KIA fasza gyerek?!
vagy mondhatnám azt is, hogy az első NAGY TESzT!
Az utóbbi években kezdett el feljönni a KIA, de nem is kicsit! Bár, mielőtt még megismertem volna közelebbről, nem vártam egy nagyon nagy durranást, az igazság az, hogy nem bíztam a dél-koreaikban. hát rosszul tettem, mert nagyot szól! A KIA Sorento első szériája nem véletlenül lett 2003-ban az év autója! Na ez persze már egy optikai-frissítésen átesett 2007-es változat!
Ennyire összerakott autót már rég vezettem! De kezdve kívülről, az első sorozathoz képest kicsit vadabb lett a külső, ehhez a monstrumhoz kell is az erőszakosabb megjelenés! Abszolút mutatós, áramvonalas, a tervezők nem egy összecsapott formatervet dolgoztak ki. Na persze nemcsak a karosszéria kapott dögösebb vonulatot, a motort sem kerülte el a tunning! Az elődben is egy 2,5 ccm-is dízelmotor kapott helyet, bár az "csupán" 140 lóerővel büszkélkedhetett, ellenben a mostani szintén 2 és fél literes motorból kihoztak 170 lóerőt, a maximális forgatónyomatékát pedig 343 Nm-ről 392-re húzták fel. A két tonnás tömeget ez az erő hangos szó nélkül simán viszi, a menetzajt ugyanis még 100 fölött is alig hallani. Arra mondjuk figyelni kell, hogy a gép észrevétlenül túllépi a százat, észre sem vesszük és már 120-nál járunk. Persze a lakott területen belüli ötvenes lötyögést is nehezen lehet vele tűrni.
Azért 120-nál, és persze fölötte az egyenetlenebb úton előjön a hajós hullámzó-érzés, kicsit ugyanis himbálózik a kocsi. De azért a sok jó tulajdonsága mellett ez elnézhető, főleg hogy nem sok hepe-hupás úton mehetünk 120-130-cal, sőt alapból kevés úton mehetünk szabályosan ennyivel! Ám, aki hátul ül, azért a hegyvidékes dimbes-dombos aszfalton lehet, hogy hamar zacskóért nyúl, kicsit pattogós a hátulja, viszont ebből elől abszolút nem lehet semmit észrevenni. Azért bízva a trafi-mentes útban, meg hát alapból is elvárja ez az autó, hogy jól megtapossák, 150-160-ig simán, minden gond nélkül gyorsul, ezután azért már nem túl intenzív a gyorsulása, na de nem is arra tervezték. Az ötfokozatú automataváltó kicsit ellustít, ezért és némi üzemanyag spórolás miatt, érdemesebb nekünk váltani. A gyári adatok szerint kicsit több mint nyolc litert fogyaszt százon, ez a jól meghajtott tempónál is csak tíz-tizenegyre ugrik fel, a 80 literes tankkal jóvoltából pedig így több, mint 750 kilométert is megtehetünk egy tankolással. Alapvetően hátsó kerékmeghajtású a kocsi, de természetesen 4x4 meghajtásba is lehet kapcsolni, vagy ha automatán hagyjuk, kapcsolja magát, így terepen is jól elboldogul, bár azért nem falmászásra találták ki, inkább utcai terepjáró a KIA Sorento.

A belső térben sincs hiány a felszereltségben, bár a műszerfalon nem sokat gondolkodtak, kicsit egyszerű, ám mégis szép, azért persze a sebességmérőn kívül kaptunk egy fordulatszámérőt, és persze egy digitális kilométer-számlálót is. A kétzónás klíma, és a kényelmes ülések abszolút elkényeztetnek, az mp3-as cd lejátszó, a természetesen többcsatornás rádió, de még a magnó, igen a kazettás magnó (ezt az amerikai vásárlóközönség ordítva kérte a gyártótól) is a szórakozás alapfeltétele. Ezek természetesen mind vezérelhetők a kormányról is. A bajuszkapcsolók először kicsit bonyolultnak tűnnek, de hozzá lehet szokni. Természetesen a négy ablakemelése is elektromos, ahogy az óriási méretű tükröt is gombnyomással állíthatók.
A középkonzolon egyszerűen, de praktikusan helyezték el az egyes kapcsolókat, vezérlőket, sőt a belsőtér egyes részeit is jól összerakták, egy zörej nem szűrődik ki műanyag borítás alól. Nem beszélve a hatalmas térről, bár kívülről is jól látszik, hogy négy felnőtt kényelmesen elfér, az ötödiknek már szűkösebb a helye, de sima országúton még nem panaszkodik, viszont hegyvidéki utakon a már említett pattogó hatás miatt hátul hárman már nem élvezik az utazást, hacsaknem szeretik a pogot és a hullámvasutat egyben. A csomagtartóban feldarabolás nélkül több hulla is elfér, vagy akár egy fél lakás is bepakolható. És ha már itt tartunk, az ára is igazából egy fél lakásé, ettől függetlenül reális ár érte 8,6 milla. Főleg, hogy az ugyanilyen kategóriás, hasonló felszereltségű más terepjárók legalább 4-5 millával drágábbak.
Gyári adatok a tesztelt KIA Sorentoról:
motor: S4/16
dízel, 2497 ccm
max. teljesítmény: 125 kW/170 LE (3800/min)
max. nyomaték: 392 Nm (2000/min)
hajtás, erőátvitel: összkerékhajtás,
ötfokozatú automataváltógyorsulás (0-100
km/h): 12 mp
végsebesség: 182 km/h
gyári
átlagfogyasztás: 8,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 209 g/km
h/sz/m/tt: 4590/1865/1725/2710 mm
saját tömeg: 2065 kg
csomagtartó: 441-1751 l
üzemanyagtartály: 80 l
az ára 7,8 millától egészen 9,7 milláig felkúszhat felszereltségtől függően



