Összes blogok

Láttam egy hajléktalan vagy olyasmi férfit a közkútnál mosakodni.

Ismerem az embert, sok-sok éve látom ahogyan csoszogva közlekedik. Fekete, csapzott haja van, manószerű jelenség, nehezen, egyre nehezebben jár. Időnként tiszta, máskor nagyon mocskos ruhákban. Biztos hajléktalan vagy ilyesmi, a kerületben lakhat. (Lakhat? Vicces. Élhet.) A környéken szokott mászkálni. Öregembernek látom. Lehet, hogy alig több nálam. 

A közkútnál mosakodott letolt gatyával. Egy nagyforgalmú út mellett van ez a nyomós kút, először nem is hittem a szememnek, hogy tényleg ott mosakszik. De igen. Arra gondoltam, hogy ez az első. Ezt kell legelőször elengedni, ha rossz helyzetbe kerül az ember: a szégyenérzetet. Kérni kell, a testedet mutogatni kell, mert intim tered nincs, nincs hová elbújnod, nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy szégyent érezz, mert koszos vagy, mert naponta fordul elő veled, büdös is vagy adott esetben és nincs se szappanod, se fogkeféd. És, mint látszik, vized sincs. Egy paravánod sincs, hogy amögé bújj. Arra is gondoltam, hogy esetleg mehetett volna egy másik, közelben lévő kúthoz, ott kisebb a forgalom, de aztán rájöttem, hogy tök mindegy. Ha nincs szégyenérzet, akkor azzal sem kell foglalkozni, hogy meglátnak-e gyerekek vagy sem. Különben is, legfeljebb elviszik az embert a rendőrök, ahol jobb dolga lesz, mint az utcán lenne. Mennyit lehet kapni közszeméremsértésért? 

Jó nekem, hogy ilyeneken tudok agyalni.  

Mindenki érintes szegény.

Ez egy borzaszto szeretethianyos vilag. 

Haladunk az öblön át az alkonyatban, hazafelé a játszótérről.

Iki: - Anya, már délután van?

Karalábé: - Most már esteledig szivem, nézd meg, milyen sötét az ég.

Üc: - És miért van még mindig kint a sárkányszörfözős bácsi? - mert Ückének gondja van még, nem mindig jut eszébe a megfelelő kifejezés, de a sárkányszörfözős bácsi van olyan fontos fogalom, hogy csak lereppenjen az ember hároméves nyelvecskéjéről.

K: - Nem tudom kint van-e még, Ücke, lehet hogy már hazament aludni, mert holnap dolgozik.

Ü: - Anyaaaa, milyen nap van?

K: - Vasárnap, cicám.

Ú: - Vasárnaaaaap?

Iki: - Nem, az nem lehet! Vasárn... este! 

Ez a main nap nehezített menet.

- Ugyan Nieto hajnali 3ig vállán cipelte (szó szerint) az éjszakai műszakot, én akkor átvettem, mert rémálmom volt. A PTSD-s rémálom olyan, hogy az ember nem emlékszik rá, de még 5-7 napig pánikrohamokat okoz napközben. Nekem minden éjszaka van - megint.

 - Ücke félóránként félórás hisztirohamot kap, mert mindenki jobban beszél mint ő, és nincs türelme/bizalma megvárni, míg eszébe jutnak a szavak. Pedig külön téma, hogy nem vágunk közbe, nem nyúlkálunk, Ückére néha várni kell, de egyelőre nem elég (vagy dolgok történnek a hátam mögött).

- Iki a négyéves tesztoszteron-túltengésben szenved, és a kis gyengéd lelkével, okos fejével, fékezhetetlen erejével olyan károkat okoz, hogy azt sem tudom, hova kapjam a fejemet. Szintén félóránként valami eltörik, megsérül, vérzik, elreped, mocskos lesz, kiszórodik, fáj. Ha nem hozom rendbe/dobom ki/beszélem meg/mosom le, akkor nem lehet tovább folytatni az életet, tehát ez azonnali figyelmet követel.

-Birnek feladatokra van szüksége, üzletet szeretne, árulná a kis tábláit, bevásárlózacskóit. De ehhez persze segítségre van szükség, bedugni a ragasztópisztolyt, kiírni az árakat, bejelölni a varrás vonalát. És türelmes a kis lelkem, dehát nem érek oda időben, és akkor piszkál, unatkozik.

- Beske lelkem mindenre azt hiszi még, hogy éhes, de aztán fél perc alatt elalszik a cicin (ha van időm leülni enni és nem cumi), és jön az Oá, mert büfi, hasfájás, kényelmetlen, kaki, és a rendmániás kiscica nem szereti a büfökendőt, ha van rajta egy büfi, tehát a kendőcsere is a listán. Ez is azonnali figyelmet követel. Ma csúcsidőt döntöttünk, négy óra ébrenléttel, ebben 3 óra 50 percben anyának ötperces szünetei voltak. 

Negyed órája mindenki ki lett küldve a kertbe, mert kisütött a nap, meleg van, rendet kell raknom, Beske alszik végre, és a fejem kezdett kiürülni a sztrájkon lévő agysejtek miatt. Negyed óra alatt Ücke kétszer tíz percet bőgött, gondolom a vasárnap délutánt élvezni próbáló szomszédok nagy örömére, most épp visít (hét perccel ezelőtt két másodpercig azt hitte, neki nem lesz feladata a játékban), Bir ötpercet ordított (mert Bir csak Ückével játszik), és szegény Bir ezt hallgatja. Nem fer. Ki kell találnom neki valamit.

Végül:

Legrosszabb pillanat, amikor teljesen elvesztettem a türelmem, és lehordtam mindhármat, mert nagyon rosszul viselkedtek és tudták is. Később kiderült, hogy szokásos módon sűrű egymásutánban váltogatták a legjobban viselkedő és a legrosszabb énüket, a szomszéd postaládáját gyomirtózott kavicsokkal megtöltés - utca felsöprése - autók elé követ dobálás - egymást jóra való biztatás koordinátarendszerben. Nekik valószínű ez mind csak kaland. Az biztos nem segít, ha anya ledobja az ékszíjat, de ez van. 

Legjobb pillanat, számomra legalábbis, amikor a téli, hideg, szeles, borús idő ellenére igazi kalndunk akadt, mert fontos volt számomra, amit kértek. Fél éjjel (rémáloműzés) azt terveztem, mivel fogok nekik ma örömet okozni, és az egyik az volt, hogy a tegnap futtában megpillantott vizisportosokat (vitorlásszörfözők és sárkányszörfözők) a parti parkolóból figyeljük. Hát mire kiértünk, csak egy béna csákó maradt, akin a gyerekek a kocsiban agyonkacarászták magukat. Aztán a pacák partra szállt (csak félig önszántából), beszéltünk is vele, segítettünk is neki, a gyerekeknek egy csomó kérdése volt. Szóval hasznosak is voltunk meg nekünk is érdekes volt, vidáman zárult a nap. Ezt délután kettőkor nem hittem volna.

A Sziget margójára: ma azoknak az embereknek a Szigetes posztjaival és fotóival van tele a Zinternet mindenféle bugyrai, akik kb 20 éven keresztül, ameddig rendszeresen kint voltam a Szigeten, megvetéssel és szánalommal néztek le és közösítettek ki emiatt... Változik a világ, kéremszépen... lehet egyszer még átérzem majd egykori véleményüket. A Szigetet meg évek óta kihagyom. Nyilván nem miattuk. Vagy nem csak. Kezdetnek jó lesz ;)

A facebook valami eszméletlen dogunalmas szarság lett.

Pont ideje volt, hogy a sarok visszatérjen az élő blogszolgaltatok sorába!

Bir: - Júj, fúj, IKIIIII, azt ne edd meeeeeg!

Nieto: - Jézusom. Mi az. Iki, mit eszel?!

Ikike a fél pici szájával még mindig nyammog, de kicsit bűntudatosan néz az apjára.

Iki: - Találtam...

Gyerekek beülnek a kocsiba ovi után.

Iki: -Jé, anya, itt egy szendvics, amit tudok enni!

Karalábé: -Jézusom. Az oviban kaptad?

I: -Nem.

K: -Mikor kerülhetett az oda? Nem is tegnap, hanem tegnapelőtt...

I: -Nem tudom.

K: -Erről már beszéltünk cicám, nem vágjuk rá mindenre, hogy nem tudom, gondolkozz el rajta. Vagy mondd azt, hogy szerintem...

I: -Szerintem... nem tegnap...

Ücke beleszól: - Nem tegnap! A másik tegnap!

I: - Nem, hanem holnapután!

Ü: - Szerintem a másik tegnap.

Végülis ez lett a konszenzus.

– Van egy eladó lovam! Érdekli?

– Parancsol?

– Döglött!
– Ne haragudjon, uram, de mit kezdenék egy döglött lóval?

– Szép fényes szőre van. Arra gondoltam, hogy szeret lovagolni.

– Ki az ördög maga? Nem gondolja, hogy szürreális ötlet egy döglött lóval üzletelni?

– Ön James Smith?

– Ezt honnan tudja? Nem is értem, hogy talált meg ezzel az abszurd ötlettel, hogy nekem egy döglött lóra lenne szükségem, amin esetleg lovagolhatok?
– Nos, ez esetben ön is tudja, ki vagyok. Akár köthetnénk egy előnyös üzletet.
– Honnan tudnám, ki maga? Egyszer csak leszólít, hogy van egy lova, ami döglött és el akarja adni nekem.
– Az előbb említette, és rá is érzett. Én az Ördög vagyok. Van egy eladó lovam, ami döglött. Én pedig tudom, hogy ön szeret döglött lovon lovagolni.
James Smith megdöbbent. Nem értette, hogyan tudhatja egy vadidegen ember, hogy ő kicsoda, de hogy ő volna az Ördög, még hihetetlenebbnek tűnt.
– Sajnos nem érek rá! Sok fontos dolgom van, amit még ma el kell intéznem. Nem érek rá, hogy szélhámosokkal üzleteljek holmi döglött lovakon.
– Szép szőre van, ön pedig, ahogy az eddigi életét szemléltem, szinte mániákusan szeret döglött lovakon lovagolni.
James Smith levegőért kapkodott.
– Semmi gond! Még nem elég bátor ahhoz, hogy beismerje, a döglött lovon lovaglás az egyik legkedvesebb sportja.
– Ezt miből gondolja? – ,kérdezte szúrósan Smith.
– Gondolok a csalódásaira, amiket mániákusan gyűjt. Minduntalan hazugságokba ütközik, és úgy tesz, mint aki nem értené meg a sors kegyes útbaigazításait. Ön egy igazi sorsrontó üzletpolitikába kezdett, amikor olyan dolgokat kezdett hajszolni, amik garantáltan kudarcba fulladnak, hogy aztán magában mérgelődve elsüppedjen az önsajnálatban. Mondhatnám, hogy ön egy igazi vesztes, de ez nem lenne igaz, mert csak egy szerepet játszik, ami nem az öné.
Smith feje elvörösödött a haragtól.
– Én igazán vesztes vagyok! És ebből az állapotomból nemhogy egy, de kettő döglött lóval sem fog tudni kirángatni, kedves... Ördög úr!
– Nem is rajtam múlik az üzlet sikeres kimenetele, hanem önön!
Smith hirtelen nem tudta, hogy mihez kezdjen a képtelen helyzettel, amivel szembe találta magát.
– Nos, mit tehetnék, hogy minél gyorsabban megszabaduljak öntől, kedves Ördög úr?
– Kössünk üzletet! Maga vesz tőlem egy döglött lovat, amin bármikor lovagolhat, amikor kedve tartja. Én pedig csöndben figyelem, hogy mikor unja meg. Akkor békén fogom hagyni.
Smith szédülni kezdett.
– Mi az ára?
– Adja a lelkét!
– Mi? Nem gondolja, hogy túlmegy minden határon? Döglött ló és az ára az én lelkem?
– Nézze, a következő alkalommal ismét fel fog pattanni a hátára és önfeledten el fog lovagolni vele a naplementében, mint valami romantikus hős. Még a kalapját is lengetni fogja hozzá.
– Ez hallatlan! Nincs is kalapom!
– Talán nem ön találta meg azt a nőt, aki fondorlatosan hülyét csinált önből és a fél várost körbe tesztelve... khm kitapasztalta, hogy kinél találhat a legnagyobb anyagi biztonságra? – Smith szeme elkerekedett. – Talán nem ön volt az, aki két év gúzsba kötött magány után kifogta az éppen adott munkahelyén lévő legledérebb és leghazugabb nőt, aki bohócot csinált önből? Aztán a sebeit nyalogatva ismét magába fordult, mint egy éti csiga? – Smith feje még vörösebb lett.
– Nem kell a döglött lova! – sziszegte.
– Pedig ön folyamatosan a nyergében ül, és azt hiszi, hogy a boldogság felé vágtat. Amit ön maga előtt lát és azt hiszi, hogy az a helyes út. Én viszont biztosan tudom, hogy a legnagyobb eséllyel egy gödör mélyén fog landolni. Nézze, a lónak nemrég fényesítettem meg a szőrét, tehát igazán mutatós. A patái is rendben vannak. A nyeregről nem is beszélve, ami egy vérbeli bőrdíszművesnek is a becsületére válna. Csak ön hiányzik a hátáról, mint délceg hős, aki azt hiszi, a paradicsomba repül, ha minél jobban sarkantyúzza azt a szerencsétlen állatot.
Smith elbizonytalanodott. – Mi szükség lenne arra a lóra, ha mindenképpen a gödör mélyén fog landolni?
– Nézze, értem az aggályait. A gödör szinte adott, a hatalmas nagy nyeregből kibukfencezés is garantálva van. Az én közbelépésem annak tudható be, hogy végre észreveszi azt, amit egész idáig figyelmen kívül hagyott.
– Mégpedig?
– Döglött lovon lovagolni teljesen felesleges sport. Hagyja abba! Csak és kizárólag csalódásokkal járhat.
– Akkor minek venném meg?

– Mindennek akkor van értelme, ha fizetnek érte. Ha ön mindennap ezt csinálja és elbukik, majd másnap újrakezdi, nem fog jutni sehova. Meg kell törni ezt a kört! Fizessen érte, hogy észrevegye, ez az út nem visz sehova. Idáig is ezt tette, de nem akarta a lelkét adni. Megrekedt ebben a naplementés, romantikus lószarban. Soha nem fog kikecmeregni belőle, ha valami árat nem fizet érte. Meg fogja látni, ez egy jó üzlet! És nem nekem, hanem magának!

– Tehát, ha megveszem öntől a döglött lovat, aminek szép szőre van, meg patája, meg míves nyerge, akkor nem érhet bántódás?
– Dehogynem! Akkor fogja csak legjobban a gödörben landolás legrémisztőbb élményét átélni!

– Nem értem! – hőkölt meg Smith.
– Amit én adok az a döglött lóhoz csatolt grátisz. Szépen magához tér végre és rájön, hogy nem érdemes döglött lovon lovagolni!
– Akkor minek a döglött ló? Kantárral, meg díszes nyereggel, meg szép szőrrel?
– A megtapasztalás miatt. Szükséges rossz! Vagy talán a következő hölgyre pályázik, aki biztosan a szemébe hazudja, mennyire szereti önt, miközben egy kicsit sem kíváncsi a valódi James Smith-re?

– Azt hiszem, igaza van, kedves Ördög úr! Kérem azt a lovat!

A terhességi nyolcadik hetében úgy ébredtem fel, hogy ez az utolsó, kész a család.

A születés utáni nyolcadik percben arra ébredtem rá, hogy ezt nem gondoltam komolyan.

Most nem tudom, mi van. Még jó, hogy még tizenhét napig fizikai lehetetlenség teherbe esni, addig ráérek.