Egyedül, ébren…
Péntek este, a lány lefekszik, aludni próbál. Agya zakatol, szíve fáj, majd megszakad,
pedig akarta, hogy így legyen. Fél, amit tett végleges, hogy ami volt annak árnya is
elpárolog. A fiú jár egyfolytában az eszében, szívében, lelkében. Szereti?! t okolja, minden
az hibája – gondolja a lány. A lány megtett mindent, féltette t, szerette t, mellette állt…
most sír, elillant egy álom a lelkébl, eltnt is.
Péntek este, a fiú várja, hogy végre karjaiba zárja szerelmét. Nem is sejti még…
összeroppan, ígér mindent, megtenne bármit, de már kés. Nem tudja elfogadni, nem tudja
felfogni, hogy az hibája, pedig nem akarta. Terveket sztt, házasságot, 19 évesen a lánnyal.
Mindenük meglett volna, csak egy hiányzott: szerelem.
A lány busszal tart haza kedvese felé. Az elhatározás nehéz, a kísértés nagy, a fiatal
vér nem hagyja nyugodni. Kérdések sora: vajon tényleg az, vajon az els szerelem lehet
ennyire ers, vajon a fiú is így akarja, vagy csupán kihasználja naivságát, vajon jó lesz ez
így… káosz mindenhol, kérdés és kétely amerre csak gondolatai járnak, a szíve harcol az
eszével. Aztán megnyugszik, jobb lesz ez így, mindkettjüknek. Szívének nem mer hinni, már
nem szereti, aztán mégis… üres minden, lebeg a zravarban, sodródik az árral, lesz ami lesz.
Hátat fordít mindennek, szemét becsukja, csak magára gondol, elviselhetetlen a sok kérdés, a
bizonytalanság, a várakozás az álomra, amit együtt szttek. Hiszen összeöltötték életüket, k
voltak a pár, akik mindig együtt maradnak, akik az els szerelemben ráleltek a másik felükre.
A lány fél, tart ettl: biztos ez? A kérdések sora ismét rátör, nem tudja ket megválaszolni.
Komolyan akarta csinálni, felntt emberhez méltóan, de nem megy, túl nehéz, túl félelmetes.
Nem bízik már a fiúban, a jövjükben, most nem, most a szakítás a helyes döntés… gyzött
az esze, vagy a szíve, maga sem tudja melyik…
A fiú autójában várja, hogy végre magához ölelje kedvesét. Hideg van, fázik, de a
szerelem és a vágy elvakítja. A lány elé fut, megcsókolja. Hazafelé tartanak, nem is sejti még,
mi vár rá. Az hiszi, minden rendben, hogy nem hibázott, minden megy a megszokott módon,
mint eltte három évvel. A lány némán ül mellette, míg meg nem érkeznek. Szótlanul, mint
aki meghalni készül. Úgy is érzi, hisz lelkének és szívének egy darabja porrá rldött a
fájdalomban, a kétségekben, a várakozásban. A fiúnak fel se tnik, nem figyel rá. Csak az jár
az eszében, hogy végre újra látja a lányt.
Megtörtént, a lány kimondta, a fiú nem ért semmit. Hol ronthatta el, nem érti a lány
okát, nem ért semmit, összetörik, élete megszakad, újat kezdeni képtelen, szemébl kialszik a
tz, mibe a lány oly rég beleszeretett. A lány szívérl, lelkérl a teher lehullt, teste száll a
szabadságtól, érzi, jól döntött. De szíve majd megszakad a másikért, mert hiába is tagadná,
tudja, hogy a fiú az igazi számára, de nem lehetnek együtt. Most nem.
Es verdesi az ablaküveget. A lány szeme a távolba mered, keresi elveszett múltját,
miben benne rejlett jövje is. Lelke szabad ugyan, de üres, bizonytalan. Nehéz elengedni, érzi,
nem is fogja soha. A fiú beletördni nem tud, szenved, egyszerre gylöl és szeret rülten. A
lány már tudja, hogy amit tett végleges, visszaút nincs. Fáj a gondolat, de akarta így.
Vasárnap délután, napsütés. A lány egyedül ül a vonaton. Az ablakon keresztül nézi a
világot, amit eddig becsukott szemén és lelkén keresztül nem látott. Nem tudja miért, de érzi a
napsugarak bizsergését az arcán, a hajába belekapó szellt, a szabad élet fuvallatát. Most jó…
Péntek este, a lány lefekszik, aludni próbál. Agya zakatol, szíve fáj, majd megszakad,
pedig akarta, hogy így legyen. Fél, amit tett végleges, hogy ami volt annak árnya is
elpárolog. A fiú jár egyfolytában az eszében, szívében, lelkében. Szereti?! t okolja, minden
az hibája – gondolja a lány. A lány megtett mindent, féltette t, szerette t, mellette állt…
most sír, elillant egy álom a lelkébl, eltnt is.
Péntek este, a fiú várja, hogy végre karjaiba zárja szerelmét. Nem is sejti még…
összeroppan, ígér mindent, megtenne bármit, de már kés. Nem tudja elfogadni, nem tudja
felfogni, hogy az hibája, pedig nem akarta. Terveket sztt, házasságot, 19 évesen a lánnyal.
Mindenük meglett volna, csak egy hiányzott: szerelem.
A lány busszal tart haza kedvese felé. Az elhatározás nehéz, a kísértés nagy, a fiatal
vér nem hagyja nyugodni. Kérdések sora: vajon tényleg az, vajon az els szerelem lehet
ennyire ers, vajon a fiú is így akarja, vagy csupán kihasználja naivságát, vajon jó lesz ez
így… káosz mindenhol, kérdés és kétely amerre csak gondolatai járnak, a szíve harcol az
eszével. Aztán megnyugszik, jobb lesz ez így, mindkettjüknek. Szívének nem mer hinni, már
nem szereti, aztán mégis… üres minden, lebeg a zravarban, sodródik az árral, lesz ami lesz.
Hátat fordít mindennek, szemét becsukja, csak magára gondol, elviselhetetlen a sok kérdés, a
bizonytalanság, a várakozás az álomra, amit együtt szttek. Hiszen összeöltötték életüket, k
voltak a pár, akik mindig együtt maradnak, akik az els szerelemben ráleltek a másik felükre.
A lány fél, tart ettl: biztos ez? A kérdések sora ismét rátör, nem tudja ket megválaszolni.
Komolyan akarta csinálni, felntt emberhez méltóan, de nem megy, túl nehéz, túl félelmetes.
Nem bízik már a fiúban, a jövjükben, most nem, most a szakítás a helyes döntés… gyzött
az esze, vagy a szíve, maga sem tudja melyik…
A fiú autójában várja, hogy végre magához ölelje kedvesét. Hideg van, fázik, de a
szerelem és a vágy elvakítja. A lány elé fut, megcsókolja. Hazafelé tartanak, nem is sejti még,
mi vár rá. Az hiszi, minden rendben, hogy nem hibázott, minden megy a megszokott módon,
mint eltte három évvel. A lány némán ül mellette, míg meg nem érkeznek. Szótlanul, mint
aki meghalni készül. Úgy is érzi, hisz lelkének és szívének egy darabja porrá rldött a
fájdalomban, a kétségekben, a várakozásban. A fiúnak fel se tnik, nem figyel rá. Csak az jár
az eszében, hogy végre újra látja a lányt.
Megtörtént, a lány kimondta, a fiú nem ért semmit. Hol ronthatta el, nem érti a lány
okát, nem ért semmit, összetörik, élete megszakad, újat kezdeni képtelen, szemébl kialszik a
tz, mibe a lány oly rég beleszeretett. A lány szívérl, lelkérl a teher lehullt, teste száll a
szabadságtól, érzi, jól döntött. De szíve majd megszakad a másikért, mert hiába is tagadná,
tudja, hogy a fiú az igazi számára, de nem lehetnek együtt. Most nem.
Es verdesi az ablaküveget. A lány szeme a távolba mered, keresi elveszett múltját,
miben benne rejlett jövje is. Lelke szabad ugyan, de üres, bizonytalan. Nehéz elengedni, érzi,
nem is fogja soha. A fiú beletördni nem tud, szenved, egyszerre gylöl és szeret rülten. A
lány már tudja, hogy amit tett végleges, visszaút nincs. Fáj a gondolat, de akarta így.
Vasárnap délután, napsütés. A lány egyedül ül a vonaton. Az ablakon keresztül nézi a
világot, amit eddig becsukott szemén és lelkén keresztül nem látott. Nem tudja miért, de érzi a
napsugarak bizsergését az arcán, a hajába belekapó szellt, a szabad élet fuvallatát. Most jó…
0 hozzaszolas
