Unalom ellen
Az unalom számomra legalább annyira tökéletes ellenség tud lenni, mint a betegség, az elégedtlenség, vagy éppen a frusztrált hülye picsák tömeges inváziója.
Unatkozni olyan, mint kihasználatlanul hagyni azokat az értékes pillanatokat, amelyek után majd ÖregRio koromban fogok sírni. Nem panaszkodom, a meló, és a kötelező pihenés leköti az időm nagy részét, ellenben a szabadidőm optimális beosztását szerencsére kezdem megtanulni.
Ennek örömére úgy néz ki sikerült betáblázom a hétvégémet, holnap csoportbuli a Holdudvarban, holnapután Shoot'n'drive party (már ha el tudom cserélni a beomat), vasárnap pedig egy kis ünneplés. Nem mindig volt ez így. Kicsi életem nagy részében (tizes éveim derekán, huszas éveim elején - hehe) jobban szerettem egydül lenni, nem zavartatva magamat az embertársaim időnként füllesztő, iq-romboló, vagy éppen zavaró társaságától. Éppen ezért nem szégyelltem otthon maradni akkor is, amikor nem ártott volna egy kis friss levegő a fejemnek. Vagy minimum egy másik ember társasága.
Most viszont ismét társaságfüggő lettem. Hogy mindez a tavasz - a közeledő nyár? - hatása-e, vagy csak ideiglenes állapot, nem érdekel.
Döntöttem. Kard ki kard, hadat üzentem az unalomnak.
