Antoine De Saint-Exupéry: A hadirepülo /részlet/
Könnyu arra alapítani egy társadalom rendjét, hogy mindenki meghatározott törvényeknek engedelmeskedik. Könnyu alakítani a vak embert, aki zokszó nélkül aláveti magát úrnak vagy Koránnak. De mennyire más az értéke a sikernek, ha az embert tesszük meg önmaga urának, hogy felszabadítsuk.
De mi a felszabadítás? Ha a pusztában felszabadítok egy embert, aki semmit se érez, mi az o szabadsága? Nincs más szabadság csak "valakié", aki tart valahová. Azt az embert úgy kell felszabadítani, hogy megtanítjuk rá mi a szomjúság, és megmutatjuk a kúthoz vezeto utat. Csak akkor támadhatna fel benne a szándék bizonyos cselekedetekre, mert már meglenne a tartalmuk. Egy ko felszabadításának nincs jelentése, ha nincs nehézkedés. A szabad ko nem megy sehová.
Az én civilizációm pedig az egyén felett álló Ember tiszteletére törekedett alapítani az emberi kapcsolatokat, hogy magunkkal és felebarátunkkal való viselkedésünket ne a termeszboly szokásainak, vak utánzása szabja meg, hanem a szabad szeretet gyakorlása.
A nehézkedés láthatatlan útja felszabadítja a követ. A szeretet láthatatlan lankái felszabadítják az embert. Az én civilizációm arra törekedett, hogy minden ember ugyanannak a fejedelemnek a Követe legyen. Úgy tekintette az egyént, mint ami valami nagyobbnak az útja, vagy üzenete és szabad felemelkedéséhez mágneses irányokat ajándékozott neki.
Ismerem én ennek az erotérnek az eredetét. Az én civilizációm századokig az emberen át nézte az Istent. Az ember az Isten képére teremtetett. Istent tisztelték az emberben. Az emberek testvérek voltak az Úrban. Isten visszfénye ronthatatlan méltósággal ruházott fel minden embert. Istenhez fuzodo kapcsolatai magától értetodoen megszabták önmaga és felebarátai iránti kötelességeit.
Az én civilizációm a keresztény értékek örököse. Elgondolkodom majd a székesegyház szerkezetén, hogy jobban megértsem az architektúráját.
Istenszemléletük tette egyenlové az embereket, mert egyenlok voltak az Úrban. És az egyenloségnek világos tartalma van. Mert csak valamiben lehetünk egyenlok. Üres szó az egyenloség, ha nincs mihez kötni.
Értem én világosan, miért tiltotta az egyenloség - amely nem volt más, mint Isten jogainak egyenlosége az egyénekben -, hogy határt szabjunk az egyén felemelkedésének: Isten úgy határozhat, hogy ot választja ki útul. De minthogy Isten jogainak egyenlosége az egyének "felett" is érvényesült, értem miért voltak kiróva minden rendu és rangú egyénre egyazon kötelességek és törvények. Mint Isten szolgái, egyenlok voltak a kötelességben.
Értem, miért nem szült se ellentmondást, se zurzavart az Istenben megvalósuló egyenloség. A demagógia akkor kel életre, ha közös mértrék híján az egyenloség elve az azonosság elvévé silányul. Ilyenkor nem üdvözli a közkatona a századost, mert a százados képében egy egyént tisztelne meg, nem a Nemzetet.
Az én civilizációm, ahogy Istentol örökölte, az Emberben tette egyenlové az embereket.
Értem, honnan ered, hogy az egyik ember tiszteli a másikat. A tudós tisztelni tartozott a raktárost is, mert a raktárosban Istent tisztelte, akinek a raktáros is a Követe volt. Akármilyen értékes volt az egyik, középszeru a másik, egyetlen ember se taszíthatta rabszolgaságba a másikat. A Követet nem lehetett megalázni. De az ember tisztelete nem az egyéni középszeruség, az ostobaság vagy a tudatlanság elott való lealjasító hajbókolás volt, mert elsosorban Isten Követének minoségében tisztelték az embert. Isten szeretete nemes kapcsolatokat létesített az emberek között, úgy intézték ügyeiket, mint Követ a Követtel, felette állva az egyén rangjának.
Az én civilizációm, ahogy Istentol örökölte, megvalósította az ember tiszteletét az egyének által.
Értem az emberek testvériségének eredetét. Az emberek testvérek voltak az Úrban. Csak valamiben lehet testvérnek lenni. Ha nincs kötelék, ami összekösse az embereket, akkor szemben állnak, nem egymás mellett. Nem lehet csak úgy testvérnek lenni. A bajtársaim meg én testvérek vagyunk a 2/33-as Osztályban. A franciák Franciaországban.
Az én civilizációm, ahogy Istentol örökölte, testvérré tette az embereket az Emberben.
Értem az irgalmasság kötelességét, amit annyit hallottam hirdetni. Az irgalmasság Istent szolgálta az egyén által. Istent illette, bármilyen középszeru volt is az egyén. Az az irgalmasság nem alázta meg a megajándékozottat, a háládatosság láncaival se béklyózta meg, mivel nem neki, hanem Istennek szánták az ajándékot. És az irgalmasság sose a középszeruség, az ostobaság vagy a tudatlanság megtisztelése volt. Az orvosnak a legalantasabb pestises betegért is kockára kellett tennie az életét. Istent szolgálta vele. Attól nem lett kevesebb, ha egy tolvaj ágya mellett virrasztotta át az éjszakát.
Az én civilizációm, Isten örököse, az egyén által az Embert ajándékozza meg az irgalmasság ajándékával.
Értem mély értelmét az Alázatosságnak, amit az egyéntol követeltek. Nem alacsonyította le az embert. Felemelte. Megvilágította elotte követi minoségét. Azzal hogy kötelességévé tette felebarátjában Istent tisztelnie, kötelességévé tette, hogy önmagában is Istent tisztelje, az Isten felé vezeto úton járó Isten-hirnöke legyen. Arra késztette, hogy magáról megfeledkezve felmagasztosuljon, mert ha az egyén a maga fontosságát csodálja, menten fallá változik az út.
Az én civilizációm, Isten örököse, meghirdette a magunk tiszteletét is, vagyis magunk által az Ember tiszteletét.
És azt is értem, hogy az Isten szeretete miért keltette fel az emberekben az egymás iránt való felelosségérzetet és miért plántálta beléjük erényül a Reményt. Minthogy Isten szeretete által mindenki egyazon Isten Követe volt, mindenkinek kezében volt mindenki üdvössége. Senkinek sem volt szabad kétségbeesnie, mivel önmagánál hatalmasabb hírnök volt. A kétségbeesés azt jelentette, hogy megtagadom az Istent magamban.
A Remény kötelességét így is megfogalmazhatom: "Hát olyan fontosnak hiszed magad? Mekkora elbizakodottság lakik kétségbeesésedben!"
Az én civilizációm, Isten örököse, minden egyes embert felelossé tett mindenkiért, és mindenkit felelossé tett minden egyes emberért. Az egyénnek fel kell áldoznia magát a közösség megmentéséért, de ez nem valami ostoba számtan. Hanem az Ember tisztelete az egyén által. Abban van az én civilizációm valódi nagysága, hogy száz bányász kockáztatja az életét egyetlen föld alatt rekedt bányász megmentéséért. Az Embert mentik meg.
Így már megvilágosodik elottem a szabadság értelme. A szabadság a magvának eroterében élo fa növekedésének szabadsága. A szabadság az Ember felemelkedésének légköre. A szabadság olyan, mint a kedvezo szél. Csak a szél kegyelmébol szabad a vitorlás a tengeren.
Aki ebben él, annak megadatik a fa hatalma. Micsoda roppant földet be nem indáz a gyökereivel! Mennyi emberalkotó anyagot fel nem szív, hogy kivirágoztassa a napfényben!
Ezt kaptam...
