Néha ijesztő,ha belegondolok,hogy ilyen könnyen
megtettem.Előtte csak játszottam a gondolattal,hogy de jó lenne
meghalni,de ha azt nem is,csak ugy felpakolni,és
eltűnni,eltűnni a zavaró emlékek, az egykorvolt szerelmek
emlékének felémlibbenő foszlányai,a szekrényemben egyre nagyobb
tömegben elhelyezett csontvázak elől. A hibák elől,amik
akkorák,hogy soxor magamnak sem tudom,nem merem bevallani.Azok a
dolgok,amik régen annyira központi helyet foglaltak el az
életemben,a gondolkodásomban,mára már jelentéktelen,sőt gyerekes
hülyeségekké törpültek.Értem ezalatt azt a hatalmas győzni
akarásomat,a mindig ötös szerzési kényszeremet,a mindig én legyek
az első.Óhh,Istenem,mennyire nem fontos.És most mennyire idegennek
érzem ezt a másik énemet önamagamtól.Mintha egyfajta skrizofén
tudatállapotban leledzenék,csak nem most van két tudatom,hanem van
a volt és a mostani tudat.
Ijesztő,hogy így,ennyire hamar újra tudtam kezdeni
mindent,hogy eggyütt élek egy másikkkal,aki persze nem másik,csak
jelenlegi,csupán ahhoz az énemhez viszonyítva képest másik,aki csak
Geryvel tudta elképzelni elkövetkezendő éveit,és amikor
kiderült,hogy ez lehetetlen,összeomlott,és igazából már nem is
kereste a kiutat,mert még gondolkodni is képtelen volt.Mennyire
furcsa visszagondolni,hogy hány ezer és egymilló hülyeséget
elkövettem,h ne veszítsem el,pedig már az elején el kellett volna
engedni,aki akar,az hadd menjen elv szerint.
Ijesztő,hogy mennyire nem hiányzik a szobám,hogy
mennyire könnyen meg tudtam szokni hogy itt másik oldalról jönnek a
kocsik,és persze a metro sem onnan érkezik,ahonnan várnánk.
Ijesztő,hogy mennyire kezdek alaklmazkodni az itteniek
képmutatásához,a felszínes kapcsolatok fenntartásához.
Ijesztő,hogy az eddigi életem és a mostani olyan idegen
számomra,hogy ilyen könnyedén,szinte egy pöccintéssel el tudom
hessegetni az emlékeket.
Ijesztő,hogy most nem tudom elképzelni hogy egyszer
végleg hazamegyek.
És a legijesztőbb,hogy néha,ha belegondolok,úgy érzem
magam,mint aki felszállt a ringlispilre,és az csak pörög-pörög,és
ha egy képkockát ki akarsz merevíteni a körülötted elmosodó
világból,akkor úgy érzed hogy meg kell kapaszkodnod,met kiesel,mert
elveszel,elveszel ebben a nagy,idegen városban...