Versek naplója

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar,
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze;
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek a honért
Árpádnak hős hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiában onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

  Zimonyi Zita (gondolat-hullámhosszon)   gondolat-hullámhosszon hagyom: felemeld nyakig, letépd ruhám, kibonts a bozót-bizonytalanból: széles gondolat-hullámhosszon magadhoz húzol, megragadlak, belebódulsz céda pucérságomba, izgága ölemet öledre lakatolom, hívogató hajlataim varázstüzétől cselszövő szerelemhamvasztáson együtt emelkedem veled kéjben, minden mozdulat hű választ kap: szeretőknek szentelt bájvonás arcomról arcodra átszálldogál, a csenevész, nyápic portéka-vágy érik lepedőn gondolat-napsugárnál  

 

       Szerelem

 

                                          Tavasz vagy tél

                                          ugyan mindegy,

                                     a szerelem elnem téved.

 

                                          Sok embert keres,

                                              megis talál,

                                         lélek útján szívre száll.

 

                                        Ilyenkor az ember boldog,

                                         szárnyal vele a képzelet,

                                       vele repülnék, de nem lehet.

 

Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban, tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Epében, könnyben és mézben,
Halálosan, tudatosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Ilyen nagy, halk, lelki vészben
Legyek majd csontváz, vig halott
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Körforgás

 

Az élet egy nagy körforgás,

Üröm s öröm egyaránt.

Lehetnek völgyei, melyek

Tengeri mélynél méllyebbek,

De vannak hegyei, mik

Felérhetnek akár egekig.

Vannak benne trópusok,

erőt adó források,

S pusztító vulkánok,

Egetrengető villámok.

Vannak nyarai s telei,

Váltakozó szelei,

De míg a természet

Örök érvényű törvény,

Az ember mulandó örvény.

/Rigó/

Szeretet , Szeretet ,

Mi jó van bennetek?

Szeretet , szeretet ,

Mi értelme van ennek ?

Szeretet , Szeretet ,

Míj nagy gyötrelem .

Szeretet , Szeretet ,

Ó , szegény vérző szívemnek .

Szeretet , szeretet ,

 Ebbehalok emberek !

Szeretet , szeretet ,

Hol fogadnak el ijennek?

Szeretem az életem ,

De lehet hogy mégsem!

Szeretném tudni ,

Mi lehet a kulcs a szeretet ajtajához ,

 Mert ha egy ember nem találja meg ,

Sosem lessz boldog ,

Szíve kifakul ,

Mint napról - napra éjjel a holdunk ,

Mej csak a kibontásra vár ,

Hol szíved nyitva vár ,

Bárha szeretnél ,

Szívemet , lelkemet , szeretném ,

Ha nem szeretnél , meghalnék ,

Bús jég , Hideg szél , nagy fájdalmak közepette ,

Hol a szerelemnek nincs heje .

 

                          Badari Boglárka

TÁRSASÉLET

fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál

 

(F. Á.) 

"J. A. : A bőr alatt halovány árnyék

Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,
szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak
nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,
te táncolsz,
nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,
5 hete, hogy nem tudom mi van veled
az idő elrohant vérvörös falábakon
az utak összebújnak a hó alatt,
nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?
néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért.

1927. jan."

Varró Dániel: BÁDATOS DAPOK

Hideg dovebber dzsípős szele jő,
Biatta bost bidded bező kopár,
Oda az egyhe, őszies idő,
S elbúlt a Gyár.

Deb tudob, bilyed erős akarat
Lelkesít, hogy daloljod bég a száj,
Bégis dalolok, bitt a badarak,
Bert hát buszáj.

Bost búcsú déked, trillázó patak,
Ti rózsák, badarak, te tarka rét,
Búcsú déktek, artikulált szavak,
Áldott beszéd!

Zöld gyep, árgyas erdo, búcsú déked,
Búcsú déked, vidáb, gyári lagzi,
Begtört szívvel sebbi bást deb kérek,
Csak hogy... hapci!!!