobb parasztjai szállnak fel. Az egyik bűzlik a piától (már korán reggel), a másiknak a szaga vmi romlott tojáshoz hasonló.. Vagyis úgy alakul, hogy beszorulok 2 hülye paraszt közé, aztán a nyanyák elkezdenek rinyálni, hogy menjünk már bentebb, mert nem lehet elférni. Persze senki se mozdul meg. Ilyenkor bepipul a buszsofőr, és elordítja magát hogy az isten bassza meg hogy nem bírunk bentebb  menni azon a kibaszott buszon. Na ez már talán néha hatásos. És arrébb nyomnak 5 centivel.. Ha Béni vezeti a buszt, pár perc és be is érünk Szolnokra. Na és újabb cirkusz kezdődik.. Első megálló - leszáll 2 ember. Ők persze a busz közepén állnak. De naná, hogy elöl akarnak leszállni. Így nekem le kell másznom a buszról, mire az a 2 szem drága ember leszáll. Aztán mászhatok vissza. És ez kb még 3 megállónál ismétlődik. Le-föl, le-föl, le-föl.. Reggeli torna. Én a központban szállok le, utolsó állomás. Ilyenkor már talán van szabad hely, néha fogom magam, és le is vágódok. M már a 3. megállónál leszállt, így beszélgető partnerem max. Á lehet. Szokásos téma: V mekkore ribanc. Na meg hogy apámnak milyen jó kocsija van. Ami persze engem hidegen hagy. Mint valami isteni segítség, megérkezünk a központba. Az abonyos busz beáll, én meg lemászok, ha szerencsém van köcsi vagy SZ (de inkább köcsi) ott áll a buszpályán, és vele dzsalunk be a suliba. Ha nem, akkor zúzok egyedül - vagy a lénnyel. A lény.. tulajdonképpen egész normális. Főleg amikor a "bazdmeg" és a "szar" szavakkal keménykedik. Persze ő már csak a lény. D és N már nem várnak rám - hideg van. Nekik meg rám kéne várniuk = szarrá fagynak. Majd talán tavasszal. Ha meleg lesz. Ezért úgy döntöttem, áttérek a későbbi buszra, a 7esre. Így R-rel mek suliba. Vele eddig tök jól eldumáltam.. Mostanában viszont valami nem ok. Ő is hallgatja a diskman.jét, én is mp3-mam, azt ennyi. Hiányolom már a jó dumálásokat. Ha vele beérek a központba, útközben míg beérünk a suliba, beszélünk - bár mostanában az is inkább veszekedésbe torkollik. A vita persze arról megy, hogy én mit is fogok jövőre tanulni - bioszt vagy kémiát. Szerinte kémiát.. Pedig bioszt, mer az én osztályom úgy lett kitalálva, hogy kötelező 4 évig bioszt tanulni. Nem kémiát.. Ezt szóvá is tettem neki, hogy rosszul tudja, amire persze ő megsértődött. De jah.. biztos én vagyok a rossz, mer ő csak jobban akarta tudni nálam. Azt mondta akkor bazd meg. És Rnek igaza van. Bazd meg biosz..

Kulcsszavak: életem