Glória

Végigbicikliztem Budapestet, és az Oktogonon volt egy bácsi kalitkával, benne egy cirmos és egy végtelenül sovány fehér kiscica, mellette egy kis dobozkában két kölyökkutya. Mint két kismaci, olyanok voltak, puha kölyökbundájuk volt, sötét zsemleszínűek, fekete orrocskval.

Összeszorult a szívem.

Semmit nem szeretnék jobban, mint egy kutyát.

A Nyugatinál vettem észre, hogy még mindig ráncolom a homlokom.

"Az ember a legkülönbözőbb okok miatt szeretne egy kutyát - de az okok közül is kiemelkedik az, hogy csak úgy, minden különösebben fontos cél nélkül szeretnénk, hogy ott ugrándozzon a lakásunkban.
Hogy legyen végre valaki, akivel érdemes törődnünk és aki igazán törődik velünk.
Senki ne gondolja, hogy az ember a kutyától lesz kutyabolond!
Szó sincs erről!
Ez veleszületett tulajdonság; egyszer csak úgy előtör az emberből minden különösebb előzmény nélkül, és minden ápolás, gyógykezelés ellenére azzal végződik, hogy egy szép napon hazaállítunk a hónunk alatt egy kutyával. "

Csányi Vilmos.

_{Nem, még nincs kutyám.}