Sírás és fogcsikorgatás
3 hozzászolás
Az iszlám hódítás után a kalifátusnak igazából nem állt érdekében áttéreíteni mindenkit, kezdetben annyival oldották meg a dolgot, hogy a nem-muszlim vallásúaknak több adót kellett fizetniük. Kb. 1000 körül az iráni zoroasztriánusok azonban kisebbségbe kerültek, az áttérésnek azonban főleg politikai okai voltak, ugyanis az Omajjádokat leváltó Abbászida dinasztia főként az iráni vezetők és tömegek támogatásával érhette el uralkodói pozícióját, így cserébe sok zoroasztriánus elemet átemeltek, és sok tekintetben kedveztek az irániaknak. (Többek közt ekkor helyezték át Mezopotámiába a fővárost, ez lett Bagdad). Tekintve hogy az iráni elit a támogatottság és az együttműködés miatt igencsak magáénak érezte ezt a dinasztiát, ekkor vette kezdetét - többek közt az ő hatásukra - a tömeges áttérés, így az iráni vezető réteg nyomására a lakosság nagy része is áttért az iszlám hitre, mindazonáltal ez az Abbászidák számára is igen kedvező volt. Akik kitartottak a régi hit mellett - főleg az autentikusabb egyházi és szegényebb rétegek - a zoroasztriánus egyház hanyatlása és a tömeges török beáramlás miatt részben a sivatagba költöztek, túlnyomó részt pedig kivándoroltak Iránból Indiába Bombay városába és Gudzsarát államba, mivel ezek a vidékek nem voltak érintettek a muszlimok által, vagy csak nagyon elenyésző számban voltak jelen. A XVIII. századi brit gyarmati uralom nagyban kedvezett az Indiába vándorolt zoroasztriánusokank, megvagyonosodott független kereskedelmi közvetítőkké váltak, "india zsidói"-nak is nevezték őket; hatalmas pénzeket halmoztak fel és a mai napig komoly befolyással rendelkeznek Anglia kereskedelmi és üzleti életében. Érdekesség, hogy Freddie Mercury (eredeti nevén Farrokh Bulsara) például szintén egy ilyen párszi (vagyis indiai "perzsa") családban született.



