Mira naplója

A héten vmi ügyintézés kapcsán felhívtam Apóst és szóltam neki, h valamit rosszul értett, mert utánanéztem és nem úgy van ahogy ő mondta. Elmondtam azt is, hogy van/lenne jól és kit és mivel kell ezügyben felhívnia.

 

Megkérdezte honnan tudom ezt ilyen részletesen, mondtam, hogy utánakérdeztem. Erre elkezdett velem rikácsolni, hogyaszondja: "most nekem mi közöm van ahhoz, hogy Te hülye picsa voltál és elszóltad magad, ezért kell nekem most plusszban utánatelefonálgatnom és magyarázkodnom dolgoknak?"

 

Nna ne már - mondtam én - nem azért, mert "elszóltam" magam, hanem mert ez az ügyintézési rendje a dolognak... Erre lecsapta a telefont.

 

volt ez hétfőn, aztán ennek (amit elmondtam) megfelelően sikerrel elintézte az ügyet.

 

*******

 

ma csak Párom ment át, mert ezek után nem volt kedvem átmenni. Állítólag azt mondta, h mennyire bántja, hogy hogy beszélt velem. De nem érti, hogy miért kellett ezért 20 percet beszélnem vele telefonon, mikor elmondhattam volna 2 mondatban is (mondjuk ő rikácsolt egy negyedórát). Mire Párom közölte vele, hogy nem szeretné, ha harag maradna benne és ellenségeskedés lenne közöttünk és ne haragudjon rám, mert én ilyen hirtelen haragú és sértődékeny vagyok. Mindezt el is mondta, azzal a kitétellel, hogy ő engem megvédett és legyek szíves tekintettel lenni az édesapjára és elfelejteni ami történt.

 

HÁT NEM, 15 éve vagyok tekintettel mindenkire, ráadásul az ellenségemnek se kívánnám, hogy így védje meg valaki.

 

Döntöttem: itthon maradok, elmennek együtt Sárospatakra nélkülem és mindenki ott sértődhet meg, ahol kedve tartja

...a torokszorongató sírás, amit most nekem itt nem lehet...

 

... a tehetetlenség, előtte, utána.....

 

...az, hogy nem voltam erélyesebb, h maradjunk ott éjjel...

 

...,hogy nem tudtam/tudtunk elköszönni...

 

...,hogy sose találtam meg vele azt a bizonyos közös hangot (sajnálom)...

 

..., hogy igazából nem is ismertem, mert nem hagyta...

 

..., hogy pont ezért nem voltam alkalmas arra, hogy megfelelően bíztassam, vigasztaljam amikor szüksége lett volna rá...

 

..., hogy nem lendít ezen az se, hogy senki más sem volt alkalmas erre körülötte...

 

..., hogy mire beszélgethettünk volna, addigra túl késő lett...

 

..., hogy egyáltalán nem biztos, hogy helyesen cselekedtem és azzal bármi jót is (lehet, h ellenkezőleg, "beleártottam" valamibe, amihez nem lett volna közöm)

 

 ..., hogy arra számítottam, hogy holnap még felköszöntjük névnapján....

 

... és hogy talán kicsit feljavítják még...

 

... de legalábbis arra, h az orvosok majd szólnak, h menni kell búcsúzni lassan...

 

...hogy ez az egész másképp és így lett...

 

..., hogy sose lesz semmi ugyanolyan már....

amíg én Mutterommal voltam a gyomortükrözésen, addig Anyós otthon teljesen bemérgeződött a kemoterápiától. Most már annyit se bír enni, viszont dől belőle ki minden. Borzasztó. Párom vett nekik gurulós széket, hogy vhogy lehessen mozgatni a lakásban. Ezért mi Mutterral a tükrözés után gyalog jöttünk le hegyről és mentünk haza hozzá Lágymányosra. Buda két széle, majdnem. A Moszkván annyira rosszul lett, hogy azt hittem elájul vagy leszédül a lépcsőkön. De egy percre se állt meg. Rohadtul féltem, mit tagadjam... Aztán haza, gyors vacsora, Párom egy merő ideggörcs. Anyós mentő vitte kórházba, a vérlelete azt mondták jó (ki tudja mit néztek), kapott sóoldatot, meg még a mentőben valamit a görcsrohamára vagy ájulására vagymire, ami rögtön rájött, ahogy be akarták emelni. Közben Muttert hívtam 15 percenként, mert igazából vele kellett volna maradni éjszakára, mégis egyedül van otthon...  Egyébként valami sérve van a gyomorszáj felett, meg elhanyagult refluxa, ami kimart egy nagy részt a nyelőcsövéből, ami gyulladt, hegesedett és ezért 1,5 cm-re beszűkült. Mostantól csak pépeset ehet, meg gyógyszert kell szednie amíg él és mindezt azért, hogy ne legyen rosszabb. Javulni már nem fog.

 

A QRVA SZENTSÉGIT NEKI, AZT MONDTAM VALAMIKOR SZILVESZTERKOR, HOGY ENNEK AZ ÉVNEK JÓNAK KELL LENNIE, MERT JÓK A SZÁMAI (2008) ÉS MERT AZ ELŐZŐ NEM VOLT TÚL SIKERES!!!BASSZAMEG, MINDEZT EGY ELSEJEI HÓESÉSBŐL!!!HOL VAN AZ A JÓ???!

Ez egy piszok önző és egoista bejegyzés, vessetek meg érte :-(( 

a következő aggodalmaim vannak:

Meddig tart az ember lelkiereje? Párom feltűen racionálisan fogja fel a helyzetet, ami azt jelenti, hogy később fog "robbanni", mert nem az a megbeszélős+panaszkodós típus. Nem tudom honnan fogom felismerni a fenyegető jeleket és mivel fogok tudni segíteni neki.

 

Vannak dolgok, amikről nem beszél az ember, főleg nem bárkivel. Itt sem akarnék senkit sokkolni effajta leírásokkal. A barátok úgy látom messzire futnak az ilyen helyzetben,  mert mindenki attól fél, hogy "végig kell hallgatnia". Ez pedig eszébe juttathatná, hogy máshol is előfordulhat és ilyet nem szívesen gondol az ember. Ilyenkor az marad, hogy egyedül marad az ember a gonddal. Jobb esetben van testvére és párja, aki segít. Ahogy Páromnak van is. Ez eddig rendben.

 

Viszont részemről úgy érzem sürgősen szükségem lenne mondjuk egy jófajta berúgásra, hogy kicsit kipucolja a fejemet. Tudom, hogy mélységesen gusztustalan most a saját lelkiállapotom miatt nyavalyogni. De sajnos az élet végességének ténye már egyszer eltaszított attól a hivatástól, amibe belekezdtem, régebben szörnyen nehezen viseltem az ilyen témákat. Volt idő, amikor az ER-t se tudtam nézni, pedig az csak egy film. Most meg.... végigolvastam a neten fellelhető majd összes témába vágó cikket, leírást és hozzá ott voltam minden nap és ez rettenetesen kikészített lelkileg és szellemileg, pedig még nagyon az elején vagyunk a dolgoknak. Az ám, de én nem tudom hol levezetni. Mert normális esetben ott, ahol kibőghetném magam és megnyugvást találhatnék, ott nekem kell az Erősnek és a Racionálisnak lenni. Közben pedig minden egyes mosolygós, könnyed társalgású látogatás után érzem az a szagot tovább, a fejem megfájdul és szorongat a sírógörcs. A barátaim nem akarják hallani (lásd fent), a nagyját nem is mondanám, anyámnak nem lehet mondani (amúgyse, meg különben is 68 éves már), elmennék valahová "őrjöngeni" vagy berúgni, mint állat, de azzal meg úgy érzem, hogy mekkora ocsmányság itt hagyni a páromat, ameddig én "lazítok". Nem tudom.... egyet tudok, hogy valamit tennem kell, mert az világos, hogy ki kell tartanom a végsőkig, mert szükségük van rám. Bennem már nincs neheztelés, a haragra már nem is emlékszem, csak azt szeretném, hogy megmaradjon és javuljon, komolyan. Honnan lesz erőm ezt normálisan és teljes erővel végigcsinálni? Hova menjek sírni vagy "rosszul lenni" a látottaktól úgy, hogy ne legyek terhére senkinek???

Após még egyszer nem volt bent a kórházban a nejénél. Nyilván tévedek, de szerintem akkor is rá lenne a legnagyobb szüksége, hogy ott legyen mellette és nem vagy csak másodlagosan arra, hogy mi többiek.

 

Ehelyett otthon fetreng atom-részegen és hülyeségeket hord össze arról, hogy a nejének már mindegy, mert hogy néz már ki és milyen furcsán beszél!!!

 

Esetleg ha bemenne megnézni vagy legalább józan lenne ha telefonál!!!

 

Miért van az, hogy a férfiak nagy többségének a nő csak addig számít, amíg funkcionál és egészséges? Utána meg....

 

EZ SZÁNALMAS ÉS UNDORÍTÓ!

 

_{Különben a műtét sikerült, de találtak durvább dolgokat.... lemondtunk egy rakás programot a köv hétvégékre...}

Anyósom nagyon beteg, hétfőn megy kórházba, valszeg műtik, utána meg még kiderül hogyan tovább.

 

Párommal közölték, hogy ha lehet vasárnap ne menjünk kajálni, hadd pihenjen. Meg izé-bigyó szombaton se, vagy leginkább én ne menjek. Hogy a puszta jelenlétemmel se kavarjam fel a nyugalmát.

 

Az Öcsike 2 éve tartó, csodálatos nője ott lehet szombaton és vasárnap is. Mert ő egy csodálatos ember és családtag is, természetesen. Ami részemről 15 év alatt nem sikerült, mi több ezexerint standard persona non grata is. Ez azért meglepett.

 

Most Párom egyedül ment át. Nem is tudom, mit reagáljak erre, h vajh menjek majd látogatni vagy sem, hívjam fel, h jobbulást v sem....

 

 

külön kérésre az imént meg kellett nézzem a wiw-en, hogy leendő apósomnak mikor van pontosan a szülinapja, mármint a dátumot.

Mert pici fiai csak úgy hozzávetőlegesen tudták belőni, h kb mikor. A viszonyítási dátumtól két hét stimmelt, csak nem előre, hanem visszafele. Ezt megbeszélték telefonon, aztán felhívtak, hogy nézzem meg innen, mert nekem "mindent lehet". Mindent összevetve, a kérdéses alkalom most pénteken van, tehát ezt a hétvégét se úszom meg "kötelező mosolygás" nélkül.

 

_{Látod BigB, és még mondják ránk, hogy miféle család a mienk ???!!!:-D :-D :-D}

egész nap. Most telefonált Após. Pont azután, hogy ma leordította a fejemet, mert a fia nem vette fel vezetés közben a mobilját. A szokásos gyűlöletszövegről már nem is beszélve.

Húúú de jó lesz. Már előre örülök.

 

Asszem ma is be kellene rúgnom, hogy eltompítson holnapra.

 

Nem akarom. Nem akarom. Nem akarom. Ez pedig nem érdekel senkit se. Pedig pont ma jelentettem ki, hogy nem megyek többet hozzájuk. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!

Tisztán emléxem, h megkértem Páromat ne emlegesse a családjában a sztorit, mert nem szeretném velük megosztani és kész. Azért valahogy mégis kiszivárgott. Így történhetetett, hogy ma erősen ittas leendő Apósom, kedves nejével egyetemben, tágabb család jelenlétében feltette a rettegett kérdést, miszerint "Mira, akkor mondjad már el kérlek, hogyisvanez a zapáddal?" Így aztán dióhéjban elmondtam a sztorit, miszerint igeeen, egy észak-német gépészmérnök, félig dán családdal, meg névházasság, meg hazudozás, meg összeveszések, meg nem méltó stb.

 

Kissé meglepődtek, Anyuka ocsúdott először hogyafenébenee, rögtön szükségét érezte közölni, hogy de ez sem biztos, ugye? Mondtam, de ez már biztos, láttam papírt, köszönöm. Aham, jött a felelet, de ugye azt nem várod el, hogy sajnáljalak ezért, remélem ugye? Mert én ezért sajnálni nem foglak, nem tudom mit akarsz ezzel az egésszel. Erre Apósból rászólt a nemtomhanyadik tömény, hogy maradjál már, én kérdeztem. Erre Anyuka elborult, visszaismételte a sztorit és látszólag hatalmas problémát okozott neki, hogyan fog a fentiek ismeretében lezsidózni a jövőben. Mert eddig ezt a vezetéknevem miatt tette leginkább. De nem félek, nyilván megtalálja majd a módját :-)))

 

Később még elkapott egyszer külön Anyós a sztorival, a szoba másik szegletén. Mire hallatszott Após az asztaltól, "hol van Mira, ajjjajjjjajj az anyósával beszélget!! Vitatkoznak?" "neeeem, beszélgetnek - hagyd őket" -mondták a többiek. "Ajjjajjjaj szegény lány, mit fog kapni már megint!" és ezzel káromkodva elindult a mellékes felé. Majd kifele jövet jókedvűen seggreült az előtér közepén. Az ÚjLány, öcsike nője még nincs felkészülve az ilyen jelenetekre, meglehetősen frusztráltan és megvetően vette tudomásul, hogy az általában őt megtisztelve körbeugráló szülőpár egyikéből kitört az önkéntelen őszinteség. Szemlátomást cikinek érezte. Most vajh mi lesz, eltiltja kedves párját a saját szüleitől?