Metál!

Banzáj!

A gyilkos bábok mellett a meglepő helyekről támadó fakígyók is fenyegettek

Nyáron azért másképp nézett ki

Ellenben szép volt a körítés

Felmentő sereg

Készült egy hasonló fotó egy egészen más felállásban is :)

Az ördög nem alszik

Ez pedig egy különösen vonzó sapka...

Ketrecke!

Fergeteges léggitározásra készülve

És ilyen kis szipkákkal lett teleszórva a lakás

Morzsa kutya, aki megmentett minket az öntudatra ébredő ételmaradékoktól

Tekintve hogy napjaim túlnyomó része filozófiai jellegű szövegek bogarászásával és véget nem érő írói munkával telik, ezért valami könnyedebb témához nyúlván szólnék néhány szót a napokban szerzett zenékről, hátha valaki kedved kap valamelyikhez :) Bőven van érdekesség, tessék szemezgetni.

Hocico - Memorias Atras: A mehíkói srácok ismét hozzák a formájukat: mély, éteri muzsikájukat ezúttal is sötét melódiák és mindenféle elektronikus zajok kísérik, a 80-as 90-es évek posztapokaliptikus kiber-rémlátomásokat idéző filmjeinek minimalista mégis fülbemászó dallamaival tarkítva, brutális aggrotech-technó egyveleggé gyúrva az egészet. Maga az anyag olyan összetett, hogy nehéz is volna így-két meghallgatás alkalmával befogadni, tipikusan az a fajta zene, amikor az ember kiválogatja a számára szimpatikusabb darabokat, és azokat egyenként emésztgeti.

Era – Best dreams: azt hiszem ezt a zenekart senkinek sem kell igazán bemutatnom, aki szereti az Enigmát és a Gregoriánt, az minden bizonnyal ezt is kedvelni fogja. Egyetlen hátránya, hogy a számok nagyfogú hasonlósága miatt rövid idő alatt unalmassá válhat, így lehetőleg kerüljük a repeat gomb megnyomását a lejátszónkon.

Conjure one – Conjure one: érzésem szerint az Eránál jóval összetettebb muzsika. Kifejezetten elszállós, meditálós, tudattágítós fajta, nagyon kellemes arabos vokálokkal, számos egzotikus hangszert felvonultatva. Marihuánafogyasztók számára különösen ajánlott, de ne hagyja ki az sem, aki nyitott a szabadon csapongó dallamokra és a misztikus spirituális utazásokra.

Delerium – Chimera: még nem igazán sikerült elhelyeznem, ugyanis számos zenei stílus jegyeit magán hordozza, van itt minden az akusztikus gitártól kezdve a hegedűn keresztül a finoman megbúvó fúvósokig, valami olyan hatást ébresztve, mintha ügyesen vegyítenénk a Conjure one és az Enigma zenéjét, de mindezt egy kifejezetten a könnyűzenei rádiók slágereit idéző pop-os köntösbe bújtatnánk.

Quake II soundtrack: úgy gondolom ehhez nem igazán kell különösebb kommentárt fűznöm, főként az AC/DC-t idéző gitárdarálás dominál (meglehetősen fantáziátlan módon) de becsúszik néhány egészen atmoszférikus darab is.

PJ Harvey – To bring you my love: Björkhöz hasonlóan, aki ismeri annak nem kell bemutatnom, aki nem, annak meg úgyis lehetetlen. Aki mégis úgy dönt, hogy szeretne egy komolyabb zenei mélyfúrást végezni, annak elsőként a White Chalk című albumot ajánlanám.

300 000 Verschiedene Krawalle – Also sprach Johann Paul II: Az utóbbi idők legkellemesebb zenei meglepetése, a Laibach vadhajtásaként működő, időnként egy-egy albumot elhintő 300 000 V. K., mely a WAT albumról ismert és kedvelt Laibachos alapokat ötvözi a korai Juno Reactorra jellemző monotonabb goás ritmusokkal. Amint a cím is utal rá, az album Strauss jól ismert művét veszi alapul, számos elektronikus megoldással fűszerezve, pörgésből hirtelen szimfonikus betétekbe átcsapó részekkel, latin krédókkal és áriákkal. Laibach kedvelőknek feltétlen ajánlom.

Juno Reactor – Gods and Monsters: a zenei produkció, amiről tényleg csak szuperlatívuszokban tudok szólni, ismét képes volt kitágítani saját határait. A hagyományosnak mondható dallamvilág rengeteg új elemmel gazdagodott, merész vállalkozás is lenne mindent lajstromba venni - eleinte talán meglep bennünket a kezdetben idegenül csengő számos újító jellegű kísérletezgetés, ám pont ezek azok, melyek felváltják a korábbi lemezek néha látványos üresjáratait, új dimenziókat nyitva ezzel az elektronikus világzene berkeiben. Az album második felében hamisítatlan és eredeti Juno Reactor zenét kapunk, mely méltó folytatása a Labyrinth-ban megkezdett érának.

Covenant – In transit: Aki valaha is szimpatizált a Depeche Mode-al, azt a Covenant sem fogja hidegen hagyni. Az album a zenekar ismertebb darabjait veszi sorra, egy nagyszabású élő fellépés keretében. Ugyan nem vagyok a stílus elkötelezett híve, de meg kell hagyni, hogy igazán igényes előadással állunk szemben, és nagyban dob a hangulaton a háttérben végig hallható tömeg ovációja. A tánctérre invitáló ritmusok, a sajátosan egyéni dallamvilág, és kellemesen búgó férfi énekhang hamar meggyőzik a hallgatót, hogy valóban egy gondosan és szívből összerakott produkcióval van dolgunk, nem pedig csupán egy felejthető, „tienkettő-egy-tucat” zenekarral.

Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődést :)