Telve reménnyel vágtam neki a mai napnak, de persze nem úgy
alakult ahogy terveztem. A reggel túl gyorsan telt, éppenhogy
kikecmeregtem az ágyból, és már bent is vagyok a munkahelyemen, és
már tolják elém a feladatot :S.
2007, Magyarország.
Csak hogy pontosítsuk a körülményeket. Ha a NYENYI ( nyugdíjas
baromság) adatlapot elektronikusan elküldöm nullásként, akkor mi a
bánatos csibefaszért kell visszaküldeniük egy
FLOPPYT, amin van egy DOS-os
telepítő, ami felrakja magát a gépre, és utána azzal kell dolgozni
(előtte netről letöltöd a hozzá való progit), kiállítani egy
nullásat again, és az egész hóbelevancot
visszaküldeni egy FLOPPYN. Még jó hogy a laptopok
jelentős része nem is látott életében floppydrive-ot, valamint az
adatlapokat, amiket a floppyn visszaküldenek, kb. 1, azaz egy
másodperc alatt le lehetne tölteni a netről, AKÁRMILYEN sebességű
kapcsolattal. De nem, ez ma az elektronikus közigazgatás,
e-kormányzat és ehhez hasonló nevetséges álfaszságok. Az apeh is
ugyanezt játssza, úgyhogy szépen vehettem egy csomag floppyt valami
horror áron, és visszaköthettem a könyvelési gépbe a meghajtót, ami
a szekrényem alján várta a halált uszkve 5 éve. Arról ne is
beszéljünk, hogy a rühes nyugdíjprogik miért 2005-2006-2007-es
lapokat tudnak csak kezelni,külön-külön az adott évre vonatkozót.
Olyan eszméletlen elvárás lenne, hogy írnak egy sz*ros programot,
ami mondjuk detto ugyanaz lenne, mint a mostaniak, csak oda kéne
biggyeszteni a megfelelő számot a lap tetejére,egy üres
helyre(érzem hogy microsoft-szintű problémáról beszélek)
Évszámok miatt ugye 200_ esetén ez 1, azaz egy darab változó
karakter leprogramozását igényelné. Még ez is csak 0-tól
terjedhetne 9ig, de szó se róla, vicc. Az a másik dolog, hogy mivel
hiába volt 2006-ban akár 3 cég is,ahol nullást kell írni, küldenek
két floppyt, és ha csak simán felrakom magától, akkor felülírják
egymást, ezért szépen,,külön mappákba kell pakolni mindent, hogy
aztán a *****-os programmal megnyithassam őket. És itt lép a képbe,
az, hogy nem elég, hogy évenkénti bontásban van megírva, még azt
sem képesek megoldani hogy mellételepítse az adatlapokat, ne
felülírja...Azért ezt még az Apeh-nél is meg tudták oldani a
nyomtatványoknál, enyhén szánalmas helyzet.
A másik ilyen nevetséges gyökérség, tényleg, csókoltatom azt a
barom vízfejet, aki ezen sír, inkább darálná le magát kutyatápnak,
jobban járna mindenki.
A várólisták feltöltése az internetre.
Mikor látom a tvben, hogy marika sír, mert nincs erre megfelelő
technikai háttér, se elég ember, se semmi, jajj de szegények
vagyunk...akkor csöppet ki szoktam akadni, faterom nemkülönben,aki
meg az OEP-nél van elég magasan, és belülről is látja hogy mi hogy
megy...
Nem tudjuk megcsinálni, mert...
1, Nincs megfelelő informatikai háttér. Egy darab rühes excell
tábla megírásához, egy PII is elég, 256 mega ram(legyen 512 ha
karácsony van),egy 14 colos monitor, ami ha 60hz-et nyom,akkor
annyit,egér, billentyűzet, és még egy vincsi, hogy teljes legyen a
kép. Ez barátok között is megvan 30e ft-ból maximum, 50ért komplett
2-3 gigahz-es gépet lehet venni akárhol,közbeszerzésről ne is
beszéljünk. Példaként az én gépem 100e +- 5e ft volt, ez egy A64
3800+ proci, 160gb wincsi,egy erős videókártya,másfél giga ram,egy
FSP 350-es táp, ASUS alaplap, és egy kormány, ennyi volt a
csomagban. Ennek a tizede sem kéne egy kórházba.
2, Nincs megfelelő internet elérés hozzá. Egy, azaz 1 excell
tábla, tételezzük fel valamilyen perverz összeesküvés okán, hogy 1
megabájt méretű. Az már azért böszme, grafikonokkal(ami itt nem is
szükséges), szóval tip-top. Ez egy 56k-os modemmel felmegy fél óra
alatt akárhova, de legyen 45 perc, és sokat mondtam. Mivel úgyis a
kórház szerverére rakják fel, hogy később bővíteni lehessen, ezért
ez egyszeri 30 perc fáradtság,utána meg mondjuk 2, ha gazsinéni
kaphat új tüdőt,mert meghalt egy busznyi ember.
3, Nincs elég ember hozzá. Mert kell aki összeállítja, kell aki
ezt a faszit ellenőrzi le. Aztán valaki (aki ért hozzá...)feltölti,
Őt is leellenőrzi valaki. Aztán valaki ezt karbantartja, és
mégvalaki az egész hóbelevancot ellenőrzi. Ez alaphangon 6 ember.
Engem azonnal rúgnának ki a francba a munkahelyemről, ha 1
excell táblával 1 napot szaroznék(és itt most 1 napról
beszélek), ennyi ember megmozgatása miatt meg még be is perelnének,
csak úgy poénból.
Szóval nevetséges ahogy művelik a dolgokat, nemtudom, ez már nem
is mentalitás, komolyan néha azt hiszem hogy valakiket fent nagyon
fizethetnek, mert ilyen ordenáré faszságokat csak kitalálni
lehet...
Valamint ezek mellett ma Zita sem jött el, lemondta a
talit:(.
Ez nem szép nap.