Gyermekkorom meghatározó PC-s játékélménye
minden kétséget kizárólag az RTS-ek ősatyja, a Dune II volt. Valami
elképesztően magával ragadott az a világ, a szemben álló felek
vetélkedése a kincset érő fűszerért, a sivatagban vívott epikus
csaták hangulata. Szinte éreztem a szél forró fuvallatát és
hallottam a homokot daráló lánctalpak csikorgását, amint hadba
küldöm seregeim a Harkonnenek és az Ordosok légiói ellen.
Aztán persze nagy meglepetés volt, amikor egy nap edzésre menet a
hévmegálló kis könyves standján visszapillantott rám Muad-dib, egy
piros fedeles,
Dűne címet viselő kötet borítójáról.
"Nohát, sosem gondoltam volna, hogy ez a regény magyarul is
kapható!" Ez persze valószínűleg a körülmények szerencsés
összejátszásának volt köszönhető, ugyanis a Szukits akkoriban adta
ki újra a trilógiát három csinos kötetbe rendezve (piros, kék és
arany kötésben) méltán törlesztve adósságát az évtizedekkel régebbi
első kiadás után. Mivel pénzem nem volt ilyen földi hívságokra, így
egy barátomtól kértem kölcsön az első részt, aki a piros kötet
boldog tulajdonosának tudhatta magát. Mondanom sem kell, hogy
elementáris hatást gyakorolt rám a regény, az addig forgatott
sci-fi olvasmányaim után. Teljesen magával ragadott az író
univerzumába, s legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy
valóban ennyire jó ez a könyv. De az volt, szóval mentem is a helyi
Szabó Ervin könyvtárba beszerezni a második és harmadik kötetet,
melyeket aztán szintén sebesen kiolvastam. Ez nem került nagy
megerőltetésbe, tekintve hogy szinte letehetetlennek bizonyultak -
hasonlót akkoriban leginkább Michael Ende műveivel kapcsolatban
tapasztaltam. Aztán valahogy a fülembe jutott, hogy ebből film is
készült, valamikor a nyolcvanas években. Számos vidótékát
felkerestem a kerületben, de a legtöbb helyen még csak nem is
hallottak a filmről, ha pedig mégis, akkor biztosítottak róla, hogy
hazánkban gyakorlatilag beszerezhetetlen. Búsan mondtam le hát a
filmélményről, egészen addig, míg valami csoda hatására hosszú évek
múltán feltűntek a boltok polcait a Dűne DVD-k, ezzel párhuzamosan
pedig az M1 is műsorára tűzte az alkotást. Az eltelt idő alatt volt
szerencsém egyébként a Dune II folytatásához, melyet Dune2000 névre
kereszteltek, s noha sokat elmarasztaló kritikával illették
akkoriban, én nagyon élveztem. Nem volt más, mint a régi játék
grafikailag felújított változata, melyet már teljesen a film
alapján mintáztak meg, és a mesterséges intelligenciát is
valamelyest kikupálták. Külön érdekesség, hogy az átvezető
videókban az Atreides ház mentátját a Sliders Professzoraként, vagy
a Gyűrűk ura Gimlijeként ismert John Rhys Davis játszotta. Aztán
jött a film. Meg kell mondjam, a könyv ismerete nélkül meglehetősen
kuszának és klipszerűnek tűnt volna, bár valljuk be, igen nagy
kihívás mind a három kötetet belesűríteni két órába. Ennek
megfelelően a történetmesélés sok helyen epizodikus, narratív,
szinte csak felvillantja az eseményeket, így a sztori mélyebb
árnyalatainak befogadása nehezére eshet az avatatlan nézőnek.

Jó néhány alkalommal megnéztem akkoriban, de csak most - hogy egy
kellemes játék után újból bekerült a lejátszóba- tűnt fel, hogy
milyen nívós színészgárdát vonultat fel a film. Van egy jelenet
például, amikor Leto Atreides, a fia Paul, valamint Liet Kynes és
Gurney Halleck együtt ülnek a topterban, a fűszerkitermelést és a
férgeket figyelve. Csak most ismertem rá Picard kapitány
összetéveszthetetlenül jellegzetes arcára, a vámpír Max von
Sydow-ra, és Lehmann kapitányra a Das Boot-ból. Na és persze ott
van az igazi meglepetés: Sting, mint Feyd Rautha Harkonnen :)
Készült ugyan a regényből egy Hallmarkos változat is, de az
számomra elég felejthető maradt, noha látszott rajta, hogy gondosan
odafigyeltek, hogy minden részletet átültessenek a filmre és ne
szenvedjen csorbát vagy hiányt a történet. Talán legfőképpen az
összecsapott harci jelenetek zavartak, lerítt, hogy kis
költségvetésű produkcióval van dolgunk, ahol technikailag nem
tudnak többet fordítani az ilyen részletek kidolgozására. Ugyanúgy
zavarónak éreztem, hogy ordított a képsorokról, hogy mindent egy
stúdióban vettek fel, holott annak idején Lynch gárdája szépen
kizarándokolt a sivatagba. Persze ezek lehet hogy apróságnak
tűnnek, mindenesetre Assante példáját követve nekem is kéne adnom
újból még egy esélyt ennek a fajta feldolgozásnak.

Akinek eddig esetleg kimaradt a Dűne világa, jó szívvel ajánlom a
játékokat (leszámítva a szerintem csapnivaló Dune Emperort), és
persze mindenek előtt Frank Herbert mesteri regénytrilógiáját. Az
író jelentős mértékben merít a vallások, az ezotéria, a politika, a
pszichológia és a társadalomtudományok világából, mindezt egy
rendkívül összetett, titkokkal, ármánnyal és fantasztikummal teli
univerzummá gyúrva művében. Kiváló jellemrajzot ad szinte minden
szereplőről, gyakran belső monológok útján követhetjük nyomon
gondolataikat, érzéseiket, mely által kitűnően kidolgozott
karaktereket kapunk. Készültek ugyan később folytatások, viszont
ezeken leginkább az látszott, hogy az író mintha kezdene kifogyni
az ötletekből és talán már nem is csinálja olyan szívvel-lélekkel
az egészet mint annak idején, hanem csak inkább a rajongóinak kíván
kedvezni. Az előzmények divatját követve Frank Herbert fia, Brian
Herbert egy írótársával együtt elhatározta magát, hogy megalkotja a
Dűne kötetek előjátékát is. Vállalkozásuk - noha nem érhet az
eredeti trilógia közelébe - egész szórakoztatóra sikerült és
rengeteg olyan dologra fény derül köteteikből, melyre az eredeti
könyvekben csak homályos utalásokat találhatunk. Aki esetleg
visszariadna a Szukitsnál manapság oly divatos kódexméretű
kiadástól, az némi időbeli ráfordítással talán még jó eséllyel
pályázhat a háromkötetes változatra az antikváriumokban vagy a
neten. Remélem sikerült kissé felcsigáznom az érdeklődést...
"The spice must flow"! :)