H0108152229
K0209162330
Sz0310172401
Cs0411182502
P0512192603
Sz0613202704
V0714212805

Összes blogok

2020/03/10

Éjjel megint rosszul lettem vezetés közben és már nem az első volt. a 40 perces út így 3 órának tűnt, pedig nem voltak sokan, nem volt akadály, amit ne lehetett volna kikerülni. Mellettem egy életről lemondó tag az 50 es klubból duruzsolt, 24+ év után bezárhatta a boltját, már másfél éve csak minuszt termelt, de enélkül nem volt hová mennie. Na, úgyhogy csatlakozott a hétfő estékhez, amiket kicsit szerintem lassítani fog így hogy korban túlerőben vannak, de szerintem amúgy is szomorú kör amit én húzok fel. Szerencsére vannak erre a szerepre is várományosok.

A hidegrázás fél háromkor jött, sokkal később és valamivel a legújabb szervezési probléma után, amit a váratlan internet elszállás miatt nem tudtam kezelni fuldokolva sem. Pedig igyekeztem volna. Most már sikerült egy alternatívát találni de azok meg ugye olyanok, amilyenek a B tervek ... hát nem egy A.

Most azért kezdtem csak írni, hogy a mai rossz érzéseket és élményeket követő jó érzést és gondolatot megragadjam. Zavar pár napja egyébként, hogy nekem tényleg nincsenek érdekes álmaim. A rémálmom csúcsa még mindig az hogy gimnazista vagyok és erotikus álmok helyett is csak különböző partnereim intechangeable tulajdonságait láttatja velem a tuadalattim, amikor kvázi hétköznapi pillanatokban együtt vagyunk-voltunk és pillanatról pillanatra másik és másik arc, név társul már hozzájuk.

Ennek egyszerű magyarázata és továbblendító szála az lehet ugye, hogy úgy érzem és tudom, hogy legtöbbjükhöz gyakorlatilag ugyanazokat az izmokat, képességeket, tulajdonságokat kellett-kell használnom és ezért a tőlük kapott mindenséget és jót is ugyanazon a mérőn értékeltem. PERSZE HOGY NEM HELYES! Ez kivételesen olyasmi ami szerintem sohasem volt helyes.

Egy dokumentumfilm 45 fokban történő megtekintése közben terelődtek gondolataim a kedvenc témámra (hajjaj, mondjuk ezzel talán ma végre áttörtem az eddigi 40 perces határt). A dokumentumfilmben egy nő, egy feleség beszélt arról milyen volt az egyetemi tanár férjével a házasságuk első pár éve, hogy minden apró, otthonról hozott dolgot a férfi követelésére "kicsomagoltak" sokszor gyakorlatilag három napon keresztül beszélték meg és vesézték. Nem tisztem más gerjedelmét elítélni.

Helyette sokkal inkább a magam A terve jutott eszembe és azok a gondolatok, vágyak, amelyeket kimondatlanul hagytam magunk között és még magam előtt is sokszor. Hagyjuk, hogy ott éppen akkor abban a helyzetben miért és mit hibáztam, mert mint tudjuk a listáim végtelenek ilyen szempontból és sokszor a tudatos és tudatallan hibák összekeverednek ebben az esetben is (pedig két külön lista kellene legyen).

Nem akartam ajtóstul rontani a házba. Szondezionár. Fizikailag igen, dehát ilyen téren nem volt soha gondom aminek amúgy nagyon örülök. Azok az ígéretek, amelyek el nem hangoztak csak érintésben és pillantásban vibráltak egy olyan VÉGTELENBE vezető jövő képét mutatták nekem, ahol rajtunk kívül létezhet a világ és mi azon kívül, hogy megpróbáljuk életünk hátralévő részében lassan, héjról héjra lefejteni és megismerni egymást, ahol minden közös randevú, kiruccanás utazás csak egy újabb lehetőség egymást és egymás kölcsönhatásait egymással és a rajtunk kívül derengő virággal kapcsolatban megismerni és a félelem, abban az A tervben az egyedüli valós félelem a haláltól amit én valaha is éreztem, hogy nem lesz időnk ezt a legcsodálatosabb táncot közösen befejezni, hogy az út végére sem fogom őt megismerni teljesen annak ellenére, hogy a külső világ szemében elválaszthatatlan, kéz a kézben és minden más módon összefondóva összetartozó pár vagyunk. Két szerelmes adventi naptár a legcsodálatosabb érzéscsokoládékkal és képekkel az ablakokban.

Milyen beteg gondolat ez most is még mindig időben és térben kétségbeesetten távolodva menekülve futva zuhanva pörögve tőle. Vagy csak szirupos? De még csak szirupos sem szoktam lenni mostanában. Legutoljára egy ritka könyv tudata öntött el forró érzelmekkel ami évekig mindig a szemem előtt volt antikvőáriumokban és nincs meg most sem. Mindehhez köze lehet gyorsan romló és változó állapotomnak. Egyre több kis trükköt használok, hogy a mindennapi tevékenységeket elvégezzem, egyre több mindent teszek meg például, hogy egyre kevesebb emberrel kelljen találkoznom.

Még most is beleborzong a lábam a közös élet gondolatába. PEdig hol vagyunk már. És mikor legutóbb találkoztunk még láttam a szemében, hogy könnyen emlékeztethetném rá mert ő is érez valami hasonlót, de ki tudja? Talán csak egy utolsó érzelmi szabadúszása volt, egy kalandnak nevezhető nosztalgikus kaland négyszemélyes búcsú a leánykortól. Korunkban az igazság helyét átvette a "tetszetős" fogalma és gombóc van a torkomban ha valakit hallok megszelidített emlékeket felidézni úgy hogy emlékszem az igaz igazságra, ami történt és ahogy történt.

A napokat már nem is számolom, csak a szál cigiket. Már az sem érdekel mit hallgatok igazából, ha aludnom kellene remegek minden porcikámban a pokróc alatt ébren pedig könnyező szemmel fogadkozom ha hazaérek akkor majd most alszok és SOHA NEM TESZEM. Bámulok ki az ablakon AHOL NINCS SEMMI az értékes olvasásra szánandó időben és a konvektorra dőlve fázok. Az időt egy macskás macskás naptárba zártam és ha nem tetszik a program akkor üvöltözök vele.

És közben csak Dafoe és Udo Kier maradt nekünk.Ha lenne eszem amúgy akkor tudnám hogy ez egy KIBASZOTTT VISSZASZÁMLÁLÁS valameddig ami senkinek nem lesz jó és legkevésbé nekem. De pont a fenti fantasztius gondolatból levezetve TÉNYLEG nem érdekel, hogy meghalok e vagy sem. Még két hétig jó lenne ha, de semmi nem muszáj.Ez a különbség az A terv és a B terv között ugyebár.

2020/03/08

Mondanám, hogy asztakurva. Olvasom most a könyvjelzőkben a blogok neveit, amiket régen követtem, sok persze nem íródik már...

Az egyik blog utolsó bejegyzése az, hogy "Megint elment az életkedvem. Egyszer úgy elmegy, hogy vissza se jön." Valami ilyesmi. Írta ezt tök egészségesen egy nő. Aki azóta komoly betegséggel küzd és nemhogy nincs életkedve, de foggal-körömmel, néha szó szerint is ragaszkodik az élethez. Pár év és mekkorát fordul a világ, valaki élete. 

Mindig azt hisszük, hogy a mostani jó/szar/langyi örökké így marad. De nem. Igen, nem néhány nap alatt fordul adott esetben 180 fokot az élet, de pár év alatt ... jelentősek a változások. 

Ehh, ezer közhely jutott az eszembe, szégyellem őket leírni, pedig annyira triviálisak. Pont ezért. Mindenki tud mindent. Csak nem előre, nem benne, nem akkor, hanem majd utólag. 

2020/03/04

Kicsit furcsa, hogy eddig ettermunk egyik dolgozója sem mutat tüneteket, hiszen, ha mi, hát mi ki vagyunk téve.

 

Mondjuk nekem napok óta rosszalkodik a torkom, de se gyenge nem vagyok, se lázas. 

 

Én fixen hiszek abban, hogy vírus ide, vírus oda, minden fejben dől el.

 

Jön a korcsivircsi, megy a korcsivircsi! 

2020/03/02

Engem feldühít, hogy senki, de senki nem veszi komolyan a járványt.

Mert picike, nem látható, és az utcákon (még) nem hevernek holtak.

Sőt, a valamelyik svájci miniszter ki is jelentette, hogy káros rögtön orvoshoz rohangálni bármiféle téli megfázásos tünetekkel!

Így aztán mindenki se lát, se hall módjára ökörkodik az interneten viccesebbnel viccesebb hozzászólásokkal.

Felébredt a posztolhatnek a sok összeesküvés elmélet ellenes okostojasban.

 

Az senkinek nem jut az eszébe, hogy ha az idétlen háztulajdonos nő postás haverjai reggel 10-re jönnek kávézni minden nap, úgy, hogy a postasok köztudottan márpedig mindenhol előfordulnak, akkor közel 100 szazalekos eséllyel indulunk a karanténert a teljes lefedettség miatt, velem együtt a komplett kollektíva, vele együtt az étterem, a társ szállodából átdolgozo egyéb kollégák, és azon szállodák, és azok összes dolgozója.

 

Gratulálunk! Gratulálunk szívből azoknak, akik miatt majd ki kell fizetnem a kórházi tartózkodást! 

Mert a sok faszszopo mindig mindenhol csak abból tud kiindulni, hogy csak máshol lehet baj, nálunk sose!

És ha a baj nem 3 tonnás, szemét kivero, fizikális, azonnali bántalmazást okozó nagy, és félelmetes zombi, hanem egy icike-picike vírus, az nem látható, tehát nem létezik!

 

És ha belehal némelyek 80 éves apja-anyja, ki nem szarja le?! Lett volna nagy, fiatal és életerős!  

2020/02/21

Azért jó ennek a teamnek a tagja lenni, mert 

 

1. Nem jó otthon feküdni a kanapén, 

2. És bosszankodni, ha elfogy a net, és perkalhatom az újabb 10-est.

3. Pont ideje volt letenni az előző helyemen kapott sebeket, és új energiákat behívni az életembe!

4. Tök jó egy barom főnök után egy bárány közvetlen alkalmazottja lenni, és az ég ne adja, hogy visszaéljek ezzel! (Mert ismerjük engem) 

 

Holnap rettenetes napunk lesz, viszek papucsot, valtocipot.

 

 

Holnap jön segíteni a társ szálloda menedzsere, imádok vele dolgozni. Már rám szóltak, hogy a munkatarsnonk pasija, mert túl egy húron pendulunk. Szerintem nem vonzodunk egymáshoz, de egy rugora jár az agyunk. Imádom a mérsékelt temperamentumat, pont nem túlzó, de hatékony, és vicces egyben. A fiú dél-tiroli, maga is valami szállodás csemete. Ja, és a fiam lehetne asszem.

 

De ahogy a múlt szombat meg se kottyant, remélem meglesz a közös hullamhossz most is.  

2020/02/10

Eleget feszültem neki a szélnek

Lásd elkoptatott a hosszú érkezés

ösvényem gubancban áll valahol délnek

érzem az utolsó utazások hívását 

 

Legédesebb kalandjaim szégyenben fogantak,

bűntudat bölcsőben értek 

És eufóriát okoztak, s mindez egy pillanat 

Ha dajka jól nem is jegyezve

Tudom hogy világom haldoklik, látom 
Széleit gyorsan felfesleni és a trükk 
Hogy ne érezzem saját halálomnak 
Vérveres vasalatait 

Mikor azt a tökéletes világot elérem 
Veletek és kapuját megnyitom s ti 
Beléphessetek engedjek suttogó szolamoknak
és rátok zárva visszatérjek 

A magam küzdelmes tökéletlen világába 
Ahol a megszokás és a jól végzett munka 
Lidércei cirógatnak mint 
Titeket éjjel a megszokás

S minden hitem illúzióm elfogyott Istenét 
Óvón foszlányos lepedő cafatokba csavarjak 
Hogy minden név újra értelmet nyerjen 

A járt úton gyakran botladoztam, 
Lecsupaszodtam és elfogytam 
Mert csak a járatlan érdekelt veletek 
Akik már dalaimat sem ismerhetitek 

S így, kettészelt számokban terdig állva 
Melyek értelme semmi, én így osztok 
Ahogy nekünk osztottak, maradék nélkül
Kegyetlen ördöngősséggel és papíron  
 
 A fogyasztás nem teremt értéket
a szépség nem teremt értéket
csak falakat, emel és abban téged bele
kicsike sáncnak kényelmetlenül belever 
 
S kívánom még ti is lássátok a töltésről
lángoló szárnyú angyalok zuhanását
olomsikolyú ikonok elmúlását, hallva
holt nyelven szóló humniszt mindez felett
 
s talán mosz érzed, hogy ezt üvöltve kell
éppen úgy ahogyan élni is hivatott 
most testem hideg, befogadja az éjszaka neszét
hogy jobban lássalak a sötétben
 
amikor rámnézel maszkom folyékony arannyá
pusztul és láncvasaim súlya tollként serceg el
te megkérdezed mivégre a sok titok és idegen bőr
elsuttogom majd, azért hogy soha ne láss dühüsnek 

Azon gondolkoztam most, illetve úgy általában mostanság, hogy mi a jó kurva élet romlott el az életemben?!

 

Mióta vagyok ilyen megalkuvó, teperős, penzhajhasz, élet-es önidőt nem sajnálo, világgal békétlen, ilyen... Cinikus, izé.

 

Nem találom önmagam!!!

Vagy 10 éve még megvoltam.

 

Megvolt a napok hangulata, a napfény íze, a hétköznapok bárgyú unalma, a telek benti melege, Budapest büdösségenek a vidámsága, a naplementék cigitol füstös, nyár esti nyugalma.

Atcsevegett haveros éjjelek.

 

A családi drámák könnyei után elpárolgott düh megkönnyebbülései. Az őszi falevelek szinkavalkadjanak suli eleji hangulata ködbe veszo nyári fellángolások mela banataival.

 

 

Mikor fulladtam bele a krónikus maganyba?

 

És olyan melóknak olyan hétköznapjaiba, amit utálok, akikkel utálom!!!

 

 

Miért felejtettem el élni tudni?! 

Miért felejtettem el a dolgokat látni és érezni?! 

 

Lehet, hogy ez az immáron 10 éve tartó gyökértelenseg mellékhatása?

Nem kötődni senkihez, se emberhez, se dolgokhoz, se helyekhez? Nem nézni se jobbra, se balra, csak menni előre töretlenül, érzelmek nélkül? Véletlenül se észrevenni semmi szerethetőt, különben jaj, jönnek a melabus írások? A keserves? A felalomban hajnalban érő raebredes a veszteségre?

 

Kinőttem.

 

Még az ellopott telefonomon lévő összes kép sem zavar annyira, mint az, hogy ez nem zavar!!!

Egyszer, vagy 20 éve, volt egy furcsa, szürreális rémálmom.

A kert elején derékig érő fű rontott, apám cigizett háttal.

Tudtam, hogy nem él senki a családból, csak apám, és én. Mindegy volt, milyen magas a fű, nem zavart senkit.

Felebredve azt hittem, apám fog túlélni mindenkit, vele kell majd megosztani a házat, a mindennapokat.

Na, annak az álomnak volt pont ugyanez a furcsa, magányos szürrealizmus a, mint most az életemnek.

Azzal a különbséggel, hogy ez a személy anyám, és nem apám. Az meg már egy elhanyagolható tényező, hogy igen, derékig ér a fű, és ringatozik a szélben, mint a tenger. Mert hiába vettem fűkasza, sokszor rossz, és nincs aki megcsinálja, így hagyjuk. 

2020/02/06

koraiság

Nagyjából összeszedtük magunkat, annak ellenére, hogy egy péntek csúnyán mindent összezavart és úgy tűnt nem én vagyok a legjobb tanár mégsem. Ez el is vette a kedvemet kicsit egy hétre és mire tegnap megtaláltam realizáltam, hogy a kutzusaim egyszerre járnak majd le jövőhéten, naná hogy a temetés napján. Jellemző ... valamit biztos jelez.

Ugye bár nem vagyok tanár, akit a NAT érint és van ami tetszik benne de azért Hemingway nélkül 20. századot tanulni .... szerintem gyakorlatilag felesleges, akkor tényleg álljon meg az egész anyag minden téren 1899-ben. Uff. I've spoken.  Tovább amúgy sem szoktak semmiben eljutni. Másik tippem, hogy felejtsük már el a nyelvtan órát úgy ahogy van: testnevelés óra után fantasztikus aludni egyet persze, de láthatóan az emberiség kollektív tudata kivetette a helyesírás iránti igényt, elvárást és elfogadást, akkor meg minek.

"Csak géppel szeretek írni" hangzott el a vérfagyasztó mondat a héten egy diákomtól. Erre létezik kultúrált válaszreakció? Mert én nem tudok, úgy vettem, mintha nem mondott volna semmit, ami gyáva dolog tőlem, de még egy tanárcserét nem vennék jó néven azért, hogy kijavítok egy tanulót,

Három bekezdésnyi kitérő talán elegendő volt az újabb rossz jel előtt. Ugyebár a rendszer része, hogy kettőkor lefekszem és legalábbis mindent kikapcsolok a sorozaton kívül, beállítom az órát, de nem igazán azért hogy felébredjek, mert úgyis mindig előtte 5-6 perccel már a plafont nézem, hanem, hogy regisztráljam az öntudatlanság idejét. Eddig rendben van és így nagyjából minden kontroll alatt van. A laptopon a sorozat kettőtől számítva négykor szépen magától és géppel együtt kikapcsol két órára időzítve.

Egy reggeli találkozómon viszont elhangzott ismerős social-engineertől, hogy a messengere szerint én még ötkor aktív voltam. Semmi pánik riadó, hiszen elég pontatlan lehet az ő programja, az enyém, vagy úgy általában a rendszer. Azért minden lehetséges módon végig ellenőriztem az sms-eket, kimenő emaileket, messengert és valamennyire a böngésző előzményeket. Semmi. Azért ez ugye megint kisebb agoddalomra ad okot. Meg a bolond esti szél ... Komolyan gondolkozom a lakáson belül kis csapdákon. A legnagyobb baj ezzel, hogyha tényleg, hogy eddig nem tudott olyan kifinomult dolgot csinálni mint wifit bekapcsolni vagy jelszót beírni a gépen.

És ne is tudjon! Megint túl sok minden van és semmi sincsen és már a kalendáriumos rendszer sem segít sokat, mert egy szombatra három dolgot kellene akarnak követelnek várnak el és ha csak egyre is ráveszem magamat (NEM KÖNNYŰ!) akkor a másik kettő helyen leszek hang. Bár egyes esetekben mostmár tényleg úgy érzem, hogy az embereket nem érdekli a másik mert egy legénybúcsút direkt olyan időpontra tettek amiről már korábban beszéltem az érintettel, hogy az egész hétvége november óta teljesen alkalmatlan nekem. PErsze, ne hozzám alkalmazkodjon hamár egyszer de valahogy akkor is személytelennek érzem és a pálya szélén állónak magam, hogy itt a kommunikáció korában nézhetem a kommunikáció megszűnését. "Miért nem tudsz alkalmazkodni?" Nem akarok.

Miért viselek álarcot? Mert nem akarom, hogy dühösnek lásson. Mit gondolsz a halálról? Hogy előtte kellene lenni valamiféle életnek. Már hasonlatokkal is nehéz és meddő leírni amit ezekről gondolok vagy érzek, a mozaikos versdarabokkal a jegyzeteimben pedig már fullasztóan lehetetlen. Megváltozott a prózám is azt mondják, persze, ez törvényszerű. Csak gyakorolnom kéne, csak ugye nekem nem 5 év irodalom és írás gyakorlással tanulással telt az időm, hanem ... na jó ... igazából azzal, amivel akartam és igen, azt akartam amit csináltam. Nincs okom panaszra, de jogom attól még van.

Mert mi a legfontosabb a véleménnyel kapcsolatban? Azt tanultuk meg, hogy a véleménynek nincs előfeltétele. Ez egy nagyon fontos törvénye. Volt valami a kihívás mértékéről, de egyszerűen ebben az elmében nem találom és az írásokban sem ... még. Kellene egy hétvége amikor több cigim van mint alkoholom és akkor végre összeállítanám kialvatlanul zavaró tényezők nélkül a verses kötetemet végre. Pontosabban mind a kettőt. Az nem lenne semmi.

jó lenne ha a régi beágyazott zenék előadóját és nevét megjegyezte volna a sarok. Nagyon élném. Amúgy miért fullad minden youtube random zenei listám CURE összes dalokba? Ennyire nem szeretem és magamtól soha nem is hallgattam a HOllón kívül. Durva marketing. 

2020/01/30

Ma a lakás tulajdonosnoje elmesélte, hogy egyszer ratolatott a saját, No-bol vásárolt méregdrága macskájára.

A lányával együtt gyorsan felhívták az összes környéki allatklinikat a macska azonnali megmentésére. Egy közeli városban egy 3/4 szezonfizetesemert vállalták volna, amire még ők is azt mondták, hogy gondolkodniuk kell. Pár órával később a lány talált valakit Zürichben, ezen ár töredékéért, aki a röntgen felvételek alapján meg is rendelte a szükséges lemezeket és csavarokat a macska gerincebe.

 

Nyilván van pár cég még az egri kívül, aki ilyesmit gyárt, de azért nem tud nem eszembe jutni, hogy ha rausztam volna Petire, a tulaj fiára, akkor gyakorlatilag egy Európát kenterbe verő csontlemez/implantátum stb gyár tulajdonos feleség lehetnék, de ez egy 25 évvel ezelőtti történet. 

 

Akkoriban rohadt vonzó lehetett én, mert ezzel szinte egy időben parkolt nálam az egyik jelenlegi gyógyfürdős panziónak tulajdonosa, akkoriban pincér volt egy pizzeriaban. Azért járt hozzám angolra, mert szeretett volna óceánjárón dolgozni. Szeretett volna ám a faszt! Engem!

 

Már akkoriban is övék volt a fél terület, vadaszjogokkal.

Annyira hívni akart diszkóba, én meg annyira nem mentem.

 

Oda akarok kifutni, hogy elbasztam-e az életem. 

Első ránézésre igen. Kurvara!

Ha belegondolok, hogy rekeszeket pakolok külföldön, és néha úgy beszélnek velem, hogy majd orrba verem az illetőt, nos, akkor második ránézésre IS.

 

Viszont SOHA nem lettek volna olyan kalandos történeteim, amik voltak, vannak, lesznek.

 

Lehetnék luxusfeleseg. Luxusban. Elegánsan. Kiöltözött, kitartott macska ezeknek. 

 

Soha nem tudnám, milyen az élet, és milyenek az emberek. Rosszak és jók. Mi dönti ezt el?

 

 

Egyszer egy kolléganőm azt mondta, amilyen cinikus vagyok, ő soha nem akarja ismerni az életet, és az embereket. 

Szült 2 gyereket azóta. 

Gratulálunk!

 

Szült 2 gyereket, és maga se tudta hova. És minek. 

Szült 2 gyereket egy világba, amiről azt se tudja mi fán terem!

 

 

rejlik

A válasz egyszerűsége tiszteleg a kérdés nagyszerűsége előtt. Ezt most vakon írom, úgy hogy nem látom a monitort, kíváncsi leszek mi marad meg belőle.

 Dolgok.

Hajnalban jutott eszembe a fenti összefüggés tegnap amikor vágtattam hévvel, kettessel és négyessel a cél felé ahol jó órát adtam. Mert jó tanár vagyok, ami kiderült egy meglepi ellenőrzésből is két hete. Yeah.

Dél körül itthon egy szédülés közben újra hallottam, de ez most női volt és rövidebb, a rossz hogy ezzel korábbi elméletem sutba vághattam, de fel nem adtam a harcot és el sem ájultam. 1-0 a hazai csapatnak.

Az éjszaka, na az viszont kemény volt. Szokásos szerdai filmklubot ültük, sajnos kicsit nagyon foghíjas csapattal de én Falklar nagyúr gesztusával látom be értem meg és fogadom el az új idők spnót szagú tejfölös alapú szavát hogy mindent lehet, akkor is ha másnak fáj és nincs retorzió.

Ahogy odakünn tanultam a világot jelenleg mozgató és romba döntő bölcsességet ami iránytűm azóta: a véleménynek nincsen előfeltétle. Ennyi, ennyivel ennyi.

Szóval megnéztük a Havasi koncertfelvételt 2009-ből (milyen szép kedveseim voltak akkoriban ,ejj) amin az ominózus guiness rekord kísérlete / megdöntése szerepel és a dalok nagy része kedvencem. Sok sok lacrimosa, ami fontos a kedélyemnek, segíti. Mondjuk ekkor már volt ebbenm fájdalomcsillapító.

Utána láttuk a Networkot 1976-os film amiben Roberrtt Duvall, Fay Dunaway (agy szép és fiatal) mellett olyan arcok is feltűntek mint Barnes a Dallasból (!!!) és Lance Henricksen . Nagyon jó film volt, pedig másra számíottam az Arrow Blureray fülszöveg alapján. Ajánlom annak aki okos.

Utána tudtam, hogy nem kellene volán mögé ülnöm, de szokásom és megígértem, hogy mindenkit hazaviszek. Ez pont olyan mint amilyennek hangzik: maxra tekert hangerővel bömböltetem az aktuális mixtapet a Butapesti háttér előtt miközben fel alá őrjöngök a városban éjfél után. Szóval általában jó.

De a Bosnyák téri kitérő után nagyon nagyon nem voltam jól és kérdeztem az barátom, hogy nem jó e enki a Keleti legalább, hogy hamarabb kerüljek nyugalmi állapotba. Nem jó. E vvan. Uzsgi neki Kolossy tér, addig tartottam magam, de miután kiszállt teljes összeomlás. 

 

izzadtam, üvöltöttem, szorítottam a kormányt, előbb mindent homályosan, aztán csillagosan, aztán kristálytisztán láttam, próbáltam letekerni a fűtést, a korzón száguldva vetkőzni a kocsiban, hogy a hídra felkanyarodva úgy nézhettem ki mint aki augusztsban a Balatonra készül.

Jászainál túl fiatalok esnek kelnek a túl mélyre állított fényszóróm elé. Vicces amúgy, mert nem szeretem fentebb, ugyanis így sokkal jobban látok még mindig sötétben mint lámpával. Sárga lámpák villognak és minden irányból várom a Black Jack játékosokat, akik egymásba csobbanhatnak, ez egy helyen sikerül is.

Westendnél le balra, utolsó pillanatban eszembe jut az index létezése de ekkor már szakad a tüdőm és lángol a nyelőcsövem a hányingertől megállás nincs, szerencsére piros lámpa sem. Nem részletezi, egy 48 perces "vágtával" végül csattanunk (remélem ez volt az a régi kifejezés) közben három rendőr és két mentős mellett araszoltam hogy kapcsoltam fénysebességre, a lényeg szempontjából értelmetlen.

A mosdóig Négykézláb jutok el kettőkor, ahol mivel egész nap nyitva az ablak és nem fűtök elvileg hideg van és én nem érzek ebből semmit. Végignyúlok lihegve a linóleumon és konstatálom hogy ez így nem jó. Lassan halványan lesznek színek is, majd nagyon óvatosan visszamegyek a járó motorú kocsiba a ruhákért és becipelem. Persze csak a kályha mellett kezdek el dideregni.

Ekkor döbbenek rá, hogy még van kb 3 órám aludni mielőtt indulnom kell. Nem én lennék és ezzel bezárok minden zárat amihez találok kulcsot és elnyúlok az egyik ágyon (szerencsére még van választék). Ehhez képest a reggeli órám jól sikerült látszólag kialudtam magam, azóta a délutáni s bár aggódom, hogy ebből hogy lesz a diáknak február végén nyelvvizsga mert az önálló beszéd az még necces. Nem tagadom, néha nekem is, de azért vagyok olyankor inkább csendben, egyedül, zárva, kikapcsolva és kullogok vissza a raokra ... kis valószínűleg épp egyetlen lakóként. Ugyebár ...

Amúgy megyek a temetésre persze. Körbetáncoltam a gondolatot, hogy nem, meg hogy miért, de etikett szerint sem lehet kidobatni senkit etemetésről. Esküvő az más, de ez ugye nem. Addig még valószínűleg kétsze meggondolom, de imádnám, ha nem lennének epizódok. Egy égő csipkebokor vagy egy nézhető film is elég nekem amúgy, tényleg, nem kell a B csapatot rámküldeni. Erről az egészről az a régi animációs film kezd eszembe jutni a katedrális. Istenem, azt az eufóriát amit az akkor és ott okozott mindenkinek, a leesés a megértés a gyonyorködés és a borzalom ilyen kevés idő alatt. Gyakran eszembe jut, tudtam hogy a küldetéshez kapcsolódik. Mind tudtuk csak a módszer az eszközök és a stílus más. Elegáns háború a csendben nemde?