Összes blogok

Vanda vagyok, a Telekom virtuális robotasszisztense.

Vanda vagyok, és öveg is.

A Telekom nyilván nem ismerte ezt a régi magyar viccet. 

Miért ilyen picike a gépelési felület?

Hihetetlenül hangzik és igaz :-D

Nem volt egyszerű, sok minden történt, sokmindent megéltük együtt és külön is.

Online találtuk meg egymást, úgy, hogy abban a pillanatban/fázisban nem kerestük a másikat.

Nálam épp egy félresikerült kapcsolatocska után, önbizalom hiánnyal, apám halálának 12. évfordulóján, pötyögtem kedvetlenül a  szociális/párkereső/connecting (homo érdeklődésű csajok hálója) oldalon és egy helyesmosolyú lányzó oldalán elhelyeztem egy teljesen pártatlan és neutrális üdvözletet.

Meglepő, de pont kedve volt erre az egyszerű köszöntésre, pont ugyanolyan egyszerűséggel vissza köszönni. Ennyi!!!

2011.01.08.” Üdv a hideg Bajorországból” ő meg “üdv a hideg Bécsből” és a választ olvasva el kellett mosolyodnom :-)

Azt hiszem aznap még írogattam egy két emberrel, de másnap muszáj voltam "Bécsnek" újra egy üdvözletet írni és ő csak arra várt, hogy halljon felőlem. Ezekkel a sorokkal kezdődött egy másfél éves távkapcsolat. Pár hónappal késöbb majdnem be is dobta a törölközöt, de meggyöztem öt hogy adjon nekünk esélyt, megéri. Soxor fent és soxor lent. Kétely és önbizalom hiány, eufória és lebegés, féltékenység és tehetetlenség, elengedés és törődés. 

De mi kiharcoltuk a közös jövőt. Aztán az első közös lakás :-O

2012.07.01 Pár sporttáskával (mint ahogy már megszoktam) költözés. Németországból Bécsbe. A "lássuk már egymást kéthetente egy-két napra élőben" intenzitásból, az "együtt élünk éjjel-nappalba"?! 40 m² en? Kibírja a kapcsolat ezt? Kibírjuk egymást? Van jövőnk?

És megint nem volt egyszerű. Végre nagyváros, jól érzem magam, nőtt az egóm és majdnem elszaladt velem a paci a nagy partizásban. De ő várt rám, nem akart bekorlátozni, nagy bizalommal volt és megértettem! Egy ajándék amit kaptam.

Miután helyre állítottam az értékrendemet csak egyre jobb lett. Mert elsősorban bennem kell, hogy rend legyen ahhoz, hogy velünk is rend legyen!

2013.07.26 hivatalossá is tettük magunkat, mert éreztük, hogy ez a következö lépés. Nem volt kényszer. Senki nem sürgetett bennünket, csak élveztük az életet együtt és élettársi kapcsolatba léptünk. Nem volt kolbászból a kerités, senki nem ajándékozott nekünk semmit. 

Lassan gyarapodott a kis életünk és az albérletünk is nött. Több biztonság lassan anyagilag is.

2016 Augusztusában elérkeztünk a következö állomásra. Aláírtuk a saját lakásunk vételi szerzödését!

2017.03.02 beköltöztünk a közös oázisunkba! Élvezzük, hogy ugyan keményen dolgozunk érte, de a miénk. A hitelt ugyan a nyugdijig fizetni kell, de az otthonunkat senki nem veheti el tölünk.

2018.04.05 Beköltözött hozzánk a kutyánk egy menhelyröl, és együtt a család!

Szeretjük az életünket, élvezzük a mindennapjainkat, megoldunk minden problémát közösen, beszélünk a fontos és fontatlan dolgokról is, egy álom csapat vagyunk!

Nagyon remélem, még nagyon sokáig <3

 

 

Nos eljött az idö, hogy újra írogassak, mert jót tesz.

Teljesen elfelejtettem a gyógyító hatását :-)

Azt hiszem az elején kell elkezdenem, de nem maradok hü a kronologiához, igérem :-D 

Egy nemrégi beszélgetés kedvenc Noéval segített rávilágitani egy fontos dologra a kis életemben. Cseppet közhelyes, de igaz, hogy ahonnan jövök, az a gyökerem. Akkor is ha kissé gyökértelen kezdet volt ez, ami nekem adatott, de aki ismer, tudja, hogy minden lehetséges nálam :-P

A gyökereket ebben az esetben lefordítanám "érzelmi és szociális biztonságra". Ugyan abból sem adatott gyerekkoromban sok, de legalább volt lehetöség fejlödésre ;-) 

A kezdetet megpróbálom egyszerüen vázolni. Egy bipoláris anya, erös krimilális energiával, depresszios apa, aki nem bírta a gyürödést és mikor 14 voltam sajátkezüleg vetett véget az életének, valamint három szociálisan sérült (a mértéket nem egyszerü megállapitani) csemete (én a középsöcske, mert az is egy handicap)

Miután sikeresen kiszakadtam anyám mérgezö atmoszférájából 19 évesen, létrejött egy új egzisztencia.

Egy új élet, kevesebb félellem, több öröm, ujjászületett célok...és új gyökerek!

A fogadott keresztanyum tette ezt a drasztikus lépést elsösorban lehetövé. Nem azért, mert mély volt a pénztárca, hanem mert ö mutatta meg nekem, gyökerek másképpen is léteznek, nem csak a tradicionális értelemben.

Aztán elöbukkantak a 20 éve elveszettnek hitt féltesók, nagybátyám, unokatesók... Ök beléptek az életembe és megmutatták, hogy nem minden dráma, amit vér köt össze.

A baráti kör is nagyon jelentösen hozzájárult ehez az új élethez. Ök voltak a választott családom. Ök adták nekem az érzelmi biztonság egy nagy részét, ha úgy tetszik, egy szociális hálót.

Miután megerösödtem, elnyertem egy hesználható identitást. Még nem hibátlant, de müködöképeset.

Aztán irányba vettem a villágot...na jó, csak Németországot. Tervbe csak egy éz volt, de gazdasági menekültté lettem. Hozzáteszem nem a németeknél horgonyoztam le, hanem az Osztrák sógoroknál (de erröl talán késöbb pontosabban).

 Igy lettem én nem csak Magyar, de legalább magyarországi turista is. 

 

 

Kalcium. Nagyon sok kalcium! Különösen, ha idős az illető.

És:

Tojássárgája, keményre főzött tojásból. 

 

Nem hülyéskedek. Nem trollkodok. 

 

szerethetetlen

Az egész világ egy nagy ecs blog lett.

Reprodukálom Keukenhofot. 

100 tulipánt ültettem ősszel az akácok alá.

Köztünk legyen szólva, de én nem hiszek a korcsivircsiben.

Én egy beteg embert se láttam még, az én ismeretségi körömben sem ismer senki senkit, aki beteg, vagy hozzátartozója lenne beteg, vagy annak szomszédja, ismerőse...

Szürreális az egész, egy az egyben.

 

Kamu. 

Éjjel megint rosszul lettem vezetés közben és már nem az első volt. a 40 perces út így 3 órának tűnt, pedig nem voltak sokan, nem volt akadály, amit ne lehetett volna kikerülni. Mellettem egy életről lemondó tag az 50 es klubból duruzsolt, 24+ év után bezárhatta a boltját, már másfél éve csak minuszt termelt, de enélkül nem volt hová mennie. Na, úgyhogy csatlakozott a hétfő estékhez, amiket kicsit szerintem lassítani fog így hogy korban túlerőben vannak, de szerintem amúgy is szomorú kör amit én húzok fel. Szerencsére vannak erre a szerepre is várományosok.

A hidegrázás fél háromkor jött, sokkal később és valamivel a legújabb szervezési probléma után, amit a váratlan internet elszállás miatt nem tudtam kezelni fuldokolva sem. Pedig igyekeztem volna. Most már sikerült egy alternatívát találni de azok meg ugye olyanok, amilyenek a B tervek ... hát nem egy A.

Most azért kezdtem csak írni, hogy a mai rossz érzéseket és élményeket követő jó érzést és gondolatot megragadjam. Zavar pár napja egyébként, hogy nekem tényleg nincsenek érdekes álmaim. A rémálmom csúcsa még mindig az hogy gimnazista vagyok és erotikus álmok helyett is csak különböző partnereim intechangeable tulajdonságait láttatja velem a tuadalattim, amikor kvázi hétköznapi pillanatokban együtt vagyunk-voltunk és pillanatról pillanatra másik és másik arc, név társul már hozzájuk.

Ennek egyszerű magyarázata és továbblendító szála az lehet ugye, hogy úgy érzem és tudom, hogy legtöbbjükhöz gyakorlatilag ugyanazokat az izmokat, képességeket, tulajdonságokat kellett-kell használnom és ezért a tőlük kapott mindenséget és jót is ugyanazon a mérőn értékeltem. PERSZE HOGY NEM HELYES! Ez kivételesen olyasmi ami szerintem sohasem volt helyes.

Egy dokumentumfilm 45 fokban történő megtekintése közben terelődtek gondolataim a kedvenc témámra (hajjaj, mondjuk ezzel talán ma végre áttörtem az eddigi 40 perces határt). A dokumentumfilmben egy nő, egy feleség beszélt arról milyen volt az egyetemi tanár férjével a házasságuk első pár éve, hogy minden apró, otthonról hozott dolgot a férfi követelésére "kicsomagoltak" sokszor gyakorlatilag három napon keresztül beszélték meg és vesézték. Nem tisztem más gerjedelmét elítélni.

Helyette sokkal inkább a magam A terve jutott eszembe és azok a gondolatok, vágyak, amelyeket kimondatlanul hagytam magunk között és még magam előtt is sokszor. Hagyjuk, hogy ott éppen akkor abban a helyzetben miért és mit hibáztam, mert mint tudjuk a listáim végtelenek ilyen szempontból és sokszor a tudatos és tudatallan hibák összekeverednek ebben az esetben is (pedig két külön lista kellene legyen).

Nem akartam ajtóstul rontani a házba. Szondezionár. Fizikailag igen, dehát ilyen téren nem volt soha gondom aminek amúgy nagyon örülök. Azok az ígéretek, amelyek el nem hangoztak csak érintésben és pillantásban vibráltak egy olyan VÉGTELENBE vezető jövő képét mutatták nekem, ahol rajtunk kívül létezhet a világ és mi azon kívül, hogy megpróbáljuk életünk hátralévő részében lassan, héjról héjra lefejteni és megismerni egymást, ahol minden közös randevú, kiruccanás utazás csak egy újabb lehetőség egymást és egymás kölcsönhatásait egymással és a rajtunk kívül derengő virággal kapcsolatban megismerni és a félelem, abban az A tervben az egyedüli valós félelem a haláltól amit én valaha is éreztem, hogy nem lesz időnk ezt a legcsodálatosabb táncot közösen befejezni, hogy az út végére sem fogom őt megismerni teljesen annak ellenére, hogy a külső világ szemében elválaszthatatlan, kéz a kézben és minden más módon összefondóva összetartozó pár vagyunk. Két szerelmes adventi naptár a legcsodálatosabb érzéscsokoládékkal és képekkel az ablakokban.

Milyen beteg gondolat ez most is még mindig időben és térben kétségbeesetten távolodva menekülve futva zuhanva pörögve tőle. Vagy csak szirupos? De még csak szirupos sem szoktam lenni mostanában. Legutoljára egy ritka könyv tudata öntött el forró érzelmekkel ami évekig mindig a szemem előtt volt antikvőáriumokban és nincs meg most sem. Mindehhez köze lehet gyorsan romló és változó állapotomnak. Egyre több kis trükköt használok, hogy a mindennapi tevékenységeket elvégezzem, egyre több mindent teszek meg például, hogy egyre kevesebb emberrel kelljen találkoznom.

Még most is beleborzong a lábam a közös élet gondolatába. PEdig hol vagyunk már. És mikor legutóbb találkoztunk még láttam a szemében, hogy könnyen emlékeztethetném rá mert ő is érez valami hasonlót, de ki tudja? Talán csak egy utolsó érzelmi szabadúszása volt, egy kalandnak nevezhető nosztalgikus kaland négyszemélyes búcsú a leánykortól. Korunkban az igazság helyét átvette a "tetszetős" fogalma és gombóc van a torkomban ha valakit hallok megszelidített emlékeket felidézni úgy hogy emlékszem az igaz igazságra, ami történt és ahogy történt.

A napokat már nem is számolom, csak a szál cigiket. Már az sem érdekel mit hallgatok igazából, ha aludnom kellene remegek minden porcikámban a pokróc alatt ébren pedig könnyező szemmel fogadkozom ha hazaérek akkor majd most alszok és SOHA NEM TESZEM. Bámulok ki az ablakon AHOL NINCS SEMMI az értékes olvasásra szánandó időben és a konvektorra dőlve fázok. Az időt egy macskás macskás naptárba zártam és ha nem tetszik a program akkor üvöltözök vele.

És közben csak Dafoe és Udo Kier maradt nekünk.Ha lenne eszem amúgy akkor tudnám hogy ez egy KIBASZOTTT VISSZASZÁMLÁLÁS valameddig ami senkinek nem lesz jó és legkevésbé nekem. De pont a fenti fantasztius gondolatból levezetve TÉNYLEG nem érdekel, hogy meghalok e vagy sem. Még két hétig jó lenne ha, de semmi nem muszáj.Ez a különbség az A terv és a B terv között ugyebár.