Túl bizarr, hogy éljen. Túl ritka, hogy meghaljon.

Mekkora pofa kell ahhoz, hogy egy sorozatból kivágjanak két fasza (átlagosnál nem véresebb) jelenetet a korhatárbesorolás miatt?

Mekkora pofa kell ahhoz, hogy a következő részt felvezető "mi történt a korábbi epozódok"-ban egy az egyben bennehagyják ezt a két momentumot (arra nem vonatkozik a besorolás, vagy mi a f...ene)?

Mekkora pofa kell 8 perc reklám után a rész 6. percében benyomni az első reklámblokkot (ami ismét 8 percig tart)?

Ááá.. soha ne nézz tévében sorozatot. Nem éri meg :)

És persze, vége a nyárnak.

Mi más jellemezhetné jobban az elmúlt három hónapot, mint az örökös vesszőparipám: az életem végén lepergő kb. egyperces kisfilm. Mert azt bátran kijelenthetem: ebben a kisfilmben ebből a nyárból egy árva másodperc nem lesz benne, az fix.

Pedig nem volt annyira rossz sem az elmúlt három hónap. Voltam Egerben, bár az idei tábor messze nem hozta a tavalyi (se a tavalyelőtti) színvonalat. Hiányoztak bizonyos emberek, bizonyos érzések. Azok a maradandó pillanatok. Persze a többieket jó volt látni. Rettenetesen hiányoztak, és hiányoznak azóta is.

Sziget. A Sziget sem volt olyan, mint tavaly. A koncertek jók voltak, viszont csalódtam 1-2 emberben, de azért elment ez az egy hét is, szódával. Azért a Magic Mirroros mókák viccesek voltak, na meg a két napos dadaságom egy német ismerős felett. Pozitívan csalódtam a németekben, azt hiszem.

A barátaimmal keveset találkozom, a haverokkal annál többet, de ugye a kettő közt van némi különbség. A tegnapi szalonnasütés pl. visszahozta azokat az ökörködéseket, ami miatt mindig is kötődni fogok azokhoz az emberekhez, akikkel felnőttem. Love U boys.

A melóval kapcsolatban is vegyesek az érzéseim: az egyszer fenn-egyszer lenn örök igazsága hatványozottan igaz, mondjuk az elmúlt egy hónapomra. Nem tudok kiigazodni. Metódusokon, elvárásokon. Embereken.

Pár éve nem értettem patkány kollégát, amikor a nihillről, az örök körforgásról (meló-pihenés-meló-pihenés) beszélt, ami magába szívta, és nem engedte el. Most már kezdem megérteni az öreg harcost. Még szerencse, hogy a punnyadék énemet általában elnyomja az állat, aki azért még mindig vevő heti 1-2 jó bulira, összejövetelre, ivásra. Jólérzésre.

Basszameg. Welcome, ősz. Szeretlek.

Remélem Te is, engem.

Gondolom nem tekinti se a BKV, se pedig Budapest városvezetése életcéljának azt, hogy megnyomorítsák az életemet, de tény: amint bevezetésre kerül a legújabb tömegközlekedési menetrend, közel fognak állni ehhez.

Lakhelyem földrajzi adottságai miatt csakis és kizárólag egy buszjárat (60-as) képes összekötni a várossal (na meg a cirka két éve közlekedő Békás-busz, de ezzel kizárólag heti egyszer közlekedek, és persze ez is meg fog szűnni), no az átszervezésnek köszönhetően kinyírták ezt az egy lehetőséget is.

Szó volt róla, hogy teljes egészében megszüntetik, de ez abszurd lett volna, tekintve hogy elég sok nyuggert szállít az Óbudai Temetőbe (a hitelesség kedvéért teszem hozzá: és a temetőből vissza), az óbudai vasútállomáson leszálló emberkékről nem is beszélve. A megszüntetés helyett viszont egy olyan menetrendet kapunk, amire nincs jobb szó: botrányos. Csúcsidőben negyedóránként jár, ezzel semmi gond nem lenne, ha a végállomást nem kúrták volna ki Békásra. Ergo a menetrendet kizárt hogy normálisan tartani tudja, tekintve a szokásos dugókat, vasúti átjáróval-építkezésekkel tarkított útvonalat.

De ami igazán felkúrta az agyamat: este negyedóra helyett ezentúl egy óra (!!!) lesz a követési távolság. Tehát ha jövök haza melóból, és a szokásos szervezettségnek köszönhetően egy perccel lekésem a buszt, várhatok 59 percet. Vagy: várhatok arra a buszra, ami félóránként jár, és utána negyedóra a séta hazafelé. Zsír.

Aki a Belvárosban lakik képtelen átérezni azt, ami most erre a környékre vár. Persze a vidékiek is örülnének egy ilyen tömegközlekedésnek, ami a városban van. De könyörgöm. Havi közel 9e HUF-ot költöttem eddig arra, hogy többé-kevésbé időben odaérjek az úticélomhoz. Most tegyem le a jogsit? Üljek kocsiba? Költözzek el? Lehet én kombinálom túl a dolgokat, de ez így kurvára nem lesz jó.

Nem a kényelmes seggemet féltem, hiszen imádok sétálni. Ha elmegy egy busz, inkább lesétálok két megállót, csak hogy ne kelljen egy helyben állnom. Viszont ezzel a lépéssel úgy értelmezem, hogy a BKV megszegte a szerződést. Ha ezentúl bármilyen kellemetlenségem származik az átszervezés következtében (lásd: kések a munkahelyről, ami eddig nem nagyon fordult elő), kurvaélet hogy soha többé nem veszek bérletet.

És ilyenkor tehetik fel a kérdést a buzi városvezetők: jól jártak az átszervezéssel? Jól jártak azzal, hogy emberek tömegeit kényszerítik ismét arra, hogy autóval járjanak?

A választ pár hónap múlva megtudjuk.

Szori F., de ezt most be kell linkelnem, megfeküdtem a mosolygástól, mikor megláttam :D

LoL!

Peking 2008 - Férfi súlyemelők. Forrás innen.

Személy szerint a második, illetve a legutolsó fickó az abszolút kedvencem.

07.30. zp. dj krush.

The Thin Red Line OST

Itt írtam a filmről. A témája csodálatos, nem hiába Hans Zimmer.

Kikapcsol, elgondolkodtat. Elaltat.

Repeat mode on.

U19

Hát először is tolja szájba az Eurosport saját magát, amiért nem képesek egy U19 Eb-elődöntőt időben közvetíteni. Helyette végignézhetjük, ahogy egyenként beér a célba a Tour de Dopping első ötven helyezettje, majd öt perc tájkép, aztán egy teljesen értelmetlen interjú a győztessel, végül három perc reklám, öt perc promó. Közben fél órája megy a meccs, sebaj.

Mindenesetre szép volt, fiúk, nagyon jók voltatok. Majd villantunk az egyiptomi VB-n. Végre egy csapat, amelyik küzd, harcol, és akiért érdemes szurkolni...! Főleg hogy sokkal jobbak voltak mint az alibi olaszok, a bekapott gól előtt ki kellett volna állítani a digót amikor páros lábbal becsúszott, helyette mehet tovább, gól bekap, ahogy ilyenkor az lenni szokott.

Gulácsit, Némethet, Komant, Nagyot az A-keretbe. Azonnal.

A miértről

Mint azt bizonyára észrevettétek, mostanában hanyagolom az oldalt. Az "én-blog" -felem nem érezte szükségét annak, hogy kiírja azt, amire régen rápörgött:előbb a belül zajló fizikai-biológiai, érzelmi folyamatok, majd később a kultúraközvetítő hajlam halt ki ezekről a "lapokról".

Jelentem, visszatértem. Kérdés milyen formában, a miként még eléggé képlékeny. De azt hiszem teszek egy próbát jelen bejegyzés minél értelmesebbé tételére.

Irányvonalat mutatva magamnak írnék pár sort a nyárról, mint az intézményesült örömforrásról, az élet értelméről. Legalábbis szerintem, számomra. Én, mint fénnyel táplálkozó lény ilyenkor virulok ki igazán. Lehetőségeimhez mérten, persze. Főleg most, médiatábor után, sziget fesztivál előtt döbbenek csak rá arra, hogy mennyire imádom ezeket a hónapokat.

Azonban nem mindig jó nyárimádónak lenni. Röhej hogy az egyik nap a melóhelyi baromságok miatt lehajtott fejjel megyek végig az utcán, másnap ugyanazon ingerek hatására pedig teljes szélességgel belevigyorgok a világ arcába. Hogy miért? Csak mert süt a nap. Persze pusztán a nyár ténye nem lenne elég ahhoz, hogy kibújjak a bőrömből, ó, nem. Örülök a sodródásnak, örülök az alagút végén fel-felbukkanó fénycsíkoknak, amelyek néha fényárrá teljesednek ki, néha pedig igen hamar kialszanak.

Örülök a viszonylagos nyugalomnak és a mosolygó arcoknak. Örülök annak, hogy megjött a kedvem.

Hogy visszatértem (?).

Gone Baby Gone

Igazad volt Encsi, kvajó a film...  egy picit a Million Dollar Baby jutott az eszembe, és nem csak Morgan Freeman miatt. Kár hogy most nincs kivel vitatkozzak.

A szereposztás ütős, Ed Harris kár hogy nem vállal mostanában több szerepet, egy jelenség a csávó. Na és Casey Affleck, akinek a nyávogása a múltkor egy jókora triplanulla volt a Jesse James-alkotásban, de most egyből Brad Pitt figurája ugrott be a 7enből (igen, egy újabb Morgan Freeman-utalás), rohadt jól össze volt rakva az egész játéka.

Hát még a film.

10/8. Több ilyet.

Moby - Memory Gospel

Aki látta a Southalnd Talest belemagyarázhat sokmindent ebbe a számba. Végre megtaláltam.

Death Cab For Cutie - I Will Possess Your Heart

annyirajó... főleg a 8 perces verzió... imádom.

FC Kahuna - Hayling

Enyhén... magával ragadó.

Jelzem, megvan a C betű!

Fősulis évek.

Emlékszem, amikor bejött a Need For Speed:Underground, rövid idő alatt slágerré vált a koliban. Mindenki összehegesztette a PC-jét, a szerencsésebbek szerváltak valahonnan egy bármilyen noname kormányt (csak tekerni lehessen), és gyűrték a játékot, éjjel-nappal.

Visszagondolva azt hiszem soha annyi anyázást, csapkodást, kiborulást és hisztit nem látott a koli épülete, mint azokban a hetekben. A játék frusztráló mivoltával mindenki tisztában volt, de senki nem akarta elfogadni azt - így hát egy-egy kicsúszást követően repült minden, ami a lelkes sofőr keze ügyébe került. Ez ugye legtöbbször a klaviatúra volt, pár nap alatt állítólag annyi széttört billentyűzet gyűlt össze, hogy szókirakóst játszottak vele a srácok.

Ez a történet nemrég jutott eszembe, ugyanis minap elhagytam a "c" betűmet, valami roppant fontos esemény miatt úgy felidegeltem magam, hogy megvertem a saját (sokmindent meg- és túlélt) klaviatúrámat, amiről olyan messze repült a "c" betű, hogy csak most találtam meg.

A kis édes visszakerült rendeltetésszerű helyére, végre nem kell ezentúl annyit kattognom azon, hogy kerüljem ki azon szavak használatát MSN-en, amik "c" betűt tartalmaznak.

Ennyit a mai nap sikerélményéről. 

The Air I Breathe

mustsee... mozaikfilmek kedvelőinek kötelező. brendan fraser fantasztikus, ááá, több komoly szerepet neki. masszív 10/8. a miértről most nem írok, elég legyen annyi hogy... elgondolkodatató... :)

Minden idők egyik legfosatósabb jelenete az eredeti japán The eye (jain gui) c. filmből...

most találtam meg, és áhh.

of course spoileres...

usa verzió cseppet lightosabb:

asszem ez kész :)

Unalom ellen

Az unalom számomra legalább annyira tökéletes ellenség tud lenni, mint a betegség, az elégedtlenség, vagy éppen a frusztrált hülye picsák tömeges inváziója.

Unatkozni olyan, mint kihasználatlanul hagyni azokat az értékes pillanatokat, amelyek után majd ÖregRio koromban fogok sírni. Nem panaszkodom, a meló, és a kötelező pihenés leköti az időm nagy részét, ellenben a szabadidőm optimális beosztását szerencsére kezdem megtanulni.

Ennek örömére úgy néz ki sikerült betáblázom a hétvégémet, holnap csoportbuli a Holdudvarban, holnapután Shoot'n'drive party (már ha el tudom cserélni a beomat), vasárnap pedig egy kis ünneplés. Nem mindig volt ez így. Kicsi életem nagy részében (tizes éveim derekán, huszas éveim elején - hehe) jobban szerettem egydül lenni, nem zavartatva magamat az embertársaim időnként füllesztő, iq-romboló, vagy éppen zavaró társaságától. Éppen ezért nem szégyelltem otthon maradni akkor is, amikor nem ártott volna egy kis friss levegő a fejemnek. Vagy minimum egy másik ember társasága.

Most viszont ismét társaságfüggő lettem. Hogy mindez a tavasz - a közeledő nyár? - hatása-e, vagy csak ideiglenes állapot, nem érdekel.

Döntöttem. Kard ki kard, hadat üzentem az unalomnak.

 Koránvan

Azt hiszem a kóma és az ébrenlét közötti különbséget nem nagyon tudnám most leírni. Furcsa érzés 12 óra alvás után csupán félig értelmes válaszokat adni a feltett kérdésekre, mindenesetre az bizonyos: a túlalvás legalább annyira veszélyes démon, mint a kialvatlanság.

Ez a maratoni alvás rányomja a bélyegét az ember egész napjára, általában. Ilyenkor teljesen jó dolog mindenféle indokot kitalálni a 12 óra alvás okának: pl. előző esti masszív berúgás, szerelmi bánat, szerelmi légyott, vagy épp tartós agyi impotencia, de nálam semmi-semmi ilyen eset nem áll fenn.

Csupán jólesik az, hogy ma végre nem kell a bejövő hívásokkor felhangzó három-öt pitty felrémlő képére feleszmélnem hajnalok hajnalán. Helyette azt hiszem birtokba veszem a csodás napsütést, és mindent ami ezzel jár.

Feel the sunshine.