KEK döntőt
játszik a Veszprém 3 hét múlva a német
Rhein
Neckar Löwen csapatával. 4. KEK döntője a csapatnak, utoljára 6
éve játszott nemzetközi kupadöntőt a Veszprém. Akkor a legrangosabb
sorozatban a Bajnokok Ligájában sikerült végül ezüstéremmel végezni. Az eddigi egyetlen nemzetközi
diadal , rögtön az első döntőben 1992-ben sikerült. Most ismét
eljött egy nemes feladat. 3 fronton is áll a csapat, jövő héten
magyar kupadöntő Szegeden, utána elkezdődik a bajnoki döntő szintén
a Szegeddel, majd a KEK döntő. Lesznek itt hajtós meccsek.
Szép lenne sikerekkel búcsúzni a régi
csarnoktól (tornateremből avanzsált), mert a következő évadot már
egy új, a csapathoz méltó helyen fogja kezdeni a
Veszprém.

0 hozzaszolas

