Teljesen fölösleges feljegyzések

Valahogy ki kell böjtölni az időt a Wolfenstein 2 megjelenéséig, no meg bőszen tölteni a lottócsekkeket egy új gép reményében... Addig is szeretném bemutatni ezt a mókás kis flash átiratot, ha másért nem, érdekesség gyanánt érdemes szánni rá egy 20 percet. Aztán talán majd még írok az Eisenmann-ról ami egy egész jó kis kiegészítő, hátha valaki más is kedvet kap rajtam kívül az ilyesfajta időutazásra :)

Néhány szép színes tájkép a téli szürkeség enyhítésére :) 

A helyes válasz: Wolfendoom. A Wolfendoom egy olyan Doom ami Wolf, vagyis a maga a Wolf játszható Doom környezetben. Külön öröm, ha van a háznál egy Doom2 - The Revenge, ugyanis ebben az esetben teljes 3D-s pompában, OpenGL megjelenítéssel és színes fényhatásokkal élvezhetjük a régi klasszikust. Eszembe jutott mennyit játszottam vele gyerekkoromban, s bár az első találkozás élménye egy erős émelygéssel kísért hányingerrel párosult, végül megállíthatatlanul végigvittem szinte az összes epizódot. Szóval mindent bele és ACHTUNG meg VERBOTEN!

Tegnap a DC-n keresgélve egy fájl-listát böngészve véletlenül belebotlottam egy mindeddig ismeretlen előadóba: Dj Adolf. A számok közt olyan címek tűntek fel, mint "Führer mix", "Hitler mit Jugend" vagy "SS SA mix". Nem csalás, nem ámítás; náci technó. (A képre kattintva megtekinthető a teljes screenshot.) Mi jöhet még? Dj Stalin és a "Siberia Gulag mix"?

 

Na egy újabb (meglepően részletes) világvége-álom. A történet röviden a következő:

Vége a világnak
Szereplők: Stammheim, Legio, Peti és én

Szokványos napnak indult ez is mint a többi. Már nem tudom mi végett találkoztam a srácokkal, valószínűleg valamilyen szerepjátszós indítékok húzódhattak meg a háttérben. Mint ahogy az már több álmomban is történt, egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy az emberek furcsán kezdenek viselkedni; először megzavarodnak, majd hirtelen furcsa, megmagyarázhatatlan dolgokat csinálnak, idegen nyelven beszélnek, majd elvesztik az eszüket és megőrülnek, elszabadul a pokol, mindenki elkezdi gyilkolni egymást mint valami megveszekedett zombik. Mi a legjobb amit az ember tehet, amikor vérengző élőhalottak özönlik el az utcákat? Legjobb ha egy templomba menekül. El is vergődtünk Péterhez, akinek mint ismert a templom mögötti lelkészi lakás nyújt otthont. Gondosan bezárkóztunk elbarikádozva magunkat a külvilágtól, s úgy döntöttük megpróbáljuk itt kihúzni mindaddig amíg el nem ül a veszély. Bekapcsoltuk a televíziót, hogy magyarázatot leljünk a jelenségre...

1. hét: A televízióban megmagyarázhatatlan jelenségekről beszélnek világszerte: az emberek őrjöngő fenevadakká válnak, nem tudni miért, vagy hogyan terjed a dolog. Észrevették továbbá, hogy a bolygó mágneses pólusai és erőterei különös változásokat mutatnak, valamint hogy az időmérő eszközök megzavarodtak.

2. hét: Megszűnt a tévéadás, mindenhol csak a kozmikus háttérsugárzás látható. A rádió úgyszintén süket, akárcsak a telefon. Az ablakokat bedeszkáztuk, de a külvilágból még mindig beszűrődnek az élőhalottak ordibálásai. Várunk és kitartunk.  Az eget folytonosan szürke, sötét felhőréteg takarja, nappal is állandó a félhomály, az az érzésünk, mintha a Föld megszűnt volna forogni. Összegyűjtjük a lakásban fellelhető órákat és furcsa felfedezést teszünk: mindegyik óra más időt mutat, s ha összehangoljuk őket, egy nap elteltével újból mind eltérő időpontokat jelez. Ijesztő.

3. hét: Fogytán az élelmünk, de nem tudunk sehonnan sem szerezni. Legio talált egy pisztolyt, ami megvédhet bennünket az esetleges betolakodók ellen. Egy nap dörömbölnek a templom kapuján: egy katolikus pap és néhány megrettent túlélő kér menedéket tűlünk, látszólag nagyon ijedtek és kimerültek. Javasoljuk, hogy eresszük be őket, de Legio más véleményen van; lehet hogy ők is fertőzöttek, ezért szemrebbenés nélkül fejbelövi őket. Döbbenten állunk.

4. hét: Hangyák özönlik el a fürdőszobát, mintha menekülnének valahonnan, alig bírjuk elpusztítani őket. Az élelmünk szinte teljesen elfogyott. A pincében a végkimerülés határán lévő gyerekekkel találkozunk, akik elmondásuk szerint a csatornahálózaton keresztül menekültek meg egy árvaházból. Ételt nem tudunk adni nekik és amikor kinyitjuk a csapot észrevesszük hogy már vezetékes víz sincs. Menedéket nyújtunk a gyerekeknek, akiknek azonban másnap reggelre nyoma vész. Furcsán és egyre ijedtebben nézünk Legióra.

5. hét: Nincs más választásunk, el kell hagynunk a menedékünket. Se élelem, se víz, az egyetlen folyadékforrásunk egy félig üres Hohes-c. Sorsot húzunk, ki menjen el felderíteni a környéket, természetesen rám esik a választás. Óvatosan haladok házról-házra; mindenütt a pusztítás és a vérengzés nyomai, embereket viszont nem látok, az utcák kihaltak, bár számos helyen vérfoltok tarkítják a romokat. Amikor a Dunapartra érek alig térek magamhoz a megdöbbenéstől: a folyó kiszáradt! A rengeteg törmeléktől alig lehet haladni, a távolban pedig egy kisebb embercsoportra leszek figyelmes. Felcsillan a remény, közelebb érvén azonban rájövök hogy ők is eszelősek; mintha csak valami horrorfilmből léptek volna ki. Nincs más választásom, én is őrültnek tettetem magam, csorgatom a nyálam meg minden, s úgy látszik a trükk bevált, mivel rám sem hederítenek. A Boráros téren legnagyobb meglepetésemre viszont egy leszállópályát pillantok meg, ahol néhány űrsikló dokkol.

Visszatérek a menedékünkre és beszámolok a helyzetről a többieknek. Egyetlen esélyünk az, ha épségben elérjük a leszállópályát és segítséget kérünk. Nincs több töltényünk úgyhogy nagyon óvatosnak kell lennünk, út közben azonban zombik ütnek rajtunk és Petit elragadják. Stammheimmel és Legióval nagy viszontagságok árán sikerül csak megmenekülnünk, és eljutnunk a leszállópályához. A sikló mellett állomásozó katonák tudatják velünk, hogy a bolygónkat bekebelezte a káosz, de mint utolsó túlélők elhagyhatjuk velük a Földet. Beszállásnál mindegyikünktől megkérdezik a nevét... Stammheim Biff Tundrish, Legio Lexandro d'Arquebus én pedig Jeremy Valence néven jelentkezem be!

Még nyílnak a kertben a völgyi virágok, de az egy fára eső varjak száma erősen megnövekedett az utóbbi időben, és ez már a második este hogy havazik.  Havazik! Egyébként nagyon szeretem a havat, jó lenne egy fehér tél, nem csak az a fajta, amikor odakötünk a betonhoz a buszmegállóban közben pedig arcunkra fagy a mimika. Hogy egy kicsit felidézzük a forró nyári napokat, nosztalgia gyanánt itt egy kis összeállítás az idei szárszói táborozásból. Igazán szívet melengető ilyenkor megnézni ezeket a képeket :)

 

Ez meg szerintem egy fergeteges bulizene:

 Január 9.-re ígéri a combichrist a boltokba az új albumot, melynek dalaiból a myspace oldalon meghallgatható egy 15 perces montázs is. A hír örvendetes, az én kérdésem mindössze annyi, hogy mennyire felelősségteljes minden számot ugyanazokra az alapokra írni? Ole Anders Olsen úgy látszik végleg karót vert az általa létrehozott - s kétség kívül meglehetősen egyedi - stílus mellett, noha úgy érzem a számok fele ismét csak habarcs, hogy legyen ami összetartsa az ütősebb téglákat. Bár bánom is én, legalább remélem az új album ismét alkalmat ad egy európai turnéra, és talán kis hazánkban is lesz megint combi koncert.