Összes blogok

Egy befejezetlen történet vagyunk. Egy félbe maradt mondat, egy idő előtt szétpukkant szappanbuborék, egy soha be nem teljesült szép ígéret. Egy életerős, szemet gyönyörködtető növény, aminek érthetetlen módon túl korán lehullnak a szirmai, és soha nem borul színpompás virágba. 

Egy óriás felirat vagyunk a repedezett filmvásznon: vége, a szó pofon üt, arcunkba kiált, fel sem készültünk rá, az előző képkockán még nevettünk, még boldogok voltunk. Egy hirtelen és váratlanul elszakadt régi film vagyunk, és a gépésznek nincs ideje, sem kedve már bíbelődni velünk, leír, leselejtez, megszabadul tőlünk. 

Egy gyönyörű álom vagyunk, amire már nem emlékszem reggel, és álomittasan a hatásod alatt, boldogságdelíriumban próbállak leírni, de kezem sután lóg, és agyam képtelen felidézni, amiben részem volt. Egy elfelejtett álom vagy, egy lassan elpárolgó érzés vagy, egy illanó illat vagy a kézfejemen, egy gyengülő érintés a nyakszirtemen, egy kéz a derekamon, egy figyelő tekintet, aki messziről néz, távolról vigyáz, de már nincs velem, nem akar velem lenni. 

Ül a vállamon a szerelmünk, kitárt óriás szárnyakkal, beterít, kisajátít, magának akar.  Ül a mellkasomon, szorít, szaggat és néha giccses szíveket rajzol lelkem sivatagi homokjába. Újrarajzolt engem, és más színre festett, a kontúrjaim halványulnak, és tükörbe nézve nem nézem a testemet kedvteléssel, és veled együtt valahol nagyon mélyen elveszett benne a valódi énem. Elvesztem benne én, mint egy mohos szélű, jéghideg vizű feneketlen kútban. 

Ül a vállamon ez a szerelem, karvalykörmeit a vállamba mélyeszti, és a semmi ágán hintáztatja a szívemet. Lenyomnám már a kezemmel a nehéz rézkilincset, és kilépnék oda, ahol nélküled kell majd élnem...és gondoskodsz majd róla, hogy csak az érthetetlent, a hazugot, az idegent és az ép ésszel fel nem foghatót vigyem magammal belőled.   

Egy befejezetlen történet vagyunk. Egy félbe maradt mondat, egy idő előtt szétpukkant szappanbuborék, egy soha be nem teljesült szép ígéret.  

Király Eszter 

Azért jöttem ma ide, mert a sötét gazemberekből most még nincs kiút.

Még zajlik a harc, Jó és Rossz közt.

Hú, de zajlik.

Nem tudom, mennyire futja. 

Harcolunk. Teljes erőből, a Szeretet oldalán.

Most úgy érzem, takarodhatnak a sötét erők.

Most egyre inkább, napról-napra azt érzem, az emberek szeretik egymást! 

A kutya a macskákkal alszik. Sose volt ilyen korábban.

Aki nem áll be a sorba, az meghal. 

 

Én már régen tiszta kari lázban égek. 

Bevásároltam mindent.

Karácsonyfám is van. Feldíszített. Nem mindig világítom ki, hogy a falu pofaja ne azzal legyen tele, hogy "idén halt meg az anyja, de ünnepel!"

Pedig ezt pont nem ez viszi.

 

Elkezdtem ki-nagytakaritani. 

Háttt.... Ő..... 

Izé. Ráfér a házra!

De Karacsonyig kesz lesz. 

Mint az összes süti.

A ház illatozni fog.

Meleg lesz.

Béke lesz.  

Így lesz! 

Felhasználóra hogyan tudnék keresni? 

 

teszt

Ha megint jön a kommunizmus, én nem akarok ebben az országban maradni.

Ez egy teszt. Évek óta nem tudok belépni, és írni... pedig hiányzik az írás. Jaj de még mennyire nagyon hiányzik! Falat kenyér, életadó korty víz... Szóval, lássuk, működik-e még a cucc. Ha igen, akkor sok-sok bepótolni

valóm lesz.

Ölelés mindenkinek :* 

Szükségünk volt ősi istentermészetünkre

mielőtt túldokumentáltunk egy érdemtelen

kort és teleírtunk minden fát, hogy fogyjon

és a mosolyoknak így sem maradt elég hely

 

kicsit több bátorságunk akadt mielőtt a test

az az egy, meg az összes és ami számít

benyújtotta a számát kínosan, esőben, fagyva

hogy darabok szakadtak le rólunk döbbenettel

 

hogy éreztük a földet talpunk alatt lyukon keresztül

amit más nem lát, nekünk szükségünk és szégyenünk

amikor fájdalmunk az ékszerünk és a vágy csak kifogás

messzebb jutni magunktól egy kis, de elég időre

 

hiszen ember-kópiák vagyunk, magunké és akik szerethettek

nem kevesebb mint a jövő felé húzó gravitáció játékos szeszélye

s ha csukott szemmel felugorva emlékezel a kép súly ránt vissza

a valódi bőr, a valódi zsemle illatáé, perzsel a tiszta hó képzete

 

nem az emlék, a jelen tökéletes, hogy nem csak az megy el

akit küldenek, hanem akit elengednek, maradék nélkül, lábbal előre

a választás paradoxona: hogy szabad, de belőle következmény fakad

négykézlábon állva az eget bámulva, ráehelem az áruló csillagokat

 

csapda, te édes lelemény, énekeld velem, hogy a cenzúra az értékrend

HIÁNYA és ne hagyd eldönteni, hogy végül a szerelem vagy a szerelmes

HIBÁS ezzel tedd könnyebbé a bíbor selymemet, amivel felfogom érzéseimet

"Tudnak a Sakálról!" és mennyire mindenről nem, ezért hát koccintok veletek 

Az őszinteség azt jelenti, hogy kezdettől fogva van bátorságunk vállalni önmagunkat. 

Érett érzelmekre vágyunk, melyben biztonság bizalom és otthonosság van, ahol letehetjük, a múltcsomagot, és ahol ott van ő, aki óvatos kezekkel, szeretettel segít kicsomagolni. Mindannyian ilyen őszinte, maszkok nélküli, kitakart arcú szerelemre vágyunk. Ám felnőtt emberi kapcsolataink gyakran csak lazák, felszínesek, és egyre inkább nyomaszt a felismerés, hogy az érdek, az érzelemmentesség, a sekélyesség, a felszínesség megszállta ezt a kort, és az őszinteség, tiszta érzelem csak ritka madár. 

Az emberi kapcsolatok csak illékony érdekkötelékek lettek, a szerelmek csupán ideiglenes, sebgyógyító ámokfutások és ha egyikünk őszintén megnyitja a szívét, kezdődik a héjanász, a drámai összeveszések és nagy kibékülések, a se veled, se nélküled viszonyok, melyekbe valamiért mégis invesztálnánk. 

Ádázul átlépnénk a kapcsolat beszűkült határait, minőségi időt, figyelmet, kedves szavakat, beszélgetést, intimitást, egymásra figyelést, igazi érzéseket várnánk, hiába. 

Kell ez nekünk?  Akkor inkább szívet zárunk, és semmiségeket, üres frázisokat, hazugságokat puffogtatunk önvédelemből, és a másik legyen inkább szabadidő partner, barát extrákkal, vagy akármi más, közben szögesdróttal védjük a szívünket,  ne is próbálkozzon összetörni. 

Már az induló kapcsolatokban is az őszinte, tiszta, világos szavak hiányoznak leginkább. Félünk megnyílni, óvatos közeledéseinket átjárja a bizonytalanság. Pedig ideje lenne végre álarcok nélkül szelíden, de határozottan kimondani amire vágyunk, amit keresünk és nem azon aggódni, hogy a másik majd hanyatt homlok menekül az ,,érzelemlavina,, elől. folyt...  

Jó pár évvel korábban, talán 8-10 éve is van már, hogy később ősszel kikelt egy csomó kis kacsa.

A kis kacsákrol tudni kell, hogy ultra cukik, és anyám is imádta őket, ezért megtartotta.

Kisvártatva azonban beálltak a fagyok, a pici kacsák pedig még kicsik voltak, ezért egy dobozban tartotta őket, éjjelre betette a ládát a fürdőszoba zuhanytalcajaba, nappal pedig kint voltak.

Nőttek a kiskacsak, már tavasz is lett, nagyok lettek, de mikor leszállt az este, szólás és kérés nélkül, terelgetes nélkül elkezdtek feltotyogni a lépcsőn, és jöttek befelé a fürdőszobába!!!

 

Az a generáció, már kipusztult. A legidősebb kacsák 2014-ben keltek, azóta egyik evben sem lettek, mert anyám gyenge volt már hozzá.

 

Idén kelt nekem egy csomó picike szuper ultra cukmorgo kiskacsa, most már elérték a felnőtt kort.

Az imént érkeztem haza a boltból.

A fürdőszobában 2 kacsát találtam, bejöttek.

Soha nem hoztam őket be ide. 

Még a szüleik sem tudhatták ezt a fürdőszobai múltjukat a felmenőiknek, tehát nem arról van szó, hogy megmondták nekik.

 

Egyszerűen tudják!

 

Én kezdek félni. Ha tényleg ilyen félelmetes az epigenetikus tanulás, akkor az összes felmenőik összes jó és rossz emléke lenyomatot hagy bennünk, akkor az egy csomó kérdést felvet.

Igen, többek közt az aura rétegeiben állítólag elraktározott, meghatározó lenyomatokkal kapcsolatban is. Hogy lehet, hogy valóságos és igaz. Hiába tűnik vajakossagnak, mégis van rá közvetett bizonyíték.

 

Mi azért nem vágtunk kacsát vagy 20 éve, mert szeretjük őket. Ők a mi madaraink. Pontosabban most már csak sz enyémek. 

Régebben ezt úgy ideologizaltam anyanknak, hogy "A mi kacsáink az ígéret az Univerzumnak, hogy létezik a kegyelem!" - nem tudom, ez nekem csak úgy jött.

Emlékszem anyámra, tekert egyet a fején, nagyot nézett, és azt mondta:

-Te, miket mondasz!

Mondom, igen, igen. Nem kötelező mindent megenni, levágni, csak a saját hasznunkra tartani. Hagy éljenek, ők is élőlények...!