H2703101724
K2804111825
Sz2905121926
Cs3006132027
P3107142128
Sz0108152229
V0209162301

A kard, a térkép és a lobogó balladája

poloska és rózsa

Eltávozott valakim és nagyon rosszul viselem, persze önző okokból. Hatodik éve nem írtam ide, de valahová kell. Nem is ígérem, hogy rendszeresen fogok hiszen ki tudja mikor tűnik el. Kétszer lementettem az oldalaim tartalmát innen és az is elveszett egy szerencsétlen balesetben. Pech vagy sors. Amikor még nem távozott el a valakim is gondoltam rá, hogy írjak arról, hogy vajon Miért fogdossuk össze a poloskákat? Kedves olvasóm a csendben: be kell érned a rövidített válaszommal.

Mert az enyészetre emlékeztetnek minket, a romlásra, a bibliai sátán megjelenésére és mint minden problémánkat az életben oldjuk meg, mert ezt talán még tudjuk. Óvatosan fehér lepelbe csomagoljuk, vigyázva, nehogy erőszak hatására keserű nyomot hagyjanak életterünkben majd olyan helyre száműzzük (a gyakoriság miatt már szertartásosan) ahol elfeledkezhetünk róla. S mennyi mindennel teszünk így! Csak azért hogy elhitessük magunkkal, hogy van egy kis szeletkéje a világnak ahol a mi szabályaink érvényesülnek. Tehát azért, mert sokat hazudunk magunknak. És az hogy, manapság sok van belőle az országban és a környezetünkben, nos, szerintem elég jól mutatja a valóságot a wc papír borítás alatt.

Aztán van itt egy másik dolog. Nemrég újra adaptálták a Rózsa nevét, ezúttal egy (kicsit szükségtelenül hosszú) 8 órás sorozat formájában. Tetszett. Mindig is nagy rajongója voltam annak ellenére, hogy háromszor (3!!!) kezdtem neki fiatalon és mindannyiszor visszapattantam latin és francia nyelvi hiányosságaim miatt. De ettől még nagyon szeretem, s (legalábbis) a cím üzenetét érteni vélem. Több legenda is van, hogy miért ez a címe (pl. hogy a kész könyvvel kérdezte meg tíz barátját milyen címet adnának és az alapján választott). Úgyhogy megosztom a kedvenc olvasatomat veletek:

Hogy volt valaha egy szépség, egy érték, egy dolog ami kivirágzott, gyönyörű volt és utána elhervadt ... s ebből a csodából, ami adatott azoknak a múltbéli alakoknak, akik szerencsés módon jelen lehettek, számunkra csak a puszta név marad meg, ami nem őriz már semmit a tartalomból. Csak alakzatok és formák. Tudom, hogy minden ide ered vissza. Innen indul el. Miért fontos ez? Mert én az ellentettjét látom a dolgoknak a legtöbbször és a szépről csak a másik oldal jut eszembe.

Hogy egyes szavak csak a rossz, gonosz dolgok üres héjai és ameddig léteznek (a szavak) addig lesznek akik képesek újra és újra tartalommal feltölteni, erőt adni nekik és újra újra valóra váltani, ha nem is az eredeti értelmüket, de pont ahhoz hasonló kellemetlen dolgokat. Vannak napok amikor az egyetemes jó és gonosz létezését is tudom tagadni, de ezek ritkák és egyre több körülmény kell megfeleljen hozzá. Oly sok szót üresítettem ki és újra és újra feltűnnek akik újratöltenék, persze nem olyan tehetséggel, mint elődeik de az én erőm is látványosan fogytán van.

A legjobb barátom beteg, úgyhogy semmi jogom panaszkodni. Viszont újra és újra megküzdök a depresszióval. Meg kell mondanom, hogy egyre kreatívabb. Azért vagyok itt és tudok írni, persze, mert eddig mindig én győztem. Lassan már az ízét is előre megérzem a számban, annyira ismerem. Nagyon hasonlít a fogászat szagaihoz-ízeihez. A baj az, hogy hiába nyerek minden küzdelmet, hogyha neki csak egyetlen egyet kell, amivel elmossa minden korábbi diadalomat. Szerintem ez nem fair.

Nem tudok beszélgetni senkivel. Erre ma jöttem rá és nagyon nem esett jól. A múlt hétvégén nagyon jól színleltem és büszke is voltam magamra. Olyan kedves volt mindenki és olyan jól sikerült minden. Hogy valljam be nekik, hogy legszívesebben üvöltve rohantam volna ki a hóesésbe? És hova mentem volna? Kihez. Amikor a telefonom tönkrement a város "egyedi" atmoszférájától fulladozni kezdtem. Egyébként jó volt ...

Hülyén hangzik ezek után, hogy az utóbbi időben érzem és értem miért jöttem haza. Ebben nagy szerepe van, hogy az új munka-karrier benne van a két két kedvenc munkámban eddig és ha hatkor kell kimenni abba a hideg fagyba akkor is szívesen teszem, amikor este tízkor zárom itthon magam mögött az ajtót. Amire nagyon kellene egy fémpánt vagy vasheveder mert nem érzem magam elég nyugodtan így és féltem a lakókat.

Nemsokára leszokom a cigiről. Most 1440 és 1500at nem fogok érte adni, úgyhogy még két emelés kb. Kíváncsi leszek, hogy csak a pofám nagy vagy hogy tényleg van e függőségem. Tudom a választ, nem ilyen természetű. Ha ez a jópofa munkarendem kitart akkor ha meleg lesz veszek egy uszodabérletet és két óra között nem hazamegyek, hanem úszni járni. Nagyon utálok úszni. Nem szerencsés leírni de így van. Viszont szeretnék. Ennek volt valami irodalmi kifejezése ... ellentét?

Szóval valakim távozott és valakim haldoklik. Ez amúgy nem szomorú dolog mert már nagyon régóta szeretne menni. Pár óra és meglátogatom: utazom másfél órát, hogy tíz perc után közölje, hogy most már mehetek. Azért ebben van valami kínos és/vagy őrült dolog. Akim távozott az a példaképem volt nagyon régóta. Túl a búcsúztatásán és egyéb gyászos érzéseken nem vagyok elégedett a révvel amibe ért. Nem inspirál, hogy minden energiát egy olyan ösvénybe öljek amiről LÁTOM hogy hová vezet és nem tetszik.

Ez részben csak önsajnálat, mert kb 8 éve letértem az általa kijelölt útról egyéb okokból. A szemem sarkából figyeltem a pályáját és mindig megrezzentem a párhuzamosoktól. Tudod, alakzatok és formák. Hiszek benne, hogy ő is ügyelt rá, hogy ne keresztezzük egymás ösvényét. Mondanám, hogy remélem, de mostmár ugye nem derül ki. Egy 15 éves beszélgetésünk felvételével próbáltam vigasztalódni, de nem sült el jól. Csak megint az sorsfordító nap jutott eszembe és dolgok.

Apropó dolgok. 40 perc a rekordom, hogy ne juss eszembe "ébredés" után. Ez siralmas. Más is, persze, dolgozom rajta. Vasárnap lazítottunk a pörgés után majdnem négyszemközt és amikor beraktam egy számodat jelként ragyogott fel és mindenki ismerte és kiderült hogy ennek jegyében fogant a hétvége. Káromkodtam és méltatlankodtam magamban. Látod, én így lazítok. Sehogy. (mondjuk nyílván én voltam a hibás, persze, nem tagadom, de csak ... csak ...) 

Most hogy eszembe jut az éjjel végül csak kimentem a hóesésbe üvöltve, de nem tartott sokáig mert jöttek utánam. Késő volt, mégis negyven percet kóboroltunk nótaszóval kísérve egy panellabirintusban. Az a város ... ugyanaz és mégis más és végig gyomorgörcsöm van ott. Úgyhogy februárban megint megyek.  Sokat írtam, ideje zenével zárni, de nem emlékszem hogy kell. Ha nincs a végén nem jöttem rá.

 <iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/OwGG5fX7bxY" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>

3 hozzászolás

#1912395, 2020-01-27 21:25:36, vero
1
Nem akarsz lejönni valamikor egy teljesen szürreális látogatásra? Kizökkenésképp. Nem kell mosolyogni, megígérem :)
#1912396, 2020-01-28 20:34:42, alatriste
0
Őszintén, nagyon szívesen. Március után tervezek egy kis pihenőt, mert elég sűrű, de nagyon szívesen szavadon foglak. :)
#1912397, 2020-02-13 11:17:33, vero
0
Írj és várunk!

Mondj már valamit, Anonim!

Neved:
  Web:

alatriste



©2009 Sarok.org

Search marketing