Teljesen fölösleges feljegyzések

- S múlik máris a harmatos éj, csábít elaludni minden csillag. -

Gyermekkorom meghatározó PC-s játékélménye minden kétséget kizárólag az RTS-ek ősatyja, a Dune II volt. Valami elképesztően magával ragadott az a világ, a szemben álló felek vetélkedése a kincset érő fűszerért, a sivatagban vívott epikus csaták hangulata. Szinte éreztem a szél forró fuvallatát és hallottam a homokot daráló lánctalpak csikorgását, amint hadba küldöm seregeim a Harkonnenek és az Ordosok légiói ellen.


Aztán persze nagy meglepetés volt, amikor egy nap edzésre menet a hévmegálló kis könyves standján visszapillantott rám Muad-dib, egy piros fedeles, Dűne címet viselő kötet borítójáról. "Nohát, sosem gondoltam volna, hogy ez a regény magyarul is kapható!" Ez persze valószínűleg a körülmények szerencsés összejátszásának volt köszönhető, ugyanis a Szukits akkoriban adta ki újra a trilógiát három csinos kötetbe rendezve (piros, kék és arany kötésben) méltán törlesztve adósságát az évtizedekkel régebbi első kiadás után. Mivel pénzem nem volt ilyen földi hívságokra, így egy barátomtól kértem kölcsön az első részt, aki a piros kötet boldog tulajdonosának tudhatta magát. Mondanom sem kell, hogy elementáris hatást gyakorolt rám a regény, az addig forgatott sci-fi olvasmányaim után. Teljesen magával ragadott az író univerzumába, s legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valóban ennyire jó ez a könyv. De az volt, szóval mentem is a helyi Szabó Ervin könyvtárba beszerezni a második és harmadik kötetet, melyeket aztán szintén sebesen kiolvastam. Ez nem került nagy megerőltetésbe, tekintve hogy szinte letehetetlennek bizonyultak - hasonlót akkoriban leginkább Michael Ende műveivel kapcsolatban tapasztaltam. Aztán valahogy a fülembe jutott, hogy ebből film is készült, valamikor a nyolcvanas években. Számos vidótékát felkerestem a kerületben, de a legtöbb helyen még csak nem is hallottak a filmről, ha pedig mégis, akkor biztosítottak róla, hogy hazánkban gyakorlatilag beszerezhetetlen. Búsan mondtam le hát a filmélményről, egészen addig, míg valami csoda hatására hosszú évek múltán feltűntek a boltok polcait a Dűne DVD-k, ezzel párhuzamosan pedig az M1 is műsorára tűzte az alkotást. Az eltelt idő alatt volt szerencsém egyébként a Dune II folytatásához, melyet Dune2000 névre kereszteltek, s noha sokat elmarasztaló kritikával illették akkoriban, én nagyon élveztem. Nem volt más, mint a régi játék grafikailag felújított változata, melyet már teljesen a film alapján mintáztak meg, és a mesterséges intelligenciát is valamelyest kikupálták. Külön érdekesség, hogy az átvezető videókban az Atreides ház mentátját a Sliders Professzoraként, vagy a Gyűrűk ura Gimlijeként ismert John Rhys Davis játszotta. Aztán jött a film. Meg kell mondjam, a könyv ismerete nélkül meglehetősen kuszának és klipszerűnek tűnt volna, bár valljuk be, igen nagy kihívás mind a három kötetet belesűríteni két órába. Ennek megfelelően a történetmesélés sok helyen epizodikus, narratív, szinte csak felvillantja az eseményeket, így a sztori mélyebb árnyalatainak befogadása nehezére eshet az avatatlan nézőnek.


Jó néhány alkalommal megnéztem akkoriban, de csak most - hogy egy kellemes játék után újból bekerült a lejátszóba- tűnt fel, hogy milyen nívós színészgárdát vonultat fel a film. Van egy jelenet például, amikor Leto Atreides, a fia Paul, valamint Liet Kynes és Gurney Halleck együtt ülnek a topterban, a fűszerkitermelést és a férgeket figyelve. Csak most ismertem rá Picard kapitány összetéveszthetetlenül jellegzetes arcára, a vámpír Max von Sydow-ra, és Lehmann kapitányra a Das Boot-ból. Na és persze ott van az igazi meglepetés: Sting, mint Feyd Rautha Harkonnen :) Készült ugyan a regényből egy Hallmarkos változat is, de az számomra elég felejthető maradt, noha látszott rajta, hogy gondosan odafigyeltek, hogy minden részletet átültessenek a filmre és ne szenvedjen csorbát vagy hiányt a történet. Talán legfőképpen az összecsapott harci jelenetek zavartak, lerítt, hogy kis költségvetésű produkcióval van dolgunk, ahol technikailag nem tudnak többet fordítani az ilyen részletek kidolgozására. Ugyanúgy zavarónak éreztem, hogy ordított a képsorokról, hogy mindent egy stúdióban vettek fel, holott annak idején Lynch gárdája szépen kizarándokolt a sivatagba. Persze ezek lehet hogy apróságnak tűnnek, mindenesetre Assante példáját követve nekem is kéne adnom újból még egy esélyt ennek a fajta feldolgozásnak.


Akinek eddig esetleg kimaradt a Dűne világa, jó szívvel ajánlom a játékokat (leszámítva a szerintem csapnivaló Dune Emperort), és persze mindenek előtt Frank Herbert mesteri regénytrilógiáját. Az író jelentős mértékben merít a vallások, az ezotéria, a politika, a pszichológia és a társadalomtudományok világából, mindezt egy rendkívül összetett, titkokkal, ármánnyal és fantasztikummal teli univerzummá gyúrva művében. Kiváló jellemrajzot ad szinte minden szereplőről, gyakran belső monológok útján követhetjük nyomon gondolataikat, érzéseiket, mely által kitűnően kidolgozott karaktereket kapunk. Készültek ugyan később folytatások, viszont ezeken leginkább az látszott, hogy az író mintha kezdene kifogyni az ötletekből és talán már nem is csinálja olyan szívvel-lélekkel az egészet mint annak idején, hanem csak inkább a rajongóinak kíván kedvezni. Az előzmények divatját követve Frank Herbert fia, Brian Herbert egy írótársával együtt elhatározta magát, hogy megalkotja a Dűne kötetek előjátékát is. Vállalkozásuk - noha nem érhet az eredeti trilógia közelébe - egész szórakoztatóra sikerült és rengeteg olyan dologra fény derül köteteikből, melyre az eredeti könyvekben csak homályos utalásokat találhatunk. Aki esetleg visszariadna a Szukitsnál manapság oly divatos kódexméretű kiadástól, az némi időbeli ráfordítással talán még jó eséllyel pályázhat a háromkötetes változatra az antikváriumokban vagy a neten. Remélem sikerült kissé felcsigáznom az érdeklődést... "The spice must flow"! :)