Memoirs of a Fairy

Hatéves korom óta az volt a rögeszmém, hogy a tárgyak formáját rajzolom.
Ötéves koromra végtelenül sok rajzot kibocsátottam már a kezem alól, de mindaz, amit hetvenéves korom előtt alkottam, arra sem méltó, hogy megszámolják.
Hatvanhárom éves koromban értettem meg szép lassan az igazi természet, az állatok, a fák, a madarak és a bogarak szerkezetét.
Ebből következik, hogy nyolcvanéves koromra valószínűleg még jobban előre haladok; kilencvenéves koromban behatolok majd a dolgok igazi misztériumába; százéves koromban a csoda fokára érkezem, és amikor száztíz éves leszek, a rajzaimon minden - egy pont, egy vonal -, minden élni fog.
Kérem azokat, akik ugyanolyan sokáig élnek majd, mint én, ellenőrizzék, hogy megtartom-e a szavam.
Írtam hetvenöt éves koromban, én, Hokuszai, a bolond öreg festő.

Egy pont, egy vonal, minden élni fog...

Egy elkóborolt meghívó ami végül felejthetetlen élményt hozott számomra.
Sosem voltam még igazi kiállítás megnyitón így hát úgy döntöttem, hogy ez esetben ha törik ha szakad elmegyek még ha egyedül kell legyek is. És mennyire jól tettem!
Íme az említett elfogott meghívó szövege:

Dr. Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója tisztelettel meghívja Önt a Rembrandt 400 Rajzok és Rézkarcok című kiállítás megnyitójára 2006. június 29-én, 11.00 órára.

A kiállítást megnyitja Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter
Őexcellenciája Roland Mollinger, a Holland Királyság Nagykövete

A kiállítást bemutatja Dr. Gerszi Teréz, a kiállítás kurátora

Maradandó élmény volt azt kell, hogy mondjam. Egy kis, Rembrandt korabeli zenét játszó együttes előadásával kezdődött a megnyitó. Lezajlottak a beszédek amelyek közül a nagykövetúré vitte magasan a prímet. Majd miután a borzalmas hőségben végig szenvedtük a beszédek hosszú sorát végre bejuthattunk magára a kiállításra is. Mindenki a légkondicionáló áldásos hatását élvezte eleinte majd a későbbiekben a kiállítás darabjait melyek közül jó pár igazi remekmű. Szerény személyem vagy négyszer járt körbe a körülbelül 150 rajzot illetve rézkarcot bemutató teremben. Majd miután kellemesen kinézelődtem magam és a kedvenc darabjaimhoz visszatértem jó párszor, úgy döntöttem, hogy meglátogatom az álló fogadást is.
Eléggé meglepődtem az ételek és italok sokrétűségén és kiváló minőségén. Mondhatom igazán kitettek magukért.
Végül még utoljára megtekintettem a két számomra legkedvesebb kiállított darabokat majd hazafelé vettem az irányt azzal a megnyugtató információval a birtokomban, hogy decemberben Van Gogh kiállítást láthatok majd ugyanitt.


Véleményem szerint jó kiállítási darabok a következők:
Az elefánt
Mária halála
Három fa
Ajtóban beszélgető asszony
Ádám és Éva
Phőnix – vitatott jelentésű allegória
A kagyló
Faust – egy tudós dolgozószobája
Menekülés Egyiptomba – éjszakai jelenet
„Ecce Homo” – Pilátus megmutatja Jézust a népnek
Szent Jeromos visszanyesett fűzfánál
Sírbatétel

Szabad csütörtök estém lévén úgy döntöttem, hogy elviszem anyumat moziba. Szerencsére ízlésünk megegyezik így nem volt kérdéses mit választunk.
Féltem kicsit ettől a filmtől mert az utóbbi időben gyakran pórul jártam, nem azt kaptam a filmtől amit a könyv adott.
Ez esetben azonban egy szavam sem lehet. Maga a mozi, mely ez esetben az Uráni Filmszínház volt, már megadta az alaphangulatot. /Egy kissebb teremben került levetítésre a film, kukoricás zacskók zörgése és egyéb kellemetlen multiplexekkel járó zajtól mentesen./ Az alkotás pedig már csak fokozta ezt méghozzá hihetetlen magasságokba.
Lehengerlő színészi játék, shakespeare-i hangulat, felejthetetlen dialógusok.
Shylock szerepére Al Pacinonál keresve sem találhattak volna jobbat. Az öreg zsidó minden mozdulata, minden reakciója tökéletes színészi játékról árulkodik. Ő uralja szinte az egész alkotást.
Jeremy Irons mint Antonio nyújt felejthetetlen alakítást. A sorsdöntő percben szinte mi is a mellkasunknál éreztük a húsunkra vágyakozó bosszú vezette kés pengéjét. Joseph Fiennes Bassanio-ja egyetlen női nézőt sem „hagyott hidegen” úgy hiszem, szerettük őt már akkor is mikor az író szerepét öltötte magára.
S remek színészek sorát említhetném még.
Talán kissé elfogultnak tűnhetnek soraim lévén shakespeare-őrült vagyok amióta csak az eszemet tudom. De úgy érzem nyugodt szívvel ajánlhatom ezt a filmet bárkinek aki egy kicsit is fogékony az irodalom vagy akár a mozgó kép e fajtája iránt.

- ez az élet vásárcsarnokának felírata.

Solvere volo et solvi volo.
Salvare volo et salvari volo.
Generare volo et generari volo.
Cantare volo et cantari volo.
Saltate cuncti!
Ornare volo et ornari volo.
Lucerna sum tibi, ille qui me vides.
Janua sum tibi, quicunque me pulsas.
Qui vides quod ago, tace opera mea.

Oldani vágyom és oldódni vágyom.
Üdvözíteni vágyom és üdvözülni vágyom.
Nemzeni vágyom és megfoganni vágyom.
Dalolni vágyom és dalláválni vágyom.
Mind táncoljatok!
Ékesíteni vágyom és ékeskedni vágyom.
Lámpád vagyok, ha látsz engem.
Ajtód vagyok, ha zörgetsz rajtam.
Ki látod, mit teszek, hallgasd el a munkám.

Egy apokrif János-evangéliumából

You've got to break the chain of evil
With love...

Az eszeveszett érzésről ami hatalmába kerít mikor meghallok egy zenét ami akkor, abban a pillanatban csak nekem szól és minden más megszűnik. Belépek a saját kis világomba ahol az ösztöneim uralkodnak. A testem tudja, ismeri a zenét még ha először hallja is. Sosem téveszti el az ütemet. Minden mozdulat tökéletes. Itt nincsenek betanult lépések, mozdulatok.
Csak a test szabadsága létezik.
Lassan, finoman, kecsesen vagy őrülten. Nem számít. Csak az az érzés ami semmihez sem fogható. Az igazi szabadság érzése. A lelkem szinte kiszakad a testemből és az égbe emelkedik. Ahol nem akadályozhatja semmi. Nincsenek korlátok.
Ez egy másik világ. Ahol tudom jól, nem ronthatok el semmit. Magabiztos vagyok és határozott. Minden mozdulatban ott van a tökéletesség, az érzés, hogy ezt Tudom! Nem kételkedem, nem habozom, nem mérlegelek hiszen ezek ösztönök.
Az egyetlen biztos dolog az életemben ami egyben az életemet is jelenti.
Néha elfelejtem.. Néha elvisz az élet és úgy érzem minden bizonytalan, hogy nem tudok semmit. De akkor újra rám talál a zene és visszaadja minden erőmet.

A mozdulatokban benne van minden..
A nap sugarai simogatják a bőrömet.. A siker édes íze.. A szerelem íze.. Esőcseppeké mikor a forró testemre hullnak egy veszekedés után.. A nem számít semmi érzése.. Reggelek amikor nem vagyok egyedül.. Simogatásod és az álmok még összefolynak és már nem tudom mi a valóság.. A szeretkezések felejthetetlen pillanatai.. Mikor megszűnik minden.. Elveszek az érzésekben és egy pillanatra úgy érzem megkaptam mindent már nem kell semmi más..
Búcsúzások.. Órákra vagy örökre.. A kezed után nyúlok, hogy érezhessem még.. Hogy velem maradjon az érintésed akkor is mikor már elmentél..
A szél simogatása.. Ahogy beletúr a hajamba.. Átjárja minden egyes porcikámat.. Szeretkezik velem.. Majd tovább suhan, hogy másnak okozzon boldog vagy bosszús perceket..
Autózunk az éjszakában.. Újra ott vagy velem.. Ígéred, hogy nem válunk el többé soha.. A holnap már nem létezik.. Csak heverünk a tóparton és élvezzük a napsütést.. Csak mosolygunk egymásra és boldogok vagyunk.. Hisszük, hogy ez sosem múlik el.. Sosem válunk el..
Éjszakai rózsák.. Tudatják, hogy még szeretnek.. Hogy sokat jelentek.. Pedig tudom, hogy ez mekkora fájdalmat okoz..

Olyan sok szép emlék jutott nekem. A szívem szinte már el sem tudja viselni azt a szeretetet amit kaptam. Hogy ilyen rövid idő alatt ennyi jutott nekem. Megszámlálhatatlan gyönyörű, szinte már-már filmbe illő pillanat. Amit nem mérgezhet meg semmi. Még a rossz emlékek sem.
Van amit megszépít az idő. De ezekkel nem akadt nehéz dolga..
Ott vagytok minden zenében ami csak nekem szól. Minden mozdulatomban ami csak nektek szól. Beleíródtatok a szívembe, a lelkembe. Lehettek a világ másik végén, válasszanak el akár mérföldek ezrei, vagy évek hosszú sora, nem feledlek titeket soha. Csak a szemem kell lehunynom és ott vagyok veletek újra..
A szívem egy apró darabja ott maradt mindegyikőtöknél és összeköt veletek míg élek.

Táncolva kellene élnem az életem..

"Tudom, milyen nehéz az embernek saját magát vállalnia, amikor az egész világ körülötte azt harsogja, hogy vállalhatatlan! De az ember mégis az, ami: önmaga. Ezt pedig vállalnia kell, minden körülmények között."

/Anima Rerum - A Dolgok Lelke
Fahidi Éva/

Szeretem hallgatni ahogy mesélsz… Csendben figyelni a távolba révedő öreg szemeidet..
Szinte látom én is azt amit mesélsz.. Amit a te szemed „lát”.. Sosem unom meg ezeket a történeteket, pedig van amelyiket már hallottam jó párszor..
Nézem a ráncaidat.. Az idő jegyeit.. A történeteid nyomait.. Amit az élet vésett a bőrödbe..
Mennyit bír az ember? Ez a közös kérdésünk.. Mindannyiunk kérdése.. Én felállok mindig.. Történjen bármi.. Felálltál te is.. Mindig..
Olyan kevés boldogság jutott neked.. Félek, hogy Sorsunk azonos.. Annyi közös van bennünk.. Ezért próbálom mindig elűzni a magányod.. Talán én vagyok aki igazán megért…
Sorsközösséget vállalunk.. 78év fájdalom.. Én ezt a 19et is rosszul viselem.. Pedig mennyi van még.. De mindig felállunk, igaz?!
De van, hogy már olyan sok a fájdalom.. Túl sok.. Oly sok az emlék.. Túl sok.. Látom rajtad, hogy már letennéd ezt a terhet.. Itt tart még valami de mennél már.. A szíved is menne már..
Olyan kevés az időnk.. Olyan hamar eltelik majd ez is.. Egyszer el kell, hogy engedjük a kezed.. Egyszer hagynunk kell, hogy megtaláld a békéd..
Mindig rohanok valahova.. És szinte érzem ahogy mennek a napok, a hetek, a hónapok.. Pedig még annyi dolgunk lenne együtt.. Még annyi mindent kellene, hogy elmesélj..
Jobban kell leélnem azt ami még hátra van.. Miattad.. Miattam..
Csak ülök és hallgatlak.. Mert tudom ez segít.. Fáj, hogy nincs gyógyszerem a fájdalmaidra.. Fáj, hogy senki sem segíthet.. Hogy olykor hamis reményekkel kecsegtetnek majd széttárják karjukat és lemondóan rázzák a fejüket… Fáj, hogy nincs több időm.. Hogy fel kell álljak és el kell menjek.. Fáj, hogy ott kell hagyjam azt a konyhát.. Hogy ott kell hagyjalak Téged.. Egyedül..
Évek óta készülök rá, hogy megírjalak.. Talán most jött el az ideje.. Talán az élet megengedi még, hogy mesélj nekem.. Hogy valóra váltsuk a közös álmunkat..
Tudom, hogy most kell, hogy időm legyen.. Hogy később már késő lesz..
Mindenkit eltemettél.. Akit pedig nem az több ezer mérföld távolságra van tőled... Látom a szemeden, hogy feladod lassan.. Egyre több a nehéz nap és egyre kevesebb a jó..
Próbálok, próbálunk ott lenni.. Fogni a kezed.. De tudod jól az élet elsodor minket is..
Bár megállíthatnám az időt.. Bár ott ülhetnénk mindig.. Elmehetnénk még Szegedre.. Megmutathatnád hol nőttél fel.. Honnan erednek a mesék..
De a szívem mélyén tudom, hogy már nagyon kevés az időnk..
Hogy közeleg a nap mikor elmész..
Mikor nem mesél már senki..
Mert a történet véget ér…

S elbúcsúzunk örökre…

De akkor egész történetek sorozatává válsz.. Hisz mesélünk majd mi is... Hogy kezdődnek a történetek..? "Amikor a Tánti.." És mosolygunk.. Ott élsz majd bennünk..
Boldog lesz a gondolat mert tudjuk, hogy békére leltél végre.. Hogy véget ért az út.. És talán valami jobb vár Rád..
Letehetted végre a terheid..

Köszönöm a történeteket amiket meséltél.. És, hogy történeteket adtál amiket majd mesélhetek..
Köszönöm, hogy Vagy!
Drága Mama..

adopt your own virtual pet!