Memento
Ismertem valakit, akinek a fő motivációját sosem tudtam igazán elfogadni, elhinni, megérteni. Hamar szétváltak útjaink, és megtanultam tőle, hogy a szeretetet nem lehet csak adni, adni, már-már az abszurditásig fokozva, el is kell tudni fogadni.
Ahogy egy barátnőm mondta: a mártírok mellé zsarnokok kellenek.
Az ágybagömbölyödésből ugrottam ki, körülölel a csíkos köpenyem. Le kell jegyeznem Popper Péter sorait.
Itt nyílt nagyra a szemem:
"- Kérem, maga méricskélni akarja a szeretetet. A szeretetet nem lehet méricskélni, az vagy van, vagy nincs."
És ezutéán ugrottam ki az ágyból:
"Nagyon sokan úgy vagyunk, hogy egy napon felfedezzük magunkban, hogy nem vagyunk szeretőképesek. Ez egy lelki fogyatékosság. Ha durván fogalmazok, akkor azt mondom, hogy lelki korcsok vagyunk.
Sok mindent próbálunk ennek kompenzálására. Leginkább jósággal próbáljuk a kompenzálást. Most már felnő egy olyan embertípus, aki morálisan és erkölcsileg is, mindig csak adni akar. Akinek az életvezetésében a legfontosabb elem az adok neked, a segítek neked. Akár tanítás formájában. Vagyis, hogy jó vagyok hozzád, hogy rendes vagyok veled. Tehát ezzel a jósággal, ezzel a segítéssel akar kompenzálni.
Nekem erről az a véleményem - sok az úgynevezett segítő szakma - hogy akit ez vonz, ilyen területen mozog segítőként, annak pont a szeretetképességével van a baj. És azért vonzza ilyesmi, mert kompenzálni akarja a hiányt. Néha mókás is ez a nagy segítőkész attitűd."
Kívánom, hogy rosszul lássam, kívánok neked sok szeretetképességet. Kívánom, hogy tudj elfogadni is attól, aki szeret téged.
