Mira naplója

A Nokia a szigetezők között 

Mielőtt abba a hibába esnénk, hogy minden évben ugyanazokról írnánk, lévén a kedvenceinket mi sem bírjuk kihagyni, elhatároztuk minden nap felfedezőkörútra indulunk, hogy valami ritkaságot találjunk. Erre a tegnapi nap mindennél alkalmasabbnak tűnt.

 Lássuk kezdetnek az előzetes terveinket: Nagyszínpad Millencolin Svédországból, a gördeszkás „kalifornia-punk" képviseletében, utána ugyanitt Kispál és a Borz, a Hammerword-ön a power metal napja a szintén svéd Sabaton-nal, majd a fő produkció az amerikai Iced Earth, a végére pedig szívünk koraifjúkori csücske a Hétköznapi Csalódások a Zúzda színpadon.

Alamaailman-Vasarat 01.

Alamaailman-Vasarat 02.

Alamaailman-Vasarat 03.

Ami a megvalósulást illeti: köszönhetően a Budapesten mostmár a nap minden szakában folyamatosan fennálló közlekedési dugókra, a Millencolin koncertjéről abszolút lemaradtunk. Helyette volt egyóránál is hosszabb araszolás a forgalomban és parkolóhelyvadászat. Tömegközlekekedéssel még egy bő 20 perccel több lett volna. Mire kiértünk a Nagyszínpadhoz éppen Lovasiék készülődtek a koncertjükhöz. Megvártuk az első számot, de valahogy annyira döcögősnek tűnt, hogy továbbálltunk. Itt kezdődtek meg csütörtöki kalandozásaink. A Világzenei helyszínen ezidőtájt egy egészen furcsa társaság lépett színpadra. Ők az Alamaailman Vasarat (az alvilág kalapácsai), szégyenkezve bevalljuk, magunk közt úgy emlegetjük a „kimondhatatlan nevűek". Innen nem nehéz kitalálni honnan érkeztek, Helsinkiből, Finnországból. A kiadott programban műfajként etnopunk-nak és klezmernek vannak minősítve. Ami ebben a formában abszolút nem igaz. De mi is ez a zene? Nézzük csak, punkzenének nyomait sem lehet felfedezni, inkább a megjelenésük alapján tartozhatnak ide. Képeinken láthatják pontosan, miért. Ami a zenét illeti, ének hiányában a számok hangulata a közönségre van bízva, bár a két frontember fúvóshangszereik mellett becsülettel el is játsszák amit ők a számok mögé gondolnak. Az északi népzene mellett sokszor igen metálosra sikerül a hangzás, köszönhetően a két csellónak a színpadon. A klezmernek nem sok nyomát találni, talán a fúvósok összhatása miatt sorolják oda őket. A kisértetiességről egy szintetizátor és a dobok gondoskodnak. Az angol nyelvű konferálásból kiderült, hogy a dallamvilág elsősorban finn népzenéből, tradicionális népdalok feldogozásából és egy speciális mítoszvilágból táplálkozik, tele kígyókkal, szellemekkel, tündérekkel és sok humorral. Utóbbit a saját közönség remek hangulatú reakcióiból szűrtük le és abból, hogy az egyik szám a kőbunkó használati utasítása volt. Korai időpont, kis létszámú közönség nem számított, mindenki remekül szórakozott. Mi is.

Che-Sudaka 01.	Che-Sudaka 02	Che-Sudaka 03.
Che-Sudaka 04.	Che-Sudaka 05.	Che-Sudaka 06.

De semmi időnk nem maradt jobban megemészteni a hallottakat, körülbelül öt percünk volt átérni a Sziget másik felébe, a converse-wan2 színpadra. Megvallva őszintén nem nagy kedvvel, lásd korábbi tapasztalatok. Fotós kollegám azonban bizakodóra fogta, hátha a korábbi időpont jobban kedvez a hangosításnak is. Tulajdonképpen igaza lett vagy a zenészek lettek felkészültebbek a körülményekre, de haladjunk sorrendben. A nagy sietség azért volt, mert tulajdonképpen baráti tanácsként felhívták figyelmünket egy francia zenekarra, akik Les Touffes Krétiennes néven lépnek föl. Róluk annyit érdemes tudni, hogy  eredetileg egyetlen barcelonai koncertre álltak volna össze. Ennek ellenére évek óta koncerteznek ebben az összetételben is. Tagjaik három neves, már hazánkban is jól ismert csapatból érkeztek, úgymint Hurlements d'Léo, Babylon Circus és Ogres de Barback. A hasonló műfajú együttesek minden különlegességét importálták ebbe a projektbe. A saját számok mellett rengeteg feldolgozást is játszanak, mint tegnap a Clash Guns of Brixton-ját például. A siker nem is maradt el, félórás késéssel majdnem teltház előtt játszottak, addigra mindenhonnan odaértek a kiváncsiskodók is. Jóhangulatunk már ezzel a koncerttel garantálva volt.

Les-Touffes-Kretiennes 01.

Les-Touffes-Kretiennes 02.

Les-Touffes-Kretiennes 03.

Ekkor elindultunk a HammerWorld felé, néhány vendéglátóipari egység közbeiktatásával. Meg kell jegyezni, hogy a lángos isteni, de jónéhány italárusító helyen a kevés személyzet miatt igencsak akadozik a kiszolgálás. A célhelyre érvén meglepve konstatáltuk, hogy még mindig a Sabaton koncertje megy. A power metal-nak besorolt svéd zenekar nem hagyott bennünk túlságosan mély benyomást. A rendezőktől megtudtuk, hogy az Iced Earth koncertje jó esetben 45 percet csúszik, ráérünk az utolsó szám után fél órával  visszajönni. Kissé elveszetten hagytuk el a sátrat.

Les-Touffes-Kretiennes 04.

Les-Touffes-Kretiennes 05.

Mint arról már írtunk, a színpad-sátrak áthelyezése az eltévedés kockázata mellett sok lehetőséget is rejteget. Mivel a HammerWorld és a Converse-Wan2 szinte veszélyes közelségbe került egymáshoz, az aktuális koncertek hangjai beazonosíthatóak mindkét oldalon, kilépve a sátrak területéről. Így esett, hogy a Sabaton koncertjéről távozva, köszönhetően a több mint 15 éves punkzenei kötődésnek, megállapítottunk, hogy a szomszéd sátorban bizony punk koncert van. Méghozzá nem is akármilyen. Pillanatot sem késlekedtünk, rohamléptekkel indultunk visszafelé. Megbeszéltünk, hogy a hammerworld-ös csúszás közel 40 percét eltöltjük odaát és utána irány vissza az Iced Earth. Mikor beléptünk a Converse-Wan2-ra épp egy Mano Negra szám feldolgozására hömpölygött a közönség. A színpadon pedig a barcelonai Che Sudaka játszott. Mit játszott, ugrált, futott, színészkedett és zúzott, ahogy az a megfelelő nagykönyvben meg van írva. A zenekar argentín és kolumbiai tagokból áll, külsőre pont olyanok, amilyennek egy tetszőleges mediterrán ország utcagyerekeit elképzeljük. A zenéjük pedig az az igazából besorolhatatlan egyveleg, amit az ismertek közül a Mano Negra, de leginkább a francia Beurrier Noir, a baszk La Polla Records és a spanyol Extremoduro képvisel. A lényeg: elementáris erejű punk alapok latin dallamokkal, kőkemény kritikus szövegekkel, angolul, spanyolul, portugálul, protest-song-ok és gúnydalok és egy hatalmas nemzetközi rajongótábor, aki csak táncol és táncol és táncol - vagyis inkább pogózik. De érvényes volt ez a hivatalos részre is, a fotósok, újságírók, a VIP vendégek a színpad mellett, akik szeretik ezt műfajt bizony nem átallottak nekiállni ugrálni. Azt hiszem minden koncertnek ilyen hangulatúnak kellene lennie és még az underground sajátos üzenetét is maximálisan sikerült átadniuk. A fellépés után matricát osztottak, árulták a lemezeiket és a pólóikat és bárkivel szívesen elbeszélgettek az együttes tagjai.

Így esett, hogy kiment a fejünkből az Iced Earth és a Che Sudaka koncert végeztével nem nagy kedvvel mentünk át a metál zenék sátrába, mert nem szerettük volna semmivel se felülírni ezt az élményt. A rend kedvéért azért a benéztünk a ráadás körül tartó koncertre. Épp a névadó slágerüket játszották, szépen sablonosan, ahogy ezt a power metal kliséi megkövetelik. Botorság lenne egyetlen számból nagy következtetéseket levonni, így nem is tesszük. Úgy tűnt azt hozták, amire számítani lehetett. A Hétköznapi Csalódásokat pedig már esélyünk sem volt elérni a Sziget túlsó felén, így hazaindultunk erőt gyűjteni a másnapi kellemes meglepetésekre és megőrizni kicsit a nosztalgikus hangulatot.

A csütörtöki napon egyébként megdőlt az eddigi napi nézőszám-rekord, 68 ezren lépték át a Sziget bejáratát és még nincs itt a hétvége.

http://euroastra.info/node/16343

  Delinquent-Habits 01.

Kezdjük egy hivatalos közleménnyel, családi okok miatt elmarad Carl Cox nemzetközi hírű acid-house techno DJ, augusztus 15 pénteki a MasterCard Party Arénába hírdetett fellépése. Helyette azonos időpontban, a hasonló műfajban ténykedő John Digweed-et láthatják az érdeklődők.

A hivatalos közleményeken felül a tájékozódási verseny is jellemző az idei rendezvényre. Jónéhány, évekig azonos helyen épített színpad-sátor koordinátája változott meg idén, erős fejtörésre és információs füzetre kényszerítve a megszokásból szigetelőket. Abból  a szempontból viszont szavunk nem lehet, hogy így eljuthatunk számos olyan helyszínre is, ahová érdeklődés vagy idő hiányában egyébként nem mennénk. Azért a Nagyszínpad és a Világzenei Nagyszínpad még mindig azonos helyen van.

Delinquent-Habits 02.Némi segítség a lustáknak, fáradtaknak és késésben érkezőknek: a tavalyi Party Aréna helyén például idén a Converse-Wan2 színpad van. A programot nézve erősen tematikus napokkal készülnek itt, a nyitónap például majdnem teljes egészében a hip-hop-é volt, egészen éjjel fél egyig. Az egykori Mozi helyszínén most a HammerWorld található. Nyilván az ezerszer emlegetett (és még ki tudja hányszor előkerülő) hangerő problémák miatt került el a szigetparti koordinátáiról. Csak remélni lehet, hogy ez valamelyes javít majd a hangosítás élvezeti értékén. Sajnos ezidáig még mindig többnyire negatív tapasztalataink vannak. Az eddigi legjobb hangzást a Világzenei színpad produkálta, a citromdíj pedig egyérteműen a Converse-Wan2-é. A világzenei színpad előtti vendéglátóblokk nagy részének helyén az A38 hajó kihelyezett tagozatának sátra található.A további felfedezett változásokról időről időre hírt adunk majd.

Most pedig képzeljünk el egy hatalmas közlekedési dugót tetszőleges nagyvárosban, ezzel együtt pedig többezer káromkodó, panaszkodó, ideges autóst és utasaikat, amint énekelve és mosolyogva küldik röpimáikat az autóstársaknak. Ne ijedjen meg a kedves Olvasó nem vitte el az eszünket se napszúrás, se fáradtság. Csak abból a képtelen és páratlan hangulatból próbálunk képet adni, amit a szentpétervári Leningrad zenekar művel a közönségével. A zenekar koncertjeinek minőségéhez képest még mindig viszonylag kevesen kiváncsiak rájuk és sajnos elég ritkán találkozni magyarokkal a közönség sorai közt. Pedig ami az utóbbi évek ska és rock újraéledését illeti a magyar zenei téren, kötelezővé kellene tenni zenésznek és rajongónak egyaránt.

Hocus-Pocus 01.	Hocus-Pocus 02.
Hocus-Pocus 03.	Hocus-Pocus 04.

 A lényeg, hogy nincs igazán szó arra hangulatra és lendületre, ami a színapdról árad és átterjed a közönségre azonnyomban. Ez az a műfaj, amelyik nem hagyja egyhelyben állni az embert, aki a színpad elé téved. Arról nem beszélve, hogy az egyébként ivászatról, nőzésről és társadalomkritikából álló szövegek kimerítik az orosz nyelv teljes trágárság készletét. Innen egyenes út a jelenség, mikor német, francia, belga, angol szigetlakó átszellemült arccal, mosolyogva és nevetve, táncolva üvölti együtt az együttessel a három és többetűs vaskos ocsmányságokat. Például a Viszockíj balladáit  idéző, elsőre érzelgős hatású közönségkedvenc refrénjét, melyszerint „ajjajajajaj csesszétek meg!" - pardon és még finomak voltunk a fordítással. Ami pedig a hangulatot illeti, az együttes tagjai nem bíztak semmit a véletlenre. Amellett, hogy ipari mennyiségű alkohol fogyott a színpadon a koncert alatt, megvendégelték közönségüket is, az esetlegesen nehezebben aklimatizálódókra is gondolva. Lejuttatak a közönséghez egy teljes üveg Kalinka vodkát. Mindenesetre amíg Szergej Snurov és 15 fős legénységének hangjai garantáltan messzebre szólnak mint egykoron az Auróra ágyúi (utalva rögtön legújabb lemezük címére: Aurora), addig ők Oroszország legsikeresebb és leghatékonyabb nagykövetei, mégha könnyűzenei téren is.

Ezután a wan2 helyszín felé vettük utunkat, hogy láthassuk Hocus Pocus nevű francia hip-hop csapatot. A Szigeten tapasztalható a francia patriotizmus egyik legszimpatikusabb vonása, mely szerint a francia szigetelő, ha lehetősége van rá, műfajra, helyszíre és időpontra való tekintett nélkül megjelenik az összes francia fellépő koncertjén. Így lehet mindig masszív nagylétszámú közönség akárhol, ahol az ország együttesei megfordulnak. A Hocus Pocus közönségében például egyetértésben ugrált a diáklány, a jó negyvenes motoros rockerrel. A produkció maximális élvezetére amúgyis csak azoknak volt esélye, akik kívülről ismerték a számokat. Ez pedig véletlenül sem azért volt, mert a csapat számai kizárólag franciául íródtak volna. Nagyjából fele-fele arányban voltak az angol szövegek is. Viszont a basszusgitár hangja csak a fotóskollegák haját „fújta le" a színpad előtti erősítők közvetlen közelében, a keverőpultnál már szinte semmi nem hallatszott. Az ének pedig annyira visszhangos volt, hogy semmit nem lehetett belőle kivenni távolabb. Sajnos ez a trend maradt a Los Angeles-i hip-hop sztárok, A Delinquent Habits fellépésére is.

Leningrad 01.	Leningrad 02.
Leningrad 03.	Leningrad 04.

Pedig a jobb sorsa érdemes hip-hop világsztárok tényleg mindent beleadtak, tulajdonképpen megállták volna helyüket a Nagyszínpadon is. Bár elképzelhető, hogy a zenészek otthonosabban érzik magukat a kisebb helyszíneken. Bármilyen hihetetlen a népszerűség szempontjából, a többnyire utcán alakult zenekarok és a kritikus szövegek miatt is, kifejezetten klubműfajról van szó. Amiben az egyik legfontosabb tényező az érthető szövegek és a közönségkapcsolat. Utóbbi többnyire csak a második-harmadik próbálkozásra ment át. Azért szerencsére nem adták fel, annyira, hogy maximumra állított basszuserősítőkkel és a közönség énekeltetésével próbálták ellensúlyozni a minősíthetetlen hangosítást. A show részeként pedig több üvegnyi Tequilát osztottak szét műanyagpoharakban a szerencsésebb, első sorokban álló rajongók és a sajtó színpad előtt tartózkodó képviselői közt. Amit viszont semmi nem tudott elrontani az az, hogy népszerűség ide, kultikus zenekar oda, ha az együttes tagjai hitelesek, őszintén, jókedvvel és mindent beleadva állnak a pódiumra akkor történjék akármi,  a bulit igazán semmi nem ronthatja el se zenész, se közönség szempontból.

A végére pedig egy kis statisztika az első napon 63 ezer látogató járt a rendezvényen, köszönhetően többek közt a Nagyszínpadon fellépő sztároknak: Anti-Flag (amerikai punk), Flogging Molly  (amerikai ír-folk), Alanis Morissette (kanadai-félig magyar popénekesnő) végezetül pedig The Kooks, gitárpop Angilából.

http://euroastra.info/node/16306