szókupacok

Gréti március 9-én jött, és mivel a produkció egy óra alatt lezajlott, elhatároztuk, hogy sprinternek neveljük. De mint a melléklet ábra mutatja, inkább lusta egyetemista akar lenni. :-)

 

Vigyázat, a gyerek veszélyes üzem!!! 

 

Apa már a kórházban kifáradt... 

Semmi. Ma már nem szülök. Lefekszem hát.

 Az élet egyébként igazságtalan, mikor nemhagy megélni dolgokat. Én most kezdeném élvezni a terhességet, most tudnék rákoncentrálni, de vége. Nem baj, lesz helyette más öröm.:-)

Utolsó tördelés így, ebben a formában. :-)

Meglátjuk, menni fog-e utána is valahogy... Csak valamit kéne még enni... Egész nap ez jár a fejemben. Ki érti? :-) 

Nade nem látszott...

A két kívánságból csak egy, de az legalább. És mivel reggel jön a védőnő, hogy megnézze, mit akarok a kórházba vinni, nem is részletezem.  Azért itt van egy-két kép, mert hátha nem lesz már több.

 

 

Lakástulajdonos lettem! (Nem volt egyszerű, és mostantól még nehezebb lesz... :-))

És még van 3 hetem a szülésig. Fájdalmaim nemigen vannak, csak a kezem-lábam duzzad fel néha, de már-már gyanúsan nem történik semmi. Jó gyerek lesz, érzem! A gyerekszoba egyelőre romokban, viszont hordozókendőnk már van. Hétvégén talán a szüleink is megismerik egymást, ha már ez annyira fontos az egyik oldalon... A másik oldalon más lenne a fontos, de az még nem biztos... Részemről meg egy kis nyugalom lett volna fontos, és az utolsó gyerektelen szülinapomat vidéken szerettem volna tölteni, de látom, ez már senkit nem érdekel. :-( És még annyi érzés és gondolat van bennem, amit meg kell beszélnem magammal, mielőtt megszületik, de az is lehet, hogy már most is késő. Például hogy a szellemi fejlődést választom a nyugalom helyett. Neki is. Helyes ez? Tudom, ez nem feltétlenül ellentétes, de ebben az esetben mégiscsak választani kell. Legalábbis preferenciát. (Hogy érthető legyen,én nem szeretném abbahagyni a munkát, mert akkor nem vehetem fel itt a fonalat többet. Most viszont egy olyan úton vagyok, hogy lehetőségem van "okos", gondolkodni tudó emberekkel kapcsolatban lennem, sőt jóban lennem. És nekem nem adatott meg, hogy sok ilyen barátjával legyek körülvéve a szüleimnek, és nekem ez mindig kicsit hiányzott - tudod, a R.A., aki a W.S. térdén lovagolt... -, hogy a tévében hallott emberek, vagy az irodalomkönyv XX. századi nagyjai közel legyenek, nem pedig egy másik, idegen világ. Mert azt gondolom, hogy azon túl, hogy esélyeket teremtenek a kapcsolatok, hiszek benne, hogy gondolkodni tanítanak - ha helyesen választjuk meg őket. Na, ezért nem hagyom abba a munkát, mert akkor ez a lehetőség nem adatna meg Grétinek sem, és valahogy fontosabbnak érzem ezt, mint azt, hogy 24 órát egymáson lógjunk. Elég csak 20. :-) A maradék 4-ben ott lesz apu... :-))

Most nagyon mozogni kezdett. Tetszik neki! Ujjong.

Most meg az jutott eszembe, hogy lehet, hogy egyszer ezt is olvasni fogja...  Remélem, megbocsát!

Lekenyerezem egy paradicsomlevessel. Így 11-kor... A SAJÁT konyhánkban!

"Ez kivételesen egy játék, a szakmai blogoszférában, kicsit off-topic, de jó móka így a két ünnep közé: mindenkinek, akit egy előző blogger megnevez a post-ja végén, el kell mondania magáról 5 személyes dolgot, amit egyébként nem tudnak róla. Aztán megnevez 5 másik bloggert, és továbbadja a vírust."

Nos.

1. Rettenetesen félős vagyok. Bármitől képes vagyok megijedni, és előre rettegek mindentől, ami megijeszthet. Szorongok rajta. Sokszor eszembe jutnak szörnyű dolgok, és azoktól is parázom. Elképzelem őket vizuálisan, és borzongok. Pl. hogy az utcán jön szembe valami, aminek van egy éles kinyúló izéje, és véletlenül levágja a fejemet. Ez még csak egy gyengébb...

2. A skizofréniától mindennél jobban tartok. Néha figyelem magam, de mióta tudom, hogy a skizofrének nem szokták tudni magukról, hogy azok, ezen is sokat szorongok. (Mióta terhes vagyok, valahogy ez nem jut eszembe sűrűn, amikor meg igen, azt gondolom, hogy hát tényleg ketten vagyok... :-))

3. A bölcsiben bepisiltem egyszer, és más egyenruhát kaptam, mint a többieknek volt, és nagyon szégyelltem magam, mert kitűntem a közülük. Azóta is szeretek megbújni, nem észrevehető lenni, ha csak lehet - jól tanultam, ne legyen velem senkinek se gondja.

4. Nehezen éltem meg a váltásokat. Az ismerős nagyon vonzott, az újból meg nem kértem. Ezért az ovi, az iskola, a gimi, majd az első egyetem első pár hónapját bőgéssel töltöttem. Mivel azonban immár az ötödik felsőoktatási intézményt gyűröm (matematikus, mat-fiz tanár, termék- és formatervező, majd műszaki menedzser után végre megvan az igazi: szociológia), már belejöttem a váltogatásba. Sokan csodálnak érte, hogy le mertem lépni ennyi helyről, sokan meg oktatásszédelgőnek és pazarlónak gondolnak, de már látom, hogy ez volt az én utam.

5. Végül, ha már itt tartunk, hiszem, hogy nincsenek véletlenek. Mindennek oka van, és persze következménye is. Mindennek van értelme. A rossz dolgoknak az, hogy megtanuljuk értékelni a jót. Mindennel csak többek leszünk. És van valaki, aki ezt irányítja (én úgy képzelem, egy nagy közös energiakupac), akivel meg is lehet beszélni, hogy mi lesz / legyen. Kisebb koromban erre alapozva csomószor fogadtam is a sorssal: "Ha 4 másodpercen belül zöld lesz a lámpa, akkor holnap nem én felelek töriből." Stb. Általában bejött, kivéve, ha "akkor szeret / szeretni fog XY" volt a mondat vége. :-)

 

Gomboc, Csirimiri, Petyaman, Bigdom és neverke biztos nem volt még... 

Annyira utálom ezt. Itt ezerrel fúj a szél, az ablakok recsegnek, én meg félek, hogy beesik valamelyik. És még csak nincs is, aki megvédjen! Naggggyon vicces sms van - hehe. :-( Hát majd véletlenül fentfelejtem a láncot az ajtón... Szerintem ez nem járja! Én már nem akarok így lenni. Megnézem a macskafogót! És kakaóznék is, ha lenne itthon tej. Minden bosszúst megteszek! Uff.

_{Lehet, hogy hárpia vagyok, de most vállalom is, hogy nem jó már egyedül. Nemcsak azért, mert a szél boszorkánysivításhoz hasonlít ebben a szép új lakásban.}

Vagyis most éppen ilyen. Tündérből van, ez látható! :-)

Annyira szer ez a nap, még eddig semmi nem sikerült. Majd lehet, hogy leírom, de félek, hogy most elszállna... :-I

Végre! Itt vannak a cuccaink, már nem vagyunk kétlakiak, van otthonunk, bár még rengeteg a tennivaló. A mi kuckónk! :-)