zenit.huc.hu

Ez a két téma uralja a plakátkiállítást. A sok hatalmas kutyaszar és kutyasegg irritáló, a napi negyven tonna "veszélyes hulladék"-nak minősített kutyaszar sokkoló. Ha a kampány sikerrel jár, akkor lesz napi negyven tonna bezacskózott kutyaszar egyetlen lerakóhelyen? Vagyis 14.600 tonna évente? És mennyi emberszar keletkezik? Valószínűleg 15-20 ezer tonna naponta, Budapesten. És 3 millió liter emberpisi. Abból mennyi kerül ki Budapest utcáira? A Coca-cola és sör és ásványvíz reklámok mellé oda lehetne tenni, hogy ne csak az ember elejéről gondoskodj?
A másik kérdés: szereted a hazádat?
Még a Himnuszban is benne van: "szertenézett, s nem lelé honját a hazában". Egy ország, egy állam területe nem automatikusan a "haza" - ahogyan egy szállás nem automatikusan az "otthon". Ebben az országban évtizedekig az volt a rend, hogy a területét elhagyni két vagy háromévente lehetett két hétre, a jó magavisletűeknek (bizonyos ellenőrzés mellett): mint a börtönből, ha kiengednek néhány napra. Nem ország volt, hanem börtön. Ha engedély nélkül elhagyta valaki, börtönnel, vagyonelkobzással, határon való lelövéssel, felrobbanással büntették. Még csak tizenhat éve, hogy leszerelték a szögesdrótot, felszedték az aknákat. Most (elég szép pénzért) bárki kaphat útlevelet, ám valószínűleg a többségnek az is gondot okoz, hogy elmenjen a Balatonra, vagy a Mátrába, vagy megnézni a vidéki városokat, a béréből nem tudja kifizetni az utat, és a kinti emberi életet két hétre sem. Addig nem Haza egy ország, amíg emberek tízezrei alszanak az utcán, halnak meg az utcán, és százezrek rettegnek attól, hogy nincs, vagy nem lesz "szükség rájuk" - ezzel lassú anyagi erkölcsi romlásba süllyednek. Nem, ez nem haza, ez még csak ország. Attól még lehet szeretni: és megpróbálhatjuk Hazává nemesíteni mindannyiunknak. Talán.

2 óra: tisztálkodás, utazás, étkezés
9 óra: munka
2 óra: sport és a hozzá tartozó egyebek
8 óra: alvás
3 óra: szabadidő...., amennyiben nem osztanak be esti szemináriumra és a másnapi óráimra sem kell készülnöm.

Ugyan ki vágyna rá, hogy EZT megossza velem?

"Két lehetőséged van. Vagy feladsz valamit az életedből (például a Ph.D-t), vagy most egy darabig lemondasz a szerelemről."

Szerintetek melyiket választottam...?

Nem igaz. Tudok.

Elveszíthetem apám, anyám, istenem, hazám, bölcsőm, szemfedőm, csókom, szeretőm...
...és még mindig élni fogok.
Szédítő szakadékok nélkül.

Az egész csak azon múlik, hogy akarok-e....
Akarok-e így élni.

Hogy érdemes-e....

Amíg te játszottál a téren,
én billentyűket gyúrtam egy zongorán
táncoltam egy kötélen és majdnem leestem.
S a nézőtéren rajtad nevettem.

Még tizenöt sem voltam,
s megőrültem már a dobokért
átestél egy kanyarón és egy diplomán,
illemórán és tánciskolán.

És egyszer felgördült a függöny,
és szemben ült a tisztelt publikum,
eljátszottunk mindent, amit addig tanultunk,
kivéve, mit akkor se tudtunk.

A Kicsi, a Nagy, az Arthur és az Indián,
minden hangot ismernek a zongorán,
és ha néha-néha ezt nem is hallod meg,
mégsem vagyunk elcserélt fejek.

Prágában a csilláron is lógtak,
autogramhoz egy rúzs volt a toll,
kétszázezer ember vagy egy meghitt klub,
mindegy, hogyha szól a rock and roll.

Varsóban elveszett a Somló,
és zárva volt az információ,
Locomotív tortát küldött egy híres szakács,
s Chicagóban szólt a rádió.

Londonban szótárt reggeliztünk,
de jobban esett volna egy fasírt,
Indián egy medvetalpat rendelt áfonyával,
Józsi tegezett egy bölcs fakírt.

Roppantul gyűlölök repülni.
Én kimondottan tudom élvezni,
szebbnél rosszabb szállodákban töltöm életem,
telefonkönyv lett már a fejem.

A Kicsi, a Nagy, az Arthur...

Ültünk a járdán benzingőzben,
Friscóról meg született egy dal,
egy-két elfelejtett szóban sosem volt hiány
és nem jött el az álomarcú lány.

Én csak a kék asszonyt szerettem,
és kotta nélkül játszom az életem.
A tengelykezű félember még mindig látogat,
de kértem már, hogy ringasd el magad.

A Kicsi, a Nagy, az Arthur...

Anna doktor ujja morze,
írógépén nem volt zsé betű.
Az erősítő beremeg, ha Arthur közeleg,
a barázdáról leugrik a tű.

Hordjuk a bal cipőt s a jobbat,
kezünk írja és játssza a dalt,
én mondom a dallamát és te a szövegét,
tolni kell a banda szekerét.

A Kicsi, a Nagy, az Arthur...

Soon, come soon
Sweet so sweet
Fall inside
Between the sheets

This could be
Heaven right
Here on earth
This could be Heaven
This could be
Heaven right
Here on earth
This could be Heaven

Peace, new peace
Mine, near mine
All the world
Fall in time

This could be
Heaven right
Here on earth
This could be Heaven
This could be
Heaven right
Here on earth
This could be Heaven

Sleep, to sleep
Sigh on sigh
All of this
A lullaby

This could be
Heaven right
Here on earth
This could be Heaven
This could be
Heaven right
Here on earth
This could be Heaven

This could be Heaven
This could be Heaven
This could be Heaven
Ths could be
Heaven

nagyon megbetegedtem szigeten. laz es fajdalomcsillapiton elek megint. este a tuzijatekot, ha nezem akkor egy jacuzzibol ami egy dunaparti lakasban pont a gellerthegyre nez. komoly. cuccok bekeszitve, ba nemtom gyogyszerrel mi lesz a vege :D
organizaltam egy dvd jatszot, es egy huzhatos lemeztaskat. no more hat leszakad. no more. asszem az elmult honap a no more jegyeben tellt, de ezert sok baratom fellelegzett, hogy vegre a ...... erok tavolodnak a kozelembol, es en is toltodok felfele. .d:D

aki megnézi a tűzijátékot és tudja hánykor zárják le a hídakat!!
és ismerem...

Szerelmes vagyok a munkámba. Valahogy bármilyen jól áll valaki anyagilag, bármilyen szilárdnak tűnik a helyzete a világban, belül mindenki annyira törékeny, annyira esendő. Jólesik átsegíteni az embereket a fizikiai-lelki fájdalmakon, az instabil helyzeteken, és egyszerűen csak hagyni, hogy a test és a lélek öngyógyító rendszere az akadályok finom elgördítésével diadalmasan beinduljon. Jó látni az embereket újjászületni, és újra nagy erővel élni. Olyan kevésen múlik az egészség, a boldogság, az energia: csak egy egészen kicsit kell segíteni, és mindannyiunkban ott van a lendület, a beteljesedésre való képesség, a harmónia ígérete.
Ilyenkor érzem, hogy élek, és nem hiába. Bármilyen sokat agyalok is, amikor már a konkrét gyógyításra, a terápiás terv kidolgozására kerül a sor, hihetetlen nyugalom és biztonság van bennem, ahogy a sokfajta lehetőségből körvonalazódik és kialakul az egyetlen, az egyedi, a személyre szabott. Felépül valami, ami látszatra egyszerű, mégis a lehetőségek végtelen sorából hatalmas agymunkával és empátiával kell megtalálni, hogy ennek az embernek személyesen neki, mi a baja. A köhögés, a fájdalom, a gyomorpanasz, az alvászavar csak tünet. Azt megtalálni, hogy milyen külső belső okok miatt alakult ki, mi az eredendő ok, mi a rárakódott tizenöt réteg, milyen módon lehetne a baj gyökerét orvosolni, anélkül, hogy jelentősen változtatni kelljen az életén, mégis az első kis lépés már megingassa az egész helytelen építményt, és felépüljön szervesen, apránként az új, a hozzáillő, de ne összeomlások sorozatán keresztül, hanem természetesen és harmonikusan - hát jó játék. És mindig elámultan nézem, hogy mennyire hat, mennyire ott él mindannyiunkban a természetes belső intelligencia, amely akkor is átveszi az uralmat, ha ezerféle módon elnyomtuk, nyomorítottuk, felülbíráltuk: elég a legkisebb rést megtalálni, és abból mindig újra kikel a mag, kinő az életszeretet: az élet élni akar, bármit is követünk el ellene, mindig megbocsát, mindent jóvátesz.

Vörös István: Simone Weil unokája

Simone Weil unokája vagyok én,
könnyen síró, farmeros nemes.
Hé, polgárok, jó lesz tán hallgatni
rólatok, mert a semmi ideges.

A semmi ideges, a szent üres.
Hé polgárok, sok fehér lábfej,
mi lesz, ha Simone Weil kósza népe
rettenetes közönnyel áll fel?

Ha áll a nép, hé, polgárok, mi lesz?
Kártyás házaitokból merre fut
kibic hadatok? Ha majd fogcsikorgatva
lecsapjuk az adut?

..-És most mondjunk áldást a fogyókurásokra! Orbi et Norbi....