H260310172431
K270411182501
Sz280512192602
Cs290613202703
P300714212804
Sz010815222905
V020916233006

Összes blogok

2007/01/25

ez csak az életem...

Néha boldog vagyok,szinte szétfeszítí a szívemet ez az érzés,néha annyira leplezem magam előtt a feszültséget és csak mosolygok,mert az kell,hogy valami nem várt eseménynél egyszerűen felszínre tör,és olyankor rúgnék,pusztítanék...

Néha egyszerűen csak örülök,hogy annyi mindet megtettem és túléltem,néha örülök,hogy annyi nyitott lehetőség van előttem,de leginkább annak,hogy nem korlátoz ezek megvalósításban sem más sem a saját személyiségem.

Nekem szárnyakat adtak,tehát repülnöm kell.Repülve hagyni hogy a szél sodorjon,és néha egy-egy szárnycsapással a helyes útra terelgetni az irányt. Néha felsegítenia földön fekvőket,megmutatni,hogy mennyivel szebb az ég,néha eggyütt lebegni,s ha valaki nem akar tovább szállni Veled,azt elengedni.

 

Néha összezavarodnak a gondolatok,a szándékok,néha talán túl sokat gondolkozok.Néha magamnak is megbocsálthatnám,hogy nem vagyok tökéletes,és néha jó lenne csak sodródni,sodródni egyre. 

Kulcsszavak: ÉLET

2007/01/17

Filozófálgatás az életről(és ami mögötte van)

Néha ijesztő,ha belegondolok,hogy ilyen könnyen megtettem.Előtte csak játszottam a gondolattal,hogy de jó lenne meghalni,de ha azt nem is,csak ugy felpakolni,és eltűnni,eltűnni a zavaró emlékek, az egykorvolt szerelmek emlékének felémlibbenő foszlányai,a szekrényemben egyre nagyobb tömegben elhelyezett csontvázak elől. A hibák elől,amik akkorák,hogy soxor magamnak sem tudom,nem merem bevallani.Azok a dolgok,amik régen annyira központi helyet foglaltak el az életemben,a gondolkodásomban,mára már jelentéktelen,sőt gyerekes hülyeségekké törpültek.Értem ezalatt azt a hatalmas győzni akarásomat,a mindig ötös szerzési kényszeremet,a mindig én legyek az első.Óhh,Istenem,mennyire nem fontos.És most mennyire idegennek érzem ezt a másik énemet önamagamtól.Mintha egyfajta skrizofén tudatállapotban leledzenék,csak nem most van két tudatom,hanem van a volt és a mostani tudat.

Ijesztő,hogy így,ennyire hamar újra tudtam kezdeni mindent,hogy eggyütt élek egy másikkkal,aki persze nem másik,csak jelenlegi,csupán ahhoz az énemhez viszonyítva képest másik,aki csak Geryvel tudta elképzelni elkövetkezendő éveit,és amikor kiderült,hogy ez lehetetlen,összeomlott,és igazából már nem is kereste a kiutat,mert még gondolkodni is képtelen volt.Mennyire furcsa visszagondolni,hogy hány ezer és egymilló hülyeséget elkövettem,h ne veszítsem el,pedig már az elején el kellett volna engedni,aki akar,az hadd menjen elv szerint.

Ijesztő,hogy mennyire nem hiányzik a szobám,hogy mennyire könnyen meg tudtam szokni hogy itt másik oldalról jönnek a kocsik,és persze a metro sem onnan érkezik,ahonnan várnánk.

Ijesztő,hogy mennyire kezdek alaklmazkodni az itteniek képmutatásához,a felszínes kapcsolatok fenntartásához.

Ijesztő,hogy az eddigi életem és a mostani olyan idegen számomra,hogy ilyen könnyedén,szinte egy pöccintéssel el tudom hessegetni az emlékeket.

Ijesztő,hogy most nem tudom elképzelni hogy egyszer végleg hazamegyek.

 

És a legijesztőbb,hogy néha,ha belegondolok,úgy érzem magam,mint aki felszállt a ringlispilre,és az csak pörög-pörög,és ha egy képkockát ki akarsz merevíteni a körülötted elmosodó világból,akkor úgy érzed hogy meg kell kapaszkodnod,met kiesel,mert elveszel,elveszel ebben a nagy,idegen városban...

Kulcsszavak: ÉLET