On the road

A Máltai köztársaság (Repubblika ta' Malta)

Málta kis szigetország a Földközi-tengeren (Olaszországtól délre) ami az elmúlt kétezer évből összesen kevesebb mint ötvenet töltött független államként, az idő maradék részében a föníciaiak, a görögök, a rómaiak, az arabok, az olaszok és a britek uralma alá tartozott. Némileg elképesztő, hogy bár stratégiai fontosságú elhelyezkedése miatt szinte sose volt esélye a függetlenségre, és kultúrájára nagyon rányomták a bélyegüket a megszállók, félig-meddig mégis megőrizte saját identitását és nyelvét, és amikor 1964-ben végleg kivált az aktuális megszálló Brit birodalomból, teljesen független országként születhetett újjá.

Érdekességek:

• A ország lakossága 400.000 fő, területe 316 km^2 (kb. fél Budapest)
• Bár sokan beszélik még az arab gyökerű máltai nyelvet (Jó estét: "Wara nofs inhar it-tajjeb"), a feliratok (még az eldugottabb falvakban is) angolul vannak, és szinte mindenki beszél angolul, így elmondható Máltáról, hogy a Brit szigeteken kívül az egyetlen angolul beszélő ország Európában (a hivatalos nyelvek a máltai és az angol).
• Innen származik a Máltai Szeretetszolgálat ("Sovereign Military Order of Malta" — magyarul kicsit barátságosabb a marketingjük), ami az eredetileg a Szentföld felé utazókat segítő Máltai lovagrend egyik ágából nőtt ki, és ma is majdnem százezer állandó önkéntese van a világon orvosi és egyéb feladatokat ellátva. A Wikipedia szerint a rend jogi státusza vitatott, de többnyire szuverén szervezetként tekintenek rá (azaz jogilag nem tartozik egyetlen ország fennhatósága alá, bár saját területe nincs).

A főváros, Valletta:


A máltaiak szerettek szentek és helyi hírességek szobrait tenni utcasarkokra, ezzel védelmezve a házaikat:


Szent kutyával:


A St Elmo erőd (jó kérdés, hogy miért avatnak szentté egy Muppets-szereplőt) anno Vallettát védte a támadóktól, ma a turistáktól védik szögesdróttal:


Málta egyik legfurább jellegzetessége a buszok — egyrész rengeteg régi busz van (tessék Kuba 50-es évekbeli amerikai autóinak vonalaira gondolni), másrészt — bár a járművek a tömegközlekedési hálózat részét képezik — a legtöbb busz a sofőr magántulajdonában van, és nagy a hagyománya a járművek személyreszabásának, legyen az az eredeti karosszéria "áramvonalasítása", vagy különféle feliratok és üzenetek nagy betűkkel a járműre festése:




A sziget lakossága nagyon vallásos, így a buszokon a személyes díszítéseknek általában fontos részei a vallásos témájú képek, így pl. nem ritka, hogy egy Jézus néz le rád a vezetőfülke mögül:


Paradicsom, állítja ennek a busznak a teteje:


Vallettában sok utca meredeksége San Franciscót idézi:


Irreálisan kék tenger világítótoronnyal a St Elmo erőd mellett:


Szobrokkal díszített kapualj egy lakóházban (a második kép a kisgyerekekkel vajon mit ábrázolhat?):




Gondolatok az életutakról:


Megszökött otthonról:

Dingli

A fővárosban béreltünk biciklit, és útnak indultunk a sziget nyugati oldala felé (mégsem mindennap mondhatja el az ember, hogy keresztülbiciklizett egy egész országot). Bár a neten talált biciklikölcsönző weboldala némileg Monty Pythonosan le akart beszélni a biciklibérlésről (a borzalmas vezetési kultúrára és a változatos domborzatra hivatkozva), mi nem dőltünk be neki. A sziget nyugati partján található Dingli: szikrázóan kék tenger, zöld fű és vajszínű sziklafalak, köztük szürreálisan beékelt kis farmokkal.

Életképek

Jack Nicholson a buszon:


Jesus saves:


Gülüszemű kutya, ami több, egymás utáni képen is pont ugyanezt a nézést produkálta:


Katuszkert:


Úszni készül a jeges februári vízben (kinti hőmérséklet 10 és 20 fok között):


Úton:


Csónakok egy kis halászfaluban:


Öregek:


A napokat számolva az inkvizítor börtönében:

Érdekes módon a múzeum leírásai alapján az inkvizíció itt nem annyira volt vérszomjas, mint az ember gondolná — úgy tűnt, mintha tényleg hittek volna abban, hogy a világot jobbá teszik azzal, hogy az "eltévelyedetteket" börtönbe vetik pár napra/hétre, majd kirónak rájuk pl. kötelező vasárnaponkénti misérejárást. A kínzást (plafonról lógatták le kötélen az illetőt, de szigorúan csak fél óráig(!)) is csak "nagyon indokolt" esetben vetették be, és a legtöbb áldozat megúszta enélkül.

Az afrikai bevándorlók oktatóközpontja mellett egy lepukkant ipari külvárosban (nem állítanám, hogy nem néztek ránk hülyén, amikor begurultunk biciklivel, és kértünk a helyi büfében két kávét):

Család:


Alföld:


Szárnyak:

Tömegközlekedés: welcome aboard - good luck:



Erkélytúltengés:

Parkland Walk, egy pár kilométeres erdősáv a városban:




A beton és alumínium találkozik a természettel. Ki találja meg a képen a sunyi rókát?




Lakókocsi:


Igényesebb napokat is látott újságfőcím-tartó:

A legtöbb ember, aki csinált már weboldalt, tudja, hogy ahhoz, hogy az oldalt látogassák, az egyik legismertebb módszer a Google-lel "megszerettetni" az oldaladat (az egyik legegyszerűbb példa, hogy ha az oldalaknak van címe, akkor a címre keresve előrébb kerül a találatokban az oldal, mintha nem lenne neki). Bár a Google pontos sorrendező módszere titkos, egész (ál)tudománya van annak, hogy hogyan lehet előrébbkerülni a találatok között (SEO - Search Engine Optimization). (A sarok egyébként rengeteg ilyen irányelvet megsért, úgyhogy ha több látogatót akartok, írjatok diminek nyugodtan, hogy csinálja meg rendesen.)

Namost én csináltam anno egy London Blog-ot, amire feltöltöttem kb. 70 képet, aztán visszaköltöztem Magyarországra, és abbahagytam. Ez az oldal jelenleg a london blog kifejezésre keresve benne van a top 20-ban, ráadásul a london photo blog-ra keresve a 2. találat. Sőt, simán photo blog-ra keresve is benne van a top 60-ban (a 291 millió találatból). De nem dicsekedni akarok (na jó, azt is), hanem az érdekel, hogy "ezt most így hogy"?

A Search Engine Optimizációhoz értő emberek általában megegyeznek abban, hogy a következő dolgok a legfontosabbak a Google szempontjából:

• minél több link mutasson az oldalra, és azok minél "fontosabb" oldalakon legyenek (pl. a CNN website-ja sokkal "fontosabb", mint egy Sarkos blog, tehát többet ér a link róla).
• releváns szöveges tartalom (pl. ha arra keresel, hogy london képek, akkor lehetőleg ez a téma gyakran megjelenjen a szövegben - a képek értelmezése még csak nagyon kezdetlegesen megy)

Namost ez az oldal a következőket tudja:

• Alig mutat rá link.
• Kevés a tartalom, pláne a szöveges (kb. képaláírások és kész).
• Évek óta nem frissült, tehát elvileg elavult a tartalom (bár most újra elkezdtem feltöltögetni). (Ez talán nem elsődleges szempont a Google-nek, de elvileg számít.)

Szóval igazából tökre örülök, hogy ilyen az elért pozíció a Google-ben, csak annak nem, hogy fogalmam nincs, miért. (Pedig olvastam sokat a SEÓ-ról, és pl. több keresőkérdésre, amire az Earth Photography "SEÓ-zva" lett, fel is jön top 1-2 találatként, tehát úgy tűnik, valamennyire működőképes módszer). Valaki elmagyarázhatná :)

A Kanári-szigetek (Las Islas Canarias) Afrika partjai mellett fekszenek, a Marokkóhoz vitatottan tartozó Nyugat-Szahara nevű területtől 100km-re az Atlanti Óceánban. Történetük során számos nemzet elfoglalta őket (az utolsó ugródeszkák egyike Amerika felé), de végül Spanyolország kezén maradt, és ma is hozzájuk tartozik, a lakosság többsége pedig máig is spanyolul beszél. (Ez többek között jó alkalom volt a spanyolt is gyakorolni — a nyelvről még lentebb írok, mindenesetre érdekesség- és meg nyelvtanulásképpen pár kifejezést ideírok spanyolul is).



A hatvanas évekig az egyik legleszakadtabb régiója volt Spanyolországnak, amikor is az olcsó repülőjáratok elterjedésével felfedezték a turisták, és azóta hatalmas infrastruktúra épült az ő kiszolgálásukra, háttérbe szorítva a hagyományos életmódot a szigeteken — ennek egyik fő áldozata Gran Canaria szigete is. Az utóbbi években (de legalábbis a hitelválság előtt) az is elterjedt, hogy tehetős nyugat-európaiak kezdtek el nyaralókat építtetni/venni itt, aminek több borzalmas példájába is sikerült belefutni a semmi közepére "odavetett" házak és arctalan komplexumok (la urbanización) képében. A sziget akkor mutatja meg az igazi arcát, amikor az ember otthagyja a turistás helyeket, és elindul a hegyekbe.



A spanyol kollégám szerint geológusok állítják, hogy egyszer a jövőben az egyik sziget (Tenerife) bele fog fordulni az Atlanti-óceánba, és az így keletkező cunami megsemmisíti az USA keleti partját.

A hegyek

Az összes Kanári-sziget vulkanikus eredetű, ami hatalmas hegyláncokat, kanyonokat (el barranco) és sivatagokat hozott létre (minden szigetnek más kicsit — vagy éppen nagyon — az arculata). Gran Canaria belsejét leginkább Arizonához tudnám hasonlítani (Grand-kanyon és kaktuszok):

Az emberek

Az utca embere a téli hónapokban (22 fok és napsütés) két nagy szegmensre oszlik:

• a spanyolok: ők felületes ismeretségünk alapján pontosan olyanok, mint a kontinens spanyoljai.
• a nyugat-európai nyugdíjasok: ők azok, akik hosszabb időt, vagy akár életük hátralévő részét itt töltik el, mert jó az idő.

Maspalomasban, ami a fő "nyaralós" hely a szigeten a homokdűnéivel (las dunas) és homokos tengerpartjával (la playa), ilyenkor 10-ből 8 ember 60 év fölött van (los ancianos). Ennek biztos oka a recesszió is (bár irreálisan olcsó Londonból a repülőjegy — olcsóbb, mint pl. Pestre), mindenesetre elég depresszív hangulatot kölcsönöz a helynek. A spanyol kolléga, aki korábban lakott az egyik szigeten, megerősítette, hogy a sok éttermen kívül az égvilágon semmit (nada) nem nyújtanak a települések, és elég unalmas az élet (állítása szerint az örök napsütés ellenére arányaiban több a depressziós itt, mint Spanyolország kontinentális részén).

A mentalitásból tetszett, hogy annak ellenére, hogy a recesszió miatt nem mehetnek túl jól a dolgok, a taxisok általában nemhogy borravalót nem fogadtak el, de még lefelé is kerekítették (euróban a legközelebbi tizesre) a végösszeget, mondták, hogy ne szórakozzunk ilyen apróságokkal, mint az a pár euró a végén.

Települések

Az alapján, amit láttunk, szinte kétféle hely van csak: kommercalizálódott turistagettó (el gueto turistico), valamint világtól elzárt, isten háta mögötti (dejado de la mano de Dios — "Isten keze által elhagyott") kis település. Úgy tűnik (bár igazából mit tudok én), hogy a falvak alapításakor sokszor egyáltalán nem volt szempont, hogy infrastrukturálisan vagy termőföldileg jó legyen a hely — általában megtette a legvéletlenszerűbb hegyoldal is.

— Dónde está la zapatería?
— Kb. 20km-re, fiam, mert egy hegyre építettük a falut.


— Hova tegyük a malmot, José?
— Hát ahol a legnagyobb az igény a lisztre, María.
— Teljesen igazad van, José.






Buszmegálló (la parada de la guagua) 1200m magasban — a buszok alig tudnak végignavigálni a kanyargós kis másfélsávos utakon (carreteras serpenteantes):

A túra

Mivel jól kiépített az úthálózat, kézenfekvő volt az ötlet, hogy béreljünk biciklit, és menjünk tekerni a hegyekbe. Bevallom, hogy csaltunk (sík városban elnyápicodik az ember), mert a hegy 2/3-áig felmentünk taxival, és csak onnan vágtunk neki (de így is volt a túrában kb. 7-800 méter szintemelkedés). A taxis még így is azt mondta a célpont hallatán, hogy "San Nicolas? Hát az kurva messze van!" (spanyolul: elkerekedett szemek, levegőt hangosan kifúj). Innentől kanyargós kis hegyi szerpentineken, kanyonok mentén át vezetett az út kb. 40km-en át egy, a sziget túloldalán lévő kis településre, teljesen hihetetlen tájakon és irreális meredekségű utakon át.



A helyiek amúgy (spanyolos visszafogottsággal) kedvesek, sokan integettek (az autóikból, szerintem sajnáltak minket, pedig mi tudjuk, hogy kit kellett sajnálni :), egy kisfiú meg az egyik felfelé vezető szakaszon utánunkkiáltotta, hogy ¡Ánimo! ("Hajrá!").

Tábla, ami spanyolul azt jelenti, hogy "fordulj balra, vagy meghalsz" (dobla a la izquierda o morirás, spanyol KRESZ 6.23):


Amikor az egyik taxisofőr az egyik ilyen felé közeledve kapott egy sms-t, és elkezdte olvasni, nem annyira voltam boldog. Farmok a hegyekben:

Konyha

Spanyolországban az egyik legjobb dolog a helyi ételek — a spanyolok szeretnek enni, és ez meg is látszik a konyhájukon.

Előételek — gazpacho (hideg zöldségleves), osztriga és kék kagyló:



Tapas — "ráncos krumpli", mojo szósz (ez kanári specialitás), sült tintahal (las calamares), a speciális diétára fogott speciális disznóból készült iszonyú finom serrano sonka (el jamón serrano), oliva, sajt és kenyér:


Valamint most ettem életemben először homárt (la langosta). A dolog úgy néz ki, hogy először kihoznak egy tálcán az étterem oldalában lévő akváriumból egy nagydarab, rákszerű illetőt (ijesztően hasonlít Dr Zoidbergre), majd gyanakodva méregetitek egymást egy darabig. Közben várod, hogy megszólaljon Dr Zoidberg hangján, hogy "Hooray, I'm useful. I'm having a wonderful time.". Ha sikerül bizalmi alapra helyezni a kapcsolatotokat, akkor megmondod, hogy hogyan szeretnéd újdonsült ismerősödet viszontlátni (grillezve vagy főzve).

Többször hallottam már, hogy a homár nem is finom, ráadásul nem éri meg a befektetett munkát (ugyanis késsel-villával csak limitáltan ehető, utána diótörő-szerű eszközzel kell a lábait feltörni, hogy hozzáférj a bennük lévő húshoz). Nos, de. Leginkább semmihez sem hasonlítható, de krémes és nagyon jó az íze (remélem, hogy nem lettem függő, mert nem olcsó mulatság). Az, hogy diótörővel kell nekiesni, meg az élmény része, attól csak még jobb, hogy (részben) megdolgoztál érte. Ráadásul én még jól is laktam tőle, pedig csak egy felet ettem.



Kiemelném még a helyi konyhából a nyulat (el conejo), de igazából bármit (cualquier cosa) eszik az ember, nagyon rosszul nem járhat (son magnificos).

Nyelv

A helyiek spanyolul beszélnek, és bár sokan tudnak angolul valamennyit, a kicsit eldugottabb helyeken már csak a spanyollal boldogul az ember annak ellenére, hogy a turizmusnak milyen szerepe van a sziget életében. Mondjuk valahol érthető, én sem kifejezetten örülnék, ha az idilli szigetemet elturistásítanák, ha ott nőttem volna fel.

A spanyol nyelv előnyei:

• Rengeteg országban beszélik, és több, nem spanyolul beszélő országban is nagy spanyolul beszélő populáció van.
• Angolul vagy latin nyelven beszélőnek rengeteg szó ismerős lesz
• Szép (a bejegyzéshez illő Buena Vista Social Club; "Porque el campo es el edén, más lindo del mundo entero" — tessék kiszótárazni :)

Hátrányai:

• Könnyű összekeverni a hasonló, de mást jelentő kifejezéseket a különböző nyelvekben.
• Rengeteg hétköznapi szó van, amire az ember nem is gondol, hogy megtanulja, amíg hirtelen éles helyzetben szükség nem lesz rá (la rueda — a kerék)
• Millió igeidő van (egy igét legalább tizenötféleképpen lehet elragozni)

Mindenesetre számos emberrel sikerült spanyolul kommunikálni, és sikernek könyvelem el, hogy egyszer sem adták el a májunkat és a vesénket szervkereskedőknek, de meg kellett állapítani, hogy azért ha két spanyol beszélget egymással, nemigen tudok hozzászólni — ennek nagyrészt az oka, hogy a spanyolok nagyon gyorsan beszélnek (hablan muy rápidamente), ami a tapasztalatlan beszélő számára olyan, mint az élő angolban nem annyira járatos számára Vicky Pollard a Little Britain-ből. Úgyhogy most nézek feliratosan filmeket és olvasok könyveket, aztán a terv szép fokozatosan fejlődni (az angolnál ez bizonyult a legjobb technikának).

Kérem vissza az időjárást.

 

Utcakép

New York pontosan olyan, mint a filmekben — talán Párizs mellett a másik olyan város, amiről egészen pontos képem volt anélkül, hogy valaha jártam volna ott (igaz, azért van jópár meglepetés is) — nem véletlenül hirdették pár éve úgy az országot, hogy "You've seen the film — now visit the set". Persze a valóságban jóval kevesebb az autós üldözés és a fánkevő rendőr, vagy legalábbis most már bemennek az irodáikba a fánkokkal előtte.

Emberek

New York City lakossága 8 millió, amíg ez az agglomerációval együtt 18 millió (majdnem két Magyarország egy városban) — a szomszédos Connecticut állam tengerpartján kb. 150km hosszúságban húzódnak az egybenőtt városok. New York híres a világ minden tájáról ideérkező bevándorlókról (zsidó, olasz, ír, karibi, latin-amerikai stb.), és jelenleg a következő a demográfiai összetétele (itt lehet erről részletesebben olvasni):
44% fehér
27% latin-amerikai
25% fekete
0.4% indián
Furcsa, hogy pl. Londonhoz képest, ahol állandóan keverednek az emberek a különböző környékeken, mennyivel homogénebb tud lenni egy-egy hely — Harlemben pl. simán tudtam úgy sétálni akár negyed órát is, hogy nem láttam kettőnél több fehér arcot.





Itt lent balra látható az 1892-től 1954-ig működő Ellis Island határátkelőhely, ahol ma ingyenes múzeum van, ami bemutatja azt a procedúrát, amin a jobb élet reményében többhetes hajóút után megérkezők átéltek. Percek, sőt, sokszor másodpercek alatt kellett a bevándorlási tiszteknek és az orvosoknak megállapítani, hogy az illető beengedhető-e, vagy további vizsgálatoknak kell alávetni — mindezt úgy, hogy sok bevándorlóval nem volt közösen beszélt nyelvük, és azok sokszor teljesen különböző családi és kulturális háttérből jöttek. Az orvosok által a gyengeelméjűség felfedezésére kidolgozott egyik "kultúrákon áthidaló" teszt pl. az volt, hogy — a gyerekjátékhoz nagyon hasonlóan — különböző formájú elemeket kellett különböző formájú lyukakba belenyomnia az érkezőnek.


Bevándorlók az Ellis Island múzeumában, ahol a feliratok szerint több mint 100 millió mai amerikai (az ország lakosságának egyharmada) ősei jöttek be az országba:


Nem túl barátságos orvosi eszközök, amiket az újonnan érkezők ellen bevetettek:

Tér

Bár ennél jobban is szét akartam nézni, az idő nagy részét végül Manhattanben sikerült tölteni (némi Brooklynnal és környező szigetekkel), így az alábbiak Manhattanre vonatkoznak főleg. Egész New York népsűrűsége kb. 10.000/km², míg a másfél milliós Manhattané 25.000/km² (előbbi Budapest népsűrűségének háromszorosa, utóbbi nyolcszorosa(!)). Ehhez jön hozzá, hogy a szigeten nagyon kevés a szabad tér — a Central Park hatalmas (3,5 Margitsziget), de ezen kívül nagyon kevés a park és az emberek által használható szabad tér, cserébe nagyon sok az ember. Érdekes, hogy bár rengeteg a tengerpart (az ötből négy kerület szigeteken fekszik), ezzel nem nagyon tudtak mit kezdeni ("Úristen, part! Most mi legyen?"), főleg soksávos utakat raktak rájuk.

A Manhattanben elérhető terek többségét némileg kompenzálják a tetőkertek (rengeteg ilyet látni, de persze nem a szegényebb környékeken) és az ilyen betonplaccok, ahol kívülről érkezettként lehet nézni a helyieket (akik nem nagyon vesznek észre, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha nem lógnál ki nagyon közülük):


A Central Park:




Munka után:


A Bryant Park a belvárosban található kevés park egyike, ahova ebédidőben lesereglenek a környékbeli irodaházakból a dolgozók enni és napozni.


A nemrég megnyílt High Line park egy korábbi, egy emelet magasságban futó vasútvonal helyének megmentésével és parkká alakításával történt (vicces, hogy úgy néz ki, mintha gazzal lenne benőve az egész, de közelebbről megnézve látszik, hogy minden egyes gaz és fűcsomó tudatosan lett elültetve):




A Times Square-en annyi ember van, amennyi a valóságban nincs is. A Wikipedia szerint ez a legtöbb turista által látogatott hely a világon (fene tudja, hogy mérik).


Az NYPD Times Square-i neonja inkább egy sanghaji bordélyházat idéz:


Ten Sesame Street Wannabes:

Rend

Míg a város a hetvenes-nyolcvanas évekre az amerikai bűnözés egyik központja lett (ebben a bűnszövetkezetek által terjesztett kábítószereknek nagy szerepe volt), az elmúlt 15 évben Rudolph Giuliani és Michael Bloomberg polgármesterek alatt a bűnözés mértéke nagyon leesett, és mára az egyik (ha nem a) legbiztonságosabb amerikai nagyváros. A rendőrség jól láthatóan jelen van az utcákon, járműveik a biciklitől az ilyen kis interceptorokon át:

... a hatalmas Mobile Command Centerekig terjednek:

(Az vajon véletlen, hogy a rendőrség mottójául választott Courtesy, Professionalism, Respect nagy betűkkel kiemelt kezdőbetűi a CPR — újraélesztés — kifejezést adják ki?)

Önkormányzati kampányfogás lehet, de itt éppen a városi tűzoltóság beszélget és fotózkodik az emberekkel:


Az amerikai hadsereg toborzóirodája a Times Square közepén (very subtle, ahogy az angol mondaná):

Az pénzügyi negyed

Wall Street, a New York-i tőzsde otthona, és a pénzügyi világ jelképe:


Lázadás — a Wall Street Bull (óriási bikaszobor, amivel az pénzügyi világ "erejét" szokták jellképezni) tökeit nyalva:


Bedeszkázott ablakú irodaház (több ilyen is volt rajta elszórva):

Közlekedés

New York Amerika egyetlen városa, ahol az emberek többsége tömegközlekedést használ a munkábajutáshoz — ehhez nagymértékben hozzájárul, hogy van tömegközlekedés (bár a dolog eléggé tyúk vagy a tojás-jellegű — ha máshol nincs igény tömegközlekedésre, nem fognak építeni, ha meg nem építenek, az emberek nem kezdik el használni).

Metróval

New York-é a világ egyik leghíresebb és lenagyobb metróhálózata — a 370km-nyi sínt és 468 állomást 26 vonal szolgálja ki. A rendszer elképesztően lepukkant, valószínűleg csak a csoda tartja össze — azért nagyjából működik, és naponta milliók használják.




Bár ritkán van, hogy egy tömegközlekedési rendszer kifog rajtam (annyira nem nehéz egy vonatot használni), a New York-i metrónak sikerült párszor. A nehézséget számos dolog okozza: Sok vonalon többféle metró közlekedik (pl. a piros 1-es, 2-es és 3-as), amik aztán valahol elágaznak, és az egyik expresszjárat, egy másik meg általában expresszjárat, kivéve késő este. Emellett még könnyíti a dolgokat az, hogy több ugyanolyan nevű megálló van (pl. 96th Street-ből van három), amik általában 15-20 perc sétára vannak egymástól). Vonalak néha többször is keresztezik egymást anélkül, hogy át lehetne szállni a másikra — néha meg 9 vonal találkozik, pl. a Times Square-en (1, 2, 3, 7, N, Q, R, S, W). Ha az ember elbaszta, nincs mit tenni, arcvesztés nélkül át kell szállni a visszafelé menő vonatra, és úgy tenni, mintha magad is így akartad volna — pl. amikor Harlem közepén arra lettem figyelmes, hogy még szinte mindenki fehér, bulizni menő fiatal, mivel a rossz vonalra szálltam, ami a sziget szélén lévő egyetemi városrészen át megy.

Biciklivel:

Manhattan meglepően jól biciklizhető hely: széles sávok (az autó nincs egy szűk helyre beszorítva a biciklissel), sokszor széles bicikliutak, viszonylag lassan menő autók és a rácsos utcaszerkezet mind segít. Ennek ellenére alig látni biciklist az utcákon (Londonba visszajőve 10 perc alatt több bringást láttam, mint ott fél nap alatt) — ennek oka a Manhattannel szembeni előítélet ("száguldó autók, óriási utak, úristen") lehet. Vicának sem lett semmi baja, pedig előtte főleg Kiskunhalas-méretű városokban biciklizett, ami azért nem teljesen ugyanaz.

A bicikliút-infrastruktúra teljesen jónak tűnt, több sugárútból is leválasztottak egy egész sávot, hogy annak felét bicikliúttá, a másik felét meg biztonsági sávvá alakítsák:




A Manhattant körbevevő 50km-es Manhattan Greenway:


Meglehetősen feelinges este suhanni a kihalt sugárutakon, vagy úgy akárhol (a kisebb utcákon pl. teljesen olyan volt, mint a Pesti éjszakában biciklizni).


Libegővel

A Manhattan mellett elterülő, jóval kisebb Roosevel Islandra vezető tramway (ez ragadt be pár éve vagy másfél órára a magasban az utasokkal):

Színház

A Broadway (illetve az "off-Broadway" kisebb színházai) az amerikai színházi élet központja (úgy kell elképzelni, hogy van egy út, és lépten-nyomon színházak vannak a róla nyíló utcákban). Itt sikerült megnézni az In The Heights című, egészen zseniális gettódarabot, ami a város Washington Heights nevű, latin-amerikai negyedében lévő életről szól. Ali G szavaival élve Restecp.

Fura

Az egyik meglepő látvány a gyakran előforduló "psychic"-ek irodái, ahol pár dollárért mondanak jövendőt, olvasnak aurát és adnak tanácsokat az életre nézve:


Meglepő kép így 2009-ben:


A New York-i és környékbeli hidak nagyok. Nem úgy van, hogy az ember a rakpartról csak úgy ráhajt, hanem párszáz méterrel a szárazföld belsejéből indul el a hosszú felhajtó — a Brooklyn Bridge-re pl. 10 percet kóvályogtunk, mire megtaláltuk a biciklis felhajtót. Az alábbi képen (Queensboro Bridge) érdemes megnézni, hogy milyen magas a híd pillérje az alatta áthaladó buszhoz képest.

Pénzek

A következő fémpénzek léteznek:

• Egycentes: gyakran pennynek hívják (holott cent).
• Ötcentes
• Tízcentes: a legkisebb érme. Se betűvel, se számmal nincs ráírva, hogy "tíz", csak az, hogy "one dime" ("egy krajcár").
• Húszcentes: ilyen nincs.
• Huszonötcentes: van! A híres negyeddolláros.
• Egydolláros: lassan váltja le a fémváltozat a papír egydollárost, amiről jelenleg az enyhén szektás beütésű Mindentlátó szem ("all-seeing eye" vagy "Eye of Providence") nézi az embert.

Az elején nehéz megszokni, hogy a "43 cent" az nem "két húszcentes és három egycentes", hanem "egy negyeddolláros, egy dime, egy ötcentes és három egycentes" — ennek megfelelően a pénztáraknál való elbizonytalanodásom eredményeképpen az első pár napban egész zsák fémpénzem összegyűlt, de aztán kemény munkával ledolgoztam a hátrányt, és a végére összesen másfél dollárral sikerült elhagyni az országot.

USS Intrepid

A USS ("United States Ship") Intrepid egy, a második világháborúban és a vietnami háborúban szolgált anyahajó, ami most Manhattan partjánál van kikötve, és múzeumként szolgál, bemutatva a többezerfős személyzet életét és a hajó bevetéseit.


Az anyahajó fedélzetén rengeteg repülő és helikopter van kiállítva (nem pont olyanok, amik fel is szálltak róla anno), valamint egy enyhén klausztrofób tengeralattjáró is:

Okosan néz:


MiG:

Életképek

Az Onion ("America's Finest News Source") aktuális száma grafikonnal ábrázolja, hogy az emberek munkaerőpiaci kilátásai hány sör után mennyivel javulnak:


Jó cikk még a közelmúltból a "Many Rappers May Suffer From Unrealistically High Self-Images", amiben a pszichológusszövetség tagjai rap-szövegek (pl. "got bitches cleaning my house, cleaning my gold, doing my shoelaces,") alapján olyan tanácsokat adnak, hogy "For a relationship to thrive, there needs to be a sense of shared responsibility and mutual respect. When one partner is cleaning the other's house and gold, the partner who is doing the cleaning is likely to experience feelings of resentment over the imbalance. Inevitably, this will drive a wedge between the pair."

Zöldhullám, Harlem:


Kötelező turistás:


Drogmentes iskolai övezet:

(Valójában azt jelenti, hogy ez méginkább drogmentes, mint a többi.)

A neon egy rossz képzavarral élve itt továbbra is a reneszánszát éli:


Emeletes parkolószekrény, amibe liftek emelik az autókat (lopás ellen elég jó). Jobbra fönt pedig egy "Are you STUPID or what?" szövegű reklám.


Egy, a hitelválságot 10 évvel megelőző szoborcsoport a pénz és az ingatlan házasságáról:



Streetball:


Ruhafogas-bolt:


A főnök:


Azért szeretik az amerikaiak annyira a baseballt, mert már kiskorukban erre a hülyeségre tanítják őket:


Kígyó:


Kutyasétáltató biznisz:


9/11-es emlékpad:


A csábító nevű Hell's Kitchen környék:


A korábbi kikötő South Street Seaport bárrá és boltokká átalakított épületének teraszán este 10-kor:


Este:

Tippek

• Valószínűleg a koraősz és a késő tavasz a legjobb időszakok: télen iszonyú hideg van, a nyár meg forró és párás (kb. Madriddal van egy szélességi fokon).
• Az árakra általában még ráraknak nagyjából 13%-nyi helyi adót, ami a kiírt/meghirdetett árakban nincs benne — erre érdemes figyelni. Ez alól kivételek a nonprofit dolgok, pl. a YMCA hostel-lánc.
• Ha az embernek új (bordó) útlevele van, turistaként nem kell vízum, de utazás előtt legkésőbb pár nappal (de jobb egy-két hónappal) ki kell tölteni az ESTA nevű online űrlapot, és csak akkor mehet az ember vízummentesen, ha a form kitöltése után a weboldal engedélyezi az utazást. Ha a weboldal azt állítja, hogy valamilyen ok miatt az ember nem mehet vízum nélkül, vagy régi útlevele van, akkor továbbra is turistavízumot kell kérni a követségen.
  

Nézni/olvasnivaló

1 in 8 million (egy-egy New York-i mesél magáról, és emellé baromi jó fotók vannak.)
The Onion
Foliage Report (hivatalos oldal, ami mutatja, hogy New York állam melyik részében épp mennyire vannak már őszi színek az erdőkben)

A sziget

A 10x20 mérföldes, 140.000 lakosú Isle of Wight eléggé mediterrán hangulatú, sokszor elüt a hagyományos Anglia-képtől. Homokos tengerpartjai és barátságos időjárása miatt népszerű nyaralóhely az angolok körében (külföldit és bevándorlót elég keveset látni). Pár adat róla:

• űrrakétákat teszteltek rajta
• az első légpárnás hajó itt épült a világon
• sokat bombázták a világháborúban (bár ez nem látszik rajta)
• 1970-ben 600,000-es látogatószámú rockfesztivál volt rajta (és ma is több fesztivál van évente)
• a világ első rádióadóját itt hozta létre Marconi (legalábbis a Wikipedia ezt állítja)
• az egyik Blackadder-részben a hajókapitányról kiderül, hogy eddig leginkább az Isle of Wightig hajózott el Angliából (15 perc).

A helyi újság aktuális fő cikke éppen az, hogy a helyi karnevál alatt a parkolóőrök több autót is megbüntettek, az sok ember haragját váltva ki. Mozgalmas az élet tehát.

Az út

A Csatornán található Isle of Wight negyedórányira van komppal Portsmouthból a Solent csatornán keresztül (sajnos nem légpárnás komp volt, pedig van olyan is):


A tenger a partnál túl sekély ahhoz, hogy a hajók kikössenek, úgyhogy egy 700m-es mólóra érkezik az ember:




Itt lehet gyakorolni az egyenesen biciklizést, hogy az ember ne szoruljon a deszkák közé:


A szigeten könnyű utakat próbáltuk elkerülni, így sokszor erdőn-mezőn keresztül ment az egyébként kifejezetten szép út — itt már a tenger felé közeledve:


Az egyik helyen az önkéntesek által szerkesztett online térkép azt állította, hogy az egyik öblön keresztül van egy út, és valóban, kissé szürreálisan:

Whitecliff Bay

Az úticél a Whitecliff Bay volt, egy félkör alakú öböl a déli parton:






Hobbit:


Hideg:


Okosan szárad:


Sajnos ezt muszáj volt úgy látszik:


A "Whitecliff" nevet adó, száz méter magas mészkősziklák alatt:


Egy hirtelen fordulás után ez történhet a füleinkkel:


Giccs:

Hazafelé

Hazafelé nyílegyenesen (=százméterenként kanyar, elvégre mégiscsak Anglia) mentünk, és borzalmasan zen volt az út a napsütésben a kis falvakon át.

Ryde, az Isle of Wight egyik főbb városa:




Séta:


A zacskós ember:




Portsmouth kikötője (az egyik legnagyobb Angliában) a vasútállomásról: