Teljesen fölösleges feljegyzések

- S múlik máris a harmatos éj, csábít elaludni minden csillag. -

jeeeeeeee :D

jaj szóljon már valaki hozzá rajtam kívül is, tök jó lett :P

Kedves tőled, köszönöm! ;)

Én minden alkalommal elhatározom, hogy hozzászólok, aztán minden alkalommal addig jutok, hogy "nagyon jó lett" és nem is tudom miért, de ezt valahogy nevetségesnek érzem :) Talán azért, mert amikor én évente kirakok egy zenét, akkor Herr Seemann nem átall írni hozzájuk egy szakdolgozat értékű elemzést, amelyben az elkészült zeneművet szigorúan ekzakt szempontrendszer alapján összeveti másik 25 zenekar hasonló, vagy legalább is részleteiben egyező számaival, majd az egészet történelmi kontextusba helyezi, esetenként prognosztizálja hogy milyen hatásokat fog kiváltani az elkészült mű a következő 50 év zenei gyakorlatában. Nos, ehhez képest a "szerintem jó lett" és "eddig a legjobb" mondatokkal fémjelzett tudományos értekezéseim kissé sekélyesnek és felettébb kimunkálatlannak tűnnek. És ezen a ponton mindig elakadok.

 

Tehát: Rex doktor legutóbbi munkája, a Das boejth egy rendkívül kiemelkedő elektronikus zenei alkotás, mely egyfelől jó, másfelől kifejezetten kellemes hangzású zene, ami így méltán foglalhatja el megérdemelt helyét a zenetörténet halhatatlanjainak csarnokában. Az intertextuális refrén által megidézett Hamleti gondolat újraértelmezése révén, valamint a modern zenei alapok alkalmazásával a mű egyszerre teremt kapcsolatot az évszázados európai hagyományok legjavával és a huszonegyedik századi újhullám formabontó stílusával, így mintegy hidat képezve múlt és jövő, hagyomány és fejlődés, régi és új generációk között. 

 

Viszont a személyes véleményem az, hogy ha nem tudnám, hogy ezt te írtad (és mondjuk azt sem tudnám, hogy zeneírással foglalkozol), akkor nem is gondolmám, hogy ezt te írtad :) Teljesen profi munka.    

tehát akkor a fő kérdés nem az, hogy miből lesz a cserebogár, hanem hogy mi lesz a cserebogárból :)

A végén még zavarba jövök ;)

úgy érzem az alkotó megfelelően adoptálta a rövid és rímtelen angol szöveget a zene állandóan változó tengerén hánykolódó hajóhoz hasonlatosan horizontkereső távlatok magasságához és ezzel megteremtette az extextualitást a mű külső fémvázában is, hogy a belső értékeket megtartotta...argh...áldozzunk embert...nekem nagyon tetszett így most hazaérve