Mira naplója

szivatnak stop.

Ha jellemezni szeretném a hetet Sárospatakon, csak annnyit tudok mondani tömören, zzzzzzz. Asszem ennyi szúnyogot még életemben nem láttam. Pedig Yafa előre figyelmeztetett is. Mondjuk a mérgeket akkor sem tudom magamra fújni/kenni, ígyhát a számláló kb 85 találatnál állt meg. Mármint a csípésmérleg egy 7 alatt. Ezt is úgy, hogy 30 fokban hosszúgatyában tollasoztam. Fogytam is majd 2 kilót. Ami vicces, hogy sztem a versenyidőszakok óta ennyit egyszerre nem kajáltam. Tönkre is ment a gyomrom, de megérte, mer' finom házikosztért mindent :-)

Első nap ott voltunk helyben, a háznál. Kaptunk finom ebédet, rántotthús krpüré. Kati néni ebéd előtt felvetette velem a hosszúgatyát a szúnyogok miatt. Délben. Csak kicsit néztem furcsán, de azért megfogadtam a tanácsát. Délután a környékkel ismerkedtünk és tollasoztunk a kertben. Aztán vacsorára Após sütött (pontosabban grillezett) csevap-ot, azaz leginkább ćevapčići akart volna az lenni, marhahúsból és sertéshúsból vegyesen, de leginkább égett és félig véres maradt, ami a fiúknak ízlett, nekem nem. Mert én tudom milyen az "igazi", a nem birkaahúsos igazi és azt pedig sose hagyják félig nyersen, inkább kokszosra. A sült paprika nem volt rossz, leginkább ehető. Ezzel tönkre is vágta a gyomromat, még most sincs rendben. Mind1. Szerencsére keveset ettem belőle. Viszont a szúnyogok este f9-kor bezavartak mindenkit a házba.

Folyt.köv......

Mottó: "mit is csináltál Te végig? Miről beszélsz? Úgyis gyűlölted, nem? Akkor mit is csináltál végig velünk?"

ez Párom válasza volt arra, hogy nem megyek velük Sárospatakra, meg engem is megviseltek az utóbbi idők történései és ki szeretném pihenni magam. Ráadásul szerintem még mindenkinek jobb is lenne, ha csak ők mennének nélkülem.

EZÉRT ÉRDEMES VOLT, TÉNYLEG!

Ráadásul arra a kérdésre, hogy akkor szerinte miért voltam ott a kórházakban, miért beszéltem orvosokkal, miért olvastam tele magam betegségekkel és tájékoztatókkal, miért kerestem a tápszereket - az volt a válasz, hogy mert tartottam attól, hogy mit fogok kapni a fejemre utólag, ha nem teszem.

EZÉRT MEG AZ A 15 ÉV VOLT KÁR! TÉNYLEG SAJNÁLOM!

***és még azért is a nevemben kell exkuzálnia magát, hogy robbanékony és sértődős vagyok, mert az apja lehülyepicsázott... egyre szebb ez a sztori...

A héten vmi ügyintézés kapcsán felhívtam Apóst és szóltam neki, h valamit rosszul értett, mert utánanéztem és nem úgy van ahogy ő mondta. Elmondtam azt is, hogy van/lenne jól és kit és mivel kell ezügyben felhívnia.

Megkérdezte honnan tudom ezt ilyen részletesen, mondtam, hogy utánakérdeztem. Erre elkezdett velem rikácsolni, hogyaszondja: "most nekem mi közöm van ahhoz, hogy Te hülye picsa voltál és elszóltad magad, ezért kell nekem most plusszban utánatelefonálgatnom és magyarázkodnom dolgoknak?"

Nna ne már - mondtam én - nem azért, mert "elszóltam" magam, hanem mert ez az ügyintézési rendje a dolognak... Erre lecsapta a telefont.

volt ez hétfőn, aztán ennek (amit elmondtam) megfelelően sikerrel elintézte az ügyet.

*******

ma csak Párom ment át, mert ezek után nem volt kedvem átmenni. Állítólag azt mondta, h mennyire bántja, hogy hogy beszélt velem. De nem érti, hogy miért kellett ezért 20 percet beszélnem vele telefonon, mikor elmondhattam volna 2 mondatban is (mondjuk ő rikácsolt egy negyedórát). Mire Párom közölte vele, hogy nem szeretné, ha harag maradna benne és ellenségeskedés lenne közöttünk és ne haragudjon rám, mert én ilyen hirtelen haragú és sértődékeny vagyok. Mindezt el is mondta, azzal a kitétellel, hogy ő engem megvédett és legyek szíves tekintettel lenni az édesapjára és elfelejteni ami történt.

HÁT NEM, 15 éve vagyok tekintettel mindenkire, ráadásul az ellenségemnek se kívánnám, hogy így védje meg valaki.

Döntöttem: itthon maradok, elmennek együtt Sárospatakra nélkülem és mindenki ott sértődhet meg, ahol kedve tartja

Itten repked fölöttünk a Magyar Honvédség majdnem teljes működőképes légi jármű-parkja. Ránézésre MIG-29 és Gripen meg vmi AN szállítógép.

_{Már csak a tankok  hiányoznak a teljes ostrom-feelinghez. Szar lehett ott, ahol ezek nagylétszámban hivatalosan járnak.}

Apocalyptica 01. 

A sorbanállás a szigetelő legnagyobb ellensége: amikor épp nem a tömegközlekedés, nem a közlekedési dugók, akkor a beengedőkapuk. Megint a legtávolabbi, a világzenei helyszín kárára, legalábbis részünkről. A tradicionális ír zenét játszó Altan fellépésének sikerült az utolsó hangjait elkapni. A kezdődő hétvége és a sokat ígérő fellépők meghozták péntekre az egységnyi idő alatt belépni kívánó nézők nagy számát.

Lemaradva a tervezett programról visszamentünk a sajtóirodába, egyúttal a Nagyszínpadhoz. Tervünk az volt, hogy kollegánk feliratkozik a Nagyszínpados fotózáshoz. De ez csak terv maradt miután kiderült, hogy nem szereplünk a listán, amely a kiváltságos médiumokat tartalmazza. Az egyik verzió szerint a rendezőség listája alapján választja ki a engedélyezett 20-25 kollegát a zenekarok Management-je. A másik verzió szerint egy bizonyos időpontig nyilvánosan kifüggesztett listára jelentkezők közül választanak. A sajtóirodás kollega meg is erősítette, hogy blogok például nem kerülhetnek erre a listára. Csak remélni lehet, hogy ez a kitétele informális jelentőségű volt és nem tartalmazott semmi személyeskedést. Lényeg a lényeg, olvasóink képi anyagot nem kaphatnak sem a Die Ärzte, sem a Sex Pistols koncertjéről. Azért a többi fotóval és a tudósítással mgpróbáljuk kárpótolni Önöket.

Apocalyptica 02.	Apocalyptica 03.	Apocalyptica 04.
Apocalyptica 05.	Apocalyptica 06.	Apocalyptica 07.

Amíg hivatalos ügyeinket intéztük a 90%-os páratartalomban, a színpadra a legendás magyar underground zenekar az URH lépett. Az első néhány számból kiindulva neméppen nagyszínpados produkciót nyújtottak. El tudtunk volna képzelni erre a helyszínre jobban méltó produkciót is, még az aznapi kisszínpados fellépők közül is. A német poén-punk csapat, a Die Ärzte azonban kárpótolta a hőség, közeledő hidegfront, szélvihar, porvihar tépázta füleket és idegeket. A három negyvenes éveiben járó punkzenész hozta szokásos formáját annak minden viccelődő, heccelős és gúnyoros kellékével. A német öregpunkok egyébként egész estés showk-hoz van szokva, hazájukban előfordul, hogy 3-4 órát is játszanak egyszerre. Ehhez képest és az évtizedek (1982-ben alakultak) alatt megírt vagy 20 lemeznyi szám figyelembevételével nem lehetett egyszerű kiválogatni ezt a szűk másfél órányi programot, hogy abban régi és új számok, na meg az elmaradhatatlan hülyéskedés is helyet kapjon. Bátran jelenthetjük, sikerrel vették az akadályt Farin Urlaub-ék. Volt német nyelvlecke, mert az elején megszavaztatták a közönséget, hogy hányan értenek németül és angolul. Az eredményeknek megfelelően az angolt választották a koncert hivatalos nyelvének. Amikor néha egyik-másik kizökkent és mégis németül szólalt meg, akkor a többiek lefordították angolra. Volt színpadról vezényelt tornaóra „meg tudjátok csinálni? Igeeen? Na lássuk! Ha mégsem, akkor átalakulok hatlövetű gépfegyverré és megcsináltatom veletek!" - hangzottak a vezényszavak egy jól ismert hanghordozással, ugyan angolul, de ez az értékéből mit sem von le. Amikor a tömeg se szépen kérésre, se fenyegetőzésre harmadszorra sem bírta produkálni a „csak mert ma olyan divatos" guggolásos hullámzást (mivel dőltek a röhögéstől  - a szerk), Farin Urlaub a meggyőzés leghatásosabb módszeréhez folyamodott. A lehető leghalkabb és legtárgyilagosabb hangon kijelentette: „Figyeljetek, én idén 44 éves vagyok és meg tudom csinálni. Kizárt, hogy Nektek ne menjen!" és megmutatta, hogyan kell térdet rogyasztani a rocksztároknak. Ezután már-már fájó rekeszizmokkal, de sikerült a hadművelet.

Dew-Scented 01.

Dew-Scented 02.

Dew-Scented 03.

A majd harmincéves munkásság a közönségen is meglátszott, mind létszám, mind összetétel tekintentében. Komplett családok énekelték velük a számokat. Arról nem is beszélve, hogy még jóval a keverőpult mögött se lehetett volna egy tűt leejteni a tömegtől. A legelnyűttebb német szigetelő egyébként rögvest mosolygós és barátságos lesz, ha valaki mellette énekelni kezdi az aktuális számot. Ez kérem tapasztalat. A koncertet pár percre el kellett hagynunk az elején, ugyanis a hivatalos terület konferencia részlegében a finn Apocalyptica tartotta sajtótájékoztatóját.

Az együttes tagjai Eicca Toppinen, Paavo Lötjönen, Mikko Sirén (ő az „új" dobos, immár harmadik éve) és Perttu Kivilaakso, akit fekete hajfestése teljesen felismerhetetlenné tett, készségesen válaszoltak az újságírók kérdéseire. Megtudtuk, hogy idén már nem készül új lemez, esetleg év vége felé tudnak majd stúdióba vonulni és felvenni néhány új szerzeményt. A lemezfelvételeket és a koncert-időszakot egyaránt kedvelik a zenészek, mert mindkettőnek megvan a saját a varázsa, de ahogy Mikko félig viccesen megjegyezte a legjobb, amikor a kettő között otthon tudnak maradni pihenni egy keveset. Mindenesetre fellépések szempontjából a koncert-termeket és a szabadtéri fesztiválokat is egyaránt szeretik. Önálló magyarországi fellépést a következő évre terveznek újra, amikorra egy nagyobb kelet-európai turnéjuk van tervezve. Nemrég tértek vissza az Egyesült Államokból, a jövő év elején Dél-Amerika-i fellépés-sorozatra indulnak. Az új-zélandi kollega kérdésére elmondták, hogy mivel arra még sosem jártak, biztos, hogy hamarosan eljutnak oda is, ahogy Auszráliába is. Az utóbbi két évben több, mint 200 fellépésük volt. Új feldogozásokat most nem terveznek (legfeljebb saját maguk szórakoztatására szoktak játszani ilyeneket ma már), inkább saját szerzeményeiket szeretnék eljuttatni a közönséghez. Zenei ízlésük továbbra sem változott, az operáktól a klasszikus, vonósokra írott műveken át a  Slayer-ig minden megfér egymás mellett. Ha mégis készítenének feldolgozást, jelen pillanatban talán David Bowie-ra esne a választás - jelentette ki Perttu. Eicca elmondta, hogy azért Mikko-t választották dobosnak, mert ő volt a legfélénkebb és a legcsendesebb a jelentkezők között, aztán mikor elmondták neki mi lenne a feladat, csak annyit mondott, hogy rendben és kifogástalanul eljátszotta, amit elgondoltak. Azt, hogy mennyire jó választás volt, azt mindenki láthatta, aki eljött este a HammerWorld színpadra. Bár az interjú során nem említették (igaz nem is kérdezte senki) a Sziget közönsége azon ritka alkalom részese lehetett, amikor az alapítótag Antero Manninen is színapdra lépett. Ő eredetileg a negyedik csellista, de hivatalosan 1999-ben elhagyta a csapatot fontosabb teendőkre hivatkozva.  Egy nagy finn szimfonikus zenekar és a nemzeti operaház zenekarának hivatalos tagja lett. Ám amikor ideje engedi egy-egy koncert erejéig fellép még az Apocalyptica-val is. Ahogy ez történt a HammerWord sátorban is pénteken.

Az Apocalyptica előtt egy jobb sorsra érdemes német trash metal együttes lépett fel, a Dew Scented, abszolút hátrányos helyzetben, minimális közönség előtt. Az ok pedig egy krisztusi korban leledző punk-legenda, az idén 33 éves Sex Pistols koncertje a Nagyszínpadon. Érkeztükre szélvihar és meteorológiai veszélyhelyzet ellenére maximálisan megtelt a színpad előtti terület. Az egykori „világ legrosszabb zenekara" hozta, amit elvártak tőle, a zöld levelekbe öltözött ötvenes Johnny Rotten pocskondiázott, ripacskodott, gúnyolt és lázadozott, ahogy egy élő punk-legendának az tennie kell. Kicsit öregesen, de sok-sok iróniával és öniróniával is, ami el is kellett a néhol kissé idejétmúlt szövegeknek. Az EMI című szám befejeztével figyelmeztetett, hogy mindenkinek az elsőszámú ellensége a lemezkiadók és azok támogatói. A vaskalapos őspunkok kedvéért volt fenékmutogatás, trágárkodás - szóval polgárpukkasztás a javából. Ennek ellenére az együttes úgy festett, mint néhány idősödő vagány, akik leugrottak játszani kicsit a klubba az ötórai tea mellé nosztalgiázni a régi haverokkal. De ez így volt jól. Ahhoz képest pedig, hogy pár éve álmodni se mertünk volna, hogy viszontláthatjuk kiskamaszkorunk nagy kedvenceit, egy szavunk sem lehet.

A punk.-nosztalgiázás befejeztével aztán sietni kellett a HammerWord-re, ahol az Apocalyptica kezdett. Sok szempontból is kellett a sietség, ugyanis érthetetlen miért kellett ekkora rajongótáborral rendelkező zenekart sátorba szervezni Nagyszínpad helyett. Öt perccel kezdés előtt már megtelt a sátor és a környéke is. Lehetetlen volt átvergődni, az első szám után pedig már a sátorrudakon is tömegével csüngtek az emberek. Így is rengetegen csak kívülről hallgathatták végül a koncertet. Pedig kivételes élmény volt a koncert, mind a zeneszámok, mind a színpadképek tekintetében. Úgy elrepült az idő, mintha sose lett volna. Minden körülmény ellenére az Apocalyptica kitűnő műsorral állt ki a HammerWord színpadára, amiért a közönség is hálás volt. A Metallica Enter Sandman-jénel feldolgozása alatt az eredeti szöveget egyemberként énekelték a megjelentek. Nem is bírtunk semmit mást meghallgatni utána, eltettük inkább magunkat a hosszúnak tűnő hétvégi programokra.

A Nokia a szigetezők között 

Mielőtt abba a hibába esnénk, hogy minden évben ugyanazokról írnánk, lévén a kedvenceinket mi sem bírjuk kihagyni, elhatároztuk minden nap felfedezőkörútra indulunk, hogy valami ritkaságot találjunk. Erre a tegnapi nap mindennél alkalmasabbnak tűnt.

 Lássuk kezdetnek az előzetes terveinket: Nagyszínpad Millencolin Svédországból, a gördeszkás „kalifornia-punk" képviseletében, utána ugyanitt Kispál és a Borz, a Hammerword-ön a power metal napja a szintén svéd Sabaton-nal, majd a fő produkció az amerikai Iced Earth, a végére pedig szívünk koraifjúkori csücske a Hétköznapi Csalódások a Zúzda színpadon.

Alamaailman-Vasarat 01.

Alamaailman-Vasarat 02.

Alamaailman-Vasarat 03.

Ami a megvalósulást illeti: köszönhetően a Budapesten mostmár a nap minden szakában folyamatosan fennálló közlekedési dugókra, a Millencolin koncertjéről abszolút lemaradtunk. Helyette volt egyóránál is hosszabb araszolás a forgalomban és parkolóhelyvadászat. Tömegközlekekedéssel még egy bő 20 perccel több lett volna. Mire kiértünk a Nagyszínpadhoz éppen Lovasiék készülődtek a koncertjükhöz. Megvártuk az első számot, de valahogy annyira döcögősnek tűnt, hogy továbbálltunk. Itt kezdődtek meg csütörtöki kalandozásaink. A Világzenei helyszínen ezidőtájt egy egészen furcsa társaság lépett színpadra. Ők az Alamaailman Vasarat (az alvilág kalapácsai), szégyenkezve bevalljuk, magunk közt úgy emlegetjük a „kimondhatatlan nevűek". Innen nem nehéz kitalálni honnan érkeztek, Helsinkiből, Finnországból. A kiadott programban műfajként etnopunk-nak és klezmernek vannak minősítve. Ami ebben a formában abszolút nem igaz. De mi is ez a zene? Nézzük csak, punkzenének nyomait sem lehet felfedezni, inkább a megjelenésük alapján tartozhatnak ide. Képeinken láthatják pontosan, miért. Ami a zenét illeti, ének hiányában a számok hangulata a közönségre van bízva, bár a két frontember fúvóshangszereik mellett becsülettel el is játsszák amit ők a számok mögé gondolnak. Az északi népzene mellett sokszor igen metálosra sikerül a hangzás, köszönhetően a két csellónak a színpadon. A klezmernek nem sok nyomát találni, talán a fúvósok összhatása miatt sorolják oda őket. A kisértetiességről egy szintetizátor és a dobok gondoskodnak. Az angol nyelvű konferálásból kiderült, hogy a dallamvilág elsősorban finn népzenéből, tradicionális népdalok feldogozásából és egy speciális mítoszvilágból táplálkozik, tele kígyókkal, szellemekkel, tündérekkel és sok humorral. Utóbbit a saját közönség remek hangulatú reakcióiból szűrtük le és abból, hogy az egyik szám a kőbunkó használati utasítása volt. Korai időpont, kis létszámú közönség nem számított, mindenki remekül szórakozott. Mi is.

Che-Sudaka 01.	Che-Sudaka 02	Che-Sudaka 03.
Che-Sudaka 04.	Che-Sudaka 05.	Che-Sudaka 06.

De semmi időnk nem maradt jobban megemészteni a hallottakat, körülbelül öt percünk volt átérni a Sziget másik felébe, a converse-wan2 színpadra. Megvallva őszintén nem nagy kedvvel, lásd korábbi tapasztalatok. Fotós kollegám azonban bizakodóra fogta, hátha a korábbi időpont jobban kedvez a hangosításnak is. Tulajdonképpen igaza lett vagy a zenészek lettek felkészültebbek a körülményekre, de haladjunk sorrendben. A nagy sietség azért volt, mert tulajdonképpen baráti tanácsként felhívták figyelmünket egy francia zenekarra, akik Les Touffes Krétiennes néven lépnek föl. Róluk annyit érdemes tudni, hogy  eredetileg egyetlen barcelonai koncertre álltak volna össze. Ennek ellenére évek óta koncerteznek ebben az összetételben is. Tagjaik három neves, már hazánkban is jól ismert csapatból érkeztek, úgymint Hurlements d'Léo, Babylon Circus és Ogres de Barback. A hasonló műfajú együttesek minden különlegességét importálták ebbe a projektbe. A saját számok mellett rengeteg feldolgozást is játszanak, mint tegnap a Clash Guns of Brixton-ját például. A siker nem is maradt el, félórás késéssel majdnem teltház előtt játszottak, addigra mindenhonnan odaértek a kiváncsiskodók is. Jóhangulatunk már ezzel a koncerttel garantálva volt.

Les-Touffes-Kretiennes 01.

Les-Touffes-Kretiennes 02.

Les-Touffes-Kretiennes 03.

Ekkor elindultunk a HammerWorld felé, néhány vendéglátóipari egység közbeiktatásával. Meg kell jegyezni, hogy a lángos isteni, de jónéhány italárusító helyen a kevés személyzet miatt igencsak akadozik a kiszolgálás. A célhelyre érvén meglepve konstatáltuk, hogy még mindig a Sabaton koncertje megy. A power metal-nak besorolt svéd zenekar nem hagyott bennünk túlságosan mély benyomást. A rendezőktől megtudtuk, hogy az Iced Earth koncertje jó esetben 45 percet csúszik, ráérünk az utolsó szám után fél órával  visszajönni. Kissé elveszetten hagytuk el a sátrat.

Les-Touffes-Kretiennes 04.

Les-Touffes-Kretiennes 05.

Mint arról már írtunk, a színpad-sátrak áthelyezése az eltévedés kockázata mellett sok lehetőséget is rejteget. Mivel a HammerWorld és a Converse-Wan2 szinte veszélyes közelségbe került egymáshoz, az aktuális koncertek hangjai beazonosíthatóak mindkét oldalon, kilépve a sátrak területéről. Így esett, hogy a Sabaton koncertjéről távozva, köszönhetően a több mint 15 éves punkzenei kötődésnek, megállapítottunk, hogy a szomszéd sátorban bizony punk koncert van. Méghozzá nem is akármilyen. Pillanatot sem késlekedtünk, rohamléptekkel indultunk visszafelé. Megbeszéltünk, hogy a hammerworld-ös csúszás közel 40 percét eltöltjük odaát és utána irány vissza az Iced Earth. Mikor beléptünk a Converse-Wan2-ra épp egy Mano Negra szám feldolgozására hömpölygött a közönség. A színpadon pedig a barcelonai Che Sudaka játszott. Mit játszott, ugrált, futott, színészkedett és zúzott, ahogy az a megfelelő nagykönyvben meg van írva. A zenekar argentín és kolumbiai tagokból áll, külsőre pont olyanok, amilyennek egy tetszőleges mediterrán ország utcagyerekeit elképzeljük. A zenéjük pedig az az igazából besorolhatatlan egyveleg, amit az ismertek közül a Mano Negra, de leginkább a francia Beurrier Noir, a baszk La Polla Records és a spanyol Extremoduro képvisel. A lényeg: elementáris erejű punk alapok latin dallamokkal, kőkemény kritikus szövegekkel, angolul, spanyolul, portugálul, protest-song-ok és gúnydalok és egy hatalmas nemzetközi rajongótábor, aki csak táncol és táncol és táncol - vagyis inkább pogózik. De érvényes volt ez a hivatalos részre is, a fotósok, újságírók, a VIP vendégek a színpad mellett, akik szeretik ezt műfajt bizony nem átallottak nekiállni ugrálni. Azt hiszem minden koncertnek ilyen hangulatúnak kellene lennie és még az underground sajátos üzenetét is maximálisan sikerült átadniuk. A fellépés után matricát osztottak, árulták a lemezeiket és a pólóikat és bárkivel szívesen elbeszélgettek az együttes tagjai.

Így esett, hogy kiment a fejünkből az Iced Earth és a Che Sudaka koncert végeztével nem nagy kedvvel mentünk át a metál zenék sátrába, mert nem szerettük volna semmivel se felülírni ezt az élményt. A rend kedvéért azért a benéztünk a ráadás körül tartó koncertre. Épp a névadó slágerüket játszották, szépen sablonosan, ahogy ezt a power metal kliséi megkövetelik. Botorság lenne egyetlen számból nagy következtetéseket levonni, így nem is tesszük. Úgy tűnt azt hozták, amire számítani lehetett. A Hétköznapi Csalódásokat pedig már esélyünk sem volt elérni a Sziget túlsó felén, így hazaindultunk erőt gyűjteni a másnapi kellemes meglepetésekre és megőrizni kicsit a nosztalgikus hangulatot.

A csütörtöki napon egyébként megdőlt az eddigi napi nézőszám-rekord, 68 ezren lépték át a Sziget bejáratát és még nincs itt a hétvége.

http://euroastra.info/node/16343

  Delinquent-Habits 01.

Kezdjük egy hivatalos közleménnyel, családi okok miatt elmarad Carl Cox nemzetközi hírű acid-house techno DJ, augusztus 15 pénteki a MasterCard Party Arénába hírdetett fellépése. Helyette azonos időpontban, a hasonló műfajban ténykedő John Digweed-et láthatják az érdeklődők.

A hivatalos közleményeken felül a tájékozódási verseny is jellemző az idei rendezvényre. Jónéhány, évekig azonos helyen épített színpad-sátor koordinátája változott meg idén, erős fejtörésre és információs füzetre kényszerítve a megszokásból szigetelőket. Abból  a szempontból viszont szavunk nem lehet, hogy így eljuthatunk számos olyan helyszínre is, ahová érdeklődés vagy idő hiányában egyébként nem mennénk. Azért a Nagyszínpad és a Világzenei Nagyszínpad még mindig azonos helyen van.

Delinquent-Habits 02.Némi segítség a lustáknak, fáradtaknak és késésben érkezőknek: a tavalyi Party Aréna helyén például idén a Converse-Wan2 színpad van. A programot nézve erősen tematikus napokkal készülnek itt, a nyitónap például majdnem teljes egészében a hip-hop-é volt, egészen éjjel fél egyig. Az egykori Mozi helyszínén most a HammerWorld található. Nyilván az ezerszer emlegetett (és még ki tudja hányszor előkerülő) hangerő problémák miatt került el a szigetparti koordinátáiról. Csak remélni lehet, hogy ez valamelyes javít majd a hangosítás élvezeti értékén. Sajnos ezidáig még mindig többnyire negatív tapasztalataink vannak. Az eddigi legjobb hangzást a Világzenei színpad produkálta, a citromdíj pedig egyérteműen a Converse-Wan2-é. A világzenei színpad előtti vendéglátóblokk nagy részének helyén az A38 hajó kihelyezett tagozatának sátra található.A további felfedezett változásokról időről időre hírt adunk majd.

Most pedig képzeljünk el egy hatalmas közlekedési dugót tetszőleges nagyvárosban, ezzel együtt pedig többezer káromkodó, panaszkodó, ideges autóst és utasaikat, amint énekelve és mosolyogva küldik röpimáikat az autóstársaknak. Ne ijedjen meg a kedves Olvasó nem vitte el az eszünket se napszúrás, se fáradtság. Csak abból a képtelen és páratlan hangulatból próbálunk képet adni, amit a szentpétervári Leningrad zenekar művel a közönségével. A zenekar koncertjeinek minőségéhez képest még mindig viszonylag kevesen kiváncsiak rájuk és sajnos elég ritkán találkozni magyarokkal a közönség sorai közt. Pedig ami az utóbbi évek ska és rock újraéledését illeti a magyar zenei téren, kötelezővé kellene tenni zenésznek és rajongónak egyaránt.

Hocus-Pocus 01.	Hocus-Pocus 02.
Hocus-Pocus 03.	Hocus-Pocus 04.

 A lényeg, hogy nincs igazán szó arra hangulatra és lendületre, ami a színapdról árad és átterjed a közönségre azonnyomban. Ez az a műfaj, amelyik nem hagyja egyhelyben állni az embert, aki a színpad elé téved. Arról nem beszélve, hogy az egyébként ivászatról, nőzésről és társadalomkritikából álló szövegek kimerítik az orosz nyelv teljes trágárság készletét. Innen egyenes út a jelenség, mikor német, francia, belga, angol szigetlakó átszellemült arccal, mosolyogva és nevetve, táncolva üvölti együtt az együttessel a három és többetűs vaskos ocsmányságokat. Például a Viszockíj balladáit  idéző, elsőre érzelgős hatású közönségkedvenc refrénjét, melyszerint „ajjajajajaj csesszétek meg!" - pardon és még finomak voltunk a fordítással. Ami pedig a hangulatot illeti, az együttes tagjai nem bíztak semmit a véletlenre. Amellett, hogy ipari mennyiségű alkohol fogyott a színpadon a koncert alatt, megvendégelték közönségüket is, az esetlegesen nehezebben aklimatizálódókra is gondolva. Lejuttatak a közönséghez egy teljes üveg Kalinka vodkát. Mindenesetre amíg Szergej Snurov és 15 fős legénységének hangjai garantáltan messzebre szólnak mint egykoron az Auróra ágyúi (utalva rögtön legújabb lemezük címére: Aurora), addig ők Oroszország legsikeresebb és leghatékonyabb nagykövetei, mégha könnyűzenei téren is.

Ezután a wan2 helyszín felé vettük utunkat, hogy láthassuk Hocus Pocus nevű francia hip-hop csapatot. A Szigeten tapasztalható a francia patriotizmus egyik legszimpatikusabb vonása, mely szerint a francia szigetelő, ha lehetősége van rá, műfajra, helyszíre és időpontra való tekintett nélkül megjelenik az összes francia fellépő koncertjén. Így lehet mindig masszív nagylétszámú közönség akárhol, ahol az ország együttesei megfordulnak. A Hocus Pocus közönségében például egyetértésben ugrált a diáklány, a jó negyvenes motoros rockerrel. A produkció maximális élvezetére amúgyis csak azoknak volt esélye, akik kívülről ismerték a számokat. Ez pedig véletlenül sem azért volt, mert a csapat számai kizárólag franciául íródtak volna. Nagyjából fele-fele arányban voltak az angol szövegek is. Viszont a basszusgitár hangja csak a fotóskollegák haját „fújta le" a színpad előtti erősítők közvetlen közelében, a keverőpultnál már szinte semmi nem hallatszott. Az ének pedig annyira visszhangos volt, hogy semmit nem lehetett belőle kivenni távolabb. Sajnos ez a trend maradt a Los Angeles-i hip-hop sztárok, A Delinquent Habits fellépésére is.

Leningrad 01.	Leningrad 02.
Leningrad 03.	Leningrad 04.

Pedig a jobb sorsa érdemes hip-hop világsztárok tényleg mindent beleadtak, tulajdonképpen megállták volna helyüket a Nagyszínpadon is. Bár elképzelhető, hogy a zenészek otthonosabban érzik magukat a kisebb helyszíneken. Bármilyen hihetetlen a népszerűség szempontjából, a többnyire utcán alakult zenekarok és a kritikus szövegek miatt is, kifejezetten klubműfajról van szó. Amiben az egyik legfontosabb tényező az érthető szövegek és a közönségkapcsolat. Utóbbi többnyire csak a második-harmadik próbálkozásra ment át. Azért szerencsére nem adták fel, annyira, hogy maximumra állított basszuserősítőkkel és a közönség énekeltetésével próbálták ellensúlyozni a minősíthetetlen hangosítást. A show részeként pedig több üvegnyi Tequilát osztottak szét műanyagpoharakban a szerencsésebb, első sorokban álló rajongók és a sajtó színpad előtt tartózkodó képviselői közt. Amit viszont semmi nem tudott elrontani az az, hogy népszerűség ide, kultikus zenekar oda, ha az együttes tagjai hitelesek, őszintén, jókedvvel és mindent beleadva állnak a pódiumra akkor történjék akármi,  a bulit igazán semmi nem ronthatja el se zenész, se közönség szempontból.

A végére pedig egy kis statisztika az első napon 63 ezer látogató járt a rendezvényen, köszönhetően többek közt a Nagyszínpadon fellépő sztároknak: Anti-Flag (amerikai punk), Flogging Molly  (amerikai ír-folk), Alanis Morissette (kanadai-félig magyar popénekesnő) végezetül pedig The Kooks, gitárpop Angilából.

http://euroastra.info/node/16306

1.Alaposan fel kell kösse a felkötnivalót minden fellépőnek azután, hogy hivatalosan még el sem kezdődött a Sziget, máris túlvagyunk az egyik legnagyobb élő heavy metal legenda eddigi legnagyobb budapesti koncertjén. Lauren Harris, az Iron Maiden alapítótag, Steve Harris lánya, apja nyomdokaiban, becsülettel előkészítette a terepet. Bár nem nagyon tudták elragadtatni közönséget, de ez nem feltétlen az ő hibájuk.

De kezdjük inkább időrendben. Legnagyobb meglepetésre, a Magyar Dal napján már teljes volt a fesztivál infrastruktúra a vendégek fogadására és annyi látogató is volt, mint egy rendes kezdőnapon.

2.Kedden napközben azért még látszott,  hogy ez még nem az igazi fesztivál. A kora délutáni hőségben nagyon nyugodt volt a Sziget területe. Legföbbképpen külföldi hangokat lehetett hallani. Zömében német, francia, olasz és finn sátorlakók küzdöttek a hőséggel és a programnélküliséggel. Bár félteni azért nem kellett senkit attól, hogy unatkoznának. Ha más nem, akkor saját magukat szórakoztatták az emberek, mondjuk Superman-t utánozni az eredetileg hűsítési célokra telepített vízpermetező szélforgók előtt vagy kószáló fotósoknak pózolni, mint a legnagyobb sztárok. A „városi" ruhákban, kistáskákkal és strandszatyrokkal távozó csoportok láttán nyilvánvalóvá vált, hogy a látogatók bizony alaposan felkészültek a táborozós-bulizós életmód mellé a városnézésre, múzeumlátogatásra vagy strandfürdőzésre is.

3.            A rendezvény megközelítésének első forgalmi akadályát a BKVnek sikerült előállítania. Méghozzá az előző évekhez hasonlóan, abszolút logikátlanul, akadályként felállított bérletpénztárjaival. Nem elég, hogy az ellenőrök és biztonságiak mindkét irányban jegyet/bérletet kérnek, a jól kivehetően a parkolókból érkezőktől is. Az áthaladóknak jó esetben kétszer kell oda-vissza elmondani, hogy csak áthaladni kívánnak a HÉV vonalát  egyedül keresztező átkelőhelyen. De hogy délután kettőkor a sorbanállók mellett csak maximum két ember tudjon elhaladni a pénztárak kiképzése miatt, az azért mégiscsak furcsa. Mi lesz itt a hétvégén, a legendásan nézőszám-rekord döntögető napokon? Reméljük találnak valami kényelmesebb megoldást addig.

  4.          Estére aztán kezdett alaposan feltöltődni a Sziget. Hiába, a brit heavy metal legenda 33 éve szinte töretlenül koncertezik és kápráztatja el a közönségét. Így aztán érthető, hogy a közönség soraiban szinte minden korosztály képviseltette magát. Sajnos fotókat nem készíthettünk, mert a legújabb szokás szerint a Management személyesen döntött arról, hogy melyik sajtóorgánum fotósát engedik be, így kollegánk jól lemaradt erről a lehetőségről. A bosszúságot azonban pillanatokon belül feledtette velünk, amikor a teljesen elsötétített Nagyszínpadról megszólalt a történelem egyik legismertebb politikusi beszéde, Sir Winston Churchill, 1940. június 4-én elmondott parlamenti felszólalásának részlete:

5.„...harcolni fogunk a tengereken és az óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és erővel a levegőben, megvédjük Szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a tengerparton, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat..." -

6."We shall go on to the end, we shall fight in France, we shall fight on the seas and oceans, we shall fight with growing confidence and growing strength in the air, we shall defend our Island, whatever the cost may be, we shall fight on the beaches, we shall fight on the landing grounds, we shall fight in the fields and in the streets, we shall fight in the hills; we shall never surrender..."

Ezt követően a folyamatosan változó, de alapjában véve egyiptomi városrészt mintázó színpadkép elemei között berobbant a színpadra az Iron Maiden, az Aces High című számmal. A kedden megjelent 57 ezer látogatóból mintegy 50 ezer érkezett kizárólag azért, hogy élőben lássa Bruce Dickinson-t (ének), Steve Harris-t(basszusgitár), Adrian Smith-t (szólógitár), Janic Gers-t (gitár), Dave Murray-t (gitár) és Nicko McBrain-t (dobok), immár ötvenes éveikben, de a régi lendülettel, ugyanúgy feszülős latex-nadrágokban, folyamatosan változó, monumentális színpadi díszletek és látványos pirotecnikai megoldások előtt  és között.

7. Az énekes koncert közben többször megjegyezte, hogy ez a legnagyobb magyar közönség, aki előtt játszottak az országban eddig. Azt továbbra se sikerült kiderítenünk mi problémája lehet Mr. Dickinsonnak Hamburg városával, de egy zászlót kiszúrva a tömegben nem állta meg többször is viccelődni a német kikötőváros rovására. A szerzők tippje az, hogy a privát életében pilóta frontembernek esetleg a német repülőtérrel gyűlhetett meg a baja korábban. Ezúton is kérjük Tisztelt Olvasóinkat, hogy akinek a témában pontosabb információja lenne, legyen kedves megosztani velünk. A brit rockénekes egyébként saját maga „hozta" a csapatát Budapestre, a saját légitársaságánál üzemeltett Boeing repülégüket ő vezeti a turné állomásai közt.

A koncerten szinte minden időszakból hallhattunk számokat, de nagyrészt (és még nagyobb örömünkre) nem hanyagolták  a legrégebbi számaikat sem. Néhány cím a programból: Wasted Years, a Fear of Dark, Heaven Can Wait, Seventh Son of a Seventh Son, 2 Minutes to Midnight, Moonchild és így tovább. Igaz, az erősítés mellett a hatodik sorban is simán végig lehett élvezni a koncertet halláskárosodás nélkül. Ez lehetne pozitívum is, de leginkább a zajszennyezés körüli (főleg sajnos politikai) csatározás eredménye, amiért nem irigyeltük a Nagyszínpadtól távolabb helyet kapó másik harmincezer rajongót. Nem szabad kihagyni azt sem, hogy a számok szünetében az énekes igazi angol humorral konferálta fel a következőket, néha az együttes tagjainak rovására is. Itt kell megjegyezni, hogy a magyar közönség még mindig leginkább a négybetűs angol káromkodásokat ünnepli a legnagyobb hangerővel, pedig a heavy metal szcénában sajnos ritka módon ez esetben lett volna értelme felfogni a többit is. Természetesen a koncert vége felé megjelent a színpadon Eddie, a csapat közismert zombi-védjegye, teljes életnagyságban riogatva a nagyérdeműt. A rajongók legnagyobb örömére természetesen.

Mi más is vezethetne le egy vérbeli angol heavy metal koncertet, mint Monthy Python jól ismert Brian élete című filmjének záródala, Always Look On The Bright Side of Life. Mindig csak napos oldalát nézzük az életnek. A Sziget pedig csak ma kezdődik el igazán.....

_{http://www.euroastra.hu/node/16254}

Szigeten. Ma. Megyek.

Munka után szigorúan.