Az empátiáról levél Anyámnak, emlékeztetőül
Kedves Anya,
emlékszel még azokra a parttalan vitákra, amikor először szép szóval, aztán mindenféle nem válogatott eszközzel próbáltál keresztbe tenni annak, hogy dolgozni menjek továbbtanulás helyett és hogy elköltözzek? Meg előtte is jónéhányszor? Aztán mikor láttad, hogy hiába ultimátumot adtál és kiraktál a lakásból. Emlékszel-e arra a mondatra is, amivel éveken keresztül, még manapság is zártad a megbeszélést ha elfogyott az összes érved? Így szólt: "ezt csak velem tudod megcsinálni, csak nekem lehet visszapofázni, ellentmondani, önfejűsködni következmények nélkül. De meglásd, próbáld csak ezt csinálni majd egy férfival, az majd jól lekever neked egynéhányat, vagy megráz istenesen, hogy észhez térj. Ott majd megtanulod a magyarok istenét. Ez az ami hiányzik neked, ha már én nem bírtam elég szigort vinni a nevelésedbe, ha szép szóval nem ment, majd megtanulod valahol máshol/máshogy a jómodort."
Nos örömmel értesítelek, hogy ez az óhajod valóra vált, immár másodszor augusztus óta. Igaz, most nem szereztem látható sérüléseket, nem lettem megtépve, semmi hajmeresztő. Csupán átlöktek a szobán és belém rúgtak egy veszekedés hevében. Elhangzott kíséretképpen, hogy "akarsz egy maflást?" meg "mindjárt leb**szok egyet" is. Csütörtök délután volt, irgalmatlan dühös voltam. Egyrészt mert akit látványosan kihasználnak és arra emlékeztettem, az először azt mondta, hogy semmi közöm ahhoz, hogy mit csinál meg kinek és mikor meg kivel mit beszél meg. Aztán meg a fenti megoldáshoz folyamodott.
Már volt egyszer dühkitörés, de akkor azt ráfogtuk a gyászra, ugye. Mondván, nem lehet tudni, hogy kiből mit hoz ki a tragédia. De az már 2,5 hónapja volt. Nem tudom miért jutottak eszembe a szavaid, amikor ez történt, de azonnal bevillantak. Másnap nem voltam rest felhívtalak és a fentieket szó szerint elmondtam neked. Részleteket kérdeztél, elmondtam, aztán elterelted a témát. 3 nap kellett, hogy felhívj ma reggel a következőkkel:
- gondolkoztam arról, amit mondtál és sehogy sem áll össze a történet. Olyan nincs, h valakinek csak így nekitámadjanak. Komolyan kérdezem, őszinte lelkedre, nem ütötted meg? nem csaptál oda dühödben?
- hogy mi???! mit akarsz???!
- őszintén, nem szoktatok ti néha halkan csendben verekedni máskor is?
- hogy képzeled???!
-úgy képzelem, hogy csak a te verziódat hallom és most is inkább elkerülöd a választ, mintsem egyenesen reagálnál. Úgy tudom elképzelni, h ráütöttél és ez volt a válasz.
-jó anya, itt most befejeztük a személyes társalgást hosszútávra.
-hogyne, sértődj csak meg, ha nem megy ésszerűen, akkor elmondom magyarul. Őszintén mondd meg, van benned empátia vagy legalább az arra való készség? Meg tudod ítélni, hogy mikor kinek mire van szüksége, jó vagy rossz hangulatban van-e? Meddig lehet elmenni vele egy téma kivesézében? Egyáltalán mikor lehet/szabad hozzá szólni vagy kényes témát felvetni neki? Hogy tudod-e kinek, milyen módon és milyen mélységben lehet adott pillanatban belemászni a lelkébe? Felméred, hogy mikor van az pont, amikor nem bírja az illető már tovább a témát?
- Ez most komoly, ezt most tényleg az kérdezi tőlem, aki szült, felnevelt de mindenképp 20 évet egy fedél alatt töltött velem? Ismersz te engem egyáltalán?
-tudtam, hogy jön a cirkusz és a sértődéses jelenet, pedig ez nem arról szól, hogy valaki jó vagy rossz, hanem készségekről, képességekről, azok hiányáról és arról, hogy felnőve tudatába legyünk a gyengéinknek...
-remek...
-ha mindig megsértődsz, az emberek soha nem merik majd megmondani az igazat, nehogy megbántsanak. Márpedig én azt gondolom, köntörfalazás nélkül, hogy benned nincs vagy nagyon csekély ez a képesség, sajnos hiányzik belőled az empátia, a beleérzőképesség és a helyzetfelismerés
- OK, biztos igazad van. Csak akkor azt magyarázd meg, hogyan "érzek meg" bizonyos dolgokat.
-Az egészen más. Attól benned még nincs semmiféle együttérzés az emberekkel szemben, egyszerűen nem ismered fel, h mi van a másikkal és szerintem ez tény.
- Rendben, szia, dolgom van.
***************************
nem tudom miért, de sírhatnékom van mióta letettem a telefont. Azóta már felhívott, mert az internetszolgáltató ügyfélszolgálatánál nem értette a kérdést, amit hozzá intéztek. Mintha mi sem történt volna. Márpedig innentől észre kell vegye, hogy valami megváltozott. Csak még nem tudom hogy kezdjek hozzá :-(((
*************
feltételezések ellenére nem vagyok mártír tipus, de ha úgy hozza a sors, hogy egyszer nem marad fenyegetésnél a dolog, remélem nem végez félmunkát és akkor kedves drága Mutterom utólag rádöbben egyszer az életben komolyan kellett volna venni
