...vagyhátígymittudomén...

Azt a házi feladatot kaptam, hogy keddig dédelgessem agyon a belső gyermekemet.

 

Hol kezdjem?

Valahogy úgy vagyok én összerakva, hogy amikor a szar az orromig ér, és félő, hogy egy fröccsenésbe belefulladok, akkor tudom igazán összeszedni magam.

Lógok egy rakás forinttal az apehnak, amiben az a szép, hogy akkor tudom visszaadni, ha van sok gyerek, ami meg abból lesz, hogy egy rakás forintot költök reklámra. Vagyis én már nem is tudom, hogy mitől lesz, tavaly havi 10-nél többet nem adtam ki ilyesmire, mégis volt 7 gyerek, most meg két kézzel lapátolom a pénzt, oszt mégsincs.

Szerencsére Hannah szerződését mégsem bontják fel, csak szüneteltetik, ezért fél havi díjat fizetnek, Áronék meg csak januárban költöznek, tehát ő meg teljeset fizet, meg a régi szerződés szerint Jesper is fizet a kihagyott hónap(ok)ra egy keveset. Meg ott lesz ugye a Mikulás játszóház, amiből csurran-cseppen valami, szóval azért éhenhalni nem fogunk, de hogy az apehnak törleszteni se, az is biztos. :)

Rajta vagyunk az alapítványos kérdésen, a youtube-os videó elkészítésén, a K. Éva ügyből per lesz, de azt is meg fogjuk nyerni (ha nem, akkor ezentúl senki se fizessen senkinek szerződés szerint, mert akkor ezt meg lehet tenni büntetlenül), megyünk tárgyalni a Springerhez a jövő héten, a Sanomanóváron dolgozunk... Előbb-utóbb úgyis rendben lesz minden.

Tökéletes idő, hely, alkohol- és punksűrűség, tökéletes régi-új szám arány, remek bulihangulat.

 

Azt hittem, hogy így 30 évesen majd hátul fogok ácsorogni sörrel a kezemben, cigizgetve, és meghallgatom az Alvint.

Persze. :)

Második szám: "Tanácsadásra nincs szükségem, nem kell, nem kell, köszönöm szépen."

Azon vettem észre magam, hogy már ugrálok és a fejemet rázom. És ez így ment a végéig. Vége előtt kicsivel még előre is mentünk a sűrűjébe, úgyhogy kellő számú kék foltot is sikerült begyűjteni, ami nélkül nem is lenne igazi egy punk koncert.

 

Bónusz: a büfében beszélgettem Tóth Gabival, és úgy tűnik, ő is olyan jó fej, mint Vera.

 

Meg találkoztunk Zsazsáékkal is, ma meg segg-láb-fejrázóizomlázam van, meg.... szóval egyszerűen minden tökéletes volt.

Életem legjobb Alvin koncertje. :)

A manóvári elit alakulat (Zita néni és Márti néni) vezetésével elvállaltuk a Mikulás játszóház lebonyolítását a Mammutban. Ehhez keresek további munkatársakat december 5-6-ára (péntek, szombat) 10-19 óráig tartó időszakra. Ha jól teljesítesz, beugró/kisegítő, vagy jövő szeptembertől akár állandó munkát kaphatsz a Manóvárban. Jelentkezésedet a zita@manovar.hu e-mail címre várom. Ne felejtsd el beleírni a fizetési igényedet!

Egyik nap felhívott, majd tegnap meg is látogatott XY, a Who is who magyarországi kiadványának a szerkesztője. A következőben benne leszek én is.

Azt mondta, hogy a mai magyar társadalom fontos élő emberei szerepelnek benne. Nem tudom, én hogy kerülök oda. Azt mondták, valaki ajánlott, de nem mondhatják el, hogy ki. Az is lehet, hogy csak találtak a neten. A lényeg: megnéztem egy példányt. Aba Botonddal kezdődik. L betűsök között lapozgattam, rokonok után kutatva, ott találtam Lévay Anikót, Lékó Pétert, Lendvay Ildikót. Van csomó olyan, akiről fogalmam sincs. Több ezer ember élete távirati stílusban.

Mindamellett, hogy továbbra sem értem, én mit keresek benne, meg fogom venni. Egyrészt büszkélkedni az unokáknak, másrészt kontaktot szerezni tényleg fontos kisgyerekes emberekhez.

Mennyire kevés elég manapság ahhoz, hogy papíron a fontos ember kategóriába essen az ember!

Ma azt találtam ki, hogy a manóvári pulyák levesébe csipetkét készítek. Én magamtól még sosem álltam neki, csak akkor csináltam, ha anyának segítettem. Akkor is utáltam. Mert ugye a csipetke mennyiségét az egy tojás határozza meg (nem lehet félből, vagy negyedből csinálni). Abból meg lesz egy jó nagy gombócnyi tészta. Elkezdtem, csipegettem annyit, amennyi a levesbe kell. Aztán elgondolkoztam, hogy a többi tésztának mi legyen a sorsa, bevallom a laza mozdulattal kukába hajítás tűnt a legszimpatikusabbnak. Á, dehát mégis benne van a finom, értékes, teljes őrlésű tönkölyliszt meg a biotojás (így is legfeljebb összesen kb. 36,2 Ft volt a maradék), mégsem lehet csak úgy elpazarolni. Eldöntöttem, hogy elcsipegetem mindet, és lefagyasztom.

Márti közben kiment a gyerekekkel, én meg itt maradtam csendes magányomban a csipetkémmel. Már épp kezdtem felidegesíteni magam rajta, meg hogy csipegesse akinek három anyja van, meg hogy nem normális, aki ilyen hülye levesbetétet kitalál, amikor is megvilágosodtam.

 

Arra gondoltam, vajon hány harminc éves magyar nő csinál csipetkét. Biztosan nem sok. Szegény csipetke kihalófélben lévő levesbetét. Onnantól, hogy erre rájöttem, megdicsőült arccal, büszkén csipkedtem a tésztát, mint egy hungaricum utolsó keresztes vitéze. :)

Nyom az agyam, nehéz vagyok, mint a kő, folyik a taknyom, fáj a torkom, és nagyon, de nagyon nyűgös vagyok.

Anyukámat akarom!

Ápolgatja, dédelgetje, friss szénával megetetje...

Ma egy indiai kislány és egy norvég kisfiú francia sajtot evett egy magyar bölcsődében. :)

Lesz egy indiai kislányom, aki ma járt először nálunk.

Egész idő alatt azzal volt elfoglalva, hogy követte Jespert, a norvég csodát, sikongatva szagolgatta, és tapogatta a bőrét és a haját.

 

Ő még ennyire fehér bőrt és ilyen szőke hajat soha sem látott. :)

Istenem, áldd meg Nagy Dorkát, ezt a vinnyogó kis kupacot, ezt a legeslegújabb életet. :)